Boldogulásként,
végigmenni,
a lépcsőfokokon,
ha nem tetted is,
tenni fogod, mert
rávezet annak a hiányára,
naponta a saját sorsod.
Tartást, méltóságot adó ez,
tisztelettel vagy, hogy azt kapjad.
No lám csak ha belenéznek a tükörbe,
a régi önmagukat látják, ugyanolyan szépek,
mint régen, érzékelhető nem tetszettek változni.
Tessék mondani, lesz-e nagyanyó a zsengéknek,
ha nem tetszenek akarni egyáltalán korosodni.
A hétköznap, nekem is megvan, nap mint nap,
a rálátó tapasztalásom, az Isten kegye lett,
a családotokból ugye ki nem mentek.
Van-e benne valami, kapcsolgatom,
ha van arra időm,
s értelme is tán,
meg is nézem.
S mit látok,
na lám, tényleg,
ott megvan minden.
Mint a szórólapokon
a nihilről úgy mintha
valamiről szólnának.
Királyi az élet hallom,
s ahogy azt mondják,
az összefüggéseket meg,
belőle ki nem hallom, több
darabból összeálló és egymást
kiegészítő ugyan, de nem odaillő.
S látszik, hogy azt nem látják ott,
ők sem, s akiket nevesítenek sem.
Bizony sokan vannak már, s látja
a Világ, de jó is ott az élet, lám, nahát.
Édes Hazám Csodaszép, ne menj még,
hisz a szépet, a jót amit ide teremtettünk,
mi is itt élnénk meg, s várunk rá, már rég.
S ők várnak valakit idegenből, aki majd
elrendezi azt, amihez nem értenek,
de holnaptól már lehet, hogy azt
olvasod, ő az aki arra született,
s az ő királyságáig el is ment.
Nahát milyen sokan vannak,
látszik, hogy a boldogulást,
mint megtanulhatót nem is
ismerik. Nem volt szükség
arra, megkapta, elérte az ő
álmát és már csak játszana.
Nem kell komolyan vegye,
hiszen nem kell gondolkodnia,
nem fogyhat el, van bőven ott.
Nem is látja, onnan nem láthatja,
sokan a megérdemelt jót elérni, a
jóba belépni, az ajtó híján nem tudnak.
Kívül maradtak, a sorsuk mellett vannak,
látják, tudják, hogy mire születtek,
örüljenek, láthatják és lehetnek.
Ha nem mennek még lejjebb, hát
biza így jártak, magukra vessenek.
S azt látja a világ, nahát, íme, lám
ott a jólét, a szépség, a nyugalom,
s a fejlődésükre is adnak, kiemelik a
múltjukból jöttet, azt is megengedhetik.
Miközben azt sem tudják mi van itt kint,
az eredetiről, a tisztán működőkről sem
tudnak. Vannak itt a saját Hazájukban
élnek, mégsem láthatják őket, mert
valakiknek ez most nem az érdeke.
S felfuttatják, divatossá teszik,
azt akit behoztak valahonnan,
kikiáltják most, királyosítják itt.
Rohannak majd, az kell nekik is,
jó üzlet lett belőle, azt a mindenit.
Arra gondolok, talán most illene ott,
tapsolni, legalább, oh, ah, szép és meghitt,
te csak játsszál, meghitten játsszál, hiszen,
kész a mű, jaj, milyen átláthatóan mű az a mű.
S mi majd megyünk a sorsunkat keresve
tovább és még tovább és még tovább,
mert mire elérnénk, zsákutcát látunk.
Se előre se hátra, sehova, csak nézem,
eszembe jut a sok nehéz amit átéltem,
apró porszem is fontos része az egésznek.
S aki nem tudja, majd ő is tapasztalni fogja,
hiszen a fokozatosság a lényege az egésznek.
Amit nem tartasz fontosnak, az hiányzik majd.
S magamban azt érzem, hogy van az Isten, meg
azt is, hogy van gondolatom, a lelkem, a szívem,
hiszen így a saját életemet, a kiüresedés helyett,
szép színessé, szívessé és lelkessé tehetem,
mert nemcsak magamért teszem.
Köszönöm Isten, hogy ennyi szíves,
lelkes, megélt gondolatot adtál nekem.
Megtanulhatók a boldogulás lépcsőfokai,
akkor gyere ha igényes lettél te már erre,
a saját sorsodra való rálátás megtanulására.
A most hogyan továbbra, a saját és generációs, látható
határaidra, hogy ne lépjél túl rajta, se ne legyél kiszolgáltatva.
Online Heringes Árpádné e.v., a Hazánból, ha a Világban bárhol is élsz.