
A hamis szót hagyd magadban, nem jó az
idő előtt se, nem, hogy hamiskodni csak aratva.
Az emberségünket hoztuk, kikopni nem hagyjuk,
tisztelettel élni, méltósággal tartásosnak lenni.
Amikor az Önismeretre igényesen oktatom őket,
akik már igénylik mert általa megértik a saját miértjeiken is
felül. Ah azt is, hogy ebből meggazdagodni nem illene, viszont
jó minőségű életet élhetnek, a hivatásukat igényesen teljesítve.
Az egészséges körforgás hat mindenkire, a belső kontrollja jelzi,
túl ne menjen azon amit a lelkiismerete már nem tud feldolgozni.
Várom a jelentkezőket, akik szeretnék megoldani a sorsukat, a
generációs feladatukat, akár a családjuknak tanácsot adnak.
Minden ember és a kultúrája szerint is másképp rezeg,
Julamami Magyaros Agyalósa nevet adtam,
annak az oldalamnak, ahol az ingyenes
reklám lehetőségével élek, jelen vagyok.
Heringes Árpádné e.v. Műhely, a
megelőzésért oldalamat oktatni szánom.
Ne álmodozz, hogy leutánozhatsz, ahhoz
mögöttem már tapasztalva is oktatható,
számomra összefüggésében látások vannak.
Amikor eljutsz a kiteljesedésednek a
körbeéréséhez, azt érzed szükséges
lenne, megosztanod a többiekkel is.
Mivel egyedül nem tudok bejutni az
oktatásba, a nevelés környékére sem.
Eladom egy emberséges racionálisnak,
akit megtanítok és sok emberségessel
együtt, miután a megcsináltam érzését
átélhetem és egy számlán megjelenik az ára.
Segíts magadon az Isten is megsegít, hiszen
komoly nehézségeket hoztam mint generációs
feladatot átláthattam, időben megoldanám azt.
Hiszen az egész életem arról szólt mindeddig is,
nagyon szigorúan vettem, generációsan a dolgom.
2010. évben kezdtem el írni az interneten,
nehezen akarták megérteni, hogy azért mert
több ország olvassa íme nagy lett az ismertségem.
150.000 túl volt a látogatottsága akkor a Google
keresőt használtam, egyik pillanatról a másikra
eltűnt végleg. julamami@mail.com fiókom
látszólag van. Nem tudom használni,
nem érkezik meg rajta az üzenet, ha
átküldöm próbaként nem kapom meg.
Suttogó h nagy julia oldalt aki feltette,
kérem tisztelettel, vegye onnan le.
YouTube, Árpádné, Julamami Heringes,
hatszáz körül vannak felrakva videóim,
tiszteletem, tán hallgassátok meg.
Julamami, bárhova leírom az védjegy,
jó lenne ha ahol lehet egységes lenne.
Minden félreértés helyett, nem jópofa
az nekem, ha bármilyen színű ruhákban
pózolnak valakik a képen, Julamami Webnagyi
felirattal. Ősz vagyok 70. évemben és a karcsúság
már nem jellemző rám, nem is teszek érte, mert az
életkoromnak megfelelően élek, köszönöm jól vagyok.
Mindezt azért írom, kérem mielőtt jópofának tartaná azt,
hogy bármilyen módon használja a Julamami védjegyemet, tudjon
róla, nem engedtem meg senkinek sem a használatát, így is marad.
Mondjuk, ha valaki vételi ajánlatot tenne rá, ami nem történt meg,
azt jelentené, népszerű lett a Julamami védjegy, ha a saját Hazánk
nem vállalta fel a létezését annak, amit feltaláltam, attól még nem
jelenti azt, hogy húzgálhatná, akinek éppen kedve lenne, vagy van.
Már van jogi segítség a Hazánkban is erre vonatkozóan, szomorú
viszont, ha odáig el kellene jutni, hogy azokkal szemben akik
el kívánják birtokolni, ah. Vagy csak jópofának tartva, oda
rakják a rájuk jellemzőket mint egy reklámnak szánva,
nem lenne más mint a bizonyításnak a formája, hinnye.
Ha az elszenvedettekért kártérítés lenne megszabva,
azok kapnának, akiknek abból eredően lett hátrányuk.
Különösen akkor, ha pénzbeni hátrányt okoztak azzal,
egyezkedniük lehetne és nem lenne hátrányuk azért,
mert ismertekként, népszerűkként, nem védi a Hazájuk.
Aprópénz, nettóból számolták ki a nyugdíjamat, online nem
beszélgetek, szolgáltatok az interneten, nem szórakoztatok.
Akinek az jutna eszébe, hogy tartsanak el engemet, ah,
annak ellenére, hogy még dolgozom, pedig egyszer már végig
vittem, még egyszer, hány munkás életem legyen akkor nekem, ah.
Ha azt sem tudja mit jelent a sorsunkat vinni, jó alapot adni azzal a
következőknek, ne gátoljon, nem múlhat el a létem nyomtalanul.
Tisztelettel élj, hogy majd ha eljön annak az ideje azt is kapjad.
A sok engemet megtisztelők által összegződött hát lerajzoltam.
A feltaláltamat oktatom, egyéni vállalkozóként szolgáltatok,
a sorsolvasást igyekszem jó minőségben a Világnak átadni.
Szint alatt és szint felett ugyanazok a hatások jönnek, ah,
talán erre fontos lenne figyelnie azoknak, akik olyan
döntő szerepeket vállaltak, jó legyen itt élnünk.
Nem mentem el akkor sem, amikor egy
magát mindenféle szerepkörrel
felruházott valaki, jópofának
gondolva, felhívott és
azt mondta, költözzek el,
mert ő megjött Paks városába.
Apám apjáék elváltak, mindent
elveszítettek, pedig volt miből, ah.
Anyám szülei elmentek korán,
a hagyatékot elszélhámoskodták
tőlük, jól kitervelten gazdagodott
meg abból hirtelen tán több család.
Szinte gyermek volt még a két szülőm,
elhitték, hogy elfogadhatják a segítséget,
az lett a veszteségük, albérletbe kerültek,
mások meg nagy hirtelen jólétbe jutottak.
A fokozatosságot megérezve, tudtam,
nem biztos, hogy érti ezt más, hát ne
azt keressem ki a hibás, oldjam meg.
Amikor ezekre az összefüggésekre
rájöttem, a tenyereim tükrözték a
megoldást. Tanulni mentem, hogy
magamat felfejlesszem ahhoz,
hogy felszínre hozhassam azt,
amit akkor elveszítettek a szüleim.
Valószínűleg a legtöbb ember nem is
tudja, mitől tart ott, ahol tarthat.
Valakinek fel kell vállalnia,
minden családon belül a balhét,
a következők már úgy éljék meg,
eltűnjön az amit értően megoldhat.
Vissza kerülhetnek a méltóságukba
a családjukból az arra igényesek,
úgy, hogy nem ártó, sem nem bántó,
tiszta úton járhat, azzal ami megjárhat.
Ugye nem lesznek olyanok a napjaink,
hogy nekünk kell bebizonyítani kik is vagyunk itt.
Eszembe jut mindannyiszor, az ellopott igazolványaim,
valóban használhatatlanok-e, remélem az erre vonatkozó
információ hiteles, akkor úgy mondták, menekülésre használható.
Az első években az akkori újság főszerkesztője, a H. Nagy Júlia
nevet adta nekem, az írásaimat úgy írtam alá, azután több évig.
Akkor is amikor ellopták a feltört autóból az igazolványaimat,
úgy voltam benne a köztudatban, nevesítettek azzal sokan.
Azért van egy Heringes Árpádné oldalam, mert azt írták,
a facebookon, igazoljam magam. Ezzel megtettem, mégsem
működik azóta sem, a julamami@gmail.com emailcímem nekem.
Olyan országnak szeretném tudni a saját Hazánkat, ahol nyugodtan
lehetek neves is. Nagyon ismertként Haza is jöhetek, az Online
vándorlásomat befejezem és használhatom már, a julamami.hu.
Megérdemlem, hogy nyugodtan öregedhetek és semmiféle módon,
nem vagyok kitéve, csak azért mert nincs a helyén a védjegy fogalma
hinnye, ah, ne nekem kelljen bizonyítanom, Pakson születtem s élek.
Gondolkodj, gondolkodj, gondolkodj, hova tartunk, ha az egyszerű
nem lehet nagyszerű a saját Hazájában. Ha a tehetségesek, nem
tudnak jól megélni az Isten adta tehetségükből, mert valami
fura módon, egyre többen vannak a mondvacsináltak.
Sem végzettség, se tehetség, elég ha van
ismertsége ott ahol, nincs ez így jól.
Emberismerőként tapasztalva
tudok sok olyat, ami lehet,
hogy másokat nem érdekel,
csak, hogy a hiánya mögé
már nem lehet bújni.
Nagy szükség lenne
már most a tudásomra.
Önismereti oktatás, az
igényesség életforma.
Ezt diktálja a Világnak
az egészséges életritmusa.
Olyan módon tudják fokozni, a
tudás hiányát, hogy nevetségessé
válnak, önmaguk által bizonyítva.
Emberséges tartás, emberi méltóság
nélkül is lehet olyan életvitelt folytatni,
csak most már kihallik, átlátszik, érezhető
a hiányosságoknak az erősen üres rezgése.
A gyakorlat azt mutatja, hogy tanulás nélkül
nem lehet pótolni, mert van annak komoly
szintkülönbsége, bohózat lehet belőle.
Pedig éppen azt szeretnék elérni,
hogy másokat leutánozva,
ők legyenek népszerűek.
Ha nem ismered fel a
saját belső kontrollod
által feléd közvetített
határaidat. Mi mutatná
a helyes életviteledet, vagy
azt is eredményednek tartod, ah,
hogy alacsonyabb szinten élheted az
életedet, a sorsodat meg sem ismerheted.
Hát figyelj arra mit kívánsz tájékozatlanul, ah,
mert abban fogsz élni utána magad is magyarázkodva.
Tanulható az Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”.
