Juliskának hívtak, mint azt, aki nem szeretett.

Nem örült a megszületésemnek,

sokadiknak születtem,

nem örült nekem,

senki sem.

Ehhez

szoktam,

ebben neveltem

magamat fel. Amikor

már megjött az eszem

a sorsomhoz, tanultam.

Azt, ami hiányzott még ahhoz,

hogy átlássam, honnan van a merre.

Ahhoz képest meddig jutottam, mikor

értem el, hogy a tudásomat, átadhassam.

Megcsináltam, Hazaértem, Hazaszerető lettem.

Aprócskaként, a tánclépéseimet, egy ünnepen,

anyám kézzel varrta, pöttyös szoknyámban jártam.

Könyökkel jelezték egymásnak a nézők, hogy nézd azt a

kicsinykét, hogy ropja a táncot. Ez volt az első dicséret, ah,

ami, megesett velem. Felsőben írtam egy történetet, a

 faliújságra került, riporter leszek, az utolsó mondata.

Elküldtem egy rajzot, egy újságban meghirdetett

rajzpályázaton nyert. Megfeleztem a csokit,

amit azért kaptam, úgy is degeszre ettem

magam. Kitűnő, megajánlott diplomát

kaptam, egy nemzetközi akadémián.

Hát ennyi esett, azóta is várom, a

 bennem lévő hiányt, a lehetőséget,

adni tanultam meg, kapni nem tudok.

Nem szerettem, ha szomorúak az,

emberek, hát segítettem sokukat.

Az emberekből sokan kihasználtak.

Hagytam, tudtam révbe érnek vele.

Szerettem látni,hogy boldogulnak.

Lassan el kell engedjem, hogy

át lehet adnom, a tudásomat.

Az emberek úgy tudják, hogy

tudnak mindent, hát szenvednek,

inkább, miközben, kiüresednek.

Várják, majd valaki megoldja azt,

hogy ne kelljen szenvedniük, ah.

Nem értik, miért fontos, hogy

tenniük szükséges önmagukért.

Nem helyettük gondolkodom,

megtanítanám a gondolkodásra.

Földből jövünk, porrá leszünk, így

látszik. A kezdet és a vég között,

van az élettörténete mindenkinek.

Amit nyugtáznak a generációs jelek,

miért ne esne meg, ha egyszer ott van.

Nem arra születtünk, hogy a semmiből,

a „nincsbe” menjen az életünk, csak bele.

Persze, értem, ha nincs tisztában azzal sem,

hogy mi a sorsa, már megvan, a magyarázata.

Ha magához képest túl magasra vágyik, ah, mert

nem akar azonosulni vele, hogy tennie fontos érte.

Akkor, csak, elvárja másoktól, amihez, neki nincs

alázata, nem látta, nem tanulta, nem is gyakorolja.

Éljen mindenki hozzá igazodva, se eleje se közepe,

annak bizony nem lesz sikerélmény a befejezése se.

Így aztán, igyekszik felfele, lefele nézve könnyebb,

felszabadult lesz az érzése, lehagyta a többieket.

Vezetőnek állt, majd belejön, miért is érdekelné,

a hozzáértők, az intelligensek szenvedik, azt meg.

Addig forgatja, addig pörgeti, igaza lesz, csak neki,

így aztán, a tapasztalásból, magát, megint kirekeszti.

Éli a sajátos világát, a többiek szenvedik annak az árát.

Van az Isten, ebben van ám, remény, bőven, hátha,

valaki unatkozva, tévedésből, lenéz a földre.

Meglátja, azt ami a valóság, ami nincs, az

már vergődik, nem terveztek vele se.

Eltévedtek, a számok vonzásában,

a kiemelkedésért tolongásban.

Észre sem veszik ki alkalmas,

ki meg, csak merít abból is.

Kérem, megállna egy tört

pillanatra, hogy meglássa,

fájdalmas a valóság, hinnye.

Itt vagyunk, még sokan, nem

értünk révbe. Mire elértük volna,

megváltozott, megint távolabbra került.

Megtettünk érte mindent, nem változott,

számunkra jó nem lett. Hiszen csak számok

vagyunk, bele kell férjünk, valamibe, hinnye.

A gyermekedet akkor is szeresd, ha más úton

tapasztal, mint te magad tetted. Az öregjeidet

tiszteld, mert általuk vagy, engedd el a múltat.

Semmi máshoz, ne ragaszkodj túlzottan, mint,

hogy összetartsad a családodat, adni jöttünk.

A legmagasabb lélekrezgésű, mutatja az utat,

 tudatja, mi a hozott, mi a teljesíthető feladat.

Ha nem tervezel, nem teljesítheted, ugyan,

hogy gyűjthetnéd be a sikereidet, hinnye.

A másoktól elvett, nem vihet előre, csak

látszatra többlet az, hiányokat hozhat.

Ne kifele hordjad a jó energiákat, adj.

Az „öreglélek”, nem életkor függvénye,

halljad meg, mit mond. A megértése

az a hallottaknak, a legfontosabb.

Nincs másom, mint a talpalatnyi

föld, ahol éppen járok. Nem

tartozom, se ide, sem oda.

Tartozom, az engemet

megtisztelőkhöz, az

érkezőkhöz.

Akkor,

éppen oda.

Hivatásom van,

teljesítenem fontos.

Megadni az alapokat,

másoknak, hogy időben

tudjanak, kiteljesedni, ah.

Nem szenvedni születtünk.

Az embereknek a jobbítására

szült, az anyám, nincs már

bennem, keserűség sem.

Arra tartok, amerre lehet,

ahol, fejlődni, még szeretnének.

Túl sok az elvárás, gátaknak halmaza,

a fejlődés fontos, ah. Ha nem kap, az agyad,

elég napi sikertáplálékot, leépülhetsz, hinnye.

Akkor, ha a jól kitaláltak szekerét, naponta tolod.

Nem az vezet ám ki a kátyúból, akinek, hangos a

hangja, hanem, aki érvelni tud, azt a, hinnye.

A tudás hatalom, szokták mondani, most

egy ideje már, ezt nem hallani, pedig nincs

más értéked, mint még az emberséged.

A könnyen jött mögött, nincsen tartás,

nem adja a sors, csak, ha, emberesedsz.

Van, aki érti, van aki még nem, tanulni,

tapasztalva élni, még nem késő.

Ne hidd azt, hogyha valamit

csináltál, már kész a műved,

a kiteljesedéshez van az élet.

Újratervezés, mondja a kütyü.

Na meg van a sorsszerűség,

ami tartást, méltóságot ad.

Az ember, emberséges marad,

hogy el tudjon számolni magával.

Ha kikopott alóla, az elődei általi.

önmagáért, a sarjaiért is fontos, a

 generációs feladatait megoldani.

A sarjainak, legyen mire építkezni,

ha saját családja van, értük is élni már.

Hagyja őket is kiteljesedni, boldogulva nézi,

belőle szakadtak, általa is lettek, értelmes az élet.