Gondolkodva, óvatosan, szívesen

 éljél, mások általi, magadnak

is jót, mögé nézés nélkül,

most, te se, ne reméljél.

Ne állj be a nemlétező

sorba, sok ott is már

a csak látszólagos.

Nézz mögé, most

légy te is óvatos,

 nagyon alapos.

Az igazi érték

benned van

ember,

bele

ne

nyúlj

a

csak

csilivilibilis

értéktelenbe.

A látszata az,

hogy neki is

van ám már

véleménye.

Kinevelődik,

csoportba

terelődik,

elveszítve az

egyéniségét.

A tehetsége

meg lemarad,

más a fontos,

nem a belső,

oh, ott meg,

az öltöztetőnő,

mindenkit bele

az „egyenbe”, nem

úszhatja meg egy se.

Neki meg már megvan

mindene, alig győzi őrizni.

Révbe ért azt el is hiszi,

nem fejlődik semmit,

hirtelen lesz, amikor

 talán ő is kijózanodik.

Nagy bajban van ám,

ha ő már különbnek is

 tartja, a többitől magát.

Nagy pénz nélkül már nem

élet az ő élete sem, hiszen

mit szólnának ők ahhoz,

ha volnának olyanok is,

akik a tucattól máris

eltérve élhetnének.

Olyan magasságokat

érnek el, hogy azt

sem tudják, hol a

talaj, csak libbenget,

csak száll, majd, hogy

elszáll a szerzettben.

Nélkülük már nem

tudja, mit vegyen

fel se, a legújabb

szerinti a viselet,

amit kapni lehet.

Azt tükrözi van a

pénzből ott bőven,

be is vonzza az arra

éheseket rendesen.

Nem fejlődött egy

aprócska részletet

sem, jól belevitték

a katyvaszba, nem

szeretném látni azt,

ha rájön mi lett vele.

Tán inkább igazítsd

meg az arcodat,

södörgessed

meg a

még nem

 is létező

 bajszodat is.

Megtanítják,

hát ugyanúgy

látja, már

ugyanazt

gondolja,

ejha,

hűha,

azt a,

igen sok

a másoló,

a karaktert

utánoztató,

a máséval

brillirozó,

betanulta,

azt nyomja.

Igen erős annak

a láthatatlan sara,

nyögik azt sokan.

Már másokat is

jó alaposan

összekavarva,

nem  értik, hát

az valami nagyon

olyan lehet, amit

tudniuk tán nekik is

kellene és látszik az

 elégedettség a fején,

már mindenkit el is ért

 a másoknak kultúrája.

Csak csettintget ő,

a nagy menően

másoltatóan

ható utánzó.

Mintha nem

is sejtené,

hogy van

neki is

saját

énje.

Ott tart

már, hogy

szégyen

lenne, ha

meglátnák,

hogy neki

még van

tartása.

Nem is

vették

észre se,

változott

a divat,

átment

eszesbe.

Sok ember

mondta már,

ej miért is nem

találhattam előbb rád.

Nem szenvedtem volna

ennyit, a többiektől,

meg magamtól se.

Mindent a maga

helyén és idejében,

kiment a divatból

a tisztelet,

a becsület,

a tiszta szó,

a tehetséges,

az önállóan is

tevékenyek.

Nyomják

bele a

semmi

kelletlen

közepébe,

ráfogják,

hogy most

éppen ő az,

akit utálni

kellene.

Látszik a

 sérültsége,

ej de jó pofa,

utánozni kéne.

 Már nem jut az

sem eszükbe,

annyira

affektál,

hogy már

mindent

elronthat,

amiért az ő

családjában,

már néhányan

megszenvedtek.

A megérdemelt

nagyságukig ők

elértek, tartás,

méltóság, eszes,

divat is lehetne.

A saját szintjük

alá keveredtek,

olyan nagyon

igyekeztek,

hogy minden

szépet és jót is

 lényegtelenné

téve félresöpörtek.

A külsővel nem lehet,

elfedni azt sem,

ami nincs,

látásuk,

 tartásuk,

méltóságuk

lenne az ami

a legnagyobb

elérhető kincs.

Lehet elölről is

kezdeni azt

is, amit

még

meg

sem

tanultak,

és bele nem

nőttek abba se,

de ismételik a

 jó nagy semmit.

Ó ha látnátok

kívülről most,

magatokat is

elsiratnátok,

talán már,

változni

sem

tudtok ti.

Egy tucat az

fő a látszatos,

igen maszatos,

s ami még ott

van mögötte.

Attól nem is

más szenved,

hanem te, te,

te, te és te,

akikor azt

meglátja a

maga fölé

helyezett

szeretted,

tükröt tart

már neked.

Elfordulsz,

s nincs

kedved

nevetni sem,

nem sejtetted,

ennyire gyorsan

ér majd az körbe,

hiszen azt te magad

ártásnak találtad ki, s

elkezdett tükröződni.

Azt is tudja ő nincs

már ott mit tennie,

benne kell lennie,

a szintje alattiba,

mindent elölről

kezdhet, de már

nincs semmije se.

Tartása, lelkiereje,

 már méltósága se.

Amiből másoknak is,

 ugyan csak túlzóan sok

 lenne, az is egyre megy,

nincsenek egyéniségek,

ah, minden a léről szól.

Magadnak

gyártottad

már megint

le azt, ami

nem visz

sehova,

tanulni,

fejlődni se,

nem lehet vele,

se benne, se tőle.

Te már tapasztaltan

tudod, apró pici fontos

része az egésznek, mint

mindannyian, te is,

fontos porszem vagy.

Ha egy porszemet úgy

mozdítanak el, hogy azt

ő nem tudta, döntöttek

felette, nem illik bele,

a látszatos semmibe.

Örülhet annak, hogy

kijött a felelőtlenség

magasabb szintjéről,

nem kérnek ott a tükör

nem lett divatos most.

Nagy lesz ám annak

ott a hiánya, a hegy

is leomolhat utána.

Kontroll nélküliek,

leépül az a micsoda,

ha maga fölé emelten,

tudáshiányos, tiszteletet

nélkülöző, sikítva rohant ki

 onnan a lélek és sötétség lett.

Belülről tisztul fel, oldódik meg,

külső kontroll nélkül nem megy.

Igen meglepődik, amikor

azt mondom, jó ember.

Figyelmeztetem, hogy

ne nyúlkáljon bele ebbe,

abba, mert rajta marad,

annak a túlzó energiája.

Minél vaskosabb lesz az,

annál utálatosabban hat,

elfordult tőle a tiszta, ott

marad a sara, nézegetheti.

Fontos lett volna mielőtt

beleszaladt, tudnia hol is

az ő generációs határa.

Mert a minőségi élete

kulcsa, az ott van nála,

nem a pénze mércéje.

Ott rejlik benne mint

az ő lenyomata, egy

pici hangulat, s ha az

 hat, legalább már

nem árthat.

Nem kell

kortyolnia,

az energia

az a sajátja.

Akárki azt

megtanulni

nem is tudja.

Durván le

van fedve,

nem igazi az,

megmaradt ott a

kontrolláló nélküli, a

 látszatos, csak a kóros

körforgásban elfogadott.

Tisztelet, szeretet,

legyen ottan bőven,

hogy vihessenek is

onnan kimenőben.

Magyarországról,

Pakson

a Hergál házból.

 

 

Nem tartozhatsz, csak oda,

tán ide, a lelked kiüresedne.

Hiányozna az a harmóniád,

amit az Isten neked is adott.

Pénzzel nem is pótolható, az

 emberies tudja mindezeket.

Jelez időben az ő sajátja, a

jól felfogott lelkiismerete.

Az emberismerete nélkül

meg, ugyan mire menne.

Tanulni, tapasztalni kéne.

Minden hat s mindenkire.

Más módon s más időben.

Az élet körforgásban van.

Nem különb senki senkinél,

másban teljesítené a sorsát.

Tanuld, hogy tudjad, mert,

egy darabig jelez a lelked,

a szíved és a gondolkodó

agyad, mi a siker neked.

Ha nem kapja meg ő azt,

az éhsége is erősebb lesz.

Keresi a lehetőséget, tán,

rájön lehet, már sikeres.

„Nem tudtam ezt bácsi,

hogy a kisbencének,

nem szabadna,

a folyón

halászni.

Sír, zokog,

keservesen,

valami eltört,

benne, ah rendesen.

Jól van na, te gyermek,

ne ríjjá má, ideszalajtasz

mindenkit, azt a mindenit.

Régóta száradnak azok a

hálók, el is szakadhatnak,

ha avatatlan kezek is,

babrálnak rajtuk.

Az igaz, nincs

is ki halásszon.

Nem tanítják ez

 ősi mesterséget se.

Pedig van a mondás,

tanítsad meg halászni,

hogy legyen mit ennie.”.

Van aki jól letudja

halászni, van

olyan, aki,

a felkavartban,

tanul meg vadászni.

2015. karácsonyára

szántam a könyvemet,

amiben írtam a hálóról.

A csoda címet adtam neki.

Nincs bennem a hozzávaló,

én nem tudok semmit eladni.

Így csak írok, van, hogy sírok,

hála Isten érző ember vagyok.

Valaki mondta, ember bízva

bízzál, na ez nagyon belém

ivódott, amikor születtem.

Aszerint élek, hogy senki

sem született fölöslegesen.

Mindenki hozott valami jót,

szépet, valamit hozzátenni.

Ahhoz ami biztosítja azt,

lesz a holnapban jó.

Nem minden másé,

 van a jóembereké,

akik nem tudnak,

élni csak önmaguké.

Van aki nem tudja,

adok – kapok, jó

körforgásban

maradok.

Felhalmoz,

ártó lesz az,

felborulhat,

az egyensúly.

Megszűnhet a

motiváció általa.

Anélkül meg szürke,

a színe, a gondolatnak,

csak magára gondol majd.

Abból indul ki mennyit tud

abból is majd jól profitálni.

Mikor a hozott feladatunk,

elfogyott, s illene váltani,

s másik oldalon tanulni.

Azt amit nem hoztunk.

Egy lábon egy életen

keresztül mégsem,

ugrálhatunk, ne

legyenek, olyan

emberek sokan.

Akik azt nézik

mit ronthatnának

el, hogy elvegyék a

kedvét, a minőséget

nyújtó emberieseknek.

Hiszen tudják, ha láthatnák

az intelligenseket a többiek,

lehet megtanulnák, amit nem

hoztak, de hasznukra válhatna.

Szüksége lenne, mindenkinek mind

a két oldalát megtanulni, két lábon állni.

Mondom ezt én, akiről feltételezik sokan,

csak a jó oldalam van, igyekeztem tanulni,

tapasztalva is haladni, s amit nem tartottam

jónak, az olvasatom szerint működővé tenni.

Nem az ilyen emberekkel van baj, majd látod,

a saját idődben, magad szerint használhatóvá

formálod, mert tudni fogod, nem lehet csak,

úgy beleélni, mások szerint reménykedni.

Magadat kell hát jól működővé formálnod,

minta lehetnél az életviteleddel, nem ártó.

Tanítsd meg a többleteddel azokat, akiknek

nincsenek olyan többlete, másban hozták azt.

Az egészséges körforgás nem áll meg, ha nem

veszed fel a ritmusát, hozzáformálva ahhoz,

magadat, használod a gondolkodó agyadat.

Egyenként születtünk, alkotni, teremteni,

ki mit hozott, abból jól megéljen, lehetőség

szerint a legjobbat magunkból időben kihozni.

Amit hozzáadhatunk ahhoz, amiből lehet kivenni,

amikor már tettünk bele eleget, a körforgásról szól ez.

Jószerencsét jó emberek, ti tudjátok tisztelettel élni könnyebb.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, most is szeretettel.

Julamami

 

 

 

 

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó” , önismereti oktatás.

Ez egy ötperces föstésem, valaki örült neki biztosan,

mert neki adtam,  hátha épp ezzel, megvigaszaltam.

Kérlek,  ne várd el tőlem, hogy mások szerint éljek.

Ismerem a sorsomat, a generációs feladatomat,

engedd meg, hogy teljesítsem,  kérlek.

Ne várd el  tőlem, hogy úgy

éljek, mintha a többi

ember élete

nem

érdekelne, hinnye.

Segítőnek születtem, amikor abban

már magamhoz képest teljesítettem,

prevenciós lett belőlem, hinnye.

Tudom, nem mindenkit

érdekel a mások sorsa.

Nem az ő dolga, vannak arra emberek, azt gondolja,

vagy azt is mondja, kontrétan nem tudja, sehol sem

lehet olvasni, sem hallani róla.

Most, hogy jön a tél újra, van-e

mindenkinek tüzelője, mennyiből

és hogyan élnek az emberek, ah.

Honnan indultam, meddig értem, na

nem igen sokra jutottam, az örök  elégedetlenek

szemében, szerintük toporgok a kisemberségemben.

Nagy vezetéknevet kaptam, valaki elrontotta generációsan,

elhitte, hogy nekünk jót akarnak.  Olyanba fektetett, amit át sem

láthatott rendesen, ah, a kevés mindene helyett, semmije sem lett.

Abba születtem bele, a magzati szakaszomban átéltem mindezeket.

Ami azóta is belülről figyelmeztet, ne foglalkozzak olyannal, amihez

nem  értek. Hát megtanultam, ami éppen aktuálisan érdekelt és volt

rá lehetőségem, tanulni mentem, a hiányát felnőttként megértettem.

Egy ideje már arra motiváltan beláttam, szüksége van a lelkemnek, a

szívemnek, a gondolkodó agyamnak arra,  hogy visszanézzek.

Mire voltam a saját életemben eddig képes, szeretném,

átélni a magamhoz képest, az elégedettség érzését.

Valaki azt mondta,  nem  gondolta, hogy

jól vagyok, másra számíthatott.

Van akinek sosem volt

könnyű az élete,

hát nem nyafog.

Csinálja azon belül

ami van, ahogy lehet.

Nem vagyok sportember,

de nagy agyalós vagyok.

Viszont tiszelve ismerek,

kitűnő sportembereket.

Alkalmazkodni tudni

fontos, azt mondom.

Kisnyugdíjasokból

összehozhatnánk,

egy ugyan már elég

ütött-kopott

focicsapatot, hinnye.

Hátha bekerülnénk, a jó minőségű életeket

szelektáló, döntőknek, a látókörébe.

Mi is megkaphatnánk

azt, amiből minőségi

életet élhetnénk, a

 már megvalósított,

teljesítésünkhöz

képest, hinnye.

Bocsánat.

Mihez képest vagyok a

helyemen, most meg már

elsötétül a képernyőm is, hinnye.

Hagyjál már írni, miért fáj az neked,

ha a magamhoz képest alacsony

nyugdíjamhoz teremtenék.

Kommunikálnék.

Csak nem,  hogy

használod a web-tenyeret,

valamire úgy, hogy meg

sem kérdeztél engemet,

azt neked szabad-e, hinnye.

Nem engedtem meg senkinek.

Dolgozom, teszem a

dolgom, gyakorlom, a

 hivtásomat naponta+++++++++++++++.

Hát így néz ki, ha megindul az ami eddig, nem plusz jel volt.

Valaki azt is mondta,  vannak akiknek mindent lehet, a védjegy,

ha akarják nem védjegy.  Édes Hazám Csodaszép, kérlek, ne

menj még, hiszen a szépeket,  a jókat,  amit ide bele

teremtettem, azzal még meg sem jöttél.

Tudom, hogy nem tudtam önző

módon élni és magamra

gondolva teremteni.

Nem csukhattam be

a szemeimet, úgy aztán

láttam, hol vannak  azok, ahol

ha kértek, hát  segítettem rögvest.

Az igaz, a belső kontrollom,  tartásom,

emberi méltóságom miatt tettem mindent.

Ugyan, hogy élhettem volna úgy, becsukott

szemmel, hogy ne lássam meg, mit  fontos tennem.

Ezért hát, fontos lenne a szintek  közötti fordítás, hogy az

 egy anyanyelvet beszélők, de különböző szinteken élők,

érthessék egymást, ne beszéljenek el  egymás mellett.

Sokat tapasztaltként tudom, van az Isten, megtudja

majd, mindenki a saját szintjén, idejében, hinnye.

Ne használjad, a Műhely, a megelőzés e.v.,

web-tenyer,

julamami,

nem a tulajdonod,

csinálj magadnak, azon dolgozz, hinnye.

Ahhoz, hogy csak gátakat kapjak, már koros vagyok, nem

az a gondom, hogy nem  tiszteled a mások tulajdonát. Az biza

már ne legyen az én gondom, igazítsál kérlek, a felfogásodon.

Nem teremtettél hát nem a tied,  csak leépűl tőle a  lelkes  éned,

ha mások  lehetőségeit magadénak veszed, mit szól a lelkiismereted.

 Szeretném már úgy értékelni, az életemet, hogy Megcsináltam,

Hazaértem, magamhoz, a teljesítésemhez képest, ugye érted.

A gondolkodó agyaknak, szüksége van, a napi sikerélményekre,

mert az éltető  ereje az  a lelkes, szíves énnek,  ugye érted, hinnye.

Legalább ne árts, senkit se bánts, magadra is jól vigyázz, téged sem

pótolhat senki más. Önismereti oktatás, nevelés, érted, ha érted.