A tenyerek olvasása közben láttam meg,
azután látható volt, az összefüggés is.
Fontos lenne, tudnia mindenkinek,
hol van az ő egészséges szintje.
Mi, után kezd, betörpülni, a
lelkes, szíves, gondolkodó
énje, s építi magát lefele.
Van egy behatárolt terület,
ami mutatja,
kinek,
mennyi az.
Hol van, az
ő határa, amin
belül érte szól,
építően hat
még rá,
az a
történés,
hinnye.
Jó lenne hát, tudnia,
mindenkinek, miben,
mikor és mennyit bír el.
Mikor szükséges váltania,
azon belül, amin belül lehet.
Mit szükséges önmagáért,
tennie, hogy jókedvű legyen.
Visszamosolyogjanak a sejtjei.
Kommunikálni, kommunikálni,
megelőzésként kommunikálni.
A tenyerünkben, benne van ám,
ami figyelmeztet, mindenkinek,
más és más, a hatása, a határa.
Menynyugtató annak a tudata,
hogy az út, jó, a nem ártok, nem
bántok, magamra is jól vigyázok.
Jelzi a lelkes, szíves, gondolkodó
énünk, amiben jól boldogulunk.
Ha azon a tapasztaláson, már
túl vagyunk, jöhet a következő,
tapasztalás, nem rögtön a kihívás.
A fokozatosság fontos, azt látom.
Felépítve önmagunkat,
minden sejtünk
lelkesedik, megéli közben,
rögzíti a fontos állomásokat.
Ha úgy huppan, valaki bele,
az elvárások szerintiekbe,
nem tud kialakulni, az érte
szóló „sorstörténete”.
Mindenkinek,
fontos lenne,
ismernie, önmagát, hinnye.
A saját és generációs feladatát.
Hiszen a belső kontrollja jelez,
ha nem tette meg magáért.
Azt, ami fontos lenne, az
ő egészséges életéhez,
hát lesz, ami lesz, ah.
Sikerre éhes, az agyunk,
vagyunk, gondolkodunk, ah.
Látszik, mert fontos, amikor,
éppen időben rendezhető.
„Ön és emberismeret”,
generációs feladatok.
Lenne dolog bőven,
ahhoz, hogy ne rakja
senki sem, a saját el
nem végzett feladatát,
a következő generációra.
A lelkes, szíves, gondolkodó
énünknek, a kontrollja, amit mi,
lelkiismeretnek tudunk, hinnye.
Látod milyen szép, a lelkednek
tiszta tükre. Mindannyian,
apró fontos porszemként,
születtünk, nem fölöslegesre.
Jó szerencsét nektek, egymást,
tisztelve élni könnyebb, hinnye.
Magyarországról, Pakson a
Hergál Házból, szeretettel.
Julamami