Hahó, tisztelettel élni jó, szeretetben élni szép, vigyázzunk rá, hogy
megmaradjon az emberséges léte, akkor is ha racionális feladatra
született. A szíves, lelkes, gondolkodó énnel szükséges jól bánni,
hogy ne kelljen magatokat a sarokba állítani, ha a belső tükrötök,
mutatja majd meg, amit szeretne látni tőletek, a jó minőséghez.
Általános műveltséget növelő /Tenyérolvasó/, Önismereti oktatás,
igényesen, amivel együtt tanuljuk, a valóságos emberismeretet.
Tán egy éve, bajlódott vele, hogy mindenki főnök akar lenni, neki a
kis főnök is megfelelne, de nem engedik meg neki azt a többiek.
Kiötlöttem, beszéljük meg azt, a magunk módján mi ketten, hát
leültem és vártam, hogy mit csináljak, azt mondta csináljad mutter.
Mit csináljak kérdeztem, rám nézett és elmondta, hogy mit csináljak.
Amikor azzal végeztem, újra várakoztam, hogy mondja meg, hogyan
tovább. Megint elmondta, de minden mozdulatnál megvártam, hogy
mit tegyek, nem szerettem volna, hogy ne legyen jó, amit csináltam.
Amikor már sokadszorra, megismételtük mindazokat, vártam arra,
hogy mondja meg, merre és mit kell tennem. Főnöknek szólítottam
rám nézett, teljesen egyértelműen mondta, elég nem játszom veled.
Ott volt bennem a várakozás, milyen szerepet vállaljak, ad-e nekem.
Nehezen boldogultam, nem jól használtam a kamerát és nem láttam
kellőképpen át azt az utat, ahol én jó iramban haladhattam volna.
Nem volt túl sok lehetőség, vagy így vagy úgy, csak követni lehet,
adja aztán, néhány módját ugyanannak, gondolkodni nem kell.
Beszabályozza gépiesen azt, amit megenged, gondolkodni minek.
Tolatva igyekeztem hát, mindig csak a háttérben játszottam,
kerestem az utam, ahelyett,
hogy az Ő legyőzésén
gondolkodtam
volna.
Várakozón
nézett,
látszott,
legalább
néha, valami
olyat várt volna tőlem,
amitől azt érezheti,
hú de harcos a
kedvem,
de nem.
Kikerültem
mindent, ami
árthatott volna
neki, nem sokat
nyomtam a latba.
Szinte nem is voltam
versenyben, csak
poroszkáltam,
ügyetlenségemben.
Aztán azt mondta,
ne csinálj semmit és
felkapott, a játékban,
segítőként mozgatott.
Saját maga mögött
biztonságosan lógatott,
amikor úgy
látta szükséges,
megitatott és etetett.
Aztán már más formában
tolókocsiban voltam, a játékban,
s mellém állt az autóval
kocsistól belerakott.
Cipelt tovább,
szeretném-e
látni a holdat
kérdezte,
ki nem
hagynám
mondtam.
A sivatagot is
bejárta velem, s ha
úgy látta, hogy szomjazom,
hát átment tevébe és vizesre
spriccelt jó sok vízzel, ki ne
száradjál, mondta nekem.
Hiszen delfin voltam,
akkor éppen, én ott
a játékban, azt még nem
is mondtam, biza az voltam.
Nem volt okom panaszra, a fülem
is ketté állt, annyit játszott velem.
Láttunk a szekrény tetején egy kutyust,
leveszem, mondtam, meggondolatlan, de
ha már kitaláltam, hangosan kimondtam.
Szék nélkül nem megy, kevés a centiméterem,
húzta rögvest és azt mondta, segít nekem felállni rá.
Tiltakoztam nevetve, hogy arról én leesnék, keresek,
egy kicsi széket, ez nagyon tetszett neki. Ahogy, a kicsi
erős székre álltam és elértem azt, amit szándékoztam.
Örültünk, volt sikerélményünk, végignézett rajtam
mint aki, rögzített és elégedetten jegyezte meg,
hiszen megtalálta, a megfelelő kifejezést.
Felmérte a helyzetünket, kedvesen és nem
lekicsinylően, estek meg velünk mindezek.
Kicsi mutter, mondta életre szólóan, ott nekem,
nem volt köztünk csupán hatvan néhány év, így esett.
Mosolyunkban fürödtünk mi a kicsik, mind a ketten.
