Óvatos vagyok, legalább ne ártsak, a sértődősöket se bántsam meg.

Viszont, magamra is, nekem fontos vigyáznom, hát így jártam, ah.

Miért, az igazságodat keresed, tán a megoldást meglelhetnéd.

Ha nem magadat sajnálva élsz, a családod, legyen fontos.

Nem várhattam, életem során, hogy megvédjenek,

mindenkit és nemcsak, magamat védtem.

Nem gondoltam volna,

hogy a megszületetteknek,

mind, van, egy

egészséges

kontrollja.

Azért kaptuk,

hogy ne menjünk

mellé annak, ami

a saját sorsunk.

Ne ugyanazt, a

hibásat kövessük,

ami velünk történt.

Nem tud kialakulni,

ha nem hagyják felnőni.

A saját akaratukat viszik bele,

a nevelésébe. Pedig mennyivel

könnyebb lenne, ha hagynák,

megmutathatná, mi jó neki.

Idejében kibontakozhatna,

a legjobb énje, nem utánozná

le azt, amit, mások is elrontottak.

Sok könyvet hazacipeltem, kölökként.

Necchálókban, húzta le a karjaimat.

négy, kilóméteren túl volt, a könyvtár. Faltam

a könyveket, mintha, a saját életem lett volna bennük.

Az életrajzi regényekből, ami ott volt, sokat elolvastam.

Hát, nem lett ingerszegény az életem, mert volt a jóra,

szépre, igényem, tán, a reményt találtam meg bennük.

Felelőse lettem, az életemnek, amikor már felfogtam,

nem számíthatok senki másra, csak egyedül magamra.

Szeretetigényes lettem, amikor rájöttem, úgy, ahogy

én szeretném, nem lehet kapnom, hát adni kezdtem.

Aztán már csak adtam, adtam, adtam, ameddig azt,

megtehettem, egyszer csak, a hivatásommá lett mindez.

Akik másképp nevelődtek, élnek, nem értik tán, ezt még.

Ragaszkodó lettem, amíg lehetett, mindent megtettem.

Az elvesztésétől félve, sokára mondtam ki a nemet, ah.

Tapasztalok naponta, mellette oktatok, azzal nevelek.

Sokan, nem vették még észre, miben tehetségesek.

Az oktatás, nevelés közben, kibontakozik a többlet,

vagy éppen, a hiányos időszak, mutatja meg magát.

Tisztelettel mondom, a múlt elsimogatható, tudom.

Szembesülve a lelkes, szíves, gondolkodó tükröddel.

Ne másoktól várjad, magadért, magadnak csináljad.

Aki még mindig megmondja, mit lehet és mit nem,

az talán már soha nem is nő fel, csak elvár, nem ad.

Rájön mindenki, egy idő után, mi a feladata a sorsát

tekintve, nem utánozni semmiképpen. Erősnek lenni,

ahhoz, hogy ne csúszhasson bele, ő is, az ismétlésekbe.

A megcsináltam állapot, az, amikor letudtam mondani,

a könnyűnek az erős vonzásáról, nem üresedtem ki.

Inkább töltött már, mint vitt, felismertem a saját

határaimat, nem mentem el, a sérülésekig.

Nem vonzó, az, amit feltaláltam és

így van jól. Nem mindenki

alkalmas arra még, hogy

 most megváltozzon, ah.

A tiszteletnek tartást adó

hatásával, a szeretet erejével.

Sok jót és szépet tapasztalhattam.

Ha a gyermekeket tisztelnék, csak azért,

mert az Isten rájuk bízta, megtiszteltetés lenne.

Lehet, pont az hiányzott, a gyermekkorunkban, hogy ne,

 fölöslegeseknek, nyűgnek, gügyének nézzenek bennünket.

A gyermekedet, akkor is szeresd, ha másképp tapasztalna,

mint egykor te tetted, lehet, hogy kicsi, de tanulni lehetne tőle.

A sikerélmény, a kulcsa a lelkekben lévő jó érzéseknek, hinnye.

Ne az üresedés felé menjetek, mindenben van jó és szép, hinnye.

Keresd meg, az adni tudás, bölcsességének erejét, ne legyél önző, ah.

Mert az bizony, generációkon keresztül, termeli, a fölösleges terhet.

Túl nagy batyut cipelnek tán a következők, amit nem köszönnek meg.

Telített energiáknak, hívom, ah, amit, fontos lenne lepakolva is bízni.

Akinek, megmarad a tartása, méltósága, bármi is most a dolga, siker.

Nehéz, félelem nélkül, kimondani, az első jóízű, felnőttes nemet, ah.

Jól kommunikálni, utalva arra, amit, másnak nincs joga kimondani.

Viszont, elhangzott, hát megjön időben, a megoldására is késztet.

Ne várd a csodát, a csoda ott van mindenkiben, rajtunk múlik,

mikor jöhet elő, mennyit bír el, a lelkes énünk, gondolkodva.