Munka, hivatás, elhivatottság… 2021.05.01.

• – 2018.05.01. https://julamami.com
• A munka örömét megismertem amikor nyáron
• üveget mostunk, nagy kádakban volt előkészítve,

leáztattuk a befőző üvegekről az előző  cimkéket.

• Meg  amikor sok paprikát leszeleteltünk lecsónak,
• nyári munkák voltak ezek, pénzt is kerestünk vele.

Szerettem azokat jó munkák voltak, ahol komolyan

vették azt, amit ott munkaidőben elvégeztünk.

Felelősnek  éreztem magam azokon a helyeken.

Tartást adott az a hely is  ahol dolgoztunk és

tanultunk,  éppen, hogy nagykorúak voltunk.

Megbecsültek  bennünket és ugyanazt tettük

mi is megadtuk a tiszteletet mindenkinek ott,

hiszen komolyan vették azt, akit alkalmaztak.

Emberségesnek éreztem magamat, jó érzéssel

töltött az el, abban általuk is nőttem felnőtté.

Éreztem, hogy bizalommal vannak ott

felénk, hát igyekeztünk a legjobb

tudásunk  szerint teljesíteni.

Nem volt versenyhelyzet,

csapatmunkára neveltek és

 gondolkodásra is bennünket.

Hiszen az ápolásban voltak

olyan helyzetek, amit ketten

hárman tudtunk jól elvégezni.

Amikor 42 évesen ráébredtem,

hogy a tehetségem a hivatásommá

lehet, megtanultam mindent ami ahhoz

szükséges volt, a fokozatosság is meglegyen.

Kiteljesedhettem mivel egyedül voltam minden

sorshelyzetben úgy emberesedtem a nehézben.

Hát a kényelmesebbek nehezen

vették tudomásul és voltak ahhoz többen,

hogy 156 centisen, naponta vagyok többször is

döntéshelyzetben, jól megállom a helyem benne.

• Rájöttem időben a saját döntéseimmel tudom jól
•  megcsinálni azt is, amit a tehetségemmel hoztam.
• A hivatásom 27 éve alatt sokféle helyzetben és
• nagyon különböző emberekkel és csoportokkal
• lett bőséges kinálattal is színes a tapasztalatom.

Segíts magadon az Isten is megsegít módokon

álltam helyt, lettem még tapasztaltabb általa.

Akik eldöntötték, hogy nem  számítok bele a

fontosak közé, azt is eldöntötték,  hogy az én

sorsom helyett, a másokét kínálták csak fel.

Ilyen módon tíz évet késtem ahhoz képest,

amihez akkor már készen voltam vegetáltam.

Óvatosabb lettem az emberek ígéreteivel

kapcsolatban, már előre figyelmeztettem

őket, hogy úgy sem tartják be akkor majd.

Megint és újra a talpamra álltam és tettem

azt, amit épp lehetett, azokban a nehezített

helyzetekben. Ami  nem lett volna a sorsom

de fel  sem fogták, mi az amit nekem szántak.

Bár lehet, hogy mások ugyanígy jártak, vagy

hasonlóképpen bántak nem jól velük a dötők.

Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem

harcolni, sem nem versenyezni születtem.

Élem  az életemet úgy, hogy a nyugdíjamat

úgy sikerült megállapítaniuk, azt a.

 Mert minden összejött ami

csak lehúzó lehetett akkor, most kb. 56.ezer.

Ó tudom  nem illik ilyeneket, a valóságról írni,

hisz sokak szerint itt minden nagyon rendben.

Csupán vagyunk emberségesekként még jó sokan,

akiket nem tartanak arra érdemeseknek, hogy mindazt

visszakapjuk olyan jó minőségben , mint ahogy ide

 teremtettünk az életünk során mi a Hazánkhoz.

S megváltoztatnák a döntéseiket már, rólunk

is szóljon az a jó és szép ami a Hazánktól jön.

Hát ha rájuk zúdult volna, a sok akkor még

megoldásokra váró számukra ismeretlen.

Nem gondolom, hogy ilyen könnyen vennék

azt, hogy a Hazánktól kellene kapnunk, a jót és a

szépet, a jó életminőséget mind, Isten adta Népként.

Az emberségesekhez szokott segítők, el sem hiszik,

hogy ez megtörténhet velük a saját szülőhelyükön.

A toleracia már régóta a sajátommá lett és az

alázatot is jól alkalmazom a hétköznapjaimban.

Egyszer igazán átéltem, kitűnő, megajánlott

diplomát hoztam haza, éreztem megérdemlem.

Attól kezdve még alaposabban tettem a dolgomat,

az volt bennem, hogy nem véletlenül kaphattam azt.

Bizalmat szavaztak vele számomra ott, hogy amíg a

hivatásomat gyakorlom, a legjobb tudásomat adom.

A legnagyobb amit a hivatásom  eddig adott, az, hogy

feltaláltam és azt védjegyesen oktatom 11. éve annak.

Látszik ami látható, nem olyan módon bánnak

már az emberekkel, az Isten adta Néppel, mint

amikor ott a sok jó emberségest megismertem.

Ahogy méltósággal átadták nekünk a tudásukat.

Mi is adnánk már át, a lehetőségünk hiányzik.

Megmaradt bennem, hogy úgy értelmes az élet,

ha mint emberségesek igen is számítunk, mert

hiszen az egy ügy, az egyoldalú  hamar kiüresedik.

Kívánok mindenkinek tartásos, emberségesen jó

minőségű életet, hiszen az adja az egyensúlyunkat.

A racionális és a lelkesítő énünk közötti alapokat, a

 motiváló erőt, ami az emberséges tudást tükrözi.

Boldogulós Május Elsejét kívántam mára, így lett,

számomra az emberségesek ünnepi napja marad.

Általános műveltséget növelő /Tenyérolvasó/.

A munka becsülete, a munka minősége, ah,

a megfelelő munka, ami megvan fizetve.

Megmutatkozzon, boldogulhat belőle.

Kérlek ne döntsél felettünk, ha ahhoz

nem értesz,  mi, hogyan élnénk itt jól.

Vezetőknek, születnek az emberek,

nem elég az okosság, intelligensek.

Ami azt jelenti, egymásra figyelnek,

hogy legalább ne ártsanak senkinek.

Nemcsak azért mert velük, ugyanaz

megtörténik majd, annak idején, ah.

Figyeljetek a belső határaitokra, ne

menjetek túl rajta, visszaköszön az.

Jó öltözetnek számított az, akkor

a rakott szoknya,

mentünk, a

kezünkben

kicsi zászlókkal,

szalagok lengtek, ah.

Színesen ható, az éneklők,

sokasága, a jóhoz valamiféle,

összetartozásukat láttatva, ah.

Hasonlók és mindenki együtt,

különbözőek, színes világúak,

és más – más egyéniségek.

Csupán, az nem volt jó,

hogy kötelező volt, ah.

Akik fontosnak tartották,

az önállóságukat, vállalkozni

igyekeztek, sose volt könnyű.

Jó szervezéssel,

úgy intézték,

meglegyen, annak a  jó

hangulata és érezzék a

sajátjuknak, az emberek.

Hányszor, milyen módon

fordult aztán, lett így meg

másképp is, a remény ott

vonult velünk, bennünk.

Dolgoztak a felnőttek,

vidám volt a sokaság,

nemcsak édességet,

életszerű mintát is

kaptak akkor

ott a gyermekek.

Meglátták egymás

családját, érezték, a

 munka gyümölcsét.

A kisemberek azzal

meg voltak elégedve.

Magukhoz mérték, a

 gyermek volt a miért.

Fokozta, a munka

fontosságát, volt

belső tartás attól.

Túlórát kaptak,

ha tudták tanul,

az okos gyermek.

Megünnepelték azt,

ami éppen, adott volt ott.

Nem irigységet generáltak,

a vezetők közéjük oda bejártak.

Partnerként beszélgettek, tudták,

maguk szerint egyformán érintettek,

abban, hogy menjen a munka rendesen.

Látták, szeretnek dolgozni az emberek,

alapvető volt, hogy azzal megoldják, amit

csak lehetett. Mások meg, a gondolkodók,

kiagyalták azt, hogy a többieknek, milyen

módon legyen, az életminősége egyre jobb.

Miáltal lehetnek pontosabbak a munkában.

A munka megbecsülése, adhatja a becsületüket

 arra építhetnek, meg a hozzáállás, a többiekhez.

Alkalmazkodni tudjanak egymáshoz, az fontos.

Alázatnak nevezem, amikor én alkalmazkodom az

érkezőkhöz, amikor megtisztelnek, megérkeznek.

Akkor tudom adni, az életérzést, minőséget, amik

megilletik, ellátom tanácsokkal őket, hiszen ahhoz

értek, hogy jó minőségben leolvassam a sorsukat.

Tehát beleadom  a tudásomat, hozzáértően, jól,

látom el a munkában, amit hivatásnak érzek.

Aki nem jött rá, miben lehet a legjobb ő,

mi az a munka, amiben, kiteljesedhet.

Hiszen azáltal lesz, neki is olyan az

életminősége, ha nemcsak úgy tesz.

Mintha, hanem igazán odaadóan, meg

is csinálja, a legjobb tudását bele is adja.

Néhányan azt gondolják, ha megfáradtak,

                           abban amit addig csináltak, vezetőnek állnak.

Ott hagynak csapot, papot, lesz ami lesz, nekik

jó legyen, nem érdekli a többiekkel, meg mi lesz.

Mára már ez odáig jutott, hogy olyat is elvállalnak,

amihez nekik semmi közük,  soha nem is lehetne, ah.

Ugyan, hogyan kerülhetnek kontroll nélkül be oda, ahol

a gyermekekhez hozzáértés is fontos lenne, hinnye, ah.

Nem abban hozták, a tehetségüket, ők nem tanulták azt,

úgy gondolják, elég hozzá, megoldja azt, az erős akarat, ah.

Ha egy dologban elérték, a legfelsőbb szintjüket, biza,

azon a szinten kellene, kiteljesedjenek, boldoguljanak.

A többieknek is hagyjanak kibontakozási lehetőséget,

nem született senki se, megrekesztésre, azt a, hinnye.

Amit hoztunk tudjuk, a többit szükséges megtanulnunk,

nem elég ám a sok intelligens, tehetséges, okos, szorgalmas,

embereknek vezetésére, az erős akarat, a hivatástudat, na az.

Emberismeret, hozzáértés, hiábavaló, alázat nélkül nem megy.

Ha még, nem  jött rá, hogy a fizikai munka hiányzik, ahhoz az

életéből, hogy abban, boldogulva, boldogság szabaduljon fel.

Látva ah, mennyi energiával, mit képes megteremteni, hinnye,

tán elgondolkodna,  ennek a Hazának adni születtünk mi mind.

Máris, mindkét oldala megkapná azt, ami kiegészítőül jól hatna.

Keresgélhet talán egész életében, betöltheti a helyeket, elérhet,

olyat is ami csupán néhányaknak adatik meg, sem lesz elégedett.

Mert az a belső tartásban zajlik, hogy mi az ami által adni úgy tud,

hogy átélje általa, az érzést, tett bele a közösbe, adott hozzá az ő

tehetségéből, okosságából, hozzáértéséből, elhivatottságával.

Tanulás nélkül, nem tudhatja meg, mi az amivel kiegészítheti

a tehetségét és hozzá társítva, a legjobb minőségben teszi.

Álmodtam egy éjjel, rengetegen vagyunk lent, nem tudunk

se haladni, sem feljebb menni, hiába minden, nem  hallják

meg, hogy nem jó az, ha a megérdemelt jóhoz, nem jutunk.

Továbblépni nem tudunk, se kiteljesedni a tehetségünkben,

mert nem érdekli azokat, nem ahhoz értenek, csak ott ülnek.

Az álom folytatódott, de akkor már, ott ültem, abban a nagy

székben, mert szerettem volna látni, valóban úgy van-e az.

Gyorsan ki is kászálódtam, mintha az integetés nem kérés,

 jelzés lett volna, hanem az elégedettnek látszók sokasága.

Nem hallatszott odáig fel az, mit is akarnak, onnan lentről,

nem volt ott megfelelő, aki abban tehetséges, ahhoz értő,

aki ismeri, a felfele fogalmazás módját, a bejáratot oda.

Úgy tudja gyakorolni a hivatását, megmarad önmaga,  ah.

Hiszen szépnek, jónak látszik, ott lent, tényleg minden,

s kénytelen voltam bocsánatot  kérni. Mert valahogy

furcsán esett, abból a szögből, azon a szemüvegen

keresztül, nem szomorú, várakozó tömeg volt az.

Hanem nyüzsgő sokaság, aki felfele integet, ah.

Túl nagy volt a távolság, nem volt közte átmenet.

Túl kevés a segítő ember, ki nem teljesedhetnek,

pedig a Hazánkat nevesíthetnék ők, mindannyian.

Fordítanák a különböző szintek között a történést,

a feladatokat hozzáértően, intelligensen intéznék.

Nem húznák meg magukat az intelligens gyermekek,

hogy ne kezdjék ki őket, az olyat még nem látottak.

Becsüld meg, ami éppen adott, az adja az alapodat,

keresd a lehetőségeidet, hogy tovább haladhass.

Kiteljesedni, az egészséges, lelkes, gondolkodók,

szívesek képesek, úgy, hogy közben, adják a jót.

Oda is ahol az addig még nem volt, nem különb,

senki se, a másikaknál, csak különböző feladatot

hozott, másban tehetséges, összetett tudás lehet.

S mindenki aki szeretné és arra már képes, teszi a

dolgát, hozzáadva a Hazájához a szépet és jót, ah.

Ne mástól várjad, magadnak szükséges csinálnod,

ahogy azt, érezteti veled, a belső tartásod, hinnye.

Mert mivel magyarázod meg, majd az unokáidnak,

bár láttad, kihallottad, érezted, tudtad, úgy is van.

S mégsem álltál be oda, ahol mások is hasonlókra,

vágytak, a jó minőségű életre, önmagukhoz képest.

Nézz magadban szét, látod milyen szép a lelkednek, a

tiszta tükre, mi mind a jóra és szépre születtünk meg.

Jó szerencsét kívánok, minden jóakaratú embernek.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel.