Tisztelettel vagyok, sorsszerű-e az ott,
gyere velem jó öreg alázatom, íme gyakorlom,
nincs kedvem bocsánatot kérni nem tagadom.
Sokszor megtettem már, akkor is, ha
azért mondtam, hátha jó az a minta oda.
Nem szólíthatom meg őket, hatalmasak a
rájuk szabott, jól bevált szintkülönbségek.
Ugyan, hogy is gondolhatják, hogy sorsszerű
az mindenkinek. Ah, ha az lesz a jó minta, hát
bizonyára majd azért tülekednek oda, hinnye.
S amire észbekapnának, hogy mennyien
vannak hasonlóak, már oszthatják
is szét, ami pont megegyezik az
eredetivel, életszerűen működik.
Ha csak egyforma lehet minden,
s akik már megcsinálták azt,
amit a sorsuk adott, sikeresen
menjenek le. Olyan szintekre,
ami kényelmes mindazoknak,
akik még csak most gyakorolnak.
Se nem hozták tehetségüknek,
sem nem tudják mit tegyenek,
ahhoz, hogy az emberségesek,
ne sérüljenek bele és végleg.
Így aztán, a megmondó, már
azt csinálja amihez kedve van.
Miért gondolna arra, a döntése
túl sok emberségest vitt a bajba.
Hiszen csak mondja, nem úgy él.
Nem is gondolná, már az idén
minden felszínen van, attól,
hogy ő nem látja, a többi igen.
Ah, ha nagyon eltérnének attól,
ami az Isten adta Népről is szólna.
Van az Isten, a saját képére teremtve
és minden, kezdődhet megint előlről.
A hivatásomat gyakorolva ugyanezeket
látom ismételni, tán elfelejtettek időben, a
saját tudásuknak megfelelően szintet is váltani.
Amikor az oktatáson, kérésükre, sorsukra nevelem,
az arra már igényeseket. Mert az ott van láthatóan,
át tudják élni ami adott ott, abban a pillanatban.
Felhalmozódott, el nem végzett feladatokat
oldanak meg, visszatérhetnek a saját
sorsukat megoldani még időben.
Maradt dolguk úgy is bőven.
Kérem ne nyúljon hát, az
emberek tartásához,
ha még saját magát
sem ismeri tán,
sosszerű-e.
S amit
átél az
ember,
megjegyzi
a sejtje, érzi
a jó vagy rossz
érzést, már nem
ismeretlen tőle.
Megjegyzi, ha
majd megint
történik
vele
hasonló,
tudja mit
szükséges
tennie, hogy
a kellemetlent
akkor elkerülje.
A jót meg átélje.
Mindennek megvan
a maga ideje és helye, ez
meglátszik a tenyerekben.
Nem tegnapra, nem holnapra,
ott, a most, akkor nagyon fontos.
Az idejében elvégzett sorszerűek
beülnek mint átélt érzések, tartást,
méltóságot adnak, haladhat megadja
a sorsa azzal, az alapokat a sarjaiknak.
Három a magyar igazság mondják,
azért, háromszor kérek bocsánatot.
Idegennyelv vizsga nélkül nincs meg a
diplomája azoknak, akiknek nincs hozzá
meg az a plusz, ami másnak másban nincs
meg és mégsem gáncsoskodnak velük így.
Van, hogy nekik nincs olyan kommunikációs
fejlettségük és mások írják a szövegeiket.
Amik nem is akárhol hangzanak el, pedig
nincs elmondva, hogy kitől idézték, ki írta.
Abból nem lesz bevétele a feltalálójának, ah,
tisztelet, emberséges tartás nélkül, az meg mi.
Kiszolgálhatja magát nyugodtan, hiszen már
csak szerinte és érte van, leminősül minden.
Mégis ők lesznek mások által nevesek, vagy
híresednek, mi a magyarázat ezekre, van-e.
Miért tüntetik fel őket nagyemberekként,
ami az én oktatási formám szerint, kiteljesedés,
lelkesen, szívesen összefüggésében gondolkodók-e.
Ők meg elvégezték már a tanulmányaikat, készek, minek
köszönhetik, hogy őket különböztetik meg, miért, miért ne.
Vannak családok, ahol épp ők lennének az első diplomások,
magyarázza el már valaki miért is ennyire szigorúak ebben.
Vagy majd rájövünk, a miértjére annak, éppen idejében.
Dunai születésű asszony lévén, sok halat ettem már
meg a 70 évem alatt, el tudom dönteni mi a jó hal.
Egész gyermekkorunkban a nagy Dunán
pecáztunk, fogtuk a sneciket és volt
úgy, hogy már ott meg is tisztítottuk.
Ráfűztük a fűzfavesszőre és hoztuk
haza, só, paprikás liszt, be a sütőbe
és mind megette, szép és már emlék.
Egyszerűben élünk nagyszerűen,
mi nem pecázunk felnőttként, így
mostanában nem eszem már annyi halat,
pedig gyakran lenne késztetésem arra.
Kitalálnak valamit és az jó lesz nekünk,
eszi nem eszi, nem kap mást és annyi.
Megfeledkeztek az Isten adta Népről,
akiket úgy behatároltak, hogy nyögik.
Életszerű-e, sorsszerű-e, emberismeret
nélkül, ugyan, mihez képest tervezik, ah.
Egy ügyben jó lesz majd mindenkinek,
eszi nem eszi, ez jutott, mert elfogyott.
Hahó, az életminőségünket szabják meg.
Mit hagyhatunk a következőknek, ha csak
az éppen aktuális szekeret tolhatjuk, ah,
emberismeret, önismeret, önbecsülés.
Édes Hazám Csodaszép, ne menj még,
hiszen a széppel, a jóval, amit mi ide
teremtettünk, nekünk meg se jöttél.
A tehetségemből hivatásommá lett,
hiszen a sok ember megtisztelt azzal,
hogy igényes lett a feltaláltamra, azt a.
Győzz meg, legyőzni könnyű engemet,
nem harcolok se veled, sem ellened, az
oktatás, nevelés fontosságát, írásban
mesélem el, hátha pont idejében.
Általános műveltséget növelő
/Tenyérolvasó/ tréning, neked,
az emberismeret miatt és azért,
hogy maradjon meg az önbecsülésed.
Magyarországról, Pakson a Hergál
Házból, online ha bárhol is
éltek a Világban éppen.
Tiszteletem.
Szeretettel. Julamami
