Újrakezdés… 2017.09.14. julamami.com

 

Emberies jelnyelvnek mondom, magam

találtam ki a kifejezéseket, hamar tanul

aki ezt már használni tudja, mert látja.

Már megint egy régi új, újrakezdés,

szétmegy a telefonhívás,

belecsattan a

beszélgetésbe.

Amikor jópofán,

beviszi magával,

azt aki romboló.

Kívűlről keresgél,

miközben most

sem szűrtek jól.

Olyan vakmerő

és bent van már,

ahol és azt senki

nem gondolná.

Vajon akik ezt

természetesnek

veszik kipróbálták-e.

Milyen a másik oldalon

lenni, úgy, hogy azt hozta

és emberiesként megmaradt.

9 éve kezdődött most megint,

voltak közte azért szünetek is.

Ugyanazok a hangok, nagyon

nehéz lehet azt végighallgatni,

vagy beidegződött az már ott.

Nem az én gondom, ha nem

bírja már aki felvállalta, hisz

az Isten embernek alkotta.

Látszik már az arcokon és

minden rá van írva, rajzol

az élet is, nyomot hagyva.

Különös oktatás, nevelés.

Amikor rátaláltam a

megelőzésnek a

fontosságára,

örült a lelkem.

Megóvni őket,

akik ahhoz már

elég érettek, hogy

ne kezdje túlzottan ki

a hétköznapjuk, a sűrűje.

Különös oktatás, nevelés.

Ha az egyik feladatuk már

elfogyott, hozzá kellene

kezdeni egy másikhoz.

 Hazaszerető vagyok,

sok mindent csinálok.

Így nem unalmasodik

el az élet, megváltozott

minden a múlthoz képest.

A legalacsonyabb lélekszint,

a földdel, az anyaggal egyenlő.

Ha nem tud valaki elrugaszkodni

onnan, mert semmi nem elég még,

ott éli le az egész hétköznapi életét.

S amikorra már meglesz mindene, az

azzal jár majd, a motivációja elveszett,

rájön menet közben nincs már semmije.

Vannak akik átlátják ezt, gondolkodnak.

Eljutnak odáig, azt amit nem tudhatnak,

 megtanulják, fejlettebbek már naponta.

Nem szürkülnek bele az életükbe, ami

a  hétköznapjuk helyett, ünneplő lesz.

A motiváció a lényege az egésznek,

ha az már kopik, pótolni az újakkal

folyamatosan lehetne is, de azzal

ami belülről jövő az ő késztetése.

Csinálj magadért, magadnak most,

valami jó érzést, ha te önmagadról

elfeledkeztél volna esetleg eddig.

Mert, ha a belső lelkesedésednek

nem teszel eleget, bizony kiüresedsz.

A gondolkodó agy megkívánja az ő napi

táplálékát, a lelkesedést a lélek adja, a szív

meg az egészséges ritmushoz ragaszkodna.

Ej de kár neked az, ha belecsúsztál a sunyisba,

nincs megállás gyorsan kerülhetsz a véglegesre,

mert elhitted te vagy a legokosabb, azt a nahát.

Írom, írom, írom, nincs más módom, teszem azt,

amit képes vagyok megtenni, hátha időben írom.

Egy Haza ez csak egy, mindannyian elférhetnénk,

bárkit kitúrsz a helyéről, betölti a kontroll nélküli.

Eladásra kínálom a Különös oktatás, nevelés,

Általános műveltséget növelő “Tenyérolvasó”,

julamami.com tulajdonaimat, együtt, vagy külön.

Nagyon szeretem, magam teremtettem meg ezeket,

de mást csinálnék már, az eladásukkal jár, a betanítás.

Ha lesz rá igény, hát természetesen, a 20 kilónyi írást

is, 2009 óta írom már ezeket, különböző helyekre.

Valaki azt mondta, hogy egy jósnő megmondta,

le is íratja szorgalmasan a sokat várakozókkal,

hogy tudjanak mit kezdeni az önsorsrontásnál.

Én nem vagyok az, de amit kezdetben mondtam,

azt már azóta megélik ők is, a hétköznapjaikban.

Aki a mások sorsát nem tiszteli, a  sajátját sem,

s mi módon számol majd el a lelkiismeretével,

ha egész elszegényedett hordák keletkeznek.

Ott ahova ők beteszik a lábukat és szereznek.

Se tartás, se méltóság, hamis nagyasszonyok,

hihető álságosba bebugyolálva, most épp így.

Azért mert nem látják át, nem hallják ki, nem

érzik meg, nem gondolkodva döntenek ott se.

Ahol, kell majd magyarázkodnia, a miértekért,

ugye nem gondolja, hogy nem látja már a nép.

Egy Haza ez csak egy, beleteremtettük a sok

jót és szépet, visszavárjuk mi ugyanezeket.

“Hosszútűrők” lesznek azok, akiknek van

még miért végigvinni a nehezítetteket.

Nehéz alatt nő a pálma, nyomás alatt

a gyémánt alakul igen hosszú idő alatt.

Ha valaki túl gyorsan halad és rákaphat,

nem engedi el, mert nincs mása csak az.

Ismerik a sorsukat, a generációs jeleket,

ha önmagukért már, nem is lennének rá

képesek, vegetálnak magukhoz képest,

félúton nem állnak meg, végigmennek.

Aki tudja, apró pici fontos porszemek

vagyunk mi mind, nem akar nagy lenni,

ha nem az, a származása, neve szerint.

Azt mondja a végén a rendező, “csapó”,

 a filmes szakma tudja, a játéknak vége,

aki még ott marad, se lesz szereplője.

A legjobb rendező, összefüggésében

látja az egészet, életszerűt alkotott,

megjelennek benne a hétköznapok.

S már az élet írja a filmet ott, legott.

Elérhetőségeim, a fenti címszó alatt.

Tiszteljenek meg, nézzenek bele, ha

vételi szándékkal lennének, vegyenek

részt az oktatásomon előtte, önmaguk

döntsék el, hogy milyen csodákat rajzoltam le.

Nézz magadban szét, látod milyen szíves és szép,

lelked tiszta tükre, mi mind így érkezünk ám le.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

szeretettel.

 

 

Megismered-e még… 2017.09.13. julamami.com

Megismered-e még a régi kis pajtásaidat,

vagy a gyermekkori barátaidat,

akikkel jót játszottatok.

Tudod-e azóta,

hogyan élhet,

mi vált az ő

álmaiból

valóra

mára.

Lehetne-e

jó kapcsolat

köztetek újra.

Megmaradtatok-e

tisztességben, olyan

módon élitek-e az életet,

ha bármilyen magasságokat

is érhettetek azóta ti már el.

Csináltatok-e mérleget arról,

hogy az eddigi életvitel még,

megfelelhet-e a megváltozott

világnak, s annak ami éppen az

életetekre most nektek hathat.

Tán üljetek le újra és beszéljétek

meg, könnyen lehet, hogy a többlet

és a hiány, éppen kerekké lehetséges.

A sorsotokat olvasva, sok tudásotok,

bölcsességetek átment mint energia,

akkor rajtam, ott voltunk körforgásban.

Adok – kapok a legjobb dolog, hiszen azzal

rendeződik a hiány és a többlet, rend lehet.

Két oldalunk van, az egyikhez a tudást és a

tehetséget hozzuk a születésünkkel, a másik

arra való, hogy a saját időnknek megfelelően

tanuljuk meg és éppen akkor, még idejében.

Mert aki mások után megy, azt követi ami a

 hatás éppen, elfelejti megélni a saját sorsát.

  Megmarad a generációs feladata majd a

 következő generációinak, úgy sokkal

nehezebben boldogulnak ám ők majd.

Hiszen a rájuk háruló, a múltból jövők,

 elődeik által el nem végzettek, már

jól összesűrűsödtek addigra.

S mivel az nem az ő dolguk

lenne, de felismerik, úgy hát

megoldják a sajátjukkal együtt, csak

párhuzamosan araszolhatnak sajnos.

Hiszen túl nagy a teher rajtuk ahhoz,

hogy hétköznapi szinten megoldják.

Minden csak a pénzről szól már az

is látszik, na meg az, ha valakiknek

nincsen pénzük, kívül hagyták őket.

Hiszen azt a lehetőséget rájuk nem is

 szabták,  elszámoltak a jóban mellettük,

 nem is osztottak, statisztika lett belőlük.

Egy Haza ez csak egy, mindannyiunkból

lett, akik hozzáadtuk a tudásunk és bele is

tettük a szépeket és a jókat, emeltük vele a

szintjüket a jó energiáknak, eggyé lett velünk.

Akkorák lettek a különbségek, áthidalhatatlan,

mindenhol elzárva a pénzcsapok, se itt, sem ott.

Így hát van a magunk módján mindenünk, na meg

magunkhoz való eszünk, tapasztaltan, vagy tanultan,

tesszük a dolgunkat, a hétköznapokban az a lényege.

Egyszer csak a túlzók is belefáradnak a szerzésekbe és

ah, megnyílik a pénzeknek tára, oda ahova az lett szánva.

Mókuskeréknek is mondják, jó az ha most van, addig is jár

a gondolkodó agyad, adja a ritmusodat a szíved, lelkesen

teszed a megszokottadat, nem váltasz addig amíg, a te jó

energiád, be nem vonzza a számodra biztonságos lépést.

Persze könnyebb, ha már megérzed, kihallod, át is látod,

gondolkodva döntesz, nem tévedhetsz, mert a döntésed.

Ne mások után menj, van saját hármasod a legfontosabb

a belső tartásod, a méltóságod, tehetséged, tanultjaid is.

Különösen fontos, ha alacsonyabb az agyrezgése annak,

aki szerint kellene tenned a dolgodat, nem megy át az.

Hát várhatsz, várakozhatsz rá, hogy majd csak mozdul,

de nem a te életritmusod, arra megy az energiád ott,

hogy megfelelj annak aki kevesebbet tudhat tenálad.

Ne győzni akarj mindenáron, győzd meg, kommunikálj,

érvelj, a legjobb tudásod szerint tegyed, intelligensként

úgy sem ártasz senkinek se, de magadra vigyáznod kell.

Nem mindenkinél ugyanakkor megy át ugyanaz a szó se,

van akinél több idő kell amíg megérti, jó lett volna tenni.

Otthon vagy, amikor a kicsiben már látod magadat, nem

mentél sehova a Világ mégis ott van, tisztelettel nálad.

Ha felismered a saját és generációs feladataidat, bizony

előfordulhat, az egyszerűben is nagyszerűen megvagy.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel.