Addig, a harmadnapra feltámadott, sem érintett meg téged. Amíg nem láthatod, a saját csodádat, szinte mindegy, hogyan merre visz az utad téged. Nem látod még meg, csőlátásban vándorolhatsz, amíg egyszer csak a saját csodádat megélheted, valószínűleg ott rögvest, megváltozol általa.
Mindenkiben ott a saját csodája,
legfeljebb nem mer beszélni róla,
nehogy kilógjon a sorból, hinnye, ah.
Mindannyian más sorsot hoztunk, ha
megpróbálsz beállni a nem létező sorba,
attól még látszik ám ami látható, ah.
A tekinteten átható, s ha
nem vigyáz elviszi a
jól irányzott
káprázat,
hahó.
Van ám
a belső
tartás,
lehet, hogy
gyenge a
hatása.
Rend a
lelke,
kinek, kinek,
mindenkinek a
a maga rendje.
Ha a sajátját
nem tette rendbe,
ugyan mit várhat el.
Mihez
képest
kinek
milyen érett, vagy
kikopott-e tán a
belső jelzése.
Ha befele
is figyelnél
a lelkes, szíves,
gondolkodó éned,
neked is hatásos
kontrollod
lehetne,
hinnye.
Adni
vagyunk mi
mindannyian,
bele a közösbe,
ha a szükség helyett
ott a bőség, akkor is
egymás tiszteletére.
Ki mit hozott amikor
megszületett, abból
tud adni, amit ő maga
jó érzéssel megteremtett,
vagy amiben kiteljesedhetett.
Az bizony Isten, át is megy és aki
kapja annak a hasznára lesz.
Óvatosan teszem, hogy
jelzem, először a
saját tartásodat,
lenne szükséges
jól felépítened, hinnye.
A nehezebbek sorsot mutatva
vannak, ha nem a könnyebbet
választod és ki nem
kerülöd őket, biza
emberesedhetsz.
Lelkesedve élni,
szívesen adni,
gondolkodva
tiszta érvekkel,
önmagadat ismerve,
meggyőzően meg is élni,
adni születtünk adni, hinnye.
Ölelni jó, ha szeretetből való,
ha nem szereted, tán ne tegyed,
ah, mert bizony az ugyanúgy átmegy.
A leckét megkaptam rendesen, amikor
télen egy madárka csőre nagyot koppant,
mert megtévesztette egy jó nagy
átlátszó üvegfelület, elalélt tőle, hinnye.
Kiléptünk, adhatom-e önmagamat,
vagy úgy csináljak, mintha
nem venném azt észre.
Hiszen akit vártam,
éppen haladt felénk.
Háttal esett le a hóba,
lenyúltam érte, mert
jött a macska és már az
ebédjét látta kiszolgáltatva.
Éreztem, ha megmelengetem
a két tenyeremet körötte
összekulcsolom és
mondom az imát.
Mint, ahogy már
egyszer volt olyan,
egy idő után elszállt,
hát bizakodó voltam.
Megkértem arra,
aki el tudta érni az ereszt,
tegye oda fel ott pihenjen meg, ah.
Hiszen megérkezett, aki megtisztelt.
Azután, amikor tisztelettel megköszöntem,
hogy megtisztelt és elköszöntem volna tőle,
oda rámutatott az ereszre, ahonnan éppen magához térve felszállt a madárka. A saját nyelvén mosolyogva megköszönte, hogy megmentettem az ő madarukat.
A macska meg házi, kap enni.
Elköszönve azt mondta, tudja,
hogy az engemet megtisztelők
nem szoktak bemutatkozni, de
ő mégis megteszi, mentő orvos
a hivatása mondta és meghajtottuk
a fejünket mindketten egymás előtt.
Segíts magadon az Isten is megsegít, ez
eddig a nehezeken mindig átvitt engem.
Nem adhatom fel, hiszen nem véletlenül
találtam meg és rajzoltam le azt amit
feltaláltam. Az oktatását magam
szerint szükséges átadnom,
nemcsak nekem fontos,
ah, van saját csodája
mindenkinek.
A lelkes, szíves,
gondolkodó énünk is
megerősíthetne rendesen, a
saját emberséges kontrollunkkal.
Győzz meg, legyőzhetsz, hagyom, nekem
a tartás és az emberi méltóság megmaradása igen fontos. Az összefüggésében látást mutatva,
oktatnám és továbbadnám az oktathatóságát,
a megelőzés a hivatásom, harcolni nem tudok.
Kellemes ünnepet kívánok, tisztelettel.
