Az új cipő… 2017.05.15. julamami.com

Kilóg az ujjam, mutatja az anyjának,

reménykedve, hogy ad pénzt újra.

Veszünk fiam, ahogy csak lehet,

bírd ki még egy kicsit kérlek,

befizettem minden pénzem,

hát most nem tudok venni

semmit sem, nem megy.

Nem szól róla aznap

este már, meg későn

is jött haza az anyja.

Ők gyerekek már

alszanak addigra.

Azzal vigasztalja

magát, hogy vannak

olyan családok, ahol

szép cipőben járnak

a gyermekek, de az

anyjukat csak hetente

látják. Mert külföldön

dolgozik, s nem jöhet

gyakrabban onnan haza.

Az apjuk meg bánatában

iszik, mert nincs munkája

és arra kell várnia, hogy az

asszonya tartsa el a családot.

Az ő apjuk belélegzett valamit,

hosszan volt beteg, meg is

halt, akkor már hosszú

ideje nem volt munkája.

Sok elment a gyógyszerekre,

az anyja igyekezett mindent

megadni, hátha van remény.

Még mindig folyik a pere,

halogatják nem fizetnek.

A bank a házukat elvitte,

nem lakik senki benne,

de nem költözhettek

vissza az otthonukba.

A tejet a kisebbeknek

otthagyja, nem issza meg.

Gondolja szórakoztatja

magát egy kicsit ma,

sem megy ilyen

lyukas cipőbe

az iskolába.

Már eleget

csúfolták

miatta.

Összeszed, jó

sok lapos kavicsot,

majd azokat a vízszínén

futtatja, nincs más dolga.

Azokat dobálni jó mulatság,

bár a vízszínén, úgy eldobni,

hogy néhányat pattogjon is,

azt nem mindenki tudja.

Föltűri az inge ujját,

jólesően vájkálgat a

sóderkupac aljában.

Igazán méreteseket

is talál. Fölemeli a

karját, gondolja,

kipróbálja, mit

csinálna a lapos

kavics ott az úttesten.

Az üres úton, de el is veti az

 ötletét, eszébe jut, nagy

baj lehetne belőle.

Megpakolja a

zsebeit,

jó nagy bögyöt is

csinál a pulóveréből, azt

 is telerakja, ott nem

hagyna egyet sem.

Nyomja magát az

emelkedőn felfele,

ezen a benzingőzös,

szúrós szagú reggelen.

Valahogy, fura öröm

szaladt át a lelkén,

de a szívéhez érve,

megrekedt, nem

győzi lefékezni.

A féktelenül

gyermeki, de

vad gondolatait a

 gondolkodó agya.

Mi lenne ha egyet,

csak úgy, kipróbálna.

Egyre nagyobb a reggeli

forgalom, csurognak a szép

nagy autók lefele, hát a sorsa

meg is oldotta, nem dobhatja el.

Azért kivesz egy méretes kavicsot,

ránéz az egyik szemével, a másikkal

meg az úttestet vizsgálgatja.

Lassan lefékez mellette,

az autócsoda, meglepődik,

de csak egy picit. Ahogy az

ablak csurog lefele, látja a

nem tetsző tekintetét a

sofőrnek.

Meg ne tedd,

ezen meglepődik.

Vajon beleláthatott

a fejébe, netán az is

meglátszik rajta, mi

volt a szándéka a

lapos

kaviccsal.

Nagy bajt

csinálnál vele,

te gyerek, el ne

dobjál itt egyet se.

Menj a vízpartra, ott

is jól nézz körül, hogy

mielőtt eldobod, azzal

ne ártsál ott se senkinek.

Nem válaszol, örül, hogy azt

megúszta baj nélkül, hátrál

és el is somfordál onnan.

Azért odébb, maga elé

sercint egy rendeset.

Motyogja mi legyen,

azzal aki odaszólt neki.

Aztán belátja, időben volt

a figyelmeztetés, itt tényleg

nem tud eldobni egyet sem, még

bajt csinálna vele szegény anyjának.

Pedig van annak elég baja, gondja, a sok

testvérével meg vele is, kesereghetne.

A sofőr a kávézásos szünetben úgy

meséli el a történetet, a kollégáinak,

hogy azt érzi, még nincs az befejezve.

Elmeséli a főnökének a hazafelé úton,

ő meg kíváncsi az egész történetre.

Másnap megkéri az útvonaluk arra

legyen, amerre az történt tegnap.

Áll a lyukas cipőjét már átgumizta,

hogy akkora szégyen már ne essen,

váratlanul elhagyná a cipő a talpát.

Jólesően átsimítja a zsebében

a kavicsokat, megvannak hála

Isten gondolja, közben egy új

szép autó gurul arra.

Lelassít mellette, ő

meg úgy kedvetlenül

odaveti a tekintetét.

A lehúzott ablakból

kiszól egy hang, mond

hányas cipőt hordasz.

Meglepődik mert nem

tudja, az anyja vásárol

nekik mindent, ő tudja.

Kicsit azért körülnéz,

nehogy megszégyenüljön,

hogy nem is neki szóltak onnan.

Neked szóltam mondja, mit akarsz

azzal a kaviccsal, itt eldobni nagyon

veszélyes volna, ugye te is tudod.

Ha van kedved, bemehetnél oda az

átellenben lévő boltomba, add oda ezt,

vigyázzál rá, ezért ott kaphatsz valamit.

Elfogadja, nem érez semmi rosszat felőle,

átszalad majd el ütik, nem megy el a zebráig,

aztán már bánja, éppen csak, hogy megússza.

Másnap csurog a szép autó lefele, a gyermek

meg táncoló léptekkel, mintha ő nem is a földön

járna, boldogan siet már elébe, alig várja, az ablak

 csurogjon már lefele. Kinézve, egy szerényen, de jól

öltözött gyereket lát. Köszönöm szépen magának,

ember, mondja jólesően, odaadnám a kavicsaimat,

hátha jól jönne dobáláshoz a maga pihenő idejében.

Boldogan szalad az iskolába,  jaj, be ne csengessenek,

az autóban ülőnek előjön egy emlékképe, egyszer ez

megtörtént már, csak másabb körülményekben vele…

 Magyarosan Agyalós Julamamival YouTube

Általános műveltséget növelő “Tenyérolvasó”, online.

skype julamami.julamami, julamami@gmail.com