Kérem  ne olvassa el,  ha a valóságról,  nem szeretne olvasni.

Élni és élni hagyni, sok, csak erőből akaró, nem ismeri még ezt.

Egyszer fent máskor lent, ha nem ismered a sorsodat, úgy is lehet.

Nem kényeztetett az élet,  a sok rámháruló gond, jól megerősített.

A legnagyobb kegy mégis az volt,  amikor rájöttem, ha fejlődhetek, az

azt is jelenti, szintet szükséges váltani, nem  könnyű feladat, megéri.

Nem tartozom se ide, sem oda, tartozom az érkezőhöz és pont oda.

Egyedül születtünk, saját sorsot hoztunk, aki ráébredt időben,

sorsszerűen és generációsan is lenne dolga, tett is érte.

Megalapozni igyekszik a sorsukat

a következőknek,

csak  magára

gondolni

nem

tudott.

A szeretetért

huhh, de sokat kapott.

Nem értették mit akarhat,

hát gyakran leutánozták azt,

amit jónak, szépnek láttak.

Nem kérdezték meg, ah,

mit szólna hozzá,

vagy eladna-e

az ötletéből,

elvitték.

Mindazzal,

amihez nem

értettek, nem az

 ő fejükben született,

vittek belőle ami kellett.

Megtehették,  valahogyan,

mindig lehetett, így számára

az élet, egyre nehezebb lett.

Nem hozott vagyont csak

vegetálta az éveket át.

Nem  akart ártani,

hiszen nem  arra

született.

Nem  volt

hol

kérdezze,

amikor már

érezte kiteljesedett.

Az amit meg és feltalált,

nem akarták az újat, minek,

így hát, hosszan vegetált.

Önmagához és ahhoz

képest, amit

lerajzolt,

nem

jutott be, nem láthatták.

Az idő múlt, mások már,

a sokadik lehetőségüket

rótták a sikerben.

Számára nem

adatott még

egy  sem.

Tudta,

van

az

Isten.

Várja,

mi mást

tehetne.

A megfelelő

értő ember,

aki átlátja majd,

milyen régóta, fontos

lenne, a tartás és méltóság.

Hátha belátja, ha ennyi ideig

tudott vegetálva is araszolni,

akkor lehet abban valami jó.

Talán reményt adó,  hiszen

nem tolakodó, sok év

ment el azóta.

Teszi a

dolgát,

szinte

napota

oktatja.

Fel nem adja,

kivárja, megtett

érte mindent, napi

sikerként éli meg.

Valamiért nem

juthatott,

egyről a

kettőre.

Nem lehet mit

tenni kivárja,

a nyugdíjából

megélni,  nem

tudna, hinnye. Amire

annak olyan

lenne az

összege,

ezzel a ritmussal,

100 éves körüli lenne.

Amikor rájött másképp

nem bírna el, a hozzá induló

nagyon sok meg is érkezővel.

Amiért a tehetségét,

az Isten neki ezt adta.

A bejelentkezés általi

érkezést megoldotta.

Fontosnak tartotta a

belső harmóniát, hát

a megelőzésben találta

meg a kiteljesedésének útját.

Nem bánt meg semmit, már tudja,

mindezekre szüksége volt, ahhoz,

hogy a sok tapasztalásából adódott,

oktatása formáját lerajzolhassa.

Mivel nem volt hozzá senki aki

érdemben információkkal

segítette volna, lemaradt.

A többiekhez képest,

akik kinőttek gyorsan

és nagyon összetartóan.

Tudja az ember, nem ilyen

vagy olyan, mindenféle ember

van, egy családon belül is, hinnye.

Mindaz amivel ártasz, megkapod.

Kicsiben és nagyban ugyanaz van.

Akit a valóságtól nagyon eltereltek,

hosszú utat tesz majd meg,  mire oda

ahonnan elindult, újra visszatérhet.

Van feladata az ismétlésnek, akkor,

ha visszanéznek, mit  miért úgy

tettek,  meglátják mindazt,

amit már nem úgy

tennének.

A Világ halad,

aki azt gondolja,

maradhat abban,

amit kitalált magának.

Majd idejében kívülről látja,

a Világ meg  elmegy mellette, ah.

Ha nem fejlődik fel a hétköznapokhoz,

az ünnepek nem adják meg azt az alapot.

Majd egyszer, ha a saját idejében mindenki

ráébred,  a legnagyszerűbb az egyszerűben.

Nem fakadok sírva és vonulok  el magamat

büntetve a sarokba, azért mert nem  értik,

akik talán túl nagyot léptek felfele, hinnye.

Jobb megtanulni,  talán kicsit késve  is azt,

amit a  születésünkkor nem hoztunk, más

viszont oktathatná, talán még nem késő.

A tiszteletet napi szinten gyakorolni,

a szeretet energiájáról  meg nem

feledkezve, megélni amit lehet.

Feltaláltam,  ahhoz 15 évre  volt

szükségem, egy nap alatt rajzoltam  meg.

Magyarországon születtem, nem  költöztem  el

akkor sem, amikor arra felkérettek, a kijelőlt által engemet.

Máshonnan jött, nem a saját szülőhelyemen születettel mondatták.

Tudtam aki ismer, tudja,  a magam útját egyedül  járom,  van tisztelet

itthon,  van szerető családom. Másokhoz képest elkésve, az alapokat

készítem elő,  a következő generációknak,  mert már tudom, hogyan.

Nem siettem, nem kapkodtam  Uram,  megéltem amit a többiek

hagytak. Porszemnyi az óriásokkal szembe nem mehet, meg

fölösleges is lenne, minek. Amíg élek remélek, van a

Világban jó ember bőven, aki már megértette,

mit találtam fel azzal, tartás, méltóság.

Ha az írásomat pörgeted le  és föl,

tükrözi azt, ahogy megélem, a

25 tapasztalva oktató  évem.

A születési, lakóhelyemen.

Ha az Isten velem, hát tán,

már elég volt a fékekből,

tapasztalt lettem, az a

gazdagságom, amit

felfedeztem, hinnye.

Ha irigyled,  a gondokat

is magadra veszed,  azt a.

Nem birtokolni születtem,

vegye meg olyan nagyember,

aki érti mit, vehet ezzel  meg.

A nagyemberek  tudják,

tiszeletben, szeretettel

élni, jövőképet is lehetne mutatni.

Eljött az ideje a  bocsánatot kérésemnek,

nem fáj már, a feladataimat sorban elvégzem.

Az idő az Istennél,  hát nem sürgetem, kivárom.

Nem vállalhatom  fel ennyi tapasztalás után, a

nekem  szánt sorstalanságom, köszönöm, nem.

Hiszen megéltem a sorsomat, tíz éve, körbeértem.

Van alázatom bőven, a legnagyobb emberi értékem lett.

Jó szerencsét, minden lelkes, szíves, gondolkodó emberségesnek.