Különös oktatás, nevelés,

Karácsonyi ajándékként,

oda ahol arra szükség

lenne most is éppen.

Ráhangolódni próbál

aki azt sem tudja mi is

 az, sosem volt ő olyan.

Mindenkinek megvan a

maga dolga, hogy sikeres

legyen a többletével ő is.

Csupán a hozzáértésen,

s emberies létén múlik,

ne vállald ha nem érted,

legalább ne alázd tovább.

Hinni a lélek erejében,

gyakran köszönteni

az eget,

meg

a

jót,

amit

a

mai

nap

idetett.

Színt vinni

a szürkeségbe,

vízre tenni azt

a sok bánatot,

megköszönni

az Istennek,

azt is,

hogy én még

most is lehetek,

teljesedésben vagyok.

Látom azt is milyen

fennkölten

adakoznak

a pénzben

 gazdagok.

Micsoda élet

és kiváltságok,

uram Isten,

honnan,

hogyan

lettek

ennyien a

magukhoz

képest is

 szegényesek,

a túl korán

öregedők, a

szomorú

szemű emberek.

Hiszen az egy

folyamatnak

a következménye

annak, hogy biza,

ki mikor

nem

vette

 időben

észre és

tett volna

érte, hogy

ez meg imígy

ne történjen.

Látom,

olvasom, hogy

kitűnő a statisztika

ó, micsoda csoda

eredmények,

amiket ők el

is értek és

mennyi sokat

teljesítettek,

sikeresek,

kiválóak

kitűnőek is

csak ők lettek,

mindent vittek.

Gratulálok,

tiszta szívből

mindazoknak,

akik közben

emberiesek

is maradtak.

Összefognak

és osztanak

és fennkölten

osztanak és

osztanak és

osztanak.

Azután

elmúlik

ez is, a

nem túl

sok nap,

s marad

minden

a régiben.

Nem lehet

bemenni

oda sem,

ahol már

lenni kéne,

fejlettként,

átgondolva,

rálátva, ki

is hallva.

Csak a

gátak,

a fékek.

S nekem

megint

azt kell

mondanom,

hogy nincs

miből adjak,

megszokták

 megszólítanak.

Naponta teszem

azt másképpen,

mert adni

teremtett

az Isten

engem,

akkor is

teszem,

amikor

az nem

látványos,

de átmegy

és pont oda

ahol annak

akkor a

 helye van.

Ha te ezt

csak úgy

mint egy

ünnepet

képzeled

el, s

benned

ahhoz,

átélés

nincsen,

hát

kinek

ünnep

az ami

a többinek

a nyomora,

ha nincs ahhoz

megfelelő alázata,

lehetne, hogy ne ő tegye.

Ismerem mint a tenyeremet.

Persze ugyan, hogy jövök én

ehhez, igen tudom,

apró porszemként,

most is maradjak

ám csendben.

Lenne miből

adnom oda,

ahol ez nem

született vele,

ne vegye zokon,

kérem szépen,

megtanulható

az, higgye el.

Hát

adom

a szót,

a vigaszt,

a valóságot

láttatom,

változik

és igen

gyorsan

a Világ,

hahó, én a

magamét

megtettem.

Most mások

jönnek, akik

belülről adnak,

amikor szükséges,

nem látványosan.

Mert én már tudom,

hogy adni  nagyon jó,

amikor

belülről

jön az

a való.

Nincs

senki

sem, aki

azt meg is

mondhatná,

hahó ne már,

ne így tegye,

segíthetnék

ha kérdezne.

Az alázat ha

 áhitatos is

az ünnep

átható

ereje,

az meg

mind

hiányzik

ám belőle.

Mindenkinek

megvan a maga

dolga, azt kellene

csinálnia, amire

született,

abban

mindenki

sikeres is lehet.

Tartással, belülről

átélve és

tapasztaltan,

amit lehet adni,

oda, ahol most

megint nincsen,

adni, adni, adni,

megadni addig,

azt amit éppen

még meglehet,

úgy értelmes,

és értékelhető a

  hétköznapi élet.

Azt át is élve,

lélektől

lélekig,

s meg is

köszönve,

hogy nem

fordítva

esett meg.

Megeshet

az is nem

tanult

belőle

már

megint

senki sem.

Milyen szép

is lenne, ha az

 intelligensek

felébredve,

szépen

ahogy

azt is

illendő,

csendben.

Adnának

oda ahol

máskor

sincsen,

nem ez

meg az,

hanem

semmi.

Akkor

amikor

az szükséges

lenne, naponta,

hetente,

havonta,

addig

amíg

azt kell,

ameddig

ott még

a szükség

várakozik.

Vásárias a

 forgatag,

a pompa,

jó széles

a skálája,

s a gyötört,

hogy sorba

kell állnia,

be is áll

fásulva.

Ki a

gazdag

és ki a

szegény

mondjad,

mit súg

neked

a látszat,

magadhoz

őszinte

tudsz-e

lenni

végre.

Hol van

itt most,

odalett az

emberek

reménye,

ha nem

értél el

arra

az

anyagi

síkra,

akkor

te nem

is vagy oda

való, bizony.

Hát ugyan

minek is

nevezik

most,

az

olyan

embereket,

akik lélekkel,

szívesen,

gondolkodva

élik meg azt

amit lehet.

Ki van zárva,

most ahhoz,

oda ők, hogy

jönnének,

 hogy úgy is

érezhetnék,

megérdemelnék,

kiváltságosoknak

zárt körösöknek

van az kitalálva,

igen nagy ám a pompa.

Szegény Hazám Csodaszép

kérlek ne menjél még, ugyan

hova mennél, hiszen a jóval s a

  széppel, amit mi beletettünk,

nekünk ide meg sem jöttél.

 Az emberieseket mivel

ők igen hosszan és

sokat tettek,

sokakért,

épp attól is

emberesedtek,

erős tükrök lettek,

őket így most kinézik

már és mindenhonnan.

Zavarnák tán a köreiket,

nem valók, nem illenek

sehova se bele, se oda,

beérik egy köszönéssel,

egy emberies öleléssel,

így kapják ők vissza azt

ami energiát beletettek.

Nincsenek elvárásaik se,

ilyenek sem amolyanok,

csak add meg a megjáró

tiszteletet az elég lesz.

Egy Haza ez csak egy,

beletettünk sok jót és

szépet, kivárjuk azt,

amikor is, elhangzik

a köszönet, olyan

emberek szájából

akik arra hitelesek.

Ők se valók se oda,

se meg amoda se,

csak az emberies

gazdag bennük,

kit érdekel már,

mi lesz velük,

vessenek ők

magukra,

biztosan

voltak

helyzetek

amikor meg is

 gazdagodhattak

volna, most akkor

nekik is sok- sok

pénzük volna,

s beállnának ők is,

oda a csak maguknak

csinált kiváltságos sorba.

Szép napot emberek, adjon

az Isten minden földi jót

nektek és mindenből

annyit ami a legjobb.

Szeretettel.

2011.01.18. – 2016.

Hol vagy, ne bújkálj szeretet,

mert az üresség, a ridegség,

az álnokság, a kapzsiság,

betöltheti a helyedet.

Mi lesz a széplelkűekkel,

a jókkal, a tiszta gyermekekkel,

ha csak a szerzésre figyelnek a

felnőttek, kiüresedik a helyed.

Jer elő most, kérlek téged,

hahó, nem lehetsz

védtelen, nagy

az igény rád

még szeretet,

én csak a magam

nevében ígérhetek.

Kiállok melletted,

pedig mennyit

kaptam érted,

sokan ártottak

miattad nekem.

Hiszen a magam

erejével

sok éve

védelek.

Hittem

benned,

ez a nehéz

időszakokban

sokat segített.

Megtanultam

bánni veled.

Megláttalak

az emberek

orcáján,

éreztem a

kézfogásán,

mozgásán.

Megéreztem

a rezgésedet,

éltem

benned,

a szívembe,

 lelkembe is

engedtelek.

 Jó volt

tudni,

itt

vagy

velem.

Nem

hagytál el

végleg,

csak

néha

picit,

átmenetileg.

Odabújtam a

melegedhez,

ha fáztam.

Akkor is,

ha csak,

 a tekintetemmel

körbe-körbe jártam.

S én védtelenül álltam,

a sötét, hűvös, gőgös

áramlásban, hiába

szóltam, már nem

hallották a szavamat.

Körbeért amit akartak,

hiába mentem bárhova,

magamra voltam utalva.

Természetesen bocsánatot

kérek az őszinte szavaimért.

Megerősödtem már tőle.

Sikerre vitték azóta

már amiben

nevesek és

kényeskedően,

fényesek is lettek,

igen eredményesek.

Azóta már fontosak is

lettek, íme, lám kitudja

ide honnan is jöttek, de

módszeresen bekerültek,

néha üzeneteket küldtek.

Tíz év alatt sokat és ilyet,

az utcára, ki ne menjek

és költözzek el innen,

telefonálgattak, tíz

 évem rontották el.

Megtörténhet

ez bárkivel, aki

átlátja mindezt.

Jól beilleszkedve,

a körforgásból már

sok jót félre is tettek,

a jó sorból ki is állítottak,

vissza nem engedik őket,

arra módszeresen adnak.

Így már csak ők látszanak,

sikeresnek is mutatkoznak,

hozzáértés nélkül, engedik rá

az emberekre a satnyaságot.

S csak nézek ki a fejemből,

akiknek látnia kellene ezt,

ott ahol ők tevékenykednek,

tán nem látják ezt sem meg.

2016. emberiesei, hahó, ah,

elvitte az átlátást a manó.

Kihallani a mondandóból,

átlátni a történésből, meg

is érezni, régóta oktatom.

Én nem járhattam még

soha sem nálad,

nem láttam

a portád,

a házadat.

Birtokolni

nem tudnálak,

nincs bennem, nem

ismertem soha sem,

az arra utaló vágyat.

Remélem sokan

elférnek nálad.

Kérlek engedd

meg nekem,

azt, hogy

“néma követ”

lehessek nálad.

Sokan várnak,

rád várnak,

téged sohasem, a

 “csak” nagyravágyók várnak.

Ők még sokszor ártanak

még a nevedben is

egymásnak.

Akik már

adni tudnak,

alázattal is bírnak.

Mások meg szeretetre

szomjazva, régóta,

sorban állnak nálad.

Nézz ki kérlek téged,

hogy azt megláthasd.

Őket tanítványnak

kiválogasd, hogy

vigyék tovább

a jót és szépet.

A tekinteteddel

a tisztulni vágyó,

reszketőket áthasd.

Szépen kérlek téged,

a megérdemelteket,

sokáig már ne várasd.

Fordulj,

egyet,

kettőt,

hármat.

S már újra

áradsz, tartást

kapsz, s ők a

kérdéseikre is

kapnak választ.

A támaszra várók

támaszt is várnának.

A szeretteik szanaszét

 vannak, ők rájuk gyakran

hosszasan is várakoznak és

addig bizonytalanban vannak.

Erősödni is  megtaníthatnám

már lélekben, s tartásukban,

méltóságukban az anyákat.

Ki került be helyettem,

vagy az őszinte szó már

nem kell senkinek sem.

Mi mindent hitettek el

rólam veletek, képzelem.

Magamért is felelősen

tudom és kell legyen

erre is magyarázat itt.

Olyan nagyra tartotta

magát, hogy méltatlan

lett volna kérdezzen.

Oktathatnám-e vajon,

meghívnának ide is,

hiszen itt fedeztem

 fel Pakson a születési

helyemen, generációs

jeleknek neveztem el.

Vagy vegyem én azt is

komolyan, hogy az

én szerencsém már

megvolt, csak nem az

Istent is leutánozzátok.

Adnám az oktatással oda

ahol, annak a hiánya van.

Intelligensek hol vagytok,

miért nem vagytok láthatók,

átbillentünk és már a jóban

vagyunk, kommunikálni,

kommunikálni,

kommunikálni,

hogy ne hulljanak szét,

 még a szerető családok is.

Megelőzés, megelőzés és

megelőzés, megelőzés…

Sokan azt hiszik el csak,

amit gyakran látnak,

álmosan is csodálkozva,

mindenre rácsodálkoznak.

Áldjon meg téged az Isten

szeretet és bőségesen,

ugye még látlak?

Nem magam miatt

várlak, hiszen bennem

rezeg már a lenyomat.

Egy pici hangulat, az

áramlat is megmaradt,

eggyé vált már velem.

Minden jó embernek

gyakran mondom,

 szeretetből vagy,

ha tudsz áradj.

Ennyire nyitottá

nem hagyhatod

a lelked, szíved,

hogy azokhoz

fordulj, ahol te

kiszolgáltatott

leszel ám azzal.

Tanuld meg,

annyira azt is,

hogy megértsed,

már magadnak

sem ártasz és

nem hiszed el,

hogy könnyebb

ha rossz vagy.

Amikor ártasz

a többieknek,

magadnak is

 ártasz azzal.

Tanuljad és ha

már képes is vagy,

te döntsd el magad,

hát időben adj, adj, adj.

Abból amire neked már

 szükséged többet nincsen,

magadban, a szeretteidben

bízzál, óvatosan tapasztalj.

Szeretet, ne félj kérlek,

minél többen

várnak,

annál

nagyobb

áramlásban

járhatsz magad is.

Bekerülsz a körforgásba,

 otthon leszel nála, nála, nála.

Áramlik vissza a részed a hála,

s az is bekerülhet a körforgásba.

Ő majd az emberek tartását,

méltóságát formálja.

Szeretet+hála,

nem ítéltetett,

senki sem

magányra.

Megízleli,

nem idegen

tőle az íze,

a rezgése.

Azt veszi

észre, ott

maradt nála

belőle egy

érzésben.

Jön újra a

szeretet

áramlása.

Bekerülhet

a körforgásba,

Istennek hála.

Győzz meg,

legyőzni,

könnyű

engem,

nem

harcolok,

senki mellett,

ellened sem,

az oktatás

lehetősége

miatt jöttem.

Mennek az éveim, várakozom.