2024.06.20. Heringes Árpádné prevenciós.
Műhely, a megelőzésért ev.

Látod, látod, tán majd szánod és bánod, hogy ártottál másoknak azért, hogy megfelelj egyeseknek, hiszen nem térült az meg neked, tán csupán átmenetileg.

Az is lehet, vagy úgy látszott, hogy az számodra, utána majd semmi hátrányt nem jelent, viszont kezdettől fogva tudnod lehetett volna, hogy a felelőssége annak, másokkal nem osztható meg.

Mindenkinek van magához való esze, ami meggátolja abban, amit mások jónak tartanak, az nem biztos, hogy ugyanazt a hatást éri el, mint ahogy neked is jó lenne.

Ah, ha felnöttél volna oda emberileg, ahol mások szakmailag már otthon vannak, abban, amit felvállaltak, akkor az, a sorsodban megadatott volna, a saját idődben és számodra. Paksról a Hergál Házból, szeretettel a julamami védjegy.

 

 

 

 

 

A most az nem tegnap és nem holnap.

Éppen akkor, amikor a sorsodban, adott,

teljesíteni akkor tudod. Halogathatod is,

hiszen megteheted, azt is,

hogy rongálod, a

saját életminőséged.

Nem fog rád szólni,

senki, hiszen,

magad

vagy,

felelős,

önmagadért.

Nagyon kevesen

tudják azt, hogy van sorsuk.

A bizonyítékot is láthatod,

a saját nyitott tenyeredben,

ott van minden, ami lényeges.

Persze csak akkor, ha felelősen

szeretnél felnőni, önmagadhoz.

S a generációs feladataidhoz.

Tiszteletem. 2023.03.24. sok évig,

ez volt a befizetési határideje,

már nem rezdülök meg,

ezeken a napokon,

mert, vége, teljesítettem.

Nem akartam kibújni alóla,

se a lehetőségeket nem kerestem,

hogy mi módon,

tudnám a könnyebb végét elérni,

eszembe sem jutott,
volna. Teljesítenem, belső
a tartásomnak és generációsan is,
szükség volt, annak a megoldására.

Tiszteletem,

gyakran

írom.

Azóta, azt is írom,

már nem csak, azt írom,

le, szeretettel. Julamami

Bocsánatot tonna számra,

kértem, hátha divat is lehetne.

Ah, tán, megértenék, még időben,

a Nők is, mint, a Férfiak is, egyenként is, azt,
hogy a sorsukban és sok mindenben, egymástól, különbözünk.

A generációs feladataink szerint,
más és más időben, vagy hasonló időben, kapjuk a lelkiismeretünk
szerinti jelzéseket, hogy ideje lenne fejlődnünk, és emberileg arra már
éretten, a feladatainkat számunkra jó időben, meg is oldanunk.

Ah, azt látom, amikor a tenyereket leolvasom,
hogy mindannyian más feladatot hoztunk,
amikor megszülettünk.
A feladataiktól eltérően élő emberek, azt teljesítik,
amit az előző, vagy az azt is megelőző generációk, feladatként kaptak és
nem teljesítették.
Így, hát amikor, megszülettek, a saját életrezgésüktől,

eltérve éltek, nem biztos, hogy képesek voltak arra, vagy
teljesíteni tudták azt, amit tőlük, a felnőtteknek mondott
emberek elvártak.
Anélkül, hogy Ők maguk teljesítették volna, a
saját sorsuk mellett, a generációs feladataikat. Na hiszen, az benne
van ám, az életrezgésében mindenkinek, hogy emberileg mennyire érett,
a felvállalt feladatához. Éppen, elég-e, az elért tudásszintje, s
ahhoz mérhető-e, a tudásának megfelelő-e, az alázata, ami,
hasonló-e, mint a tudásának a fejlettségi szintje.

annak a kimondására,

emberileg erősödnének vele.

Ah, mert tapasztaltan tudom,

anélkül, hogy azt nem tették meg,

nem tudnak szintet váltani sem.

Nem kapják meg a tiszteletet,

mert annak a hiánya ott lebeg,

a rezgésükben. Csökkentve,

mindazt, amit egyébként,

már elértek, másban.

Szüksége volt a tartásomnak arra,

mert tudtam, képes voltam, megcsináltam,

a sorsom szerint élhettem, akkor és nem bántam meg.

Viszont, úgy néz ki, hogy tán, még mindig van mit,
teljesítenem,
az éppen most, döntők, valakik szerint,
pedig már megcsináltam, vártam volna, hogy amit a Hazánkba bele teremtettem,
abból nekem is legyen, jó minőségű életem. Ahhoz képest, 14. éve, hogy, csak körbejárok.
  Most nincs annyim havonta, sőt ebben a hónapban,
nem lett gondja, az oktatásom díjával,
a tiszteletdíjamat, nem nyugtázta, az a számla egyáltalán.

Nincs rajta, nem jelentkezett be senki,

a szolgáltatásomnak nyoma sem,

így, nem volt, befizetés arra.

Azt gondolom néha, hogy tán,

várakoztatva vagyok, de ugyan mire is kell várnom,

hiszen már, csupán, a saját tartalékomat,
lenne szükséges megteremtenem. Hahó, itt lent a porban,
nyújtom felfelé a kezeimet. Gondolom, nem egyedül vagyok azzal, hahó, itt felejtettek, nincs lehetőségem, önmagam eltartásáról, nem gondoskodhatok. Se nem teljesíthetek, elveszik tőlem, az egész életemben, segítőként tisztelhetőt, a következőknek, emberileg alapot, így, hogy adhatok.
A 72. évemet élem, miért nem mondják ki, hogy nincs szükség most,
arra a tudásra, amit önmagamért, a sorsomért és generációsan is, a Hazánkhoz is adva, teljesítettem. Ugye nem, éli meg, az ellopott igazolványaimat használva, valaki más, az általam teljesítettek szerinti, jó minőségét helyettem. Csupán azért, mert megértettem, a tömegnek
számító, embereknek a nyitott tenyereinek a leolvasásával, hogy mennyi lényeges információ van a a saját Tenyereikben. S igyekeztem, úgy elmondani, hogy megértsék, számukra és a következő generációiknak fontos lenne, a családjukon belül is, egyenként is, megélni a saját sorsukat.
Ah, annyira jól tudják csinálni, a hitelesség határait elérve, megnyugtatólag hat, úgy fogalmaznak. Mintha lenne mire várni, nem ugyanazt jelzi, az
intelligens embereknek,
a számukra is beépíthető, magukhoz vehető tudást, a saját szintjükön, nem, csupán ugyanazon a szinten és helyen tálalják.
A saját szintjükre elért, a tudásukat minősíti az embereknek,
hiszen, jó az életrezgése, hiteles szakmai tudást, sugároznak mások felé.
Nem megtévesztően hatnak, hát felismerik,
azt, a hasonló életrezgésűek, nem ártva, nem bánta,
önmagukra is jól vigyázva, egymásra is figyelve élnek.
Önmagamat ismerve, a felismertem már sok mindent, az önbecsülésemet
megtartom.
Igyekszem, Apánk ágán teljesíteni, mindazt, amit az Apám már, arra éretten igen, a
szülei még, nem ismertek fel. Hát, tettem a dolgomat, magamért, önmagam szerint,
generációsan, amikor eljött az ideje számomra, sikerült, megoldottam.

Nem szabadna egymás sorsába belenyúlni, mert azt, csak mi magunk ismerhetjük, amikor már odáig elértünk, lesz általa önismeretünk és azáltal is, amikor ott az ideje annak, teljesíthetünk.
Mivel eddig, még nem volt, saját, általam, megteremtett,
magamra szánható, (tartalékpénzem ),
nem tudom beazonosítani az érzést. Azzal, valóban, megadja-e, a sorsom,
majd, ha mégis sikerülne megteremtenem, azt, szerintem átélhetően, számomra, a biztonságérzetet, akkor is, megadja-e.
Na hiszen, tartásos emberként, feltalálóként, a saját Hazánkban,
a szülő és lakóhelyemen, lenne szükség, elősorban, arra,
hogy a tudásomat megismerjék, a szolgáltatásom, oktatásom, által.
Ah, mint kint,
az online világában, 2009. év óta írom, a reggeli gondolatom,
a webtenyer honlapomon,
2016. évben, az látszott, hogy 50 országból olvassák az írásaimat.
Mert a Világban, 2009. év óta, sok országban már, ismerik,
elmondták nekem, vagy leírták, hogy használják, mindazt, amiket leírtam, számukra is jó az, s, működik a hétköznapjaikban.

Most ugyan nem tudom,

hogy a különleges védelmünkön,

másoknak a döntése szerint,

nem a saját akaratunk szerint,

át tud-e menni. Az Online Világa,

látja-e, olvashatja-e azt,

amit írok naponta,

mert, úgy néz ki,

mintha fékezve lenne, szolgáltató hu, igyekszik begyűjteni a YouTube.com, vidóimból, pedig én csak a, com, végűt használom.

Gondolom, úgy is meg lehetett volna oldani, hogy

adnak annak a tudatában lehetőséget, hogy pénzt keressünk a megélhetésünkhöz. Nem tudom, hogy tudják-e, érdekli-e, a felettünk mindenben, helyettünk döntőket, hogy tán, nem lát az Online Világa bennünket. S így, nem tudnak,

kapcsolódni a szolgáltatásainkhoz, más országokból, a Világból. Akkor,

Nem érdekli őket, nem gondolkodnak rajta, hogy másképp legyen, lehetőségünk, ennek a hosszú ideje, elzártságnak, a jó

minőségűt biztosítva értünk, s ne csak a hétköznapjainknak a túlélésére, számíthassunk.

Ide a Hazánkba teremtettünk és teremtenénk,

 szeretnénk, az elért sikereinknek, az érzését átélni,

most is. Mert, itthon vagyunk,

hát kapjuk meg, a működőképes,

túlélési lehetőségeink helyett, azt a minőséget amit hozzá adtunk a saját Hazánkhoz addig.

Gondolom ez a mindennek a megváltoztatásának, a következménye.

Mind, annak, ami szétcsúszott,

nem tudnak kapcsolódni egymáshoz,

az okozza mindezeket, úgy látom, nem csak nekem.

  Vagy, az is lehet, hogy ki nem mondott ugyan, viszont mindenki tudja, akik azon szinteket el nem érték, a saját sorsukban, vagy emberileg. Viszont kontroll nélkül, a lehetőségüknek véltek mellett döntöttek és a számoknak hittek és úgy tudják, hogy már teljesítettek, az elvártak által. Az is lehet, hogy úgy döntöttek, nem engedik meg, az elért szintünket megélni, nekünk. Akik abban reménykedtünk, hogy ha, nyugdíjasokként is már évek óta, szorgalmasan, elhisszük amit mondanak, és még mindig, ide a Hazánkhoz teremtünk, tán felnőtteknek tartanak bennünket. S akkor, egy idő után, elgondolkodnak, hogy a Hazánkat tisztelő, magyar Népnek az öregedőiként, már, szükségünk lenne arra, hogy komolyan vegyenek bennünket. S ne úgy bánjanak velünk, mint a gyermekekkel, akiknek nem adódott lehetőségük itt, pedig nem ok nélkül születtünk mi sem, ide, a saját Hazánknak vélve. A Hazánkat tisztelőkként, sokféle módon, mások döntései szerint élünk, s ez idáig, azokat a nehezeket is túlélve, Hazaszeretőkké váltunk. Nem ártottunk, se nem bántottunk, magunkra is jól vigyáztunk, a tudásunkat hitelessé téve, bizonyítottunk, amikor van lehetőségünk, szolgáltatunk, oktatunk, ide teremtünk, amíg élünk, egy a saját magunk által elért, életminőségünkre várunk.

Mindenkinek van saját sorsa, ami még családon belül is, más és más. Ha nem teljesíthetjük, a sorsunkat, a generációs feladatainkat, akkor, gondolom annak van felelőse és más megoldásokkal pótolja a hiányzó lehetőségeinket, mert ez itt a saját Hazánk most is.

 

 

Gyermekként, azt láttam a legfontosabbnak, ahogy a rengeteg munka,  ami a szüleink nyakába szakadt, nap mint nap, nem volt más hatás ránk.

Mintha arról  szólt volna az életünk, a fáradt szülők hazaérve, már nem tudtak úgy kérdezni, hogy válaszolni is lett volna kedvünk.

Örültünk, hogy végre, azt érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül, nem volt megállás, a hétvége, arról szólt, hogy ami hétközben elmaradt bepótolják.

Apánk külön  munkákat vállalt, hogy kipótolja azt, amit a havi fizetése nem takart volna be. Gondolom vágytak volna arra, hogy a családjuktól kapjanak biztató, jó szavakat, vagy a miértekre válaszokat.

Nem volt kitől kérdezni, hát igyekeztek barátkozni, ami nem pótolta, a működőképes hétköznapi, őszinte, jól működő családban meglévő, biztonságot nyújtó, tartásukhoz a saját erőt.

Sok veszteségük lett,  mire meg tudták különböztetni, az őszintén közelítő barátokat, a csak önmaguknak jót akaróktól. Sokat és gyakran adtak, nem vártak érte mást, csak, hogy ne maradjanak egyedül.

A távoli rokonsággal, néha voltak, őszinte beszélgetéseik, viszont ők, sokkal jobb minőségű életet élhettek nálunk. Mivel elveszítettünk mindent, ami a jólétünket biztosíthatta volna, befektetés helyett, odalett, mindenünk, másoké lett.

Így nem tudtak azonosulni, azzal amit hallottak, az őszinte, tiszta szavak, nem érvényesültek,  hiszen, a veszteség által, nagyok voltak a szintkülönbségek.

Nagyon egyedül voltak, mindenben, igyekeztek a jót kiszűrni, mind abból, amit másoktól láttak, a tiszteletre, szeretetre, megbecsülésre, nagyon vágytak.

Nem tudták bepótolni a veszteséget, de egész életükben, azon igyekeztek, hogy megfeleljenek, minden körülmények között mindenkinek.

Amikor rájöttem, hogy az embereknek saját sorsuk van, arra is felfigyeltem, hogy azzal együtt jár az, hogy annak van alapja, a generációs jelek, ami azért van, hogy teljesíthessük még idejében.

Szerintem jót tenne, ha tudnának a létezéséről, tán, a feladatom lenne, hogy átadjam, ezt a hétköznapokban is, működőképes tudást. S legalább, minden arra már emberileg érett,  szülőnek és a nagyszülőnek, ezt a tudást átadva, megerősödhetne a családjuk.

Amit a Hazánkban tapasztalhattam meg, a tehetségemből lett, a hivatásom által, évekig, naponta, gyakoroltam, nagyon sok emberrel találkozhattam, megtiszteltek a tudásomért.

Megtiszteltek, eljöttek, elém nyújtották a nyitott tenyereiket és én csak mondtam, mondtam, mondtam, amit ott láttam, leolvastam.

Megtanultam a hivatásom adta lehetőséget,  a napi gyakorlatomból merítettem, jól megszervezni a napjaimat, fölöslegesen, ne várakozzanak.

Mindent idejében, én már tudom, igyekszem, azon vagyok, hogy úgy, át tudjam adni, mások számára is, használhatóvá tudják azt, a saját életükben  tenni.

Nem mindenkitől fogadtam el, a szolgáltatásom után a díjat, valamiért, mindig volt indokom rá, hogy ne gazdagodjak meg, a rengeteg emberrel való találkozásom által.

Mivel tudom, hogy adni születtem, végzettségem szerint, prevenciós lettem. Műhely, a megelőzésért ev., megtaláltam a helyem, a sorsok ismeretében, a megelőzésben.

Nem bántam meg, hogy nem lettem pénzben gazdag, hiszen a gazdagságomat, gondolkodóként, lelkesen, szívesen, motiválóként, a születésemmel tehetségként hoztam.

Viszont tudom, hogy az anyagi biztonságomat az hozza meg, amit fel és megtaláltam, majd lerajzoltam és oktatom, most is személyükre szabva az oktatásomra bejelentkezőknek.

Mivel a racionális oldalamat már igyekszem fejleszteni, hogy képes legyek, hétköznapjaimban, racionálisan is gondolkodni.

Nem könnyű, mert a tudásom által, adni születtem, abban vagyok, a  tehetségemnek megfelelően, emberségesen hiteles.