Érintsd meg a sorsod… 2017.05.19. julamami.com

Érintsd meg a sorsod című könyvemet,

H. Nagy Júlia néven adták ki.

Az volt az első könyvem.

Mihelyt megtehetem,

magam adom ki újra,

már kibővítve azzal,

amit azóta már tudok.

Megpróbáltam, leírni

benne mindazt amit

addig tapasztaltam.

“A Vénusz-dombot

körbefogó életvonal

csuklóhoz közelítő

részéből ágazik le az

apa vonala. Szintén

a csuklóhoz közel,

de a másik oldalon,

húzódik az anya vonala.

Ennek milyensége segít

abban, hogy megérezzük,

milyennek tartja a velünk

szemben ülő ember a szüleit”.

Akkor írtam ezt a néhány sort.

Mikor segítséget neki némán kért

keze, elfordultak, nem törődtek vele.

Ne sajnáljad, nyújts kezet, akkor előre.

Figyeld, s ha kell légy az őre, összetört

ember nem néz előre.

Erős kezeddel tartsd,

s ne vedd el tőle.

Benned megbízik,

csak így halad előre.

S ha erős kezed segítsége,

újra bízó ember lesz belőle.

Ha azt belül te is érzed,

akkor jó érzés neked.

Segít, erőt ad kezed.

Ha benned ez érzés

nincsen, kezed akkor

inkább legyintsen.

Jobb leintéshez

szokni, mint

megalázó

kezet fogni.

Akkor az első

7 évben már

találkozhattam

15.000 emberrel.

90% al, grátisz.

Mert nem

hagyta a

lelkem

elfogadni a

 leolvasásnak a

díját, szükségem

volt arra az időszakra.

Mindenféle emberrel

találkozva, akkor még,

tapasztalat tengerben.

Ahogy haladt az idő,

egyre inkább már

csak olyanokkal,

akik megértették,

mit miért mondok.

Most eljutottam oda,

hogy annyi mindenféle

összeolvasottal, a másért

messzire is elmentek által.

Össze-vissza összeszedettel,

túl mélyre belemélyülten,

a révületben keresgélve,

mindenféle energiákkal

“összeszutykolódtak”.

Azzal jól magukra hagyva.

Mások energiáival feltöltve,

mindenféle levédésekkel is meg

vannak jelölve, komoly emberek.

Az ott határozottan működik is,

ahonnan az származik és vajon itt.

Akkora lett a kontroll nélküli és

összevisszaság, hogy nem

tehetem magammal azt,

hogy mindenki után én

takarítsam ki, nem.

Amit ők fel sem

vállaltak azóta se,

hogy messzire

mentek attól,

amit tisztán tudtak.

Megjöttem már sokszor

onnan, ahova most indultak,

vakmerően megint hozzáláttak.

Hiszen ott, kitűnően újra működik,

feltöltődni meg tán, újra hozzám érkezik.

Fel nem vállalva azt amivel innen megy el.

Különös oktatás, nevelés, hát a tartás, az

emberi méltóságnak fontossága miatt.

Segíts magadon, az Isten is megsegít,

a feltaláltam, minőségként, működik.

Kicsit innen, jó nagyot lódítva onnan,

 elől járnak már, a “nemtudomkák”,

sokan vannak, egymást tapossák.

A megjelölteknek az energiáikat,

nehéznek, megterhelőnek érzem itt,

ezeket valószínű már mások is megérzik,

levenni a megjelölésüket pedig nem merik.

Nem az én dolgom lenne ez, annyit kaptam

már azért, mert a hivatásomat gyakoroltam.

Hazámat, embert tisztelő lettem, azt is élem.

Mivel a megelőzést magam választottam,

oktatnék, nevelnék, tenném a dolgom.

Nem is gondolnak rá, ha elmennek

ezekért a “beavat…kozásokért”, az

egy másik ember összetett energiája.

Ez itt a szeretett Hazám, megjárna tán

nekem is, ha már összefüggésében látó

lettem itt, a sok megtisztelő ember által.

Elhatároztam hát, segítek azoknak is, akik

már nem  bírnak el azzal, hogy meg vannak

pakolva mások által, a megelőzésben érjük el.

Megtanítom őket, a generációs jeleikre és miért

vannak, s ne máshoz menjenek, hanem magukon

segítsenek, ha már tudnak, a családjukig eljutottak.

Magyarországon születtem, itt neveltem magam, itt

 tanultam meg, amire szükségem volt, mert azt nem

hoztam tehetségként. Hát itt oktatnám és nevelnék

a tapasztalt tudásom által, mert elértem azt, hogy

körbeért a tapasztalt, tanult tudás bennem, adnám

tovább, hogy tiszta forrásból menjen, a Hazámban.

Minden olyan embert várok tisztelettel, aki már

megérintődött ezen a területen, vagy kikerülni,

2017-ben már nem is lehet, ha akarod ha nem,

benne élsz, mert a többiek olyan irányt vettek.

Magyarosan Agyalós Julamamival YouTube

Azokat is várom, akiknél elfogyott a muníció

és csak pörögnek körbe, azokat is akiknek ideje

lenne tanulni is, hogy hitelesen mondják utána már.

Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem harcolok

se veled, sem ellened, ide is az oktatás miatt jöttem.

 

 

Általános műveltséget növelő “Tenyérolvasó”,

szombatonként 10 – 12 vagy 14 – 16 között.

Bejelentkezéssel, skype julamami.julamami

julamami@gmail.com, +36 30 2470 589

Magyarországon Pakson a Hergál Házban,

várom az érkezőket,

szeretettel.