Minden egy,  egy minden, apró fontos porszem mindenki.

Két oldalunk van, mégis értik egymást az emberek,

ha egy szinten vannak, egymástól is tanulnak.

Nem különb a másiknál sem senki,

mond, te mennyit tudsz,

a közösbe

beletenni.

Abból, ami

számodra

fölösleges.

Mikor,

mitől,

érzed

jól,

magad

a bőrödben.

Valami megrekedt,

nem egészséges, a

körforgása, hinnye.

A porszemek

igazodnak

hozzá,

ne,

már,

egy vájatba

megy minden.

Nyögvenyelős lett,

nem gondoltak bele,

ha nem jó itt nekik,

hát, elmennek.

Amikor

előszőr

éreztem, a

 Hazaszeretetet.

Harsány, de nem

bántó érzés volt.

Megéreztem,

hova tartozom.

A Hazaértem érzést,

láttam velem szemben

ülve, nem egyszer, élték át ott.

Amikor, átélték a generációs jelüket,

mint figyelmeztetésüket, megértették.

Fontos, a generációs feladataikat ismerni.

Az emberekhez vagyok szokva,

mindig van egy új és még újabb,

ami meghozza, a szépségét a napnak.

Biztosan minden hivatásban van ilyen,

csak másképp nevezik esetleg, hinnye.

Örülök a sikereiknek, ha már beleértek,

hiszen, ez minősít, emberileg, engemet is.

A siker íze, napi szinten, kiteszi azt, amire

motivál, a lelkes, szíves, gondolkodó énünk.

Ezáltal, a körforgásba már bele is értünk,

adni születtünk mindannyian, ha valaki

elfelejtené, figyelmezteti rá, a sorsa.

Tisztelettel élni jó, szeretetben élni

szép, figyeljünk rá, hogy ki ne üresedjen,

az adott szó. Mert a helyébe jövő, ah, már

nem biztos, hogy belülről, kontrollálható.