Amit nem te teremtettél, az
nem lehet a tied, nálad van
legfeljebb, majd elengeded.
Aki a magas anyagi szintet
már megszokta, kevésbé
bántotta,
hogy a
régiek
már
rá se
néznek.
Az jut eszükbe,
hova lett az a
sok jó és szép,
amit ők ide,
teremtettek.
Elkullognak
mellette, az
villan bele,
de kár, hogy
elrugaszkodott
már tőlük ennyire,
igen pénztelennek
tűnnek, szomorúak.
Pedig milyen jó kis
csapat is voltak,
de ő már így,
nem ugyanaz,
nincs öröm a
szemükben se,
ha őt meglátják,
elsomfordálnak.
Nem fizetett ki
közülük többeket,
kiáll a vélt igaza mellett.
Másokat meg érdekből
túl kényeztetett, ők most
se nem értenek vele egyet.
Kinőtte a felvállalt feladata,
nem látja összefüggésében,
így nem bír egyedül el vele.
Mindenki az érdekeit figyeli,
emberies gondolatokat nem
érez már semmiben, senki.
Kisgömböccé vált mostanra,
megoldásnak azt látja, hogy
amit meglát azt bekebelezi.
Kérem szépen valaki szóljon
már neki, hogy nem úgy van,
ahogy az ő elkényeztetett
köreiben vele azt láttatják.
Ez mindannyiunk Hazája,
beleteremtettük a szépet
és jót, azt várjuk vissza, ne
azt kapjuk ami megmarad.
Régen más volt, egymásra
kiabáltak és integettek, ha
nem vette észre a másik.
Különös oktatás, nevelés.
Most meg van az úgy,
hogy jólesik már, ha
az ő rajongói neki
kezet is csókolnak,
szeretne változni,
emberies lenni.
Nem érti kitől is
örökölhette ezt,
valami fura, nem
tud tenni ellene.
Eltervezte, hogy
neki most meglesz
már úgy mindene,
hogy a családjának
ne kelljen már soha és
semmit sem tennie érte,
gazdagság legyen örökre.
Ezeket tovább gondolni
nem szerette volna,
nem volt már
biztos benne.
Boldog akkor
volt, ha a
fiával
együtt
érkezett
ő valahova.
Jóképű férfivá
érett a sarja.
Igen jó volt a
kisugárzása,
azonnal látták
rajta, nem a
ruha teszi,
belül van
a minőség.
Egymást
mégsem
értették, ki
innen, ki meg
onnan hozta a
generációs jelét.
Nem is gondolnak
vele, hogy talán azt
mindkettőjüknek
a helyére tenni
is lehetne.
Lassan már
csak önmagában
bízott, a dolgairól
másoknak nem
szólhatott.
Örült neki
csendben,
megvan.
Fel sem
fogta,
hogy
mennyire
jól megy a
dolga, ahhoz,
amit ő tudott.
Maga mellől
is mindenkit
kitakarított,
akiről látta,
tehetséget
hordoz.
Ne
legyen
látható a nagy
különbség, mert
rájönnének az
emberek,
hogy ő
becsapta
őket.
Nem
az övé
a tudás,
a másét
használja,
afölött meg,
elsőnek nem is a saját
működésüket akarja.
Nagyban és kicsiben
ugyanaz van, tudja,
de közötte van
a lényege az
egésznek,
azzal nem
is gondolt
még soha.
Majd, nem
illik bele oda,
ahhoz kellene
mindenkinek
igazodnia.
Önmagát
szerette
volna,
láttatni
a többiek
szemében már,
csak jó alaposan
feltupírozva,
olyanokkal,
ami nem is
volt és nem
is lesz soha
az ő sajátja.
Önmaga fölött
szárnyalt nap
mint nap
eljárt
oda,
ahol a
tanácsot
kapta, olyan
nagyon hitte,
hogy a másik
azt is tudja,
ami neki lett
volna a dolga.
Az irigység lett
a legerősebb benne,
észre sem vette, hogy
önmagát, a csőlátók,
rosszakarók tábora
legalacsonyabb
szintjére
helyezte.
Mivel
csak a
pénzt
és a
vagyont
tisztelte, az
embereket
is úgy mérte.
Igyekezett
mindenkit
az igazáról
meggyőzni,
akit nem
lehetett,
azt meg
legyőzni.
Egymástól
eltolódtak,
az addig abban
összerendezettek,
sok idő kell ahhoz,
hogy megint össze
is rendeződjenek.
Mindenhol
már csak
a sajátjai,
de nem
bízik már
bennük se,
mert látja,
hogy őket
is a túlzóan
sok pénz, már
más irányba vitte.
A lemaradottakról
meg nem is beszélve,
kénytelen gyakran
becsukni a szemeit,
hogy ne lássa azt,
amivel, úgy érzi
tenni már nincs
is mit, hiszen
nem ez volt
a célja, csak
nem hitte azt,
ami ott belül,
benne már szólt,
neki, hogy ne már,
nincs egyensúly.
Pedig azt hitte,
hogy kész a mű,
nem látta meg,
hogy de mű lett.
Nincsenek benne,
a működéséhez az
emberek életéhez
igazodó folyamatok.
Nem érti ki, hogy is
maradhatott, pedig
annyira sietett, hogy
készen legyen vele,
arra az időre, amit
régen elvártak tőle.
Jó szerencsét emberek,
áldjon meg az Isten minden
földi jóval bennünket, éjen a
tisztelet, az emberies életvitel.
Ismerjétek meg egymást, hogy
ne csak éljetek egymás mellett.
Általános műveltséget növelő
„Tenyérolvasó” nektek, akik
már tudjátok hozzátanulni,
azt is, amiben mások a jók.
Vagy éppen azért, mert most
nem igazán megy, a jól bevált jól.
Átlátni, megérezni, kihallani tanulj,
hogy meglássad összefüggésében,
a saját életed, generációs jeled,
na meg a nagy Világot.
Szeretettel.