Édes Hazám Csodaszép,

kérlek ne menj még,

ugyan hova mennél,

hiszen,

számunkra,

a széppel, a jóval,

amit ide teremtettünk,

nekünk még meg sem jöttél.

Hosszú idő kellett nekem is, amire

rájöttem, itt sem szenvedni születtem.

S azt is megtanították nekem az emberek

és az élethelyzetek, hogy a reményt azt el

ne veszítsem, még akkor sem amikor úgy,

kellett éreznem, elbujdosott énelőlem.

Túl korán, tán, amikor mások még

éppen elkezdik, én eltemettem, s

felébredtem tőlük, akikért viszem.

Megtaláltam a saját gondolataimat,

a szívem, a lelkem rezgését is időben

 felismertem, Hála Isten tőle erős lettem.

Mert a saját életemet a sorsomhoz így is

 elevickéltem, a gondoknak tengerében.

Beérhettem a sok tapasztaló hétköznapi

ünnepek minőségében, megtanultam bánni

az emberek lelkével, a megelőzésre tettem

rá a lelkiismeretem. Hiszen helyettük nem

dönthettem, önmagukhoz segítettem fel,

őket, a megelőzést erősítettem, ha még

lehetett. A lelki egészségükre figyelve,

adtam tanácsot, amíg még lehetett, ha

nem tudtak rám figyelni, elköszöntek.

Ők is megoldják, ahogy majd képesek.

Az Isten az embert is megteremtette,

tán azt is azért ő maga tette, hogy a

hozzáértésüket nélkülözve ne,

kísérletezhessenek a

kényük, kedvük

szerint az

önjelöltek,

rongálóan

látványosak.

A pénz jelével

rajzolták át, a

saját tisztára

vágyó arcukat.

A szeretetet

nélkülöző is

nehéz eset,

az nem úgy

emberies,

gyorsan a

kiüresedés

felé is vezethet,

találjad meg abból

 a számodra jó kiutakat.

Ne csapd be magadat se.

Ha a generációs feladatod

helyett a gyors, látványos,

mágiázót választottad, az

legyen a te gondod, ha az

majd önmagadtól elragad.

Abból meg sérülés nélkül

most gyakorolom, hogyan

tudnának visszafelé is jól

 kihátrálni az érintettek, s

ezt bizony most magamra

vetítve élni nem fogom.

Amikor rájöttem azt

megérzem, amikor,

túlmennék azon,

amiben addig

voltam, nem

vagyok se,

felelőtlen,

se ostoba,

hogy bele is

menjek abba,

amit fel nem

ismerek még a

rezgésében sem.

Így hát, tapasztalva

tanuló és oktató is,

lettem egyben.

Hol bujkálsz

szeretet, ó

mennyit

kaptam

érted,

hogy

én minden

körülmények

között kitartottam

melletted, nem tudtam

 kiszeretni se belőled.

Még akkor sem,

amikor úgy tűnt,

mindenki elhagyott,

csak egyedül maradok.

Azzal ami a lelkemből,

szívemből eredt és

tudtam, hogy az

csak jó lehet,

 azt ne, csak

magamnak,

tartsam meg,

 adjam át azt is,

 az értőknek, de

ne mindenkinek.

Persze akkor ha,

ők majd beérnek

arra és a saját maguk

sorsának megfelelő időben.

Megtanultam, ülni a küszöbön,

gyermekként, várni valakire,

aki úgy ment el,

hogy hozzám az

élete során meg

sem érkezett.

Megtanultam

felnevelni

magamat,

hogy ki

ne égjek,

mielőtt a

 gyermeki

énemmel is

megbékélve

felnőtt leszek.

Rájöttem arra,

menet közben,

hogy ne várjam,

az emberektől,

hiszen még csak

igen kevesen

tudnak adni,

 csakis  kapni

szeretnének.

Ezért, amikor

nagyon vágytam

a szeretetre, hát adtam,

hogy ki ne üresedjen az

a lelkemből, a szívemből,

a gondolkodó agyamból.

Amikor azt is

megérezhettem,

hol van az utam,

hát elindultam,

azon az úton,

ahol lehetett

s láttam az

emberek,

szemében,

a lelkük tükrét,

az örömüket, így

többet és többet, még

többet adni igyekeztem.

Kicsit rácsodálkoztam,

azt a, nem is üresedik,

inkább töltődik

a saját lelkem is.

Sokat és gyakran

imádkoztam értük,

mert egyszerűbb volt,

az is mint elmagyarázni,

hogy mit is jelent az ima.

Amikor egy nagyváros

gyönyörű templomában

imádkoztam az Istenhez valakiért,

némán haladtam, ahogy vettem

a vállamra a keresztet,

mintha igaziból tenném.

A félhomályban egyszer

csak megszólalt a négy

apáca, akik ott voltak,

s elmélyülten imádkoztak.

Éreztem, hogy ott én nem vagyok

egyedül, de látni nem láttam őket.

Hangosan kezdtek imádkozni és

én boldogan haladtam velük,

hiszen ugyanazt mondták,

amit én már egy órája

néma igyekezetemben.

Hiszen ott is belekerültem

egy új egészséges körforgásba, az

adok-kapok természetes folyamatába.

Az ima kapcsán néhány ember rám lelt ott,

s egy segítségért imádkozóhoz csatlakozott.

Aztán már megkértem a hozzám érkezőket,

hogy tegyék meg magukért és a szeretteikért,

tanuljanak meg imádkozni ott, ahol a helye van.

Nem siettem, nem kapkodtam, haladtam ahogy

azt megengedted Isten, s közben megéreztem az

életnek jó és rossz ízét is, hogy azt a különbséget

felismerve, tudjak adni a hozzám érkezőknek.

Közben meg áztam, fáztam, sok ridegséget

át, s megéreztem, a lelkemen átfutva,

így tőlem nem idegen már az sem.

Felismerem azokat a rezgéseket,

amikkel találkozhattam, a 22 gyakorló

éveim során, a velem szemben ülő emberek,

hozták ide. Megtisztelve azzal, hogy a tanácsomat

kérni érkeztek, szerettek volna rálátni valamire, ami

éppen akkor a hiányt keltette bennük, megkapták a

válaszaikat, s vitték haza, a szeretetet, amit hoztak.

Hol bujkálsz szeretet, hova mehetnek az emberek,

ha ebben a ridegségben veled töltődni szeretnének,

ne bújj el kérlek, segítek neked, hiszen mennyit kaptam

érted. Amikor a hiányoddal nem békéltem meg, csak mentem

úttalan utakon és kerestelek téged, még akkor is amikor azt is

megüzenték, hogy utcára akkor ne menjek, mentem, kerestelek.

Sok olyat élhettem meg, amit mások nem ebben a hivatásban, de ők

is valamiben biztosan rád leltek, látszik az emberek szemében, hogy

van-e bennük belőled, vagy csak élnek bele abba amibe, éppen lehet.

A sokfelől jövő, sokféle szeretetet felismerni gyakorlom naponta itt,

fel nem adhatom, hiszen ez a sorsom, az Isten ezt adta nekem, éljem.

Az ember, az embernek segítője lehet, ha értik egymást, még akkor

is, ha különböző nyelven beszélnek, kommunikálnak egy rezgésben.

Amikor megérzik az emberek, hogy a tisztelet, szeretet nyelvén ők

is értenek, már baj nem lehet. Van amikor az ember eljut a telített

energiához. Így, belerakja azt ami számára már fölösleges lenne,

nem halmozza fel, nem gyűjtögeti, hogy őrizgetnie kelljen, ott

 meg igen jól jönne, hogy a másik ember is érezze van aki

törődik ővele. Nem hagyja magára ha bajban van,

megtanítja arra, amin ő már régen és sokszor

túl van, menni előre az úton, hiszen az a sorsa.

Hahó szeretet, látod megbékéltem azzal is, hogy

most is egyedül kell menjek, mert rájöttem van már

bennem belőled bőven. Így tudok oda is adni megint

és újra, s újra, ahol, most éppen a tisztelet hiányával,

learatni szeretnék, azt is, amit nem is ők vetettek.

 Nem tudhatják, a jóérzés hiányától szenvednek,

ők is felnőnek, akik még csinálják a fölösleges

akaratos köreiket. Hiszen szeretet nélkül jó,

minőségi élet nincsen, tegyél érte, hogy

neked, neked, neked is legyen bőven.

Áldjon meg az Isten minden földi

jóval, azzal ami a legjobb nektek.

Éljen a tisztelet és a szeretet,

hiszen a legalapvetőbbek,

aki tud imádkozzon ezért is,

kérlek benneteket emberek.