A tehetséged, érted van… 2018.08.13. julamami.com, szeretetbenelni.hu

Tanulom, tanultam folyamatosan, amit nem hoztam.

Szeretettel fogadom őket, akik tisztelettel tanácsért,

oktatásért, különösen nevelésért hozzám eljönnek.

A mindennapos gyakorlati tapasztalatom ebből van.

A „szakmai képzéshez” most nincsen lehetőségem.

Ami, megérint a hétköznapomban, foglalkozom vele.

Nem megyek el mellette, mintha nem nekem szólna.

Ez az oldal az, ahol, jelzésértékként, megírni tudom,

mások se menjenek el, azok mellett ami róluk szól.

Születéskor látszik, ki mit hozott tehetségként.

Leolvasva, idejében a tenyereket,

sokat segíthetne, abban,

hogy milyen

irányt

vegyen.

Hiszen,

ha a sorsukat

élhetnék meg az

emberek, sikeresen

boldogulhatnának,

pont abban amire

születtek.

Ide

születtem,

ez nem véletlen.

Tehetném is már, a

 dolgomat, hinnye,

ha a megelőzés,

beengedne.

Miért oda,

születnek az

emberek, hinnye.

A tehetségükkel,

az irigységeket, a

teljesítés irányába

mozdíthatnánk, íme

van amivel átlátható.

Különösen nevelés…

Miről is szólna az élet,

ahogy látom, arról, hogy

ne ártsunk, ne bántsunk.

Lelkesen, szívesen, át és

megérezve, tegyük hozzá a

többi hasonló szintű ember

tehetségéhez, a sajátot.

Az egészséges

körforgás meg, ki és

megemelné, az érettségnek

megfelelően, a teljesítéseket.

Hiába a tehetség, ha nem látják át,

nem hallják ki, jó helyen vannak-e ott.

Ha nem működik a megérzésük úgy, a

gondolkodó agyuk, nem tudja időben

figyelmeztetni se, ne tovább abban.

Összefügg minden mindennel,

 átlátnák, ha tudnák kihez

lehet fordulni, ha

 megelőzhető még.

Akkor, körbe is érne,

 megtalálnák a megoldást, ah,

ha bennük van, még, a biztonságot,

egészséges körforgást jelző, kontrolljuk.

Ha nem vitték be, előtte a divatosba, ami

nem a valóságra épülő, csak a látszatosra,

olyan, mintha, működőképes volna, ah.

Vissza az alapokhoz, a természetes

működésünkhöz, ez lenne az, ami

a leggyorsabban megoldaná, ah.

A tudással bíró, vagy a tudatlan,

de erőből, akaratosan nyomuló.

Jelzi a belső kontroll azt időben,

ha van megfelelő ember, ahhoz,

nem hozhatnak, senkit sem, olyan

helyzetbe, hogy kiszolgáltatott legyen.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”,

ha megerősíteni szeretnéd a benned lévő rálátást.

Ha kontrollálni szeretnéd, a belső jelzésed szerinti

megérzésedet, hogy ne menjél mellé a sikerednek.

Ah, a belső kontrollod által hozzad a döntéseidet.

Győzz meg, legyőzni könnyű ám engemet, nem

harcolok, se veled, sem ellened, csak érvelek.

Hatalmas az Isten, ki már tudja, a többiek

megtudják, azt, a megfelelő idejükben.

Magyarországról, Pakson a Hergál

Házból, vagy épp onnan, ahol járok.

Szeretettel,

 

Alternatív

Julamami