A belső rended… 2018.05.02. https:// julamami.com

Ismerd meg, a belső tartásod,
a lelkiismereted szerinti, emberi méltóságod.

Általános műveltséget növelő “Tenyérolvasó”.

Naponta tegyél ott rendet, ha eltértél

volna tőle, rendezd vissza, a

 helyes működésébe.

Kontrollálni,

kontrollálni,

kontrollálni

tanuld meg.

Ha nem veszed

észre a hajlítást

a szövegében,

elburjánzik az,

pedig, amikor már,
beértél arra, ki és át, hallatszik.

Egy idő után, már

önmagad is, képes

leszel, kontrollálni, a

 környezeted hatásait.

Megdöbbensz mi minden

zajlott ah, láttad csak nem

hitted el, hogy mit látsz ott.

Rájössz, odateszi, az Isten is,

amit látnod szükséges, neked.

Van az úgy, hogy eltelnek napok,

s akkor már minden mindegy, ah.

Nincs mit kezdeni vele, csupán,

annyit, a belső rended működik.

Mikor billen ki, valaki a belső

rendjéből, ah, mennyire lehet,

visszarendezni még időben.

Vagy, hogy korrigálhatják

az emberek, hogy ne

térjenek el a tiszta

úttól, véglegesen.

Megtanítom erre,

az oktatásomon,

az arra, már igényeseket.

Az önmaga szerinti,
saját szintjén történő, oktatás, az önmagát nevelés,

által, átéli,
meg és felismeri a sorsát.

Hol vannak, a belső

jelzések, amikor még

nem uralta el valami,

ami erősebb hatás.

Ha azt az irányt

követed, ami

az erősebb,

csapda lesz.

Neked kell,

időben azt

észlelni,

meddig

mehetsz.

Honnan van

még visszaút,

a belső rended,

jelez és igyekszik,
oda visszahúzni.

Megtanuljuk

mi a módja,

annak, ami

a saját szinteden

tarthat.

Maradj a

 szinteden,

szoktam

mondani.

Addigra, már

tudja mit jelent.

Így képes lesz arra,

 a saját és generációs

feladatát megcsinálja.

Tartás, méltóság nélkül

ugyan, hogyan lehetne

felépíteni önmagunkat.

Mi módon lehetne azt,

a fejlődést biztosítani,

amit a lelkes, szíves,

gondolkodó éned,

jelez mindig neked.

Megelőzni tanulj,

ne kelljen azzal

szembesülj, ah,

elrontottad.

Ne fuss utána,

várd meg azt,

az jöjjön, aki

veled együtt, meg tudja

oldani.

Ne szaladj

eléje, kontroll nélkül, annak

ami érkezik.

Ne cseréld

a szerepeket

fel, elronthatod.

A jó vezető tudja, akkor fejlődik ő maga is, ha lehetőséget ad, az abban végig ment és a már mindazt, értőnek, arra, hogy a visszafele utat is tegye meg, ugyanabban.

Azután lehet kezdeni, mindent

elölről, mert a világ előre halad.

A tolerancia és a tudásnak megfelelő szinten jól működő, alázat gyakorlása, hogy gondolkodó ember maradj.

Újra

és

újra.
Bent élni a körforgásban.

Ha nem

haladsz,

lemaradsz.

Viszont arra

rájössz, mi az

ami miatt jött,

az ismétlés, ah.

Összefüggésében

látni, elérted azt ami

számodra a legfelsőbb szinted.

Mellé mégy, ha attól te,

eltérsz és mások tesznek

érted, érvelj, amikor te tudsz többet.

A lelkierőd akkor is segíthet, ha

hagyod, segíts magadon az Isten

is megsegít, a módja mindannak.

Az idő az Istennél, igazgatja azt.

Ez és az, amikor azt mondják, maradj

önmagad és amikor már képes

vagy, az oda – vissza, tapasztalatod által, segíts hozzá a megelőzésben, másokat.

Ők is tanulják meg azt,

hogyan tudnak segíteni

önmagukon. Ne mástól

várjad, magadért, magad

csináljad, tanuljad meg azt.

Amikor már képes vagy élni,

megélni, a minőséged szerint

élni, add bele a Hazádhoz azt.

Egy Haza ez csak egy, mindenki

hozott valami fontosat amikor

megszületett. Ha már tudod

mi a sorsod neked, tegyél

meg minden helyeset,

szépet, jót, az a sorsod.

Ne hidd el, hogy vége,

fordulj meg, látod most

abban éppen, te kerültél az elejére, ah.

Az ismétlés arra jó, hogy

rájöjjél mit hol hibáztál,

akkor, korrigálj ha lehet.

Menj tovább, ha magától

oldódott az már ott meg.

Nem fontos, hogy igazad is

legyen, a valóságot lásd meg.

Különös oktatás, nevelés, az abban kitűnő által, amit feltalált az, alkalmas arra, hogy

általa, megtanulhatod a tartásod,

méltóságod, a belső kontrollod.

Hétköznapokon 10.00 és 17.00 óra között,
naponta megnézem heringesa1@gmail.com és válaszolok.

heringesa1@gmail.com

és a +36 30 2470589 által történik, a szolgáltatásom, az arra igényes, már értőknek, akik fejlődni szeretnének.

Magyarországról,

Paksról a Hergál

Házból. Szeretettel, a Julamami védjegy.

Julamami