
Lelkiismeret… 2021.05.04. – 2016.05.04.
Általános műveltséget növelő /Tenyérolvasó/,
ha van már rá igényed, magadért tanuljad meg.
Két oldalunk van, az egyikkel a tehetségünket
hoztuk, a másikat illene már megtanulnunk,
önmagunkkal egyensúlyban maradnunk.
Jó ha a párkapcsolatunkkal is tisztában
vagyunk, mikor mi nőként a dolgunk,
nem előtte sem mögötte, a férfi mellett.
A lelked jelez, figyelj rá, ha pulzál,
azt sem véletlenül kapod, ha
hagyod, legközelebb is,
ráér az, majd máskor.
Sikerül az összeset,
jól felhalmoznod,
cipelni is már alig,
éppen csak tudod,
amikor egyszer csak,
alaposan rád morog,
felelősen érted szólít
meg a lelkiismereted.
Van egy szabály,
legalább ne árts,
se magadnak, sem másnak.
Két oldalunk van nekünk is,
nem egyoldalúak vagyunk.
Bal oldalunk a racionális énünket,,
jobb oldalunk pedig, a motiváló énünket jelzi,
mind a két oldalunk felett,
a gondolkodó agyunk dönt.
Ha az egyik felé teljesítettél,
keresd meg a másikhoz is,
a tanulási lehetőséged.
Honnan tudnák majd,
a kisgyermekek vagy fiatalok,
mit is,
jelent az, generációsan becsülje meg jól, mert, a
nagyapja hagyta rá, azt örökségül. Vagy
nagyanyjától mit tanulhatott volna, ha még élne.
S az is előfordulhatott volna, esetleg,
az egyikük, életbiztosításának,
a kedvezményezettjeként, lehetett volna miből, kifizetnie a tandíjat.
Ha nem gondoskodnak a jólétünkről, akik felvállalták, úgy, hogy nem
voltak igényesek arra, amit felvállaltak, azáltal, jó legyen az itt
élőknek.
Így, hát a hozzá nem értőknek, az emberileg arra nem éretteknek, a
kiszolgáltatottjai lehetünk, ha időben,
nem kapjuk meg, a Hazánktól azt, amit ide bele teremtettünk.
Se annyi nyugdíjunk nincsen,
hogy az önmagunk eltartásához elég legyen.
Se számukra elvégezhető, életbentartó, munkájuk nincsen.
A munka, a teremtés ereje, megtartó erő,
ha nem gyakorolta azt, számára elég ideig, ugyan
honnan tudná, tartást, méltóságot ad-e az.
Vagy mit jelent az elvégzett munka becsülete,
tartásban, emberségben, gerincességben, azt a.
Nem tartozom se ide, sem oda, tartozom
hát ahhoz aki, heringesa1@gmail.com, megtisztel éppen.
A hivatásom, a tehetségemből lett, hozzá,
rengeteg, sokféle, szinte, napi,
tapasztalattal, állt össze a tudásom.
S lett meg, annak az eredménye, egy nap alatt
lerajzoltam, az akkor, elért szintemnek a ritmusában van.
Így hát, azon a szinten, vannak a bejelentkezők, vagy úgy
vállalják fel a szolgáltatásomat,
hogy a szintjükre, lefordítom. Akár, sokféle módon,
én vagyok az, aki a toleranciát gyakorlom és
értük és önmagamért is, a tudásomhoz meglévő, alázattal,
hozzájuk alkalmazkodom.
A feltaláltamat, az engem megtisztelőt,
összefüggésében látással élni, is oktatom.
Van hozzá, az éppen, 29. éve, felfedezett tehetségem,
amihez lett, a napi gyakorlatomból eredő,
emberismeretem és a felfedezésemhez, a megfelelő alázatom.
A 2016. évben,
vannak sokan,
akik alázatban élnek,
lelkesen, szívesen, eszesen,
mert minden jóérzésük meg is van,
már átlátják ők azt, összefüggésében.
Az élethez szükségeset magukhoz veszik.
Nem leskelődnek, sem kukucskálnak,
más úgy dönteni, hogy nem ártani,
legalább, megelőzésként megélni.
Felfordult az alja, jól láthatóvá válva,
nem tudsz még nemet mondani sem,
azért gond nélkül megkörnyékeznek.
Ha még akkor sem veszed észre, hogy
megrendezett az, ami ott van körülötted.
Elér, egy olyan magas szintre nem fékezve.
Olyan bátor, nem fél már csak önmagától,
túlzás van már, a zsebeiben, a markában.
Nem hiszik még el, azt sem amit jól látnak.
Teljesen kiszolgáltatottá, bábokká válnak,
hiszen nincs mögötte emberismeret sem.
Ne félj a tisztelettől, a legtisztább érzés,
nem téveszthető össze semmivel,
a kiteljesedő élethez, lételem.
Az emberies tartásos marad,
úgy dönt, lehetőleg ne ártson,
valami jó mindenkinek legyen.
Ha nem teljesítesz időben a legjobb
tudásod szerint, az Isten adta Népért, hát
elfordul a számára értelmes élhető felé.
Amikor csak bábként kezeled, lenézed,
már csak, a pénzről szólnak a döntések, a
látszatos felé irányítva, minden jót oda.
Nem határolod el, a jót és a rosszat, ah,
rájuk bízod, majd aztán kifogásolod azt,
ha nem tudnak egy ritmusban haladni.
A saját sorsunkat egyenként hoztuk,
saját életritmust kaptunk mindahhoz,
hogy teljesíteni időben tudjuk mindazt.
Mivé lesznek, nekünk a Népnek az ünnepnapjaink,
ha nincsen, megfelelő tisztelet, felénk.
Csupán az elméleti tudás nem elég.
Önjáróvá válhatnak ám, mert azt
hitték jól értik amit hallottak,
azzal nekik is ígértél már,
s várják a teljesítésedet.
Mi tapasztalni jöttünk,
mindannyian, kinek ez,
másoknak meg azt kellene,
megtapasztalnia ahhoz, hogy
eljussunk, a róluk szóló jó sorsunkba.
Nem mások szerint várakozni, se nem
értelmetlenül, csak beleélni vagyunk itt,
generációsan fejlődni, teljesíteni jöttünk.
A generációs feladataink, a sorsunk adott.
Amikor már túl magasra tévedtél fel,
no akkor egyszer csak, van az a pillanat.
Amikor azért amit tettél, el kell számolnod,
a saját lelkiismereteddel, s a következményeivel.
Keresd meg az arra alkalmas szavakat a szótárban.
Előzd meg, időben, kérj bocsánatot, a kárt fizesd meg.
Változz fokozatosan, hogy ne rogyjon meg a térded.
Becsüld meg a pillanatot, amikor boldognak érzed,
magadat, mert egész életedre kihathat az.
Ne tegyél senki ellen semmi rosszat,
mert az életed során visszahathat.
Igyekezzél jóemberré válni,
ne kelljen neked sem,
lopakodva járni.
Megtanulhatsz,
tapasztalhatsz,
sok – sok mindent.
Ettől egyenesedik,
a gerinced, magas a
rezgésed. Jó lenne,
ha minden ember,
önmaga felé,
mások felé,
szintjéhez,
méltóan is,
igényesen,
élhetne.
A lelke
fejlődésére,
odafigyelhetne,
a pénzbeni jólétéért tehetne.
Nem született senki sanyargásra,
se nélkülözésre, a saját szintjén jól élhetne.
Ne állj meg a semmit növelni, csak üresednél, ha
nem találsz magadnak értelmes elfoglaltságot, keresd meg.
Megszokottá válik az, ami erősebben hat, hát, mozgásban maradj.
Ha az ismétlésnél jobb megoldást nem találsz, akkor is látja már
az értelmező agyad, amit magadnak szántál. Kérdezés nélkül azt
másokra ne rakjad sablonnak, mert ha elhiszik, hogy nincs más
lehetőségük, nem gondolkodnak, a jótettedben reménykednek, várakoznak.
Azt akarják látni, hogy nekik is megjár a jó és a szép, értük is szól
ami történik, hiszen az Isten adta Nép fejlődne, a saját maga által
is, megteremtett Hazájában, vár a lehetőségére.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.
Hétköznaponként,
10.00 és 12.00 óra között, a +36302470589 telefonom által, el tud érni. Szeretettel a Julamami























