Webtenyeres önismeretre nevelés, igényesen. Heringes Árpádné prevenciós, a Julamami védjegy. https://julamami.com

Heringes Árpádné, Julamami Webnagyi. Paksról a Hergál Házból. https://julamami.com

Webtenyeres önismeretre nevelés, igényesen.

Heringes Árpádné, prevenciós. Műhely, a megelőzésért ev. a Julamami védjegy-

Amikor rájöttem, miben vagyok

tehetséges, az abban való boldogulásomat,
sikernek éreztem.

Azután, a hivatásommá lett a tehetségem,

egy nap alatt jutott ki több országba, a tudásomnak a híre,

azok után, már, nagyon  sok ember ült,

egyenként, velem szemben.

Akik megtiszteletek, eljöttek

Paksra és elém nyújtották a

nyitott tenyereiket.

Évek teltek el, mire,

felfedeztem és a sorsokhoz

tudtam olvasni,

a generációs jeleket.

Amikor a magzati szakasznál,

ott voltak a jelek, arra vonatkozóan,

hogy ami ott ért bennünket a várakozási

időben, a megszületésünk után is jelzett.

Mindaddig, amíg rá nem jöttünk, arra,

is, volt, amikor már megértettük, ésszel

felfogtuk. A sorsunk arra is való, hogy

azokat, megéljük, ahogy arra képesek

vagyunk akkor éppen. Azt, követően,
már, úgy is nézzük és

azokat, tapasztalva, megértjük.

Sok év telt el a 29 évből,

amikor, sokszor ugyanúgy, láttam,

boldogultam és összefüggésében,

le tudtam olvasni.

Mind a két tenyeret,

úgy, hogy azzal már,

aki hallotta általam,

a sorsának leolvasását,

már nem csak értette,

akkor, azáltal, át is élte.

Csoportosan is oktattam,

a Világból voltak ott többen,

úgy, hogy egymásról nem

tudtak semmit sem.

Hitelesen, adom át, minden,

 tudásomat, úgy, hogy azután

már, segíteni tudja a családját.

Tiszteletem. Magyarországról,

Paksról a Hergál Házból.

Mielőtt eldöntené, az

arra már igényes ember,

hogy megtanulja, azt

amit oktatni még csupán én

tudok, mivel, a saját

találmányom.

heringesa1@gmail.com

Az oktatásomnak

a díja: 300.000.- Ft.

Úgy, hogy a kérdéseire,

megkapja, ott a válaszokat.

A saját sorsát elemezve,

részleteiben, magyarázódik az ön számára,
amit ott akkor át is érez.

él. Megbizonyosodik róla,

hogy igazat beszélek, mert,

a lelkiismerete és gondolkodó

agya, kontrollálja, akkor, mindazokat.

Tájékoztatom, ha a feltaláltam általi oktatásomról, már igényesen érdeklődik, hétköznapokon 10.00 és

12.00 óra között, a +36302470589, telefonszámom

hívásával.

Heringes Árpádné, prevenciós.

Műhely, a megelőzésért ev.

Pakson a Hergál Házból.
Szeretettel, a Julamami védjegy.

Heringes Árpádné prevenciós ev. 2010. évben, a julamami védjegy a nevemre került. heringesa1@gmail.com Ne másold le, ne vigyél el belőne változtass rajta, nem adom hozzá az engedélyemet, 2024. évben sem. https://julamami.com