2024.01.12. A munka becsületét tőled tanultam Apám, azt, hogy szeretettel haladni is lehet, azt is tőled Apám. Jula
Köszönöm neked, mert akkor még nem voltam elég érett rá. Túl korán mentél el, ahhoz képest, hogy megköszönhettem volna, neked köszönhetem Apám, azt is, hogy figyeltél arra, ne sérüljek bele, mert gyermekkoromban már láttad, adni, segíteni, megoldásokat keresni születtem. Pici, törékeny, leányka voltam, volt a rádióban, a csilicsalabácsi, annak az időszakában, neveltem magamat, a rálátásodnak a hatása alatt.

Kicsinyke voltam, írtam rímeket mondtam, az iskolában meg is fogalmaztam, mi leszek, ha felnőtt leszek, egy ideig, azt is, megélhettem. Viszont, nem az lett belőlem, csupán, rendezem a rövidre szabott videóimat, festéseimet, amiket a hangulataimról neveztem el, ami által kifestettem.

Úgy látszik tetszik sokaknak, mert szívesen fordítanák a hasznukra, ahogy látom meg is tették azt, néhányan, lelkük rajta, mert nekem így nem lett, pénzbeni lehetőségem, a több mint 600 videóm által sem.

Webtenyer, Web-tenyér, https://julamami.com, írom és szerkesztem, s a saját magam szerinti, oktatási formára rajzoltam és azóta is fejlesztem, mindazokat, amik a sok emberrel való találkozásom után, a rálátásom szerint, szinte hetente, körbeérnek. Hát van mit tennem azért, hogy ne kallodjon el az amit feltaláltam és megrajzoltam, érted is tenném, na meg Anyánkért, aki mielőtt felnőtt volna, már belefáradt mindenbe.
Ezt ide írom, mert te úgy sem vennéd zokon, csak annyit mondanál, Jula Jula, nahát azt az angyalát, persze másképp mondanád, de azt mégsem írhatom ide le. Egy szó nélkül benne lenne a szád szögletében a mosolyod, na úgye, a vakarék csinált valamit, amit hátrahagyhat, itt hagyja a mezítlábas lábnyomát. Gondolkodni vágyik a gana, de már nincs egy gondolat sem a bugyrában, mindene van amit akart, elvehetett bármit bárkitől, a magáénak tudhatja van róla papírja. Akik mellette nevelődtek, a mintáját látták, előbbre jutottak nála, amikor gondolkodóba estek, önmagukra rátalálva, nem volt előttük más minta, nem is gondoltak a saját kultúrájukra, leutánozták azt amit láttak. Hát, kitöltötték a bugyrot, batyut, nem a hamubasült pogácsa volt közben az étkük, amikor oda is elutaztak, amire pénz sem kellett, mindent bejártak felette is annak, ahova csak álmukban járhattak volna.Kisimult a börük rendesen, a jólétbe beleszoktak, nem fejlődhetett ki a belső kontrolljuk, hiszen minek gondolkodtak volna, egyszer sem hangzott el, hát nem volt vele dolguk. A gyarapodással voltak elfoglalva, na meg, hogy a külcsín megfeleljen a magukhoz képest túl nagy, rangosodásuknak, hogy aztán egymást felülmúlva még azon túl is kifényesítsék magukat. Teljesen megfeledkeztek az Isten adta Népről, várakoztatva volt a Nép, türelmesen várta, hogy amiért ők lettek a győztesek, azt teljesíteni fogják, remélték azt is, hogy nem az unokáiknak ígértek, a sok széppel, jóval, alaposan megtüzdeltek, igen hatásosak voltak. Felelősek semmiért nem voltak, csupán élvezték azáltal, amit mások több generáción keresztűl megteremtettek, a hétköznapokból is ünnepeik lettek. Mivel teremteniük nem volt szükséges, kiszolgálhatták magukat, amiről még nem is álmodtak az is megadatott számukra, hát elfeledkeztek arról, hogy nem alapozták meg azt, amiért még majd érdemes lesz tenni. Tán nem köllött vón, annyira sietni, mert így nem akkor lépték meg a lépcsőfokokat, amikor arra már be voltak érve. Nem vették komolyan azt, amit megígértek, tán némileg legalább teljesíteniük is kéne, éltek bele minden jóba és szépbe, nem ismerték a belső kontrolljuk jelzéseit se. Így aztán mivel túl gyorsan haladtak és csupán magukért tettek, mindenről amiért ők adni születtek elfeledkeztek, kiváltságaikat gyakorolták, amit maguk szerint találtak ki és önmaguknak. Nem fejlődött ki bennük, az időben fékező erőt sem észlelték, átvágtak rajta, megugrották úgy, hogy mit és miért, azt sem tudták, elhitték, mindazt amit egy sablon mutatott számukra, nem vágytak másra. Beleszoktak a jóba és a szépbe, megjár az számukra, erre voltak és véglegesen felkészülve, nem gondolták volna, hogy akad valaki, aki szeretett volna mindattól megszabadulni, amit hasonlóban volt benne. Mert rájött, hogy mekkora a különbség közte és küztük, akiknek esetleg már mindene odalett, mert elszálltak a lehetőségek, mások részesültek a jóban és a szépben, elkezdték magukat fáradtnak érezni, a siker hiányát már érezni, sőt gyakran a már sikertelenségüket felgyülemleni. S így nem tudtak, generációsan teljesíteni, viszont megtartani sem és túl sokan, egymás után, estek le az alacsonyabb szintenkre, a nem közéjük tartozók küzül és a még megtartani igyekvőknek a számát látva. S amiken az elődeik, a munkájukból, alkotásaikból, hivatásuk gyakorlásából eredő izzadtságával, a magukénak tudtak, a sajátjuknak a birtokában, örökölhetőnek szerették volna megtartani. Azt is amit ők maguk rövid ideje teremtettek meg, vagy már több generáción keresztúl is hosszasan a sajátjukként tudtak, annak tudatában és nyugodtak voltak, hogy az övék marad…

Képleteknek neveztem el, ahol több egymásra utaló rajzolat jelenik meg, az általam éppen leolvasás alatt lévő, tenyérben. Át és megláttam a Tenyérolvasó által, s hozzá adtam, összefüggésében oktatom, azokat, amiket meg és feltaláltam.

Van az úgy, hogy szinte napi szinten, fejlesztem, hiszen, minden hat mindenre és mindenkire, van a módja annak is, hogy összefüggésében már látom, valószínűleg sokan vannak így ezzel, a hivatásuknak megfelelően, arról a szintról és megközelítésből.

Sokan nem tudják még, hogy különböző szinekre születtünk, más és másabb sorot hoztunk, s van generációs feladatunk, amiről ha nem tud, megoldani sem tudja, tán megint és újra, vagy egész életében bosszantja.

Megfogalmazom, az apai és az anyai ágon hozott feladatokat, összefüggésében olvasom le, hiszen látható, hogy éppen hol tart, aktuálisan, akár napi szinten, mindazoknak a törlesztésében.

Nem adom fel, hiszen látom, hogy nem látják át, nem ismerik fel, a saját sorsukat még nem ismerőkként, véleményezők, a múltból előrehozottaknak, a nagyságából, talán rájuk is vetülő energiáikat használók.

S amikor az már kikopott elóluk, nem menti őket meg önmaguktól sem, mert addig egy számukra megszabott sablonban éltek és nem térhettek attól el.

A hirtelen jövő hatások, ki és megbillenthetik az embereket, az addig stabilnak hitt energiáik, át is billenhetnek, ha arra elég jól nem figyelnek, se nem fejlesztik magukat, a saját szintjükre, nem gondolkodva döntenek, a sorsukat, generációs feladataikat nem ismerve, mások szerint élnek.

Nem adhatom fel, szükséges átadnom, minden összefüggésében látásomnak, a képletéhez, a rálátásomat, hitelesen bebizonyosodott sokszor. Nem várhatom senkitől sem, hogy álljon ki mellettem, a tudásomnak a hiteles enerigái, viszont nem hagynak kibillenteni.

A mások sikereibe kapaszkodóknak lenne mit tanulnia, az elmélet nagyon kevés, ahhoz, hogy 2023. évben, segíteni tudják, az intelligens embereket és a gyermekeiket. Ah, ha ahhoz nincsen alapjuk, ugyan mi legyen ami hitelesítené őket, ha a saját sorsukhoz sem hűek, generációsan sem teljesítenek, ha számukra azok nem is ismertek.

Amikor, már elég érettek emberileg, az emberségük, a saját tudásuk által, a szintjükre is kerülnek, a saját idejükben, szintet váltanak, hitelesen, jó minták lehetnek a következő generációnak.

S minden tudásuk szerint, azzal, a családjaikat felzárkóztatva, a saját elért szintjüket maguk szerint is, bebizonyítva, erősítík az összefüggésében látásukat, abban is, hogy a családoknak, a minden megváltozott, helyzetben, akár, naponta, kapaszkodóik legyenek.

Azt mondtad Jula, amikor meghallottam, mentem oda hozzád és láttam, szeretted, hogy figyeltem arra, amit mondasz. Sokat és addig kérdeztem, ameddig meg nem értettem, miért fontos az, neked, hogy hallgassak rád, halljam ki, mit is mondasz azzal, úgy és azért, hogy megóvjál engem, Apám.

Amikor, hiába kértem sokszor, hogy leesett a hó és hozzák le a szánkót, hiszen még nem engedtek a padlásra mászni, mert még nagyon kicsinyke voltam.

Úgy éreztem, mire megteszik és lehozzák, a hó is elolvadhat, hát gondoltam megoldom, gyorsan landoltam lent, nagy ijedtséget okozva és néhány napra, ágyban fekvő lettem, örökmozgóként, pihenésre ítélve, nem is felejtem el.

Fiukkal játszottunk, rúgtuk a viseltes labdát és pókokat csalogattunk elő, mert tele volt a zsebkendőnyi hely, termetes pókokkal. Egész napokat töltöttünk el ezekkel, este Anyánk kimosta a szappant jól ismerő ruhámat, reggel a szárítómadzagról lekaptam és beleugrottam, újra.

Nem volt nagy különbség, a hajam hosszúsága miatt tudták, hogy én lány vagyok, egyedül voltam, a fiúcsapatban,
lehet, hogy akkor, kicsit enyhén, vásottá is váltam. Nem volt elég fiú, úgy kerültem a csapatba, kénytelenek voltak együtt játszani velem, hát megszoktuk, hogy én alkalmazkodom, ha nem akartam játszani, elmentem haza.

Kamaszként már nem vállaltak fel, inkább, távolabbról, néhány másik utcában élőkből, szedték össze a csapatot.

Gyakran jut eszembe, az, Indul a bakterház főszereplője, kár érte, hát annyit mi is futottunk, ha kergettek bennünket, mert csintalankodtunk, valamit nem lett volna szabad a felnőttek szerint, ott, akkor, éppen.

Ha megláttam, hogy bagót sodornak és szívják a bűzös sodormányukat, rájuk szóltam, hogy azt mondta Apám, hogy nem szabad. Megoldották, hogy ne tudjam elmondani, közelről, rámfújták a bűzös füstjét annak, viselnem kellett, csendben voltam, amíg bagóztak, úgy hát megtanultam, hallgatni.

Ah, ha azt akartam, hogy engedjenek engem is, minden arra alkalmasnak találtunk szerint, játszani. Ha a kapuba állítottak, mert nem volt más arra a szerepre és beengedtem a labdát a kapuba, hát megkaptam a magamét, megtanultam a leckét, azt is, mit jelent számukra, ha győzni akarnak.

Rájöttem, van ami a felnőttek dolga, a gyermekeket nem veszik komolyan, megszűrik azt amit mondanak. Megvédtem azt aki, láttam, hogy bajban van, volt, hogy átvállaltam, volt aki el is hitte, az emberismerettel rendelkezők nem hitték el. Viszont meglátták bennem az ígéretes segítőt, megkaptam a tiszteletet, már a 17. évemben, orvos mellett írnokoskodhattam.

Gyermekként, sokféle játékot találtak ki a fiúk, nem unatkoztam, okos, intelligens gyermekekkel játszottam, nekem nem volt szavam, csak ha kérdeztek, akkor beszélhettem, mert lány vagyok és ne szóljak bele. Egyik fiú megengedte, hogy az általa már készre csiszolt, minta szerint, kicsi téglákat csiszoljak neki, az égetett tégla, nehezen, de hagyta, hogy apróra váltsuk.

Azután, amikor lett már annyi, azt használta, az általa tervezett házba építette bele. Az apja egyedül hagyta az anyját, az összes nehézséggel, ritkán látták, átdolgozta az életét, hogy élhető életet teremtsen neki és a testvéreinek.

Egyedül volt fiú, nem látott férfi mintát, tisztelője lett a nőknek. A nősüléssel, az asszonya családjának a kultúrája szerint élő, szorgalmas emberekből álló közösségbe, településre került.

Látta, hogy lépésről lépésre, dolgozva, alkotva, mi módon haladnak előre, fontos lett számára, az elvégzett munkájának a becsülete.

Tartásos emberré vált, több országban elismert, szakembernek számított, a közösség megbecsülte, jól megfizetett, kőműves mester lett belőle, a település befogadta, közéjük tartozott.

Az Apám, nagyon sokat dolgozott, azt mutattad felém, hogy a férfinak van méltósága, mégpedig a legfontosabb
dolga, az, hogy a családját eltartsa. Az apjától és az Anyjától, a vendéglátással elért, jólétet, benne gyerekesedve, megélte, ő volt, az egyetlen gyermek és fiúkként, a család büszkesége.

A szülei válásának tortúráját megszenvedte, ami nem biztosította már, azt amit megszokott, sőt, mivel az apja nem engedte el az Apámat az anyjával, már szinte csak arról szólt minden napjuk. Az apját, aki jóképű férfiként még tartásos, is, üzleti érzéke is volt. úgy érezhette, a környezetének meg kell felelnie.

Jólétben élő férfinak ismerték, nem engedhette meg, hogy ne, az igazát keresse, azt várta, a vendéglátásáért odajáró, legtöbb férfi el tőle. Mindezen hatások által, valószínűleg nem tudta arra kérni a feleségét, hogy maradjon mellette, mert nagyon szerette, az látszott utána is, egész életére kihatott, lélekben és a szívével, el nem engedte.

Az apai Nagyanyám, az azt hallgató emberek szívéhez, lelkéhez szólóan, harmonikázott, nagyon tehetséges volt, amit volt szerencsém látni és hallgatni, amikor a /nagyfaluban/, náluk laktam. Két utcából összejött gyermekekből néhányukkal, naponta játszottam, ott élni, nagyon szerettem. A Nagyanyám, hétközben cssk ritkán, hétvégeken, a meghívásukra, a vallásos közösségeknél harmonikázott, együtt időztem, sok vallásos gyermekkel, amíg a felnőttek megélték a vallásosságukat, azokon a helyeken.

A Nagyapámnak adtak tanácsot bőven, sok ember irigyelte a szép és sikeres párt és volt partner ahhoz, hogy mindenét elveszítse, nekik megfelelve és csak az igazára figyelve.

A legszorgalmasabbak, akik a saját igazát, erősítették benne, ahogy az elmondásokból hallottam, az övék lett, utána ott minden.

Addig nem nyughattak, az irigyeik, amíg, nem maradt semmijük sem, hát, onnan került, a hirtelen jött semmibe, az Apám, gyermekként kiszolgáltatva, mindazoknak, akik az apja igazát erősítették fel.

Az irigység következménye lett az, hogy szétmentek a szülei, pedig nagy szerelem volt az addig, a két ember kiegészítette egymást.

A férfi segíthet, ha úgy gondolja, viszont, nem avatkozik bele, abba, ami a háztartási munka, amit az asszonyok, jól begyakorlottan jobban tudnak, ha a férfi a nőnek segíteni akarna, ezt jobb ha tudja.

Akkor is szükséges azt tudniuk, ha más szinten élnek, mert a legnagyobb dolgok egyike, ha tudja az anya, szívesen eszik-e, s mit eszik, napközben, a közösségben, a gyermeke.

Remélhetőleg, azt látták, úgy, hát át is vették, azokat a szokásokat és megtanulták, a felnőtt nőktől, leányokként, gyermekkorukban. Ha csak nem az apjuk nevelése által nőttek, mert van, hogy az apjuk sorsát, generációs feladatát viszik tovább.

A gondoskodjanak, úgy, hogy hiányt ne szenvedjenek, se ételben, sem tisztaságban, se a jól beváltak követésében, tiszteletet kapják meg, a szeretet meg legyen állandóan otthon náluk. A rájuk bízott gyermekek, meg a gondoskodásukra már érett öregek se, érezzék a hiányát semmi jónak és szépnek, ami természetes lehet náluk, amit maguknak megengedhetnek.

Gyermekként, felfogni, se véleményezni,

nem tudtam volna, azon volt

a vita, kinek van igaza.

Láttam, hogy nem jó a

vége, hát gyorsan, nagyon

igyekeztem és már, magamra,

is vontam a figyelmüket.

Tudtam, hogy meg sem

legyintene, hát,

gyorsan, nevetésre

késztettem.

Nem adtam igazat Apámnak,

Anyánk megnyugtatására,

tettem

a pontot, tudtam, nem oldódik

az meg másképp. Anyánknak,

mindig mindenben, igaza
kell

legyen és arra a napra az

legyen és kész.

Apám, ezt véleményezte, a maga

módján és én kicsit azt,

vártam, az Apámtól, tudja,

úgy, is, hogy neki nem

lehetne, semmiben sem

igaza. Gyermekkori

fel nem dolgozott,

ránk a gyermekekre

is vetült belőle,

napi szinten is

bőven.

Tán a

tolerancia,

első lépéseit

akkor

kóstolgattam. Már megértettem,
feloldódott minden,
hiszen átéltem mindazokat sokféle módon.
Az engem megtisztelő,
hozzám bejelentkező és a nyitott tenyereiket,
a Tenyérolvasásra, felém nyújtó emberek által megértettem.
A tehetségem által, s a sok éves tapasztalatomból, lett az
emberismeretem. Ami a hivatásommá vált,
összefüggésében látva, kihallva,
megérezve és a segíts magadon,
az Isten is megsegít módon.
Oktatom a sorsuknak a megismerésére,
a generációs feladataiknak, a felismerésére.
Megismerve a sorsukat, generációs feladataikat,
segítségére lehetnek, a családtagjaiknak is,
mivel mindenki más sorsot hozott, hát, egyenként,
a saját sorsuknak, generációs feladataiknak a megismerésében.

Ahogy látom többféle módon igazolható lenne,
mások tudása által is. Összefügghetne,
többféle tudás mellé, azt kiegészítve,
eszközként, használva, megtanulva, a feltaláltamat,
a legjobb tudásom szerint, hitelesen oktatom.
Heringes Árpádné prevenciós. Műhely, a megelőzésért ev.
Szeretettel, a Julamami védjegy.

Heringes Árpádné. Általános műveltséget növelő Tenyérolvasó., a feltaláltamat magam oktatom.

Webtenyeres önismereti oktatás.

Ismerve a generációs feladatod, tán teherként, a következőkre nem hagyod. heringesa1@gmail.com

Julamami Magyarosan Agyalósa