Mit lehet, mit szabad, hol van az a határom,

ahol az őszinte szavaimért megint ártanának,

érzem, nagyon figyelek, saját ellenség se leszek.

A Különös oktatás, nevelés védjegy, a tulajdonom,

nem pályázhattok vele, mert nem engedtem meg!

Jönnék én oda, ahol az emberies így kikopott már,

lefordítónak ezzel az emberies jelnyelvvel, amit itt

találtam fel, rajzoltam le, nevelnék, oktatnék vele.

Így azt érezhetnék, a Hazámban is volt értelme.

Igyekszem visszahúzódom, ahogy tudok, de

 ki kell írjam, amit én már el nem bírok.

Nem szeretnék sortalanul lődörögni,

szeretnék a Hazámban és nyugodtan

megöregedni, nem több csak ennyi.

Koros vagyok ahhoz, hogy elhagyjam

a Hazámat, meg ide teremtettük azt a

szépet és jót, amiben mi is szeretnénk élni.

Általános műveltséget növelő “Tenyérolvasó”,

azoknak akik nemcsak a nagy pénzben jártasak,

 lelkesen és szívesen, gondolkodóan is megélnek.

Mert amikor kitalálta ezt nekünk itt valaki,

nem gondolta, hogy a kicsik léteznek

itt még, csak nagyban gondolkodott.

Mivel, ezt a lépésről, a lépésre

utunkat, ő fel nem ismerhette,

vagy mielőtt elkezdte is unta.

A kínlódást másokra hagyta.

Nem tartozom se ide, se oda,

tartozom hát az érkezőhöz

és akkor is pont, csak oda.

Ezért ránk túl nagy ez a

kabát, csak lődörgünk

mi benne, sehogy

sem áll jól

rajtunk.

Nekünk

kellene

megnőni

korosként

mert nem

 mihozzánk

 igazíttatták az

éppen aktuális

 feladatainkat,

és túl gyakran

változtatták.

Nem lehetne

esetleg előtte

kipróbálni ezt

a próbababán.

Aprópénzes

nyugdíjasként,

megbízásosként

próbálkozunk,

nem adjuk fel.

Igyekszünk azon,

hogy végigvigyük

a saját sorsunk is.

Létezünk, vagyunk,

a jóra mi is várunk.

Tán volt ő kicsi is,

ki mondhatta,

 felelőtlenül

azt úgy neki.

Akinek elhitte

azt is magáról,

hogy ekkorára

nőhet anélkül,

hogy az útját ő,

nem járja végig

 és abból neki,

bármi

gondja

lehetne.

Megláttam,

felfedeztem,

léteznek ott van,

mindenkinek van.

Generációs jele.

Örülnek amikor

felismerik, mert

teljesíthetik is.

Motiváció, ami

előrelendíti és

új útjára vonzza,

nem üresedik ki.

Mindhiába ha úgy

veszik mintha mi

nem is lennénk.

Az óriásokhoz

igazíttattak

mindent, aki

nem képes rá,

az már nincs is.

Vessen magára,

ha a kicsiségét

tartani akarta.

Vegye tudomásul

és mindenki, aki

még gondolkodik,

hogy arra nincs

szükség már itt.

Ne tervezzen

nem lesz mire.

Győzz meg,

legyőzni

könnyű

engemet,

oktatnék,

nevelnék,

ha szabad,

ha lehetne.

Felépítettek a

tehetségükből,

az emberek valami

olyat, ami generációsan

biztonságot adhatott volna.

Ha valaki aki önmaga fölé

nőve, a nagyságát is el

 nem hitte volna. Hát

mindent a saját

óriássá lettét

igazolva,

nekünk

kiossza.

Most

adjál ki

erre, aztán meg

amarra, úgy körkörös

körbe – körbe szabályozva,

hogy majdcsak eltévedünk ott,

s akkor neki le van rólunk végleg a

 gondja, mintha nem is léteztünk volna.

A saját nagyságának megfelelően megoldva.

Aki most, tartósan kisember és a gyakorlatban

tudja, a nehézségeket azért vállalja, mert fontos,

hogy már ne így éljen, ő utána egyetlen sarja sem.

Az alapokért szenvedett egész életében és oda.

S mi történik, mivel nincs új, működőképesen

ránk szabott forma, bármikor megtörténhet,

az, hogy a ragadozóvá váltak számára préda.

Kérem szépen szóljon oda, az aki még merne,

oda is szólni, sokan vagyunk, akik a családjukat

szeretik, az embereket tisztelik és az emberies

létünk fontos nekünk, nem ártunk és itt élünk.

Nem tudunk máshogy, mert nincsen másunk.

A semmiből jövünk és abból teremtünk,

nehezen, araszolva is haladunk, hol itt, hol ott is,

várnak magunkhoz képest sokat, nem életszerű

 amit az óriásokhoz mérve, elvárnak mitőlünk.

Nem akartunk nagyok lenni, jó az egyszerű

nekünk, pedig lehet, hogy Nagy a nevünk.

Valaki aki még tán kíváncsi arra, hogy

vannak egyszerűen élők is, az ő

nagyszerűségükben, gyűrődve.

Létezünk, vagyunk, nem férünk

bele a sablonba, szeretnénk azt

megélni, hogy nem volt hiábavaló

az egyszerűségünkben a mi életünk se.

Hiszen előtte még, lehetett itt így is élni,

de minden megváltozott és elfelejtettek,

valami működőképeset hozzánk is mérni.

Persze az csak álom, hogy megkérdezett

volna valaki érdemben bennünket, ugyan

mondjátok, ti Hazánkban születettek, mit

szeretnétek, mi lenne jó, működő nektek.

Na most aztán sűrűn, bocsánatot is kérek,

csak, ha nem írhatom ki, belebetegednék,

azt meg köszönöm nem kérem, hát leírom.

Ember vagyok, emberiesnek születtem, ne

várjátok tőlem a gépieset, mert nem megy.

Óvatosan előrelátó lévén, a megelőzésben

vagyok 23. éve, magam csinálok mindent,

nincs más ebben, mint én és magam szerint,

próbálom bevinni a köztudatba a tehetségem.

Aggódom, hogy most már így, 66 évesen, nehogy

sokallják az éveim számát, hát akkor inkább eladom,

vegye meg olyan ember, aki érti mit szerettem volna.

Elértem, nekem ez lett az életművem, ez a vagyonom,

pénzzé tenném már, ha valakinek abból van sok, nekem

 meg úgyis dől a sok gondolatom, hát csináljunk üzletet.

Az első üzletkötésem lenne, nagy is a várakozás bennem,

kérlek benneteket jóérzésű emberek, szorítsatok nekem.

Tudjam úgy végigvinni ezt, hogy lehessen az én életművem,

emlékezhessek rá és egész életemben, hogy megcsináltam.

Nem letudni szeretném, inkább a méltóságába helyezném.

Kérlek benneteket, legyetek ebben jóérzéssel énfelém.

Magyarországon, Pakson a Hergál Házból, szeretettel.