Édes Hazánk Csodaszép, kérlek ne menj még. Lehetne, hogy tisztelj, szeress bennünket, csak úgy önmagunkért, lehetne, hogy becsüljél is meg. Ne büntess, ha úgy élünk ahogy, nekünk jó, mi itt szeretnénk megélni a sorsunkat, hinnye. Itt érintette előszőr a mezítlábunk az anyaföldet, itt marad meg a lenyomatunk, a bizonytalankodó lépéseinknek. Itt érezhettük meg a bizalmat a jó életérzésünkkel jött Hazaszeretetünket. Mint a mindannyiunkat motiváló életminőségűnket, vártuk azt már sokan, hogy megélhessük, mint
a hivatásukban is, a saját jó minőségű életünket.
Hiszen a széppel, a jókkal, amit ide teremtettünk, életenergiaként növeltük az életminőségüket, az emberségeseknek és minden szintet érintően, ah. Hazavezettünk sokakat, megtalálták a sorsukat, az életérzését a sikernek, a gazdagságuknak, ah. Éljük amit lehet, ah, nem a saját sorsunk ez, sem ami szépet és jót ide beletettünk, teljesítenénk a generációs feladatainkat, hinnye. Miért adnánk fel, várunk a jól megélhető szépre, a jókra, mert anyák vagyunk és ide születtek a gyermekeink. Hát itt alapoznánk meg, az életképesen jó és szép gondolatainkat, adnánk át a férfiaknak.
Motivációként, a jó minőség megteremtéséhez,
na és azzal naponta, életszerűen jól hathatnánk rájuk, mert ahhoz, a feladatot mi nők kaptuk.
Az élhetően helyes utat megmutatva a férfiaknak,
ami a családjainknak jó, az jó alapot adhatna a
számukra. Úgy 10.000 férfi ült velem szemben, megtiszteltek és kérték a sorsolvasásomat, azt mondhatom, amit tapasztalva is láthattam.
Mivel most várakoznak sokan, valamire ami
lehet, hogy még meg sem születhetett, hinnye.
A következő generációnak mutatni a boldogulás
jövőképét, lehetne férfias feladat, hinnye. A belső
kontrolljukról biztosítva őket, a tiszteletünkkel,
a családban nekik is megjáró szeretetünkkel
saját döntésünkkel, mellérendeltekként
lennénk kitartóan mellettük.
Hinnye, nem szólnánk bele,
csak a magunk módján érvelnénk, a
szerintünk jóhoz és széphez az utat mutatva.
Hát igyekeznénk és motiválnánk, azzal, ha
folyamatosan egészséges erőre
késztethetnénk a értékeket
teremteni igyekvő erőt, a férfit.
A működőképes jövőnk építéséhez,
mi magunk is, akik már értik az életnek sorát,
a teremteni érett férfiakhoz tisztelettel vagyunk.
Az életképes jó minőségeket, a jövőképéhez a sarjainknak, jó mintákat adva motiválunk általa. A jóra való, szépre vágyó, családjaikért teremtő tartást és emberséges méltóságot gyakoroló férfiaknak bizalmat adunk, ne érezzék a hiányt,
inkább a
késztetést az újhoz a feladatukon belül.
Anyákként életet adó gyökerekként is vagyunk, ha szükséges, ha más megoldás nincsen.
Addig is éljük azt ami van, várjuk a jót, a tehetségünknek megfelelően, egyenként is. A
jó lehetőségeinket át és jól kigondolva, hinnye, azt a, ah, nahát. Hiszen egy Haza ez csak egy, a jó is mindannyiunkat megillethetne, ah, ide szült az anyánk s így tovább és még, s még és még tovább.
Nem várhatjuk el, hogy értsék akik most nem értik, ha az egyszerű életnek a nagyszerűségét még nem élték, tapasztalniuk szükséges hozzá.
Adjon az Isten minden földi jóból, annyit és akkor,
amikor az mindenkinek, a legjobbkor jönne, azt a.
