Tanai, dalai, őseidre, a következőkre,
a téged meg nem értőkre fogni.
Amit nem hozunk mint tudást,
attól aki azt kapta többletként,
lehet tisztán érzékelve,
kihallva, átlátva megtanulni.
Mindenki hozott fontos feladatot,
legyárthatnak belőle sok utánzatot.
De tisztának maradni, ott és akkor is,
ha a környezet hatása már nem az.
Embernek maradni a legmagasabb,
elérhető, elismertségedben is.
Vagy hagyni, hogy mások,
által kerüljél helyzetbe.
S önmagáról, a generációs,
átvetülésekről, közben meg is,
elfeledkezve, belehelyezkedve.
Aki még nincs beérve arra,
miért rohanna bele abba.
A párkapcsolat az egyik,
legnagyobb tapasztaló,
csoda, persze akkor,
ha már jól egymásra,
vannak általa hangolva.
S megtörtént köztük,
az a sok embert próbáló,
nehéz is,
na meg néha már,
az együtt teremtés, együtt örömködés is.
Együtt már meglátták a hétköznapi csodákat,
ami a legerősebb érzést adhatta akkor nekik.
Beszélhetsz bármiről,
felemlegethetsz akár,
a múltból kellemetleneket is.
Addig árthat az amíg,
akiről szól,
nem jutott el még oda,
hogy ő sem tökéletes,
csak egy ember.
Azokkal megtörténhetnek,
olyanok, amiket a rosszindulat,
rosszakarók, átbillentek,
másokat kihasználók,
a saját könnyebbségükre,
legyártottak. S azzal mindent,
amihez hozzáértek, hozzáfértek,
összefüggésében látásuk nélkül,
spontán össze is rondítottak.
Azoknak is még van mit,
tanulniuk az életükben,
ami már emberismeret,
nélkül “most” nem megy.
Ha majd idejében felismered,
hogy eddig kik azok akik lehúztak,
a saját szinted alatt tartottak téged.
A hiányosságokat magadban felismerve,
bevonzod, felismered a megfelelő helyedet,
hogy idejében tanuld meg, ami benned nincsen.
Magyarországon, Pakson a Hergál Házból írom,
Online vagyok, ha bárhol is éltek a Világban most.
