Az agg is lehet gyermeklélek egész életében, a
gyermek, egy ártó pillanatba bele is öregedhet.
Ha nem teszik meg köszönetképpen azt feléd,
jól megérdemelten, gesztusba formálva, ah.
Azért hagyjad, hogy a lelked, a szíved,
a gondolkodó éned,
belülről,
a tartásos
vállaidat
megveregesse.
Mert neked az egy
egészséges légkörben,
bizony meg is járhatna, hinnye.
Éld át az érzést ah, ha a tehetségedet,
szorgalmadat, okosságaidat, tudományosan,
vagy hétköznapi szintre fordítva gyakorlod. Hiszen
erősítetted a jót és a szépet, a szeretett Hazádban, ah.
Ne szégyellj úgy élni, hogy a fölöslegedből, ha már
megtanultad azt, hogyan, hát adhatsz, hiszen,
közben a lelkes éned gazdagszik általa.
Másról szól az látványosítva, azt a.
Ah, ha valakinek a méltóságát
megbántottam volna, hű,
bocsánatot kérek, ah.
Összefüggésében
íródnak azok, amik
éppen kijönnek az
ujjaim alól, hinnye.
Az Átfordultuk címet adtam,
amiben az életszerűség egyszerűségét
fogalmazom meg, úgy mennyivel könnyebb.
Lehetne a régit is forszírozni, ah, nem működik,
nincs energiája, az élet élni szeretne, hinnye, ah.
Itt vagyunk mindannyian, ki látja, ki majd fogja,
a saját idejében, szintjén, érettségében, ah.
Legyen miből adnotok, ha arra beértetek,
a lelkes, szíves, gondolkodó énetek,
kontrollálna mindent, hinnye.
Az elengedést tanulni
is lehet, ott tanuljátok
meg, ahol a tudás van.
Van aki tudja, van
aki még nem érti,
értünk is van az Isten,
egy minden, minden egy.
Az alázat, a hétköznap, az
emberséges egyszerűben.
Ha mégsem, nem gond az se,
csak addig, amíg meg nem jön az, ah,
sorszerűen, természetesen a saját időtökben.
Generációsan vannak feladataink, ki mikor észleli,
az lesz a kezdete, a megalapozása, a következőknek.
Aki már felfogja felelősen van mozgásban tudja, várják
haza, ahova elindul, nemcsak ma, mindenki megvárja.
Tolerancia, alázat, töltse be a mai napod, élj tisztelettel,
majd jól megérdemelten, a saját idődben meg is kapjad.

