Tiszteletem… 2018.08.16. julamami.com, szeretetbenelni.hu

Tiszteletem, szoktam mondani,

mert az én hivatásom,

ebben megengedő.

Megtanultam,

hol vannak,

a kezelhető

határaim, ah.

Megdicsérem,

azt, amit lehet,

fontosnak érzek.

Fordítva teszem,

mint amit megszoktak

és annak alapján várnak.

Megszenvedtem már,

naponta tapasztalok

most is. Aminek a

hiányát meglátom

megtanulom, vagy

megtapasztalom.

Van úgy, hogy

fékezem, ah,

érte teszem.

Nem túlzás az,

kérdezte

egyszer

egy ember.

Nem, mondtam,

éppen ideje annak.

Menjen át, hallja meg,

intelligens a rezgése, ah.

Gyakran vannak kipörgetve,

onnan, amire ők már érettek.

Tapasztaltan megteszem,

még megelőzésben,

erősebb a szó, ha

 figyelmeztetem.

Odafigyel rá,

mert, úgy

még nem

hallotta.

Lefékezi ott,

ahol még, van

értelme, a tiszta

szónak, hinnye.

Alázat a neve.

Használom,

naponta,

ezért nem

erőltetett,

igazi az,

átmegy.

Kaptam

köszönetet,

dicséretet, az

első 8 évben és

mondhatom, bőven.

Hangulatok, érzések,

igyekeztek, azzal,

kifejezni felém.

Amit, akkor,

ott, tőlem

kaptak.

Átment,

a hatása,

annak,

amit

mástól,

még nem

hallottak.

Adok,

kapok, ott,

rögvest, ah.

Ha elhittem

volna a sok-sok

dicséretet, meg is

változtatott volna.

Talán magamat én,

pont azoknál, akik

mondták, különbül

éreztem volna, ah.

Később meg aztán,

pont, azoktól,

elromlott

 volna, a

tartásom,

emberies

méltóságom.

Körbefogott

volna, az a sok,

nem hétköznapra

való szóáradat, ah.

Csetlettem, botlottam

volna, pont azáltal, hogy

azt magaménak tudhattam.

Segített hát a belső kontrollom,

a kedveskedésből nem csináltam

magamnak, sem megemeltet, se

külön nekem szóló többletet.

Hiszen az embereknek,

az “egészséges énje”,

bizonyos határokon

belül, igyekszik azt a jót,

visszaadni, amit kapott.

Mindenhol ott vannak,

az érzékelhető határok.

Visszarendezhető ám, az is,

ah, ha addigra, megkopott volna.

Magam miatt, rajzoltam akkor le,

telített energia lett belőle, reggelre.

Így hát, ahogy a nevelésükkor, érinti,

őket, akik éppen, azért jöttek ide el,

oldják is azt, amiről beszélünk, ah.

Pont a sokféle tapasztalatom,

az, ami összeadódott,

addigra, kívánkozott

azon a napon, papírra.

Megvan a saját ritmusa.

Tisztelettel ajánlom hát,

azoknak, akik már értik, ah, a

miérteket, magukon segítenének.

A telített energia, ne fordítsa ki, se

 meg, ami által, az alázat, működhetne, ah.

Megértővé válik általa, hiszen jelzi akkor, a

 belső kontrollja, hiteles-e, az, amit hall, ah.

Emberies nyelvnek neveztem el, ezeket a

szavakat, kifejezéseket, itt megtanulhatják.

Gyorsan átveszik és használják is, működik.

Általános műveltséget növelő “Tenyérolvasó”.

Magyarországon, Pakson a Hergál Házban,

vagy online, ha bárhol élnek a nagyvilágban.

A különösen nevelés, címszó alatt találják.

Szeretettel,

Alternatív

Julamami