Tiszteletem, a magam által tapasztaltakról írok, úgy ahogy szerintem már meglátszik a különbség.

A jó öreg megpihen a saját maga által tervezett, minden kényelemmel ellátott, “Aggok házában”. Ahol olyan egyedülálló emberekkel vette körbe magát, akikkel szívesen társalog, s intelligens módon tudnak,

toleránsak lenni egymáshoz.

Amikor csapongásba kezd az agya,

feltörnek a múltbéli fel nem dolgozott emlékei. Amikor behelyettesít a saját életébe másokat, vagy másokat ruház fel a  saját sérelmeivel. Vagy éppen összekutyulva meséli el az egészet, mikor milyen hatások  érik éppen, akkor mi jön fel, átbillenhet, csapong, ide meg oda billen át a sok kavargó gondolata. Ezt a kitűnő szakember gárda tudja, annak  megfelelően gondozza, ápolja.

A kívülről szemlélődő nem hozzáértőnek

ez olyan,

mintha valóságos lenne,

amit hall a másik elbeszélései által.

Összekeverednek a történések,

aki még soha nem  tapasztalt ilyet, tán  valószínűleg most sem fogja megérteni,  amit leírtam ide. Könnyen lehet, hogy akkor fog rájönni, ha a saját életében köszönnek  vissza mindezek majd.

Amikor, gondozza,

ápolja a saját öregét,

vagy mások öregének

ápolását felvállalva

ezeket megtapasztalhatja.

Az is fontos tanulsága lehetne ilyenkor a történéseknek,  hogy mindenkinek, aki felvállal ilyet, tisztában kellene lennie vele, hogy nem vitatkozik  a jó öreg. Hanem csak éppen rávetíti arra, aki azt kihozta belőle, úgy tör fel a felszínre.  Talán kicsit megtanultam “öregül”, hiszen megtettem mindent,

amire képes voltam akkor és lehetett.

Most amikor elgondolkodom mindenen,

közben gyakran veregettem meg gondolatban a vállaimat, ha az élet akkor éppen úgy hozta. Addig csináltam, amíg abban a minőségben évekig képes voltam, azt úgy megállás nélkül minden nap.

Amit akkor a saját kontrollom szerint

addig is egyedül, úgy is elbírtam,

 hogy mellette még megfelelő jó

minőségben szolgáltatni is tudtam. Akkor úgy gondoltam, a  várakozás a jobb minőségűre az a megoldás arra, elhittem amit  hallottam. Nem volt ahhoz partner, egyedül nem tudtam tovább vinni, hát hagytam, hogy más döntse el. Hogyan tovább, mert tudtam,  hogy nem dicséret vár a még nehezebbekben, azután sem rám, hinnye.

Felmérve a lehetőségeimet és határaimat,

rájöttem, nincs más megoldás, csak

az elvárás szerint cselekedhettem.

Csupán annyit  ide még,

ahogy látom eljön az idő mindenki  számára,

hogy elkezd  visszaszámolni, mit, miért úgy akkor.

A múltbéli dolgait igyekszik úgy elrendezni, hogy ne nyomja  a lelkiismeretének a kérdéssora, azt akkor, miért nem másképp csinálta. Vagy rögvest miért is nem járt annak utána, tett volna fel, a bizalom helyett, kérdést kérdésekre halmozva. Na hiszen így más által lett megoldva, ah. Nem maradt más mint az elfogadása annak, hogy valakinek az amit jól kitalált bejött és az ő döntése által lett az jól megoldva,  hinnye. Szerintem minden összefügg mindennel,

van az úgy, hogy aki nem vetett,

arathat, saját elégtételeként.

Csupán annyit ehhez mára és

még, ha rájön, hogy helytelen

volt a döntése, megfelelő

időben, tán jól elrendezni,

na azt is lehetne, hinnye.

Önismeretre nevelés,

a sorsának megismerésével,

jó emberismerettel, minőségi élet.

Akár, az általa már betöltött, bizonyára

 arra akkor nem elég érettként, most

viszont akár jól működhetne, hinnye.

A saját szintje alatt sanyarogva,

leépül, kiüresedik, ah, hinnye.

Ne maradjon  rá a

 következő generációra az,

amit ő már alapban másképp

oldott volna meg, jó döntést hozna.

Tisztelettel élj, hogy szerethető maradj.