Az élet, élni szeret…2020.11.24. – 2016.05.12. https://julamami.com, web-tenyer.com

Prevenciósként, Műhely, a  megelőzésért,

szükséges megtennem azt a sorsomért,

amit generációs alapként hátra hagynék.

Ugyan miért szégyenkeznék, 70. az évem,

amikor a nyugdíjam talán 54.000.-Ft lett.

Talán nem dolgoztam eleget, a nettóból

kiszámolt nem nyugtat meg, így hát,

gyakorlom a hivatásomat naponta.

Miért várnék arra, hogy megértsék,

odahatni nem is kísérleteznék. Inkább

26. éve, tapasztalva, tanulva, oktatom a

saját feltaláltamat, igény szerint nevelve

a saját sorsodhoz, a saját életritmusodban.

Lehet, hogy az ingyenes reklám lehetőségeim

nem vitték ezt el magasabb szintekre, viszont

mindennek megvan a maga ideje, hát íme.

Ha megtalálná egy értően emberséges a

vevőjét  a feltaláltamnak, oktathatnám már

csoportoknak. Online, hogy a várakozásban

ezáltal is tudjanak fejlődni emberségükben is.

Hiszen összefüggésében látva erről szól, minden

az egyes emberben történik, a fejlődése fontos,

nem többen, egyenként születtünk mindannyian.

Amikor nincs lehetősége tanulva  is fejlődni, nem

tud a belső kontrolljának  megfelelően teljesíteni.

Ha nem tud kiteljesedni és szerinted fog majd élni,

nem tud mást majd, mint kérni, kérni, kérni, kérni,

tán az önmagához fejlődését szükséges biztosítani.

Online oktatom, megtanulják az összefüggésében látást,

hogy a saját gondolataik időben a helyükre kerüljenek.

Érvelj, győzz meg legyőzni könnyű engemet, nem

harcolni, ah,  tán feltalálni és azt oktatni  születtem.

Magyarország, Paks a szülőhelyem, először itt lenne

fontos a körforgásba visszahelyezni ezt a tudást.

70.  az évem ideje lenne átadnom mindazoknak,

akiknek fontos, hogy teljesíteni tudják-e a

sorsukat, a generációs feladataikat, hinnye.

Tisztelet, Emberismeret, Önismeret, Önbecsülés,

szerintem leginkább most erre lenne szükség,

hogy az egészséges körforgásod meglegyen.

Eleget tudjál tenni, mind a két oldaladnak

az elvárásainak, a belső egyensúlyod miatt.

A feltaláltam oktatása közben meglátod,

a saját sorsodban a lehetőségeidnek sorát.

Aki meg a pénzt vállalta fel, lásson azzal

jól el, az emberséges életünket élnénk.

Az életednek az egészséges

körforgását tapasztalva,

fejlődik a lelked,

 a szíved,

s a gondolkodó agyad.

Az anya, az apa, egymás felé,

a gyermekeiknek, szüleiknek,

a testvérek egymásnak,

a legmagasabb,

rezgésűek dolga.

Nem az életkoruk,

határozza meg, ki

az a jó mintát mutató,

oda – vissza van feladat,

 tiszteletet gyakorolnak.

Boldogulva élik meg,

a sorsukat teljesítve.

Saját és generációsan,

feladatukat is,

a Hazájukban,

teljesíteni képesek.

 A szeretetre tanítók,

megtartóan gondoskodók,

hitelesek, megbízhatóak.

Erőt,

tartást adók,

ésszel felérve,

családot formálók.

Arra beérve már,

elfogadóan is szíves,

lelkes, gondolkodóan

eszes döntőképesek.

Szép jövőben hinni,

szabadon jönni – menni,

tisztán meglátni a hétköznapi csodát.

Ünnep az élet, ha a feltisztulásra,

már vágyik a Világ.

Ne tegyél senki ellen,

semmi rosszat,

mert az rád visszahat.

Tapasztalva tanultál meg,

sok mindent, jót és szépet,

ettől egyenes a gerinced,

hatásos a belső tartásod,

magas a lélekrezgésed.

A jótól a rosszig,

sokféle az élethelyzet,

észre kellene vegyétek,

azokat a csábító eseteket,

ha nincs fék benneteket,

hát tanuljátok azt is meg.

Jó lenne ha az emberek,

önmagukhoz, mások felé,

a szintjükhöz méltóan,

igényesek lennének.

Nézz magadban szét,

a csodával is felér,

a lelkünk tiszta tükre,

bizony mind így érkezünk le.

A sorsod a tied, nem mindegy,

hogy magad szerint, felismerve,

vagy mások hatására éled meg.

Tedd rendbe a múltat a lelkedben,

figyelj a mára, a „most” pillanatára.

Minden egy, egy apró porszem rezdülése

a jövőd, a sorsod jó életminőségének lehetősége.

Az adott feladataidnak a teljesítése generációsan,

hogy ne hagyjad hátra a következőknek negatívan.

Online oktatás neked Magyarországon, Pakson,

vagy Online, ha bárhol is éltek most a Világban.

Adjon az Isten minden földi jó mellé most,

jó egészséget, békességet, tiszteletet.

S azt amit a saját Hazánkba, ide bele

teremtettünk, azt vissza is kapjuk.

Ne tegyél a saját mérlegedre

bennünket, érvelni tanuljál

meg, a könnyű beszéd,

nem ad, csak elvesz.

A sorsunkat élnénk,

vannak generációsan

is feladataink, hogy ne

hagyjunk magunk után,

hiányokat. Az el nem végzett

halmozódik, az idő halad, nem

vár a kényelmesekre, megoldja

úgy, ahogy jó a legtöbbjüknek.

Figyelj, hogy mit kívánsz, mert

ha megadatik, abban fogunk élni,

nemcsak a többiek, ah te magad is.

Julamami
Magyarországról, a Hergál
Házból. Julamami szeretettel.