2010. évben, Magyarországon, Heringes Árpádné nevemre került a Julamami védjegy. https://julamami.com

HeringesÁrpádnéPaks. https://julamami.com
Julamami védjegy, 2010. évben került, Heringes Árpádné nevemre, magam adtam a nevet a védjegynek. Pakról a Hergál Házból. https://julamami. com

Eddig nem

tudtam,

visszarendeztetni,

se használatba venni,

viszont látszik,

hogy használva van.

Nem tudom ki nem tette

azon a szinten a feladatát,

ahol, mint Heringes Árpádné

egyéni vállalkozó gyakorolnám

továbbra is, naponta a hivatásomat.

Ugye az nem lehet, hogy a saját Hazánkban,

nem biztosítják számomra, a feltaláltamnak, a

 hivatásom szerinti, az eddigi jól működését, mint

szolgáltatást, oktatást. Mi történt, csak nem, hogy

mégis valaki vissza él, az ellopott igazolványaimmal.

A szülőhelyemen nem adhattam elő, úgy 14 éve,

nem tarthattam oktatást, a neve szerint arra

való közösségi helyen. Mi történik Pakson

lakom, azóta is, valaki egyszer sok éve,

felhívott, hogy költözzek el, mert

megérkezett. Úgy tűnik, hogy  betölti a helyem,

tán csak nem az ellopott, igazolványaimat használva.

Mégis, hogy gondolják a döntők, ha a saját Hazánk,

ahova teremtettem egész életemben, 4 év esett ki,

amikor mondjuk vállalkozóként, nem volt munkám,

akkor is tettem a dolgom, a három gyermekem mellett.

Elképzelésük sincs valószínűleg, hogy vagyunk mi, akik

nyugdíj mellett, egyéni vállalkozó elnevezéssel, hivatást,

gyakorolnánk, mi van, ha azt nem biztosítják számunkra.

Valami nincs rendben, nem működik, nem tudok kapcsolódni,

oda, ahol láthatnak a Világból is. Hiszen ott jobban ismerik,

a munkámat, 2009. év óta, mint Magyarországon,

vagy a szülő és lakóhelyemen, Paks városában.

Valóban nem felelős értem, mint feltalálóért,

A Julamami védjegyes oktatásomért.

Olyan lett, mint egy pénzes persely,

ahova fizetni kell, de nem adja

a kulcsot oda, nem kapom

vissza, a lehetőséget sem.

Fáj, amikor látom,

hogyan aláznak,

meg korosodókat.

Pedig sokat adtunk, a Hazánkhoz,

a születési helyünkhöz, most is adunk, a

 Hazánkhoz, tisztelettel, tartásosan itt vagyunk.

Emberismeret, önismeret, önbecsülés, generációs

jelek, a sorsunk, és a generációs feladataink, vannak,

akkor is, ha csak a könnyű, a kiemelt, a plagizáló érvényesülhet.

92-99 (1)

Heringes Árpádné ( Julamami ). Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó. heringesa1@gmail.com
Heringes Árpádné Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó., oktatom, a +36302470589 kihangosított telefonom által, történik.
Heringes Árpádné vagyok, a saját festésem. Mindenhova néz. Julamami védjegy
Heringes Árpádné. Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó., nevet kapta a feltaláltam. Oktatom és általa szolgáltatok. https://julamami.com

Átfordultunk a festésemnek a címe. Heringes Árpádné, Julamami
Átfordulltunk, a címe a festésemnek. Látható rajta, minden, amit azóta már megélünk. Heringes Árpádné a Julamami. Paksról Hergál Házból.
A váratlan változás. https://julamami.com
Heringes Árpádné https://julamami.com
Heringes Árpádné, Julamami védjegy.
A generációs feladatait az anyai ágáról hozza. Julamami

Heringes Árpádné. Paks. Hergál Ház. https://julamami.com
Heringes Árpádné. Paks. Hergál Ház. https://julamami.com
Heringes Árpádné. Paks. Hergál Ház. https://julamami.com

A találmányomből részlet. 145-147_2 (1 Heringes Árpádné. Paksról a Hergál Házból. Szeretettel a Julamami védjegy.92-99 (1) Heringes Árpádné. Paksról a Hergál Házból. Szeretettel a Julamami védjegy.

Heringes Árpádné. Átfordultunk címet adtam a festésemnek. A csoda című könyvem előlapja lett. Tiszteletem. heringesa1@gmail.com
Átfordultunk című festésem, A csoda című könyvem előlapja lett. Heringes Árpádné, prevenciós. Paksról a Hergál Házból.

Webtenyer. Heringes Árpádné ev. Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó.