Olvassátok szeretettel, tisztelettel írom,

midenkinek aki hasonlóképpen él  most.

Valószínüleg nem tudják, a döntéseket

felvállalók, ha a saját Hazánkhoz adtuk

amit ide teremtettünk, az járna nekünk.

Egy szintre könnyebb volt hozni, mint

megtanulni  mindazt, amit nem tudnak.

Nehéz teher lett ez nekünk segítőknek,

nem léphettük meg idejében azt a szintet,

amit elértünk, a hivatásunkban és időben.

Olyan mintha elfordult volna tőlünk a saját

szeretett Hazánk, tőlünk Hazaszeretőktől.

A tehetségünk lett a hivatásunk, egyedül

voltunk mindenben, örültünk, ha hagyták,

amikor megláttuk kik döntenek felettünk.

Nem volt hova fordulni, csak az látszott,

hogy elrugaszkodottan megélik mindazt,

ami nekünk nem jár, hiszen nem létezünk.

Kimutatták, nem kellett felelősséget sem

vállalniuk értünk, nem számítottak bele

bennünket, birtoklóan túlzásokba estek.

Tudták megoldjuk, van ahhoz is eszünk.

Ahhoz járult a sok ígérgetés is, viszont,

nem rendezték, a félrement nyugdíjunkat.

Nem magyaros virtus ez sem, kénytelenek

vagyunk, azt alacsonyan tartani amit itt a

saját Hazánkban találtunk fel. S  jobban

ismerik a tehetségünk gyümölcsét kint,

mint itt,  ahova sok jót teremtettünk.

Mégis mit szeretnének, üljünk le és

várjuk ki a végét, valahol csendben, ah.

A nagy lelkek nem biztos, hogy elmennek,

megváltozott minden, hát alkalmazkodunk.

Mondjad, nem szólt senki sem nektek,

hogy ne engedjetek a Hazánkra,

ennyi sok, csak sikerre éheset.

Honnan

vegyenek

annyit,

amihez

még nem is

szoktak, ah.

Nem ismerik

a sorsukat, se

a generációs

határaikat.

Lemenni

szint alá, a

homályba

vergődni.

Amikor már,

emberiesnek

születnek és

mindenki.

Hamarosan

elmúlik a

káprázat,

mi lesz hát, a

 magyarázat.

Szegény,

szerencsések,

nem pótolható,

az pénzzel, amit

 másoknak,

az Isten

adott,

életszerűen, ah.

Magukból merítik

a szépet és a jót,

tehetségesek a

hivatásukhoz.

Mi lesz akkor, ha

elfogy, az a sok,

amikor, teremteni

még nem próbáltatok.

Őriztetitek-e a helyeket,

 legyen hova visszatérjetek.

Mindig lehet egy, közületek,

bármikor, gondolhat egyet.

Sokan ácsingózhatnak azokra,

belekóstoljanak, a mindent csak

nekik lehet, állapotokba, hinnye.

Már minden mindegy, a sokaknak,

se méltóság, sem tartás nem marad

lassan, már mindenükből kikopnak.

Nem látszik, hogy lenne felelősen

legalább egy, aki felvállalná, mit,

mikor, hogyan, ronthattak el.

Miért késnek vele ennyire,

odafigyelés nélkül, hány

ember hal majd, ah bele.

Az ember emberiesnek

születik mind, hol

lehet, minek a

hatására,

ennyire

mellé

menni, ah.

Van az Isten,

ha nem hiszed,

legalább féljed.

Talán az lefékez,

 nem mégy úgy

előre, mint

akinek

már

minden

mindegy.

Az anyák

nem  azért

szülnek, hogy

csak, időnként,

láthassák a saját

gyermekeiket.

Másokra bízva

nőnek, hinnye.

Ha nem dolgoznak,

nincs miből éljenek.

Hova lettek a családok,

akik összetartoznak, ah,

csak nem a pénz tette ezt.

Akkorák a különbségek, ha

a tehetségesek, szorgalmasok,

tudással bírók, nem számítanak.

Akkor bízzátok rá, minden fontos

ügyetekben, a saját magatok által,

gyártottakra, bizalommal magatokat.

Édes Hazánk Csodaszép, kérlek ne menj

még, hiszen a széppel, a jókkal, amit ide

teremtettünk, nekünk meg sem  jöttél.

Kérlek Isten nézz le ránk, szeresd a

Hazánk, óvjad az emberieseket, a

 segítőket, hogy segíthessenek.

Hiszen ők minden körülmények

között, segíteni születtek, hinnye.

Kívánok minden jóérzésű embernek,

egészséget, szeretetet, jó szerencsét, ha

 van ezekből éppen elég, minden jó lehet még.

Általános műveltséget növelő /Tenyérolvasó/,

ha már érted, miért fontos ez a családokért.

Magyarországról, Pakson a Hergál

Házból. Online oktatás.

Szeretettel.

Julamami