Jó szerencsét, minden széphez, jóhoz.

Amikor nem hallott, se nem látott,

az akaratát vitte véghez.

Menet közben,

rájött, minden,

ami addig

fékezte,

elveszett.

Legyőzött

mindent az

igazáért.

Nem érzi

jól magát

tőle, már

elveszett az,

ami motiválta.

Se kincs, sem fék,

se szerzett holmi, nincs,

ami előhozná benne, hogy „miért”.

Ül az elérhetetlenül magasra helyezettben,

szinte, az övé már minden. Megtehetne, amit csak

akarna, de elfogyott a belső késztetése, így már nem akarja.

Ha nem látja, hogy mennyire irigylik, ha a birtoklástól teljesedik.

Túl hosszúra nyúlik már a karja, a fejét megvakargatni, nem tudja,

kapirgálnak az ujjai egy kicsit, ott, ahova éppen elérnek, kutakodik.

Csupán, tán arra nem gondol, hogy akadhat több olyan, aki megjárta

azzal, a feladataik, önismeretük helyett, mindent tudni igyekeztek.

Belenyúlkálva, mindenbe, annak az energiáját is cipelik, hinnye.

Amire, igénye lenne még, már elfogyott az étvágya, nincs

körülötte, akinek megmutathatná, jóra is képes lenne.

Mindenben igaza lett, amiben motivált volt.

Nem begyűjtötte, hanem szétzilálta,

magának köszönheti, hiszen,

mások szavát nem hallja.

A nagy hajtásban, nem

maradt más, mint a

jó öreg, makacsul

elváró, „lelkifurdalás”.

Megteremtette magának,

pedig nem is gondolt arra.

Minden embernek van,

„erős” belső kontrollja és

önmagáért is használja.

Tisztelettel élj, hogy

szerethető legyél.

Magyarországról, Paksról,

a Hergál Házból, szeretettel.

Julamami