Kérlek ne olvass bele, ha a nagyon egyszerű nem érdekelne.

Hiszen a legnagyobb kegyem, amit elérhettem,  megtanultam

nagyszerűen elfoglalni  magam,  a mások szerint, egyszerűben.

Prevenciós lettem, a hivatásommá  lett, ha nem érted, hogy az,

meg minek, akkor ne nyúlkáljál bele, még tenger pénzesen sem.

Az elmélet nem elég, a gyakorlat adja a jó szintet, ha a tudás összeér.

Ha, a kiválasztottakból  csak kevés az abban tehetséges, fölösleges.

Nem egy szintű azzal, vagy jó lesz, vagy nem, az igazi érték az ember.

Egy körforgásban van minden, de nem lehet pénzközpontú, hinnye.

Megtaláltam a két oldalunk között, lefordítható, tanulható, hinnye.

Kommunikálj,  kommunikálj, kommunikálj, mondom gyakran.

Amikor látom, hogy magába zárja azt, ami árthat neki,

hátha, nem tudja megemészteni.

Hallgat, nem  beszél,

egyedül

dolgozza

fel.

Ezt is

mondanom

kell,  amikor,

nem teheti meg,

hogy elmondja  azt,

amit elmondani nem lehet.

Kicsinyke voltam és sokadik, nehéz

lehetett elviselni, hogy annyi mondani

valóm  lett volna. Mennyi mindent

szerettem volna kimondani,

de nem volt sem idő,

se kíváncsi fül.

Fogtam  a

kispárnám

és elindúltam

vele, a mélyút fele.

Sötét volt, már erősen  este,

szedtem a  pici mezítlábaimat,

igyekeztem valahova, mintha

ott engemet, vártak volna.

Éreztem  a jeges hideget,

amivel a föld riogatta a

 talpaimat, hát bizony,

nagyon szaporáztam.

Szerencsésnek érezték

talán magukat, amikor

a kiabálásukra,

visszafordultam

és feléjük futottam.

Megszidtak és mentünk oda,

ahol a kispárnámat letettem,

hogy ráhelyezzem a szomorú

fejem. Nem kérdezték meg,

miért mentem el, csak

azt hajtogatták,

ne tegyek

olyat

többet,

nem  tettem.

A mondjuk nagyanyánk,

szidott gyakran, azt mondta,

„nem  vagy te paraszt”, hogy

mezítláb járkálj, bújjál a

papucsba, de azonnal.

Azután már, ahol

csak  lehetett,

mezítláb

maradtam.

A jó nagydarab

pajtásom, aprólábúnak

hívott, rá egyáltalán nem

illett, de nem bánta, hogy

a barátnőmmel azt úgy,

viszonoztuk, hogy

aprólábúnak

szólítottuk.

Talán a

talpalattnyi

föld után vágytam,

amikor már gombát szedni

nem járhattam, védett lett.

Kicsit talán nézzünk néha

magunkba, mennyire

lett fontos, az

emberségesek

sokasága, azt a.

Látom,  nem is

gondolnak

bele, mi

minden

nem  vetül így,

rájuk, hogy létezünk, ah.

Az emberségünket gyakoroljuk,

nem magunkat tartjuk fontosnak,

de nem foghatjuk meg sértődötten,

a kispárnánkat, mert nem hallják

meg. Azt amit már nem is

mondunk ki, lassan

kitűnők leszünk

abban, hogy

mennyire

megtanultunk

hallgatni, hinnye.

Elő a  jó öreg bocsánattal,

remélem  elég az, vagy tehetek

még úgy ide, százat, hogy becsomagolom.

Maradjon belőle későbbre is, ha majd eljutnak

oda, megértsék, a segítők, azért születtek és

mindegy mi a hivatásuk, a lételemük az,  ah.

Önismeret,  emberismeret, megelőzés,

ismerem mint a tenyeremet. Ha már

érted, a  miértet, a feltisztult tudás,

még időben érjen el hozzád.

Hátha, fontos is lehetne,

a miértek a  helyükre

kerülhetnének, hinnye.

Rájönnél, ugyan miért rohannál,

minek  szaladgálnál, hiszen

már régen megérkeztél.

Ha másokkal is a sorsuk szerint, megengedően

viselkednél, megértenéd, az ember érték.

Ha más lenne a véleményed, kérlek

téged, azt ne velem  osszad meg.

Kellemes időtöltést kívánok,

minden

jóban, szépben, jól megérdemelten, jó minőségben.