Címke: Ismerem mint a tenyeremet.

Önmagadnak ismerős vagy-e… 2016.09.22. https:// julamami.com

 

A szeretet virágának mondom. Julamami
Az élet élni szeret, minden adott pillanatban meg is tesz érte mindent, hát éljen a szeretet. Julamami

Felfogod-e,

hogy minden

cselekedeted

hat és mindenkire,

aki azáltal érintett.

Ha nem fejlődsz fel a

 2016. évhez sem, az

a te dolgod, akkor azt

másoktól se várjad el.

A saját lehetőséged

mond felismerted-e,

miért oda születtél,

ott mi dolgod lenne,

magadért is tenni

mit kellene,

hogy ne

másokra

vetítve éld

azt, ami a te

dolgod lenne.

Ami neked nem

adatik meg, mert

az elődeid nem tettek

érte, hogy neked jobb

legyen, mint következő

generáció azon tagjának,

aki arra már érdemes lett.

Tanácsot kérni oly messze

szaladsz, csak a divatosat,

s ha majd éppen azért,

nem jutsz el oda, ahova,

panaszkodni hova mégy.

Az sem mindegy milyen,

vagy mennyire más a rezgés.

Sors és önismeret, önbecsülés.

Ismerem mint a tenyeremet.

Amikor a lelkes éned

azt érezteti veled, hogy már

szükséges lenne arra a tudásra,

miért nem nézel bele a saját

tenyeredbe, mielőtt még

paroláznál valamiért.

Segíts magadon az Isten

is megsegít ezt, ismered-e.

Amit elvettél másoktól, az

nem illet a jóban meg téged.

Az ne jelentse azt, hogy most

a saját oldaladat tolod úgy előre,

hogy ők nem érettek arra, amit te

tán már akkor értékelni tudtál volna.

Tolerancia, felelősségtudat, alázat és

az összes 156 centimmel kiállok ezért,

mert nem látok másban megoldást.

Általános műveltséget növelő

(Tenyérolvasó), nézz bele a

tenyeredbe, szerinted mit látsz

ott és miért olyanok a vonalaid,

amikor másoknak meg másmilyen.

A születés és a vég  között vannak

azok a megélni valók, amit a sorsod

belerajzolt, hogy teljesíteni tudjad.

Két oldalunk van mind a kettőt

ismernünk szükséges ahhoz,

hogy két lábbal álljunk a földön.

Előbb talán ismerned kellene a te

saját kultúrádat, hogy ne húzzad

rá a másokét, a sajátjaidra is, s ne

úgy, hogy közben azt el is hiszed,

talán azzal a sajátjaidat erősíted meg.

Ha vissza billen az egyensúlyába akkor,

tudnia szükséges, hogy a pillanatnyi

változás, meghozta az átlátását.

Mert már rálát arra is amitől

esetleg eltért addig és nem is

gondolta, az emberséges léte

most a legfontosabb lényege.

Emberségesként nemcsak a

hatások sűrűjében, hanem a

saját meggyőződésével dönti el,

a nagyságában otthon lesz végleg.

Ami a megelőzésben megoldható, az

 a megtörténtek után munkálkodóknak,

ugyan mi ad erőt, miből merítenek ők.

Ha se tisztelet, se szeretet nincsen

benned, akkor jobb ha legyint a te

 kezed, mert inkább a legyintésed,

mint a döntésed mások felett.

Ne siettesd a gyermekeket a

felnövésükben, hogy ki ne

üresedjenek lelkileg, még,

mielőtt ők is felnőhetnének.

Mond, hogy adsz tanácsokat a

mások gyermekének, ha a tiedre,

meg menet közben, már időd nincsen.

Pedig elsősorban őket bízta volna rád a

  teremtő, ott nevelődjenek általad ők.

Nem olyan egyszerű az, hogy a

következőknek azt is meg

kellene élnie. Ami nem az ő

sorsuk, miért érdekelné őket,

hiszen nem annak a megoldására

jöttek, korrigálják amit elrontottál.

Az még

akkor is a tied,

mint egy feladat,

ha már korosnak

érzed hozzá magad.

Alázat nélkül nem megy.

Mindent idejében adj,

amikor ő már beérett

arra, hogy léphessen is

tovább és vigye be azt a

 közösbe. Mint a jót, ami

emeli a többieknek is az

élhetőbb szintjüket most.

Azt jelenti valaki tett olyat

amihez értett, hiszen hiába

minden, amit csak magadénak

érzel, hat hiányként mindenkire,

akkor ha csak te birtoklod nem árad.

A körforgásban benne lehetne minden

olyan hasznos, szép is amit megteremtett,

bárki bárhol, csak azért, hogy ő is alkosson.

Felfogtad-e mit jelent, legalább nem ártani,

senkit meg nem bántani, tenni a dolgodat,

haladni előre, ahogy azt az Isten idetette.

Ha ezt te még nem érted, hát tanuld meg

kérlek, mielőtt hozzálátnál bármiféléhez

ami a többiekre úgy hathat, vezeted őket.

Ha helyettük teszed, akik ahhoz értenének,

akkor ott a hiánytól sorsok rekedhetnek meg.

Az élet körforgásában minden lenyomat ott

maradt, hét generáción keresztül oda is hat,

ha nem teljesítetted a hozottat, visszahat.

A gyermekeknek megjárna alapban az is,

hogy egészséges lelkű felnőttek legyenek,

ehhez a szükségeseket kapja is meg mind.

A jóban tevékeny, szorgalmas korosoknak

adassék meg az is, amiért ők addig tettek.

Az elbirtokoltakat ha vissza ők nem is adják,

a következő generációk oda visszaadhassák.

Valahol az egyensúlynak meg kellene lennie,

hogy ne állhasson át, a természetestől teljesen

eltérve, nem látva át, a túlzásokba beleestek, a

 feje tetején, visszafordíthatatlanul minden, ah.

Telített energiákkal is találkozom mostanság,

megelőzni ugyan nincs már mit, de tanulság.

Építhetsz tornyokat, elhordhatsz hegyet,

ha alázat nincsen a jó sorsodhoz benned,

eltértél attól amit a generációs feladatod

bebizonyíthatóan megenged neked, neked és

neked. Nem született senki sem fölöslegesre,

mindenki hozta a valami fontos feladatához, a

tehetségét, kiteljesedne benne, nemcsak úgy

lődörögve élne a semmiben a lehetőségét is,

csak keresgélve, mert nincs abban ő benne.

Ismered-e azokat az életszerű rezgéseket,

amik közvetítik feléd azt, hogy meddig mehetsz,

hol vagy biztonságban a tudásodnak megfelelően.

Megtaláltam az emberek tenyereiben a térképeket,

ami róluk szól csak és nekik szólna időben elsősorban.

Tartást, méltóságot adó az akkor is, ha nem dőzsölve él,

nincs felhalmozva a többlet többlete se és mégis ott ő

boldogul, mert a saját sorsát éli meg, s lép előre akkor,

ha már a sorsa megengedi neki. Mert teljesítette azt,

ami megalapozza őt, a tudásszintjén abban, s eléggé

átlátja, hogy mi a lépcsősoron belül az életritmusa.

Hiszen egy minden, minden egy, hát nem mindegy,

apró fontos porszemekként mi hogyan kavargunk,

vagy átrendeződünk-e ebben a porszemförgetegben.

Nagy szükség lenne a felismerésekre, tisztelettel én,

tudok egyet amit megtaláltam az emberek tenyereiben.

A saját lelkük egyensúlyához fontos lenne, hogy tudjanak

róla, hogy tartást, méltóságot kerekíthetne bennük ez a rajzos

gyakorlati forma, amit egy nap alatt, tapasztaltan rajzoltam meg.

Összerendezi a tudásukat, átlátják, megérzik azt is, amit addig nem.

Julamami Magyaros Agyalósa azoknak, akiknek fontos a családjukat

megértőnek lenni és egymáshoz alkalmazkodva emberségesen élni.

Tiszteletem. A julamami@gmail.com által nekem küldött üzenetek,

valakihez mennek, nem én kapom meg. A julamami védjegy, 2010.

év óta, a saját Heringes Árpádné nevemen van,  a tulajdonom.

Ugyan mi történik, a julamami@gmail.com által számomra nem

olvasható nekem szánt üzeneteimmel. Amit nekem küldenek,

 a julamami@gmail.com üzenetként, válaszokat kapnak-e tőlük.

Kérem jelezzék felém, ha a julamami@gmail.com által kapnak

üzenetet. Én nem  tudok a julamami@gmail. com által üzenetet

küldeni. Nem engedtem meg senkinek  sem, hogy használja a

julamami@gmail.com  védjegyem, senkinek, se szóban se írásban.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból Online oktatom,

bejelentkezni a heringesarpadne@gmail.com

+36302470589,

Messenger Heringes Árpádné e.v.

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajodna
Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.

Szeretettel.  Julamami

A lelkes és a racionális éned… 2021.09.12. – 2016.09.12. https:// julamami.com

Jó egészséget.

Tegyél kérlek a

 mai egyensúlyodért,

hogy meglegyen a

 tiszta érzésed mára.

Újra és újra, ha az

megkopna mások

erős hatására.

Minden

hat

mindenre

és mindenkire.

Mondjad, ugye

legalább a

gyermekeket

nem tanítjátok meg

elvarázsolni, huh, ah.

Mert tényleg oly

könnyű az élet,

szerintetek,

hogy nosza csak

elvarázsoltok mindent.

Csili-csala és nincs is

a tehetségesnek, se

neve, se védjegye.

Jó ötletnek vette

elvette, mintha az

ő tehetsége lenne.

Kiszolgálja magát

hiszen nem látta,

amit nem neki

adott a teremtő

az nem az övé.

Ha nem volt lent,

még soha sem, hát

mihez képest van fent.

A gyermek csak kicsi,

nem a tulajdonod,

van az úgy

is gyakran, hogy

tanulni lehetne tőle.

Miből merítesz, van-e

neked emberismereted.

Megelőzés, megelőzés

és megelőzés.

Ha azt hiszed te,

hogy becsaphatod,

a környezetedet azzal,

hogy a szép ruhád mellé

felveszed a szép orcádat.

S elég is az ahhoz, hogy ne

azt érezzék, amerre jársz,

ami rájuk az mindenre hat.

Odateszed a jól kitalált, tálalt

szavakat, s már át is másoltad.

Ha valamit be és megtanulsz

alkalmazod is kontrollálatlanul,

csakazértis, mert te hiszel abban.

Vajon tudod-e, hogy az oda is hat,

ahol nem biztos, hogy életszerű az,

te megszoktad és abban vagy, nap

mint nap, másoknak meg ottmarad.

Kontrollál az intelligens lélek, szív és

az agy, legalább nem ártok, tanuljad meg.

Kérem szépen én a megelőzésben vagyok ott,

  a diplomám, prevenciós, kitűnő, megajánlott.

Nem tudom mondták-e közben

neked, akik betanítottak arra a

valamire, hogy az ha hat, akkor,

sem mindenkire egyformán hat.

Lesz aki észre sem veszi, mások

meg szenvednek attól és miatta.

Járják az orvosokat, nem találnak

a válaszokra, nincs megfoghatója.

Attól még senkinek sem lesz igaz

hite, hogy belép valamibe, az egy

folyamat az emberek lelkének a

fejlődésében, azt hiszik tán,

az emberek, hogy azzal,

le is van tudva minden.

Én lerajzoltam azt, ami a

bizonyítéka mindennek.

Van sorsunk, ott van a

tenyerünkben minden.

Amikor rajzosan oktatom,

felszabadul az érzés bennünk,

amikor azt mondják, Hazaértem.

Tehát megértették a saját életüket,

a miértjeiket, a feladataikat is,

nem azért hiszik el,

mert én mondom, ugyan már,

hanem mert az bebizonyosodik.

Van az Isten, megtudod a saját idődben.

Az alacsony rezgésben is vannak,

akik kifejezetten jól megvannak ott,

arról lenne fontos fejlődniük nekik,

mint mindenki másnak önmagáért,

 a generációsan hozott feladataiért.

Bizony van úgy, hogy a gyermek van a

magasabb lelki szinten, látja azt, amit

a többiek lehet, hogy nem, hát nincsen.

Emberesednie szükséges mindenkinek,

abból amit hozott meríthetne, ha nem

gondolná  azt,  hogy a másokéval már

másoknál is többre menne, hinnye.

Nemcsak a testednek járna, a lelked,

a szíved, a gondolkodó agyad is várja,

a megfelelő fejlődéséhez a táplálékot.

A napi siker az okos agyad tápláléka.

Azt mondod legyen boldog, s mond,

a boldogulásra is megtanítanád.

Önismereti Oktatás, a tartás

és az emberséges méltóság,

a belső kontrollod, a határaid.

Vagy ha boldogtalannak érzi ő

magát, majd elvégzi ott ahol van,

azokat a gyakorlatokat, s szerinted

 tolerálják majd azt, az előítéletesek.

Emberismeret, Önismeret, Emberség.

Nem lehetsz mindig boldog, de meg is

tanulhatnád a boldogulást most is, vagy

kihagynád a tapasztalás fázisait végleg te,

átugorva és mondogatod, boldog vagyok.

Elhiszem, hogy megélhetted közben azokat,

a boldogító pillanatokat de végleges maradt-e.

Vagy, ha ő mégsem tudja előhozni magából azt,

amit egyszer, kétszer sikerült már éreznie is,

akkor majd pótolni próbálja, mert vágyja újra.

Ha nem tudják az emberek, hogy én létezem,

a Julamami Magyaros Agyalósa is a módja,

amivel magára találhat, bizony tartósan.

Akkor megint behoztak valahonnan,

valamit, ott jól működő, ott divatosat,

az emberek nem csapatosan születnek.

Miközben amit itt találnak fel, azokról

nem is tudnak a Hazaiak, pedig nevesek.

Ide teremtettük a szépet, a jót és szeretnénk

megélni azt a saját életünkben is, amit adtunk.

Általános műveltséget növelő (Tenyérolvasó).

Ha nem tudod miről beszélek, nagy szeretettel

várlak téged egy szombaton, 18.30 és 19.00  óra

között a bemutatásomra, Online bejelentkezéssel.

Mivel  11. éve már, hogy párhuzamosan Online is

 Oktattam, hát az maradt mára.

Nem tartozom se ide, se oda,

tartozom az érkezőkhöz és így,

egy kicsit ide-oda, mindenhova.

Egyedül születtünk, egyedül

megyünk előre, vagy mellé is,

annak amit hoztak ők sorsnak,

mások nem oldhatják meg amit,

nekünk szánt az Isten, sorsunknak.

Ha én is azt nézném, hogy kinek ki is

a kije és mi a hite, a nézete, s honnan jött

ide, vagy mije van neki, különösen néz-e ki.

Nem férne bele senki sem, a megelőzésbe,

de tudom, mindig van a megelőznek helye.

Hahó, ha minden csak úgy kontroll

nélkül, mindenféle engedély

nélkül hétköznapi, élhető

szint alattivá válna, mond,

annak a felelősségét ki is

vállalta fel, ha nem látja.

Nyilván, a hozzáértők által,

többféle látásmóddal, hittel,

megközelítők véleményével

kontrollálva olyan kifinomulttá

válhatna, hogy legalább ne ártson.

Nem akkreditáltattam az oktatást,

először a fizetni való miatt, azután,

mert azt a tanácsot kaptam, hogy

ne tegyem, mert itt ülnének és

ellenőriznének az oktatás közben.

Pedig nekem arról az volt a tervem,

hogy beviszik az oktatásba a tanítók,

akiknek majd megtanítom oktatni azt.

Valóban ez is lett a gyakorlat, vagy

csak valaki ezen módon hatott ide,

mert nem kaptam más segítséget,

hogy ne legyenek olyan szinten

azok az emberek se, akik nálam,

a 36 óra után végeznek, nehogy

jó minták legyenek a többieknek.

Van-e valaki aki azóta már tisztában

van azzal, hogy rongálhattak-e, ők azok,

akik begyűjtöttek az interneten sokat.

A segítségüket ajánlották, hogy

intézik, eljuttatják, kiegészítik,

helyzetbe hozzák, s amíg átment

az ő szűrőjükön már nem is kapták

vissza, ugyanabban a minőségben,

mint ahogy más megoldás nem volt.

S oda ők bizalommal voltak, már nem is

az övék lettek, azon tanfolyami anyagok,

amiket oda bízva leadtak, esetleg mások,

mint a sajátjukat, oktathatják azóta azokat.

Két ilyen tanácsadónak mondott hirdette ott

magát az interneten, a végére, ahogy néztem

már csak egy lett, minden oda is vezetett vissza.

Nem az én dolgom ez sem, de mivel a megelőzés

a végzettségem és a hivatásom is lett, nem, tudom

más szemmel látni, mint azzal és azon a szinten ahol

az Általános műveltséget növelő ” Tenyérolvasó”

tréninget oktatom, ennek volt tanfolyam része is.

Miért nincs tájékoztatás ezekről nyilvánosan,

miért járunk körbe mint a búgócsiga, a mások

nem eléggé nyilvánvaló, tájékoztatása miatt.

Mi lenne, ha megkérdeznének bennünket is,

s nem mászkálnánk össze – vissza fölöslegesen.

Kontrollálva van-e minden, vagy csak némelyek,

ez is a hovatartozás, szimpátia kérdése volna csak.

Tartásomban, emberi méltóságomban helyén lévén,

kérdezek és kérdezek, de érdemi válaszok, ami jó

lenne és megerősítené bennem a bizalmat is oda,

ahol az alapban meg kellene legyen, még nincsen.

Élni és élni hagyni a saját minőségben, “jósnőnek”

mondanak, sosem voltam az, de az nem zavar

senkit sem. Olyan nagyon engem sem zavart,

 amíg, mindenféle történt velem az interneten.

A vége az lett, hogy letörölték a Web-tenyér

Julamami reggeli gondolatait, úgy ahogy volt.

Próbáltam védeni magam, de ingyenes volt.

Ha nem lennék kitéve minden olyannak, ami

a hátrányommá lett egyeseknél, a 22 év alatt.

Akik azt sem tudják ki vagyok, mi a hivatásom,

de alapból kapom azokat a hátrányokat, hogy

folyamatosan védenem kell magamat, a saját

Hazámban. Mert olyan módon sokasodnak,

azok, akik pontosan tudják, hol nem kapnak

kontrollt, s merre vannak a kiskapuik ahhoz,

hogy kinőjenek, szaporodjanak egyre jobban.

Ha nem felelősen, hozzáértően teszed a dolgodat,

mond akkor, hogy számolsz el magaddal ha ártasz.

Megmaradni a saját Hazámban, a saját hitemben,

az idő megtette a hatását abban is, hogy tudom azt

tapasztaltan is. Amit oktatok én találtam fel, valami

fontosat, ami a megkülönböztetést kizárja azokból,

akik a saját szintjükön tudják már élni az életüket.

Van egy ujjunk a toleranciánkról, a középső ujjunk,

ott sok, mindenféle információt meg is mutatunk.

Mert csak addig van a szenvedés, befordulás, amíg

el nem érték a szintjüket, ott védelemben vannak.

A saját tehetségük, intelligenciájuk, szakmai tudásuk,

emberies létük, orvoslásuk, ápolásuk, önmaguk által,

a harmónia amiben jól vannak, megjárna mindenkinek.

Egy Haza ez csak egy, sokfélén is megfértünk mi benne,

színesen, szívesen, lelkesen, átlátva, kihallva, átgondolva,

emberiesen, a saját harmóniánkat egyszerűen megélve.

Nem lehet, hogy ne tapasztalj új és még újabb dolgokat,

a tapasztalások sűrűjében, a megoldások is ott vannak.

A saját lelki szinted, a kihallásod, az átlátásod a kulcsa,

annak, hogy nem ártva, nem bántva haladhass, s te is

 egyszerűen, de  a nagyszerű életedben maradhass.

Nem adom át még, hétköznapi szóhasználattal azt az

oktatási formáját, nem viszem csak úgy be mindenesbe,

hiszen így is próbálkoznak az oktatásával, hogy védjegy a

 Julamami és az oktatási forma, amit magam találtam ki.

Másoknak vagyonaik vannak halomra, olyan szinteket

döngetnek, amikre soha nem lettek volna képesek,

nekem ezt a tehetséget adta az Isten, hogy jól

meg tudjak élni belőle, mert megérdemelném.

Hát gondolkodjon el az rajta, aki ebben illetékes

is lehetne, mennyit kell nekem szenvednem még,

azért, hogy segíthessem a saját Hazámban is és az

online világban azokat, akik már érettek arra, hogy

a saját lelki szintjükön éljék meg azt, amire hivatottak.

A jó életedért tegyél, s ne gátold a másikat, hogy ő is

tehessen már, a megérdemelten jó minőségű életéért.

Elérhető vagyok, a +36302470589 és  még a

heringesarpadne@gmail.com és a

Messenger Heringes Árpádné által.

Alternatív
Magyarországról, Pakson a Herrgál Házból, Online Szeretettel. Julamami

 

Tiszteletem érte… 2016.08.06. – 2021.08. 06. https://julamami.com

 

 

A szeretet virágának mondom. Julamami
Az élet élni szeret, minden pillanatban meg is tesz azért mindent, hogy éljen a szeretet. Julamami

 

Nem szeretnék aggódni érte, sokszor mondom, írom, amikor van rá  okom, hogy Tiszteletem. Ah,  meg ne rogyjon a tartalma, maradjon meg  alapnak ahhoz, hogy arra építeni tudjunk és meg tudjuk élni a  sorsunkat, a továbbiakat, magunkhoz mérve jó minőségben. Julamami

Elnézést kérek, ha nem szeretne a tapasztalatom szerinti

egészséges megélésről olvasni, kérem ne folytassa,

mert arról írok, azt igyekszem megfogalmazni.

Szükséges lenne egyensúlyban lenni, ha eddig

lelkesen tudta a racionális hivatását jól vinni,

azt tapasztalom, hogy megváltoztak annak is a

rezgései újak, talán időszerű lenne megtanulni.

Általános műveletséget növelő “Tenyérolvasó”,

neked aki már érted, van sorsod,

generációs feladatod és éled is.

Amikor egy újabb érzést élek

meg, nyugtázódik bennem az

és könnyebbség szabadul fel.

Tudom valamit megoldottam,

ami még a lelkemben ott volt.

Mint egy újabb átélés azért,

hogy abban is tudjak attól

kezdve segíteni mert értem,

hiszen átéltem magam is azt.

Tisztelettel vagyok azokhoz,

akiket emberileg megillet,

ami tisztán belülről jövő, az

emberies érzést hozza fel

belőlem és őket megilleti.

Ki is mondom azt akkor,

hogy egyértelmű legyen,

meghajolok az emberséges

nagysága előtte ha azt érzem.

Átmegy a szó, s éppen jókor jön,

az akkor mindegyikünknek,

kinek – kinek éppen attól

felszabadul a lelkiismerete.

Hozzám már azért is jönnek

az emberek, egymást küldve.

Menj el oda hozzá, a Julamami

kimondja azt, amit hallanod,

most arról, nagyon fontos.

Magukhoz is térnek, hogy

úgy mondjam, megjön

 a sorsukhoz az eszük.

Szembesülnek mit miért,

éltek addig annak ellenére,

hogy mást vártak volna el,

tőlük, a fontos szeretteik.

Miért makacskodnak egyes

ügyek mellett kiállva, akkor is,

ha mindenki másképp teszi azt.

Lehet a szót kikerülgetni, kertelgetni,

el is hallgatni, mellébeszélni, megfelelni,

csak, hogy a 2016. évben már fontos lett,

ha elhiszed, ha még nem, de van az Isten.

Így az egy rezgésben lévő embereknél,

minden erőt adó, tiszta szó, átmegy.

Néha aprócskán, átfut rajtam az

felelősen, hogy miért nem

igényesebbek az emberek,

a valóságosra, a sorsukra.

Nincs üzleti érzékem egy

szikra sem, most tanulom,

hogyan tudjam a hátterem

megvalósítani. Hiszen úgy

elrohant tíz évem, mintha

be lehetne tán pótolni azt.

Nem bízhatom másra még

akkor sem, ha szeretettel

van is felém, a saját sorsom,

nekem fontos megcsinálnom.

Az önbecsülésem elkezdett

ébredezni most, a 70 évemben.

Tiszteletem,  nem aprópénzre,

leginkább a nyugdíjamra lenne

szükségem, megdolgoztam

érte, mint mások is hasonlóan.

A megváltozott körülményekhez

lenne  szükséges igazítani azt,

 bruttóból is számolhatnák tán.

A másik megoldás, eladom a

feltaláltamat, mert eddig én

ahhoz mérten amit tudtam

azáltal adni, vegetáltam csak.

Betanítanék emberségeseket

nem keveset, hogy tudjanak

segíteni ha szükséges ők is.

Ismerem mint a tenyeremet.

Ideje lenne betanítani a tudásomat,

alapja, mércéje az emberséges, aki

már érti mit miért teremt a közösbe.

Az egészséges körforgás miatt oda

teszi,  ahonnan azt kapta egyszer,

amikor az jól jött neki, hogy kapta.

Ezeket átérezve átélve tudják,

akik emberesedtek, megélték

azokat amiket a sorsuk odatett.

Elláthatná őket mindazokkal ami

szükséges az életminőségükhöz, ők

 hiányt közben ne szenvedjenek.

Lehetne belőle egy új szakma,

életszerűen működőképesen,

egészséges körforgást tanulva.

A Világ gyorspörgéséhez is jól

alkalmazkodni képes naponta.

A 27. év tapasztalatából lett

így, el is mondhatnám az

fontos része is lehetne

az egésznek. Tanuljon

meg sorszerűen élni,

 akit már megérintett

átérezve a sorsszerűsége.

Tisztelettel tudsz-e bánni te,

 az emberekkel és ők is veled.

Tiszteletet adni tudsz-e már,

megérezve azt, vagy még

utánozod a többieket.

A jó értelemben vett

adok – kapok, ez

most fontos.

Tanulj meg

adni most,

abból ami a

punnyadást

okozta. Neked

 ártóvá is lehetne,

leépíthetné az

emberséged.

Tisztelettel

lenni,

s

azért

tenni,

úgy is élni,

 tudsz-e már.

S mit jelentett

a tisztelet neked,

megvan-e az érzése.

Ott benned, érted-e,

hogy emberesedsz,

a helyükre kerülnek

benned az átéltjeid.

Az egészséghez már

szükséges a racionális  és

a lelkes éned egyensúlya

az átélések által adja az

 Isten, a megfelelő időben.

Kit és miért tisztelsz hát,

vagy még önmagadat

sem tudod tisztelni,

annyira,

hogy

ki

tudjad

mondani

időben,

a nemet.

Amikor

kecsegtet

valami

olyan,

amire

vágysz,

s fel is

kínálják.

Legyen

az a tied,

elhiszed,

valóban

érdemes

vagy arra.

Miért ne,

hiszen

tettél

érte.

S majd

azután azt

megszokod,

hogy mindig

lesznek neked

kiváltságaid.

Ugyan minek

tapasztalnál,

tanulnál te,

haladhatsz

megint

előre

a jóban.

A tudással

rendelkezők

helyett,

miért is

ne neked

legyen az,

meg hiszen

olyanod eddig

még nem volt.

Ó fejlődnöd

ott nem is

szükséges,

így hát te is,

mivel semmit

nem is teszel érte,

azzal épülsz lefele.

S ha egyszer csak,

mégsem

a tied

lenne,

igen

nagy

lesz ám neked a

bánatod, ó milyen

kegyetlen

az élet

hozzád,

hogy

nem

látják meg,

észre sem,

veszik, neked,

az is, már megint

megjárna, szerinted.

Nem gondolsz azzal,

elfogadtad, befejezted,

el sem kezdted és elérted,

benne vagy az üresedésben.

Nem

kell

már

azért,

semmit

neked

se érte

tenned,

csak

úgy

ott

vagy.

Miközben

el is kezdődhetne

végre az, amiért

éppen

ott

vagy.

Ha

már fel

ismernéd

legalább

azt,

hogy

ott

miért

is vagy.

Viszont

elfogyott

a késztetésed,

hiszen elérted.

Teljesítették

a vágyaidat,

megkaptad,

hát akkor

megvan,

kész is vagy.

Kapkodtál,

rohantál,

pedig

lenne

hozzá

egy

egész

életed

neked is.

Most is

legalább

arra kellene már

figyelned magadért,

hogy ki ne üresedjél.

Tanulj meg tenni, adni,

nem könnyű az sem.

Másokért is tegyél,

adjál abból, ami már

neked fölösleges lett.

Vágytál a sikerre,

megtettél

érte te

mindent,

sikeres

lettél,

most

mielőtt

túlzásokba

eshetnél,

tegyél

értük,

tanulj

meg

adni,

hogy

legyen

mindig,

életerőd,

maradjon

meg

a jóért,

szépért,

újért való,

késztetésed,

benned és érted.

Neked akinek meg

generációsan most

szükséges tenned,

azért, hogy legyen

biztos talaj a saját

talpad alatt, tartsad

meg és  tanuljál jól

gazdálkodni általa.

Lehet, hogy az előzők

generációsan egy időben

veled haladnak, a saját

sorsukat hozzák

egyensúlyba.

Akik ezt még

nem értik lenne

mit tanuluniuk

azért, hogy most

alkalmazkodni

tudjanak ahhoz,

ami éppen adott.

Azután a következő

feladatukra figyelve

nem lesz unalmas az

életük a sorsukat élve  és

 generációsan is teljesítve.

Emberies jelnyelvnek

mondom  azt, ahogy

megfogalmazom.

Nem nehéz,

könnyen kerül

a helyére a sorsod,

ha már érted, neked

most éppen mi az

időszerű, a dolgod.

Szép napot kívánok,

nektek emberesedők, áldjon

meg az Isten minden földi

jóval, széppel, benneteket.

 Amikor az a legjobbkor

jön a sorsotokban nektek.

Julamami
Online. Magyarországról, Pakson a Hergál  Házból. Szeretettel. Julamami

A boldogulás… 2021.07.12. – 2016.07.12. https://julamami.com

WP_20160620_13_26_14_Raw

Boldogulásként,

végigmenni,

a lépcsőfokokon,

ha nem tetted is,

tenni fogod, mert

rávezet annak a hiányára,

 naponta a saját sorsod.

Tartást, méltóságot adó ez,

tisztelettel vagy, hogy azt kapjad.

No lám csak ha belenéznek a tükörbe,

a régi önmagukat látják, ugyanolyan szépek,

mint régen, érzékelhető nem tetszettek változni.

Tessék mondani, lesz-e nagyanyó a zsengéknek,

ha nem tetszenek akarni egyáltalán korosodni.

A hétköznap, nekem is megvan, nap mint nap,

a rálátó tapasztalásom, az Isten kegye lett,

 a családotokból ugye ki nem mentek.

Van-e benne valami, kapcsolgatom,

ha van arra időm,

s értelme is tán,

meg is nézem.

S mit látok,

na lám, tényleg,

ott megvan minden.

Mint a szórólapokon

a nihilről úgy mintha

valamiről szólnának.

Királyi az élet hallom,

s ahogy azt mondják,

az összefüggéseket meg,

belőle ki nem hallom, több

darabból összeálló és egymást

kiegészítő ugyan, de nem odaillő.

S látszik, hogy azt nem látják ott,

ők sem, s akiket nevesítenek sem.

Bizony sokan vannak már, s látja

a Világ, de jó is ott az élet, lám, nahát.

Édes Hazám Csodaszép, ne menj még,

hisz a szépet, a jót amit ide teremtettünk,

mi is itt élnénk meg, s várunk rá, már rég.

S ők várnak valakit idegenből, aki majd

elrendezi azt, amihez nem értenek,

de holnaptól már lehet, hogy azt

olvasod, ő az aki arra született,

s az ő királyságáig el is ment.

Nahát milyen sokan vannak,

látszik, hogy a boldogulást,

mint megtanulhatót nem is

ismerik. Nem volt szükség

arra, megkapta, elérte az ő

 álmát és már csak játszana.

Nem kell komolyan vegye,

hiszen nem kell gondolkodnia,

nem fogyhat el, van bőven ott.

Nem is látja, onnan nem láthatja,

sokan a megérdemelt jót elérni, a

 jóba belépni, az ajtó híján nem tudnak.

Kívül maradtak, a sorsuk mellett vannak,

látják, tudják, hogy mire születtek,

örüljenek, láthatják és lehetnek.

Ha nem mennek még lejjebb, hát

biza így jártak, magukra vessenek.

S azt látja a világ, nahát, íme, lám

ott a jólét, a szépség, a nyugalom,

s a fejlődésükre is adnak, kiemelik a

 múltjukból jöttet, azt is megengedhetik.

Miközben azt sem tudják mi van itt kint,

az eredetiről, a tisztán működőkről sem

tudnak. Vannak itt a saját Hazájukban

élnek, mégsem láthatják őket, mert

 valakiknek ez most nem az érdeke.

S felfuttatják, divatossá teszik,

azt akit behoztak valahonnan,

 kikiáltják most, királyosítják itt.

Rohannak majd, az kell nekik is,

jó üzlet lett belőle, azt a mindenit.

Arra gondolok, talán most illene ott,

tapsolni, legalább, oh, ah, szép és meghitt,

te csak játsszál, meghitten játsszál, hiszen,

kész a mű, jaj, milyen átláthatóan mű az a mű.

S mi majd megyünk a sorsunkat keresve

tovább és még tovább és még tovább,

mert mire elérnénk, zsákutcát látunk.

Se előre se hátra, sehova, csak nézem,

eszembe jut a sok nehéz amit átéltem,

apró porszem is fontos része az egésznek.

S aki nem tudja, majd ő is tapasztalni fogja,

hiszen a fokozatosság a lényege az egésznek.

Amit nem tartasz fontosnak, az hiányzik majd.

 S magamban azt érzem, hogy van az Isten, meg

azt is, hogy van gondolatom, a lelkem, a szívem,

hiszen így a saját életemet, a kiüresedés helyett,

szép színessé, szívessé és lelkessé tehetem,

mert nemcsak magamért teszem.

Köszönöm Isten, hogy ennyi szíves,

lelkes, megélt gondolatot adtál nekem.

Megtanulhatók a boldogulás lépcsőfokai,

akkor gyere ha igényes lettél te már erre,

a saját sorsodra való rálátás megtanulására.

A most hogyan továbbra, a saját és generációs, látható

határaidra, hogy ne lépjél túl rajta, se ne legyél kiszolgáltatva.

 Online Heringes Árpádné e.v., a  Hazánból, ha a Világban bárhol is élsz.

Julamami
Magyarországról, a Hergál
Házból. Julamami szeretettel.

Tisztának maradni…2020.11.13. – 2016.05.13. webtenyer.com, https://julamami.eu

Kép015
Apai ágról hozza, az apa tükrözi a vagyont. Mindketten várják emberünk megszületését. Apai hatásra elhagyja a megszokottat, majd sorsfordulóként vissza is tér az eredetihez. Többször kap apai részről anyagi segítséget, ami meghatározza a sorsát. Nem viszi tovább beéri azzal amit kapott, A párjával és a gyermekével éli az életét, nem látok a továbbiakban a teremtéshez késztetést.

Tanai, dalai, őseidre, a következőkre,

a téged meg nem értőkre fogni.

Amit nem hozunk mint tudást,

attól aki azt kapta többletként,

lehet tisztán érzékelve,

kihallva, átlátva megtanulni.

Mindenki hozott fontos feladatot,

legyárthatnak belőle sok utánzatot.

De tisztának maradni, ott és akkor is,

ha a környezet hatása már nem az.

Embernek maradni a legmagasabb,

elérhető, elismertségedben is.

Vagy hagyni, hogy mások,

által kerüljél helyzetbe.

S önmagáról, a generációs,

átvetülésekről, közben meg is,

elfeledkezve, belehelyezkedve.

Aki még nincs beérve arra,

miért rohanna bele abba.

A párkapcsolat az egyik,

legnagyobb tapasztaló,

csoda, persze akkor,

ha már jól egymásra,

vannak általa hangolva.

S megtörtént köztük,

az a sok embert próbáló,

nehéz is,

na meg néha már,

az együtt teremtés, együtt örömködés is.

Együtt már meglátták a hétköznapi csodákat,

ami a legerősebb érzést adhatta akkor nekik.

Beszélhetsz bármiről,

felemlegethetsz akár,

a múltból kellemetleneket is.

Addig árthat az amíg,

akiről szól,

nem jutott el még oda,

hogy ő sem tökéletes,

csak egy ember.

Azokkal megtörténhetnek,

olyanok, amiket a rosszindulat,

rosszakarók, átbillentek,

másokat kihasználók,

a saját könnyebbségükre,

legyártottak. S azzal mindent,

amihez hozzáértek, hozzáfértek,

összefüggésében látásuk nélkül,

spontán össze is rondítottak.

Azoknak is még van mit,

tanulniuk az életükben,

ami már emberismeret,

nélkül “most” nem megy.

Ha majd idejében felismered,

hogy eddig kik azok akik lehúztak,

a saját szinted alatt tartottak téged.

A hiányosságokat magadban felismerve,

bevonzod, felismered a megfelelő helyedet,

hogy idejében tanuld meg, ami benned nincsen.

Magyarországon, Pakson a Hergál Házból írom,

 Online vagyok, ha bárhol is éltek a Világban  most.

Julamami
Julamam védjegy Heringes Árpádné tulajdona