S ha benned alázat a helyzetedhez nincsen,

akkor a te tartásod, méltóságod helyett,

magyarázkodásról szól majd az életed.

Ha azt még szorgalmazod, ami

már ártott, növeled vele a

  hibásat nem oldódik meg.

Túlnőhet és önállóvá lesz,

kezelhetetlenné válik, a

 jövőnket megbélyegzed.

Ha nem kérdeztél, nem

tudod meg a válaszunkat,

ígértél, ígértél, meddig kell

várnunk, hogy teljesítsél is.

Vállalkozókként magunkat

tartjuk el, nincs lehetőségünk

pályázásra, se nem dicsérnek meg

bennünket, nem is várjuk, teljesítünk.

Adjuk a jó minőséget, nem vállalnak fel

bennünket, mert irigyeink már szinte mind.

Adjuk a jó minőséget, nekünk természetes.

Vagy leintik őket, nem tehetik velünk a jót,

amit a többiekkel természetesen teszik is.

Az még a jobbik eset, ha nem aláznak meg

folyamatosan a lejáratásaikkal bennünket.

Nem vagyunk így a lehetőségünk tárában, ha

 sikerül is kiemelkedünk, azt is mi magunk szerint

tesszük. Mivel a silányok látják, hogy nem számítunk,

hát nyugodtan sanyargathatnak hosszasan is bennünket.

Ne döntsék el a sorunkat és felettünk sem, mert

mi gondolkodókként éljük az életünket, nem

ártunk, a jókra, az értékesekre vigyázunk.

Lelkesen, szívesen, gondolkodva tudjuk,

mikor miért és kiért kell tennünk,

emberieseknek születtünk.

Aki árt nekünk, maga ellen

teszi azt, mert ha csak olyan

emberek lennének, egymást

gyorsan kicsinálnák és kész.

Különös oktatás, nevelés…

Összetanulhatsz bármit,

nem elég az, ha van

arra pénzed,

nem ad

tartást,

méltóságot,

ha más alapozza

meg a te jólétedet.

Különösen akkor,

ha másokat

kihasználva,

gazdagodott meg,

s abból lett az neked.

Nagyon nehéz átadni

a tudást oda, ahol ő

csak a papírt várja.

Nem lehet

megúszni,

ahogy látom,

a nehezében

is tapasztalás

adja a tartást.

Ha nem tudsz

hálával lenni

és gondolni

őrájuk, akik

által tanultál,

nem megy át.

Tartásod sem

lesz belőle,

  ott hiába

tanulnál.

Alázat

nélkül

nem

megy.

Jelezné

feléd az

érzésed,

hinnye, de

túl mentél.

Ha még az

érzéseidben

hinnél, meg is

 érezhetnéd,

a határodat,

ah, nehogy

önmagadon

túlmenjél.

Annyira erős

lett a hatása

a sok pénznek,

sokan már csak

arra vágynak.

Nem is tudja,

hol az eleje, s

hol a vége nála, a

 sorsában benne.

Nevetségessé

válhatnak, ha

nincs aki szólna.

Ne úgy lépkedjen,

ne úgy beszéljen,

mintha nem is

 a földön járna,

azzal mutatja,

eh, mindenki

lássa, különb

mint a többiek.

Pedig milyen

nevetségesen

üres tud lenni,

ha az amit az

állatoknak

szoktak

vetni,

adja

oda

annak,

akitől ő

segítséget

szeretne.

Hibádzik

rendesen

a  sarjaikból

majd a tartás,

hiszen mindent

megvehet már

a túlzó pénzen.

Nem is látott

mást életében,

mint oda mindent,

még több legyen.

Ha azt akitől

tanultál, az ő

pénztelensége

miatt csak lenézed,

mert alázatod nincsen.

S mindent elkövetsz,

hogy pont ennek

kapcsán le is

győzzed,

miért

csodálkoznál,

ha vissza kerülsz

oda ahonnan te

elindultál.

Nem jut

eszedbe,

hogy oda nem

pénzügyi tanácsért

mentél, azt tanulnád,

amit te nem hoztál és

szükséged lenne rá.

Az erősödik

bennünk a

tanulások

által, amit

nem hozunk,

hát sokat is

lehetne azt

tanulnunk.

Mindhiába

viszont, ha

nem azt a

tudást veszi

magához, ami

sorszerűen

hiányként

van benne.

Tartás és

méltóság,

lehetne az

alapja annak,

ami aztán a

tanulások

által rá is

rakódhat.

Tapasztalt

emberiesként

tudom, a sorsokat

nem lehet megúszni.

Ezért talán idejében,

fel is lehetne készülni,

arra, hogy ha sokszor

ismétlődött meg az

családon belül,

hogy nem,

tette a

dolgát

az akinek

odatette a

feladatot a

sorsa, lesz

egy abban

a családban,

aki teherként

azt megkapja.

Ha nem ismered

a saját sorsodat,

hogyan tudnál te

segíteni másokat.

Ha nincs ínyedre,

az alázat ahhoz,

amit nem tudsz,

hát körbeérve,

kezdheted

elölről

és azt is

amit már

tanultan tudsz.

Egyszer billenhetsz

elszálltan úgy ki, hogy

vissza lehetne igazgatni.

Senki sem tökéletes, csak az

 Isten, az ember, ha a kibillenésével,

túl sok emberre hathatna azzal a

  sorsukat negatívan befolyásolja.

Ahhoz a sors a féket, időben oda

is rakja, ha azt is félretolja, hogy

őt az önmagához mért, túl gyors

haladásában az gátolni ne tudja.

Hát akkor nagyon erősnek kell

lennie, hogy viselni tudja majd,

amit odarak elölről az ő sorsa.

Az ismétlés is róla szól, de ha

másokat az nem érint majd

jól, ne várja, hogy mindenki

beálljon a helytelen sorba.

Megdicsérje azért, hogy

ők nem érnek révbe soha.

Mindenkinek van saját sorsa,

saját generációs feladata, jele,

mindenki önmaga és a családja

szerint teljesíteni is szeretne.

A vezetés nemcsak a vezetőről

és generációs feladatairól szól,

a tartásához, méltóságához van

rá szüksége, tegye azt a helyére.

Legyen stabil alapja ahhoz, hogy

ne nyúljon a másokéhoz, tegye

a dolgát úgy, hogy nem bánt és

nem árt, de önmagára is neki

kell vigyáznia, helyette nem is

teheti a tartásához senki más.

Ne hagyd kibillenteni  magadat,

mert felelős önmagadért is vagy.

A túl könnyű igen csábító lehet,

 gyakran választva, elgyengít az.

A tartást és méltóságot az adja, ha

amit a sors odatesz neki nehezéknek,

megcsinálja, mert ha elnéz mellette,

akkorára nő az, hogy mindennek

erős gátjává válik, ami tisztán

biztonsággal működhetne.

Ne tágítsd ki túlzottan a

saját határaidat se, hiszen

akkorára nőhet, hogy aztán

 csak lődöröghetsz életedben.

Adjon az Isten, minden földi

jóból annyit, ami a legjobb

hozzá mérve, mindenkinek.

Magyarországról, Pakson a

Hergál Házból, szeretettel.