Oktatnám  már, ha beengednének, átadhatnám az igényes  oktatásba, nevelésbe bevinni képeseknek, ha egy értő megvenné.

Kérem ne várják tőlem, hogy abba helyezzem bele az életemet, amit szántak nekünk  a hetvenkörülieknek.

Igen azt is tudom, nagyon nagy hibám, hogy nem  gazdagodtam meg,  de hiszen én lelkes, szíves,  gondolkodóként gazdagon születtem.

Szerintem, nem az én hibám, hogy csak az egyik oldal  mellé álltak és az csak, a birtoklás és a test, az apai ágat törleszteni születettek sajátja.

Óvatosan, de mondom azon belül is minden ember sorsa teljesen más. Az emberséges az alapja mindegyik oldalnak, a túlzások ebből kibillentik, az azt felvállalókat.

A valami fontosnak a nem tudása nem mentesít, van egy ilyen megfogalmazás, esetleg erre is lehetne érvényes az.  Lehetne,  hogy legalább ne úgy viselkedjenek, mintha az a tájékozottság szintje lenne.

Igen fura azt látni, a gyermekeknek  lehet faramuci  helyzet,  akkor nekik miért nem lehet, ha azon a  szinten meg igen.  Hiszen a gyermekeket, ugyan hogyan lehet felnőttként kezelni, egy gyermekes, megszeppent döntésükben, hinnye.

Nem tartozom se ide,  sem  oda, az oktatás  lehetőségét keresem  tíz éve, de nem lelem, nincs segítségem a saját Hazámban.  Már néha azt sem bánnám, ha örökbe fogadnák a feltaláltamat, valahol, ahol értik  mit találtam fel.

Tán, valószínűleg nincs olyan ember,  aki ennek érdemben,  a felelőse  lenne, hogyha valamit a Hazánkban feltaláltak,  azt vegye meg a Hazánk és adják közre, tanulhassák meg azok akiknek erre lenne igénye.

Nem tudok mást tenni, kiírom, segítőnek születtem,  adják meg a lehetőséget ahhoz, hogy tovább adhassam  a tudásomat, vegyék meg az oktatási anyagomat.

S én betanítok megfelelő létszámú emberségest,  akik majd tovább oktatják, hogy alapjuk legyen emberileg a most még nem a ténfergést választóknak, megelőzésként.

Az igényeseknek pedig a  tudásuk kiszélesítéseként,  mellé véve,  egy más megközelítésből  rálátást, összefüggésében látást. Egy Haza ez csak egy,  tettünk  bele bőven, aprópénz lett a nyugdíjunk helyett, amiből megélni nem lehet, hinnye…

Vagyunk  gondolom, nem  egyedül vagyok,  akik tudják mi a dolguk az emberségesek és a Hazájuk felé, felnőttünk a feladatunkhoz.

Ne alázzanak azzal, hogy a felelősséget a szeretteinkre hárítanák, ez a Haza  általunk is teremtődött, hinnye, abból élnénk jól, amit  beletettünk.

Ezt a sok emberséges megtisztelő érkezése és az  oktatásomon,  az ő szintjüknek megfelelően igényesen nevelődni igyekvők  igazolni tudják, a megváltozott jó minőségű életükkel. Mindenbe bele  fogok  kapaszkodni,  amit úgy érzek, hogy előre vinne  és másokon is segítene még megelőzésben.

Kérem ne várják tőlem, hogy ide vagy oda kötelezzem  el  magamat, öreg vagyok már ahhoz, ne tereljenek, megtaláltam a saját utamat, a  sorsomat élem, generációsan most teljesíteni nem tudok.

Mindent igyekszem megosztani, amiben a jót és szépet,  élhetően jó életminőséget látom megfogalmazva.

Nincs lehetőségem  ahhoz, hogy bevigyem a köztudatba mit találtam  fel, mennyire fontos lenne  tudnia róla az embereknek, hogy van saját  sorsuk.

Sőt hátrányt generál az,  ha nem oldják meg időben a generációs feladataikat, ráhagyják a következőkre, akik azzal kezdeni semmit sem tudnak majd.

Örültem,  amikor egy – egy tenyérvonalat be tudtam helyettesíteni, még jobban amikor össze tudtam  olvasni, mint egy matematikai képletet, a teljes érzésem akkor volt, amikor rájöttem az összefüggésekre.

Napi szinten találkoztam  az emberekkel, az első időszakban rengetegen jöttek, meg kellett tanulnom, hogyan tudunk  úgy élni, hogy a gyakori csengetés ne gátoljon bennünket a megszokott életminőségünkben.

Felnőttünk a feladatokhoz, csupán azzal nem számoltunk,  hogy mennyi irigyet hoz az egyre nagyobb sikerem.  Keresték a réseket, a  siker teljes embert kívánt, együtt nőttűnk, a problémák neveltek bennünket  fel.

Ott ártottak, ahol csak akartak, senki sem gondolta  volna, megtörténtek olyanok, amivel soha semmi dolgunk nem  lett volna.

Amikor több száz ember ült és hallgatta az előadásomat, miközben rajzoltam a tenyér formájú táblára és töröltem és rajzoltam.

Adtam át az általam megtapasztalt információkat ott, nagyon ismertté váltam és egyre többen tiszteltek meg amiatt amit akkor éppen tudtam.

Az irigyeim megtettek mindent amire képesek  voltak, gátoltak, sároztak,  ahogy szokták olyankor amikor valaki náluk  többet tudhatott és a  tudása által, az addigi önmagához képest, nagyon sikeres lett.

Igen megtaláltam a tehetségemet, amikor rájöttem, hogy vannak hiányosságaim, tanultam, képezni igyekeztem magamat. Nem volt nagy választék a hiteles hazai választékban, ebben az irányban, amit tehetségként kaptam.

Egy kitűnő szakember által nevelődtem, heti több órás távoktatásban, remélem jól van ott ahol van.

A más módon sikeresekké letteknek, a hiányoknak  köszönhetem most azt, amit én tapasztaltam és nem másoktól tanultam.  Így hát újra a könyvekhez, fordultam, mint régen amikor azzal túl tudtam élni a több évig tartó hiányokat.

Most éppen azzal is foglalatoskodom, hogy összerakjam  azt a tudás halmazt, amit a  26. év alatt megtapasztaltam. Egy, míves, örökölhető könyv formájába adjam ki, mert a nevesek, nem vállalták fel  az eddigieket nekem.

Segíts magadon,  az Isten is megsegít, a fokozatosság fontos, mert közben összefüggésében megláthatja az ember, a következő lépcsőfokot,  ami oda vezeti,  ahol a  sorsát kiteljesítheti.

Sokan nem tudhatják ezt, mindenhez fontos beérni, mert ha azt úgy vállalják  fel, hogy majd menet közben megtanulja,  annak sok a hátránya. Mert, hogy emberekről van szó és  nem  élettelen, érzéketlen tárgyakról. Várja az embernek  a lánya, magából indul ki,  hogy a lehető legjobb tudása szerint teszi a dolgát, gyakorolja a hivatását.

Aztán rájön, még a részleteket sem látják, az összefüggéseket meg minden tanulnák, ha nem mondja senki sem, hogy nem lehet abban jól élni, akkor elhiszik, hogy amit csinálnak az elmélet szerint jól működik. Az emberies  részét nem ismerik,  ez bizony látszik, itt élünk már majdnem kiteljesedett a tudásom, kész volt arra, hogy át tudjam  adni.

Hirtelen megváltozott minden, ahhoz  szoktam, hogy csináld magad,  az Isten is megsegít, de a régi már nem volt sehol.  Az új meg nem adott semmit ami jó életminőséget biztosított volna, megtartva az addigi alapokat, amihez sok év kellett.

Megváltozott minden, nem tudtam mást tenni,  mint folytatni  azt amiért addigra már sokat tettem. Hát készen lett, már csak össze kell jól rendeznem, most meg itt van a vírus, nekem  meg nincs annyi nyugdíjam  amiből meg  lehetne élni.

Nem az én szégyenem az, hogy nem akarják tudomásul venni, itt vagyunk mi is, akiknek nincs rendezve a helyzete. Pedig dolgoztunk egész életünkben, teremtettük  ide a jót és szépet,  azt várnánk vissza, amit beletettünk, hinnye.

Nem lehetek ezzel egyedül,  mindenkinek van most olyan gondja,  amiről nem tudhatnak azok,  akiknek  nincs olyan  gondjuk. Nem gazdagodni születtünk, a  gazdagságot az Isten a lelkes,  szíves, gondolkodó énünkben helyezte el.

Ha nem vesznek tudomást  arról, hogy mi is létezünk  és nem gondoskodnak arról,   hogy jól megérdemelten éljünk, majd csak ők maradnak egymásnak. Bizony én értem a miérteket  összefüggésében, akikre bíztak  bennünket miért nem veszik a fáradtságot és tanulják meg, azt ami nélkül láttak  hozzá,  ahhoz, amin sok emberséges, tehetséges sorsa múlik, hinnye.

Emberismeret, amit oktatok, amikor ülnek velem szemben  az át is megy rendesen. Miért gondolják, hogy ami jó nekik,  az jó mindenkinek. Azt mondják vigyázzanak az idős hozzátartozóikra, ugyan,  hogyan vigyázzanak, amikor mindent ráhárítanak a családokra.

Egy Haza ez csak egy, ha ide teremtettünk egész életünkben sokat  adva, a  tehetségünkből,  az emberségünket gyakorolva, mi  vagyunk a nép és a  Haza. Bánjanak jól velünk,  ha már egy alacsony szinten lehet csak élnünk.

Azt kérem szépen, hogy legyen nyugdíjam amiből  megélni tudok,  mert mi lesz, ha már a hivatásomat gyakorolni nem tudom. Ne hárítsák a családokra azt,  ami alapban nincs megoldva, mások a szintek  amiket a családok elértek, mert a szülők felnőttek a feladatukhoz.

Azt mondják gazdag az országunk, biztosan van, akik élvezik  azt a részét. Mi nagyon sokan, nem észleljük a saját életünkben,  de ha mi generációsan nem  tudunk megfelelően fejlődni, maguk szerint lehet majd csak élnünk.

Akkor megnyugodnánk,  ha látnánk némi rálátást az emberséges énjükből,  valamennyit megmutatva egy – egy helyeztet számunkra is jól megoldva. Ha csak nálunk van meghúzva a kiadás, mintha a jóból, szépből, jó életminőségből nekünk  nem járna, gondolkodjanak el rajta,  hátha eszükbe jutna esetleg most az egyszer azt előbb, önmagukon gyakorolva.

Hiszen, önmagunkká nevelődtünk fel sokan, a hivatásunkhoz taníttattuk  is felnőttként magunkat. Megtanultuk  a gyakorlati életünk által a boldogulást, feltaláltunk valami nagyon fontosat,  ami alapot adhat  az emberségeseknek, a további útjukhoz, a sorsuk kiteljesítéséhez.

Nem tolakodtunk előre sehol, kivártuk azt ami megadatott akkor éppen ott, adni, segíteni szült az anyánk bennünket, nem vagyunk fölöslegesek, akkor sem, ha nem gazdagodtunk  meg.

Csupán annyit, ha mi is arra születtünk volna, ami által, rajtunk gyakorolnak a hétköznapokban, nem így bánnánk az emberségesekkel,  de a  gazdagodni,  birtokolni vágyókkal sem.

Az emberek legalább ott legyenek otthon, ahol  a Hazájuk van.

Azért oda születtünk ahova, mert fontos az életrezgésünk azon a helyen emberségesen, ki miben tehetséges, azt fontos lenne ott gyakorolja, a saját sikereit megélve, a születési helyén, a  Hazájában.

Az egyensúlyt keresi mindenki a két oldala közöttit, jó lenne  ha tudnának róla, otthon szükséges lenni mind a két hozott oldalunkon, ahhoz, hogy az egyensúlyunk meglegyen a sorsunkban hozottban.

Kérem ne erőltessenek ránk  semmi olyat, ami nem a  sajátunk mint érzés, az adott aktuálisan oda rezgő  sejtünktől  eltérő rezgést ad az.

Ha ennyire csak a pénzben, a gazdagságban hisznek, hogy nem  látják, összefügg minden mindennel, jó szerencsét is kívánjanak maguknak.

Erősek a figyelmeztető jelek, adni születtünk mindannyian!

Ki mit tud adni és mire képes figyelni,  hogy ne ártson másoknak, de önmagának sem, hinnye.

Szerintem, csak a két oldal egyensúlyban tartásával lehetséges jó minőségű életet élni. A racionális oldal,  az apai ágról  hozott halmazok, amire épülhetnek a generációs feladatok.

Ha előre szaladnak generációsan, hiányozni fog az  alapja, megalapozottan stabil talp alatti talaj rezgése.

Ah, ha meg a múltba teremtenek, annak se vége se hossza nem  lehet,  hiszen nincs megalapozva  az, sem nem sorsszerű, se generációsan  nem hozott, hinnye,  azt a.

A kitalált, a mondvacsinált,  a semmire tervezett, életszerű nem lehet, mert fordítva van a működőképes tekintetében.

Ugyan mit szántak hát nekünk, felépítettünk valamit a sorsunk szerint, a nagyon nehezeket sem kerülve ki, uram  Isten, van némi maradék tán, amit odalöknek, ez van nincs más,  hinnye.