Bocsánat, én nem érteni… 2020.12.31. https://julamami.com, https://webtenyer.com

Bocsánat, én nem érteni, valaki elmagyarázná nekem kérem szépen,

azt a nem veszik észre, hogy mindenki látja, tudja, megváltozott, ah,

Az alkalmazkodni tudás egy fontos állomása az emberesedésnek is,

az alázat gyakorlásának lehetőségét, úgyis odateszi a sors többszőr.

Az alkalmas rajzaimnál oktatom, igény szerint sorsához is nevelem,

nagyon megtornáztatja az agyakat, pályázáshoz még nem alkalmas,

mert sportot nem csinálhatok belőle, nem vagyok annak  az értője.

 

julamami
Néhány pillanatnyi hatás. Julamami

Megerősíti viszont a lelkeket, a saját ritmusukban tartja a szívüket,

hisz abban a rezgésben folyik az oktatás, ami a lejobbkor jött nekik.

Ha az alázat nem érett bennünk, felelős feladatot vállalva, bizonyára

lehet, hogy az érettebb tudással bírók között éretlennek tűnhetünk.

Nem az életkornak a függvénye a tudás, ebben a felgyorsult Világban

a legnagyobb ajándék egymás felé tán a tisztelettel való  odafigyelés.

Mi az öregedés felé túl gyorsan haladók, összeértünk a fiataloknak a

várakoztatásával és ideje valamit kezdeni ezzel a helyzettel, hinnye.

A tiszta energiák adottak, akinek van rá igénye, hát megváltozhat,

megtanulja amit tudásként nem hozott, ez egy megváltozott állapot.

Átadni a tudásomat oda, ahol már közben beértek a tudásomnak a

 fogadására, így a felgyorsult Világhoz, már alkalmazkodni tudnánk.

Csupán a felelősen döntés hiányzik, vegyék meg és oktatom máris

nagyban Online, most éppen a semmire várakozást kitöltve vele.

A miért ne tehetném, hát megosztom azt a facebook közösségi

oldalán amit szeretném, hogy más is láthasson. Ne maradjon

ki a jóból ő sem, hiszen ezeket az oldalakat a tulajdonosai,

gondolom azért is hozták létre, hogy a Nép számára is

 legyen lehetőség, íngyenesen kommunikálni ott.

Ne szakadjon véglegesen el a Néptől, ahonnan

esetleg származott, adjon visszafele is amit

megélhet a sikereivel, költsön a Népnek

a jótékony valósághoz igazodására.

Ne szakadjanak el végleg a szintek,

hiszen a gyakorlat az, hogy abból

tömény irigység formálódhat, ah.

Átfordultunk. Julamami
A csoda., írta Heringes Árpádné. Julamami

Átadni a tudást oda, ahol arra már éretten

tudással  rendelkezőkként veszik át az oktatását.

Nem megszabadulni kívánok a feltaláltamtól, ah,

leginkább jó kezekbe szeretném betanítva átadni.

Hiszen az engemet megtisztelő sokaság  hozta

hozzám el, mindkét tenyerével tisztelt meg.

Mivel a gyakorlatból merített elméletről

beszélek, nem szokványos ebben sem.

Viszont nincsen benne semmi ami

eltérne az emberséges élettől,

megérinti az embereknek a sorsát,

mert ott hordják a tenyereikben.

Lehet építeni rá, mert a belső

kontroll azonnal  jelzi, azt, hogy a

 kontroll  határainkat ne hagyjuk el.

Könnyen megjegyezhető mert az

érzés, belőlünk való értünk szóló.

Nem lehet megúszni, mert szükséges

átérezve tanulni, minden jelet látni,

ahogy tanuljuk, úgy jön fel minden,

ami addig megoldatlan ott rekedt.

Julamami
Az időőben  takarítás,  semmiben sem árthat. Julamami

A tetszésünket kinyilvánítani,

ezen a módon, hiszen a

Hazánkban mi a

Nép egyszerű

és most nagyon

gyorsan öregedő

gyermeklelkűen is

felnőttei vagyunk.

Amit mondtam, megmondtam.
Julamami

Nem keseregnénk,

inkább magunkhoz

vennénk a tudásnak

a frissitő energiáit.

Facebook lehetőség,

 hát megosztjuk mi azt,

 más hozzáértők is lássák,

tudunk még örülni másokkal.

Az agy tápláléka az a siker maga,

ha nincs belőle naponta, keresi

a  megoldást, átveszi a testünk

és  lelkünk felett az irányítást.

2020 van, tudás nélkül már

nincs teljes sikere senkinek.

Megtanulom hát a racionális

oldalamhoz igazodva,

hogy boldogulni tudjak,

miként tudnék alapokat

adni a következőknek,

ha nem venném fel most

azt a ritmust, ami életszerű.

Átadnám azt a tudást, amit

pont nekem szánt az Isten,

nálam van biztos kezekben.

Ne kérdezd, hogy mikor

hagyom  abba, akkor fogom,

ha megvette egy arra igényes.

Azt amire nagy szükség lenne

most, hogy mindenki lépni

tudjon a saját életrimusában,

akinek van a fejlődésére igénye.

Készen állok az oktatására,

ha rendelkezésemre áll

hozzá, minden arra

alkalmas eszköz,

most éppen az Online.

A szeretet madara.
Körforgásban van a Világ. Julamami

A 70.  évemben ne várakozzunk,

haladjunk, fejlődjünk most is.

Ha nem ismered a térlátást,

a Világ azért rád is lát ám,

ha nem haladsz, lemaradsz.

Mind különböző módokon

nevelődtünk, más iskolákba

jártunk, viszont egy a Hazánk,

ez itt amibe beleteremtettük a

sok jót és a szépet. Elhittük azt

amit éppen az aktuálisan

megmondó emberek

el akartak hitetni

velünk, így jártunk,

 sokat várakoztunk.

Nincsen annyi a

nyugdíjunk, hogy

abból  megélhetnénk,

lám dolgozunk amíg élünk.

Ezt jól kitalálták nekünk, hát

megmarad az önbecsülésünk,

tartás nélkül mivé lennénk, ah,

hát korosan is emberesedünk.

Bocsánat, hogy mondom,

volt aki azt mondta ne írjak

ilyeneket, mert mit gondolnak

rólam  majd ha elolvassák, hogy

jövök ahhoz,  hogy oktassam amit

feltaláltam, ha ilyen egyszerű vagyok.

Nagyszerűen megvagyok az egyszerűben.

Magamhoz képest vagyok ám egyszerű,

hiszen így megélni azt amit nekem

adott az Isten és akik megtiszteltek,

hogy az én alázatom a gazdagságom,

jó érzéssel tölti be a lelkemet most is.

Boldogulni tanulok hinnye, már tíz éve,

úgy, hogy voltak akiknek nem  tetszett tán, a

 tartásom, az emberségem, tán az Isten hitem se.

Igen nagyon sok emberrel való találkozás által,

segíts magadon az Isten is megsegít volt,

a  legnagyobb kapaszkodóm, magamra

voltam utalva a tudásom, a hivatásom

által. Hiszen adni születtem, viszont

egy idő után már nem tehettem azt.

Azért talán azzal ujabb ellenzőket

fordítottam el, kimondtam, nem.

Sokadik gyermekként magamat

úgy is nevelni igyekeztem, hogy

ne vesszek el az irigységnek a

tengerében, nem volt miért.

Emberismerettel vagyok

sokféleképpen átéltem,

amikor csak suttogni

mertem. Bejött, átvette azt

akitől akkor már tartottam,

megnyugodott ő is suttogott.

A feltaláltam az, ami adja

a megélhetésemet, tíz éve

annak az oktatásából is élek.

Igen bizony a hivatásommá lett,

jövőre már 55 ezer forint lesz a

nyugdíjam, ha betartják az igéretüket.

A szeretet virágának mondom. Julamami
Az élet élni szeret, hát éljen a szeretet. Julamami

Gyermekkoromban vártam, hogy majd

ha felnőtt leszek, akkor úgy élek mint

akiket láttunk mutatni a televiziókban.

Aztán rájöttem az nem  a valóság volt

akkor sem. Most meg beérjük már lassan

azzal, amit nagyon sokszor láttunk, hiszen

azt is megszokjuk, most nincs hol  elmondjuk.

A hazai televizióban szeretnénk látni mi a Nép,

új filmeket, ne csak ismétléseket, nem vagyunk

igénytelenek, megilletne már a jó bennünket.

Persze jó lett volna látni akkor mindazokat, a napi

 közvetítéseket, ahol Népként felettünk döntöttek.

Legalább mint a meccseken drukkolhattunk volna,

kivihettük volna magunkból azt a sok összejött, ki

nem mondott szót, jelzőt, hogy oldódjunk általuk.

Ha nincs más módja annak, beérnénk azzal is, ha

 kivetítenék és a szabadban láthatnánk legalább,

persze nem hangoskodva, mert másokat zavarhat,

nem tesz jót az egészségnek, ha szomorú a Nép.

Nem ezért dolgoztunk ennyit és hordtuk sietve

a gyermekeinket a megőrző helyekre naponta,

hogy nettóból legyen kiszámolva, megalázóan.

Számomra fontos az emberségem, nem adnám

a tisztességes életvitelemet semmi egyébért.

Lehet, hogy értéktelennek néznek  azok akik

másképp döntöttek, nem  gond az nekem, ha

nem köszönnek, attól még jó köszönő vagyok.

Ne várják tőlem, hogy ne reagáljam le azt ami

túlmegy azon, hogy én az emberségest várom.

Legfeljebb nem  leszünk kellemes ismerősei

egymásnak, barátságban meg végképp nem.

Akkora magasságokban én nem vagyok járatos.

Ah attól még tőlem azt csinálnak amit akarnak,

lehet most is gügyének gondolni, tudom,  hogy

van az Isten, nem győzködök senkit sem róla.

Láthattam amit láttunk, átélhettem a másik

oldalnak az emberségét, hiszen van az Isten.

Hát megyek tovább amerre mutatja  az utat,

akik arra igényesek, megtanulják tőlem azt,

ami működik, hiába miért keresgélnének már.

Bele van rajzolva mindenkinek a saját sorsa,

van akinek meg is erősödtek benne a jelei,

pont ott ahol most tart, megcsinálhatja azt.

Nincs benne semmi meseszerű, a valóság az.

A jobb oldalon van az anyai feladatok sora,

a  bal oldalon pedig az apai generációs feladatok,

középen húzódik felfele az embereknek a sorsa.

Van aki a feladatai által lenne gazdag, ha tudna róla,

hogy nemcsak egyféle a gazdagság, kétféle az oldal.

Ki mit hozott sorsként, generációs feladataként, azt

lenne szükséges megcsinálnia, hogy boldoguljon.

Vannak akik már készen vannak és váltaniuk

lenne szükséges, hogy ne várakozzanak,

mert azon az oldalon már nincsen mire.

Mozgásban tartani a gondolkodó agyat,

kapjon az egészséges egyensúlyához valós

feladatokat, megcsinálhatná ha ott az ideje.

Nem igyekszem meggyőzni senkit sem arról,

hogy higgye el ezt, viszont akik megtanulták

már tudják, összefüggésében láthatják azt.

Azt sem sorolgatnám, hogy tegye rendbe

aki csak teheti a lelkiéletét, a sorsa szerint

könnyebb lenne élnie már, nem mondom.

Vannak akik erre hivatottak, nem bánom.

Meggyőzni senkit sem szükséges akkor,

ha ráhangolódva megtanulja mindazt,

amit a sok hozzám érkező, megtisztelő

emberséges áradat elhozott mindeddig.

Julamami
Egyenként születtünk, más sorsot hoztunk. Tiszteletet, önbecsülést, alázatot tanulunk. Julamami

S amikor egy nap alatt lerajzoltam azt a

részét amiből a védjegyes oktatási forma

lett, tudtam, hogy létezik a teremtő Isten.

Nem kényeztetett az élet semmi módon,

erős lelkű lettem, miután háromszor épp

csak el nem mentem, túléltem mindazokat.

Életben tartott az a tudat, hogy a sorsomat

más nem csinálhatja úgy meg mint én magam.

Megértőkre nem  nagyon találtam, legalábbis

megtartották maguknak, nem volt szükséges az,

nem kaptam rá a dicséretre sem, volt belőle.

Akkor sem amikor az első években több helyen

tartottam előadásokat, úgy tűnt sikeresek voltak.

Amikor rájöttem, hogy rajongóim lennének sokan,

onnan elköszöntem, akkor nem  tudtam volna kezelni.

Ahol nem kaptuk meg a kellő tiszteletet a tolmáccsal, oda

többet nem mentem, nem az volt a gyakorlat, hogy majd

változtatnak rajta. Kezelhetőbbé, emberségesebbé lesz,

inkább elvárták volna azt, ami nehezen volt elviselhető.

Nem alkalmazkodtak, hiszen megkaptuk a jó fizetséget.

Azt hangoztatták, amikor szakadt az eső a nyakunkba, a

 megóvásunkért a diszletet nem teríthetjük magunkra,

onnan is elköszöntem, sokáig lábadoztam csak utána.

A  Szülőhely, a Haza az más azt gondolná  az ilyen mint

én magam, innen nem költözik  el  az ember lánya, akkor

sem, ha utána betöltötték a helyét a máshonnan hozottal.

A Haza az olyan mint a szülőanya, megóvja az övéit mind,

nem úgy válogatja ki, hogy ki hozta baloldalról az apai ágát,

ki meg jobboldalról az anyai generációs feladatait oldja meg.

Két oldallal születtünk, páros szerveink  vannak, nemcsak egy

ügyben van tennivalónk az életünk során, na és a sorsunkat

szeretnénk megélni, hogy jó minőségű életet biztosítsunk a

  következőknek, hiszen itt marad a lenyomata mindenkinek.

Aki nem látja meg magát a tükörben, meg is kérhetné azokat

akik  nem éppen visszafogottak, mondják meg őszintén milyen.

Persze ha tart  tőle, hogy mit fog hallani az más, akkor tán ne,

Isten óvjon mindenkit attól ha még megsértődni most is tud.

Hiszen minden őszinte tükör arra figyelmeztet bennünket,

hogy miben vagyunk  még fejletlenek, mit tanuljunk meg.

Ahhoz még csak a  70. évemben vagyok, nem  szeretném

azt hinni, hogy én minden, uram bocsá  többet tudok mint

bárki más fejlődni képes, tanulékony, vagy emberséges.

Szomorkodni sem fogok senkinek a meggondolatlansága

miatt,  hiszen mindenki magának gyártja le mindazokat,

amiket később majd nem szívesen vállal fel döntésének.

Óriási felelősség minden olyan, ami az emberek élete,

sorsa, fejlődése, életminősége, lelki – testi egyensúlya, az

egészséges életvitele feletti jó döntést kívánna naponta.

Mert, hogy ehhez nagyon komoly, jó minőségű tudásra

és folyamatos fejlődési lehetőségekre van szükség, hogy

ne legyen semmi  olyan,  amit ne  tudna megoldani rögtön.

A fokozatosságra szoktam utalni, mint a járható lépcsőkre,

azt nem ugrálva tenni meg, biztos lépésekkel végigmenni.

Ilyenek az emberi sorsok, ha tudnak  róla az emberek már

van mire építeniük a holnapjukat, a jövőképüket, terveznek.

Hát bizony nem megfelelő pénzmennyiséggel, ahhoz képest,

amit elvárnak az árak, a díjszabások, valóban jó minőség legyen.

Csupán annyit engednék meg magamnak és ne vegyék  zokon,

ha annyira nem fontos, hogy kinek van arra, kinek meg nincsen.

A végigdolgozott élete után, megfelelő összegű nyugdíja  sem,

akkor lehet, hogy elnéztek valamit, nem számoltak azzal, hogy

az Isten adta Nép által  lett szinte minden. Ha nem  kapják  meg

a megfelelő tiszteletet, durcásak is szoktak lenni eredményesen,

 azután ki és mennyiért tudja majd megbékíteni már a valósággal.

Nem kellene zokon venni semmi ilyet amivel én itt megengedem

magamnak, hogy így írjak, talán nem mindig velem  van gond se,

csupán megszokták, hogy nem szerettem volna ártani senkinek.

Igen vagyunk ilyen emberségesek, nem  kevesen, nem választ el

bennünket egymástól az, hogy kinek van kinek  meg nincs pénze.

Vagyunk, létezünk, korosan is tervezünk, mert nem tudtuk még

megoldani azt amit az Isten tehetségként adott nekünk, átadnánk,

azt ami a többletünk, hiszen ez itt a  Magyar Hazánk,  mi meg a  Nép.

Különböző szinten  élő, igyekvő, szorgalmas, emberségesen működő

sokaság, nincs a hátunra írva, nem járunk csoportokba, mégis tudjuk,

hiszen nem ártunk, nem bántunk és megtanuljuk, hogy magunkra is

jól vigyázzunk, mert nincs felelőse most annak se, mihez kezdjünk.

Hát rábízzuk magunkat az Isten  adta tehetséges sorsunkra, nem

várunk semmi olyat amit úgy sem várhatunk, van az Isten tudjuk.

Megtanuljuk  humososan felfogni, majd  összenevetünk mind,

hiszen kitisztulnak majd a fejek  és a tájak is. Rájön mindenki,

egyedül nem megy és nincs benne öröme se, ha nem mondhatja

mert nincs miért azt köszönni. Nincs hova menni, akkor se, ha nem

tudunk  itt jó minőségű életet élni, hiszen ez a Hazánk, mi vagyunk

ennek a fontos helynek a megteremtői, máshol nem ilyen semmi.

S nem is tudhat vigyázni rá más úgy, mint aki Hazaszeretővé vált,

ezt is szükséges megtanulnunk, most van ehhez is időnk, módunk.

Egy Haza csak egy, nem pótolhatja sehol semmi más, ez a Hazánk.

Julamami
Julamami szeretettel.

 

A saját felelős döntése szükséges… 2016.06.17.- 2020.12.29. https:// julamami.com, https://webtenyer.com

 

 

Nem csodálkoznék rajta, hogyha itt – ott,

elropnának egy ritmusos csárdást, csupán az

egészséges körforgásának a hatásai miatt.

Hol ide, hol meg amoda csapódik a bárka,

hozzáértőkre várva.

Sok tehetséget, feltalálót,

emberségest, a Világ által híressé

lettet adott, ez a hely, ahova születtünk

és  mindannyian a Hazánknak érezhettünk.

Megtartanánk, hiszen nincsen másik Hazánk.

Meditálhatsz is akár bele is aludhatsz abba is,

ha  nem észleled a saját életritmusodat sem,

hogy teljesíted a sorsodat és generációsan.

Lám a felgyorsult pörgéshez szükséges

most is alkalmazkodnunk,

aki nem jut el az alapokig sem,

arra nincs miért várni, mert lemaradt.

Szükséges a sikerélmény is, az a tápláléka az

agyunknak, menni, haladni és mozgásban maradni,

leépülést hoz ha nincs mire és miért várakozni, ah.

Az egy rezgésszinten lévők értik egymást,

nem a megszerzett jólét adja ám

 az emberségest, sem a jó hatást.

Nem lesz vonzó a hamis, sem az

álságos, a tiszta hatásokra vágynak,

most is már az igényes emberségesek.

Hiszen 7 éve annak, hogy átfordultunk és

így már a jó energiák érezhetően erősebben hatnak.

Bocsánat, ha megbántódna bárki, feltaláltam valami fontosat.

Nem tudja azt más csak én magam tudom átadni és oda, ahol arra

igényesen eldöntik, megveszik a feltaláltamat és betanítok sokakat.

Szegény Hazánk Csodaszép,

ah, el ne hagyjon bennünket a valóság.

A saját sorsod felől, neked illene döntened.

Figyelj ha a lelked pulzál, valamit feléd sejtet,

figyelj a lelkedre emberséges, az érzést a legfőbb

vágyadat adja át, a tisztelet és a

szeretetet,

neked szánva,

hátha teszel érte végre,

s nem hagyod egyensúly nélkül tovább.

Adja a szívednek a jeleket, mit, hogyan érzel jól,

tegyél meg mindent mindazért, hogy boldogulni tudjál.

Hozzátok össze a családotoknak minden hozzáértő tagját,

most tanulni tudtok online, nagy szükség van most minderre.

Önismereti oktatás, generációs feladataitok, kinek mi a dolga.

Ne a mások jól boldogulását irigyeljed, hát tegyél magadért,

ha mások szabják meg a sorsodat, vagy valamit annyira hőn

áhítasz, hogy csak gépiesen mondod – mondod, ismétled.

S tényleg el is hiszed, hogy annyi elég, a saját sejted is,

rajtad majd jót kacag, hogy elhitted azt a katyvaszt.

Ne csak jót igyál – egyél, lelkileg is kiteljesedhetnél,

ha magadra is elégszer és jól figyelnél, abban is,

amiben vagy éppen eredményesebb lehetnél.

Generációsan fontos feladatot hoztatok, ah,

ki mit hozott sorsaként, kiegészülhet vele

a családtagoknak az összetartó energiája.

Ne szégyeljél kérni a család nagyon fontos,

egy az ügy, megmaradni emberségesnek.

Csináljatok hát mérleget, mi a hozott helyes,

s mi az, amit mások hatására már átvettetek.

Dolog van és sok helyrehozható feladat az,

amire most szükséges ráhangolódnotok.

A tökéletes az csak a teremtő Isten, azt a.

Kérdezzetek és felelni fogok, kérjétek azt,

onnan ahol most a döntések vannak, hogy

az oktatásomra nagy szükség lenne, van.

Meg és betanítom mindazt a nevelőknek,

oktatóknak, a hivatásukhoz kiegészítésnek,

amit feltaláltam védjegyesen online oktatom.

Ne maradjanak magukra sem a szülők, akik

nem gondolták, hogy ilyen erősek a hatások, ah.

Sem a gyermekek, fiatalok, se a korán öregedők,

az egyensúlyt meg lehetne tartani, ha felépítjük.

Annak megfelelően, ahogy most működőképes,

családon belül kerüljön az, hitelesen a helyére.

Nem lehet nélkülözni azt amit a tudás adhat,

ha itt találtam fel, itt lenne rá nagy szükség.

Azután beutaznának érte már bárhonnan,

hitelesen bizonyítottan működőképes ez,

ide hozná az emberségesen jó minőséget.

Csoportos oktatásra, be lehet jelentkezni,

70. évemben vagyok, ne várakoztassanak.

A 06707253808 kihangosítással, vagy ha

vannak ötletek másképp is hát oldjuk meg.

A szívedtől már átvette a ritmust a lelked,

együtt vannak ketten ahhoz elég erősen,

hogy jelezzék a gondolkodó agyadnak,

most már csak a jó döntésre várnak.

Összetett tudás, kiteljesedett hatás,

talpra állhat egészséges lelkierőt ad.

Minden körülmények között most

is emberséges maradj, ne vigyen

el a valóságtól a mű csillogás sem.

Ha a múltadat keresed a jelenben,

segítséget onnan várhatsz, ahol

akkor se amikor túl magasan voltál,

nem feledkeztél meg. A Nép jólétét,

biztosítottad, oda a jót a szépet adtad,

az egyensúlyt is megtarthattad, azt a.

Ne tartsatok hát meg, magatoknak

mindent, úgy a könnyű felé vinne.

Amit nem neked szánt az Isten,

azt nem birtokolhatod végleg el.

Hiszen nincs meg hozzá benned

a tudásszintje abból semminek sem,

vissza is kerülsz általa a kiindulásodhoz.

Jöhet az ismétlés, megint és újra, addig

amíg az emberséges hatást meghozza.

Feltaláltam valamit amire most nagyon

nagy szüksége lenne mindazoknak,

akiknek csak az évei mutatják,

mintha felnőttek lennének.

Se túl korán ne nőjjenek

fel a gyermekek, hinnye.

Időben bocsánatot kérni,

ahol és amikor szükséges.

Tartást, emberséget is

megtartó ereje van,

nem lehet nélkülözni

azt amit a teremtő adott.

Hiába minden mű hatás, az

hiteltelen, az igazit azt Isten

adta az egyenes utat is mutatja.

Egy Haza ez csak egy, belőlünk,

általunk lett az, amit oda bíztak,

abból kérjük a jó nyugdíjunkat.

Magadnak ártasz, ha nekünk,

hiszen maradt önbecsülésünk,

méltatlan lenne ez a Hazánkhoz.

Ha nem megfelelően jól bánna, ah,

az itt született emberségesekkel,

a tehetségükből élőkkel, hinnye.

Megdolgoztunk ám mindazért is,

hát megjár a jó most nekünk is,

ne odázza el, mert megjár,

mindent a maga idejében.

Amíg élünk mind remélünk, ah,

a gondolkodva gondoskodó

Hazánk, az idén a jóban és a

 szépben is helyes döntést hoz,

odafigyelve az életkorunkra.

Nem lehetünk túl sokan már

ebben a méltatlanul alacsony

kategóriában, ha így marad bizony

elveszíti az értékét, az életünk munkája.

Jó egészséget kívánok, a most

 is hitelesen, szorgalmasan teljesítőknek, az

 Isten adta Népért hozott időszerűen jó döntéseihez.

Julamami
Magyarországról, a Hergál Házból. Szeretettel, Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.

A Webtenyér… 2016.07.21. – 2020.12.28. https://julamami.eu, https://webtenyer.com

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Webtenyér, megvárt engemet, hogy jelezze a hivatásomat

az internet világa felé, szükséges hát felnőnöm ahhoz, hogy

abban élek, amit nem terveztem, sablonban élem az életem.

A megoldásokat keresem, hogy biztosítsam a racionális létem.

madár

Az Isten és

két ember által, a

kiteljesedésünkért is

vagyunk, élünk, létezünk.

Mind egyedül születtünk,

a magzati szakaszon,

nagyon sok múlik,

hogy milyen

hatások érnek

bennünket, mik

azok, amik meg is

maradnak emléknek.

A magzati szakasz által,

rögzítünk a tenyerünkben

minden olyat,

ami aztán hat.

Visszaköszön,

egy -egy, amikor,

arra nem számítasz.

Nem mindegy az sem,

hogy ép testben ép lélek,

vagy csak sanyarogva éled.

Mi lenne, ha megváltoznál,

emberies is lehetne belőled.

S gondolkodsz-e rajta,

miért van az, keresed

az előző életet ismerni

vélőknél a magyarázatot,

odáig mindegyikünk eljut.

Sok tízezer embertől jött,

az érkezésükkel tiszteltek

meg és olvashattam azt le.

Felfedeztem a jeleket ott,

a legelső rólunk szóló jelek,

a magzati életet mutatják,

jó volt és nyugodt, vagy más

is hatott, otthagyva a nyomot.

Bizony, ha tudnánk azt időben,

mi módon lenne számukra a

legjobb, nem hagyhatna,

semmi számukra nem

jó, nem a fejlődésüket

szolgáló hatású nyomot.

Elhozzák külföldről azt is,

amiért sokan odavannak,

pedig ha nagy a kíváncsiság,

el lehet menni érte oda, mert

az is annak a helynek a sava-

borsa. A kisgyerekeknek is

érdekesek, ha jönnek oda,

azért, mert elment a híre,

s a bevételükből lesz inge.

Nevesítik a helyeket ott,

amiket és akiket az Isten

odatervezett, oda születtek,

odapottyantott, az legyen ott,

erősíti a hely lelkét, szívét, agyát.

Az intelligensek ismerik jól ezeket,

mennek és egymásnak segítenek.

Így azután más és más a rezgése,

minden helynek más a vonzása,

azért mennek oda messziről

az emberek, hogy lássák azt.

Annak a helynek a vonzása,

a nevesedése, hogy a Világ

megjegyzi, ott is léteznek,

emberek, helyek, értékek.

A hely ahol születtél is, úgy

rezeg mint te magad, egy veled,

s vele egy vagy, oda tartozol, ott

vagy otthon, a hely ahol születtél,

ahol felnőttél, ahol emberesedtél,

az a szeretett, Édes Hazád neked.

Az nem mindegy a sarjaidnak sem,

hogy ahhoz képest is, amit hozol,

kivé vagy mivé, s mikor változol.

Ismerd meg a generációs jeleidet,

hogy megérezd, felismerjed, lásd

magadban az emberies lényeget.

Ahhoz képest amit a génjeidben,

a generációs hozadékodban hoztál,

most hol tartasz, vagy a lelkedtől,

szívedtől, gondolkodó agyadtól,

alaposan, csak a pénz irányába,

messzire-e, hova kalandoztál.

A sarjaidnak is mekkora űrt

hagytál, hogy rakják össze,

hol az eleje, hol a közepe,

van-e a végén a sikere.

Ami elkezdődött annak ott,

egyszer van vége is, s ha nem

tudod, miben hol tartasz, akkor,

mihez képest is tervezel most.

Ha az egyik oldalú feladat már

elfogyott, össze kellene kapni

magadat, hogy legyen másik

feladat, mert mit csinál,

táplálék hiányában

az okos agyad.

Agyal, agyal,

éhes marad,

mert nem éri,

semmi más csak

a hétköznapi ugyanaz.

Pedig fejlődhetnél és másik

feladatban sikeres is lehetnél, ah.

Önismereti oktatás, sorsodra nevelés,

ha már érted, fejlődnünk szükséges.

Online várom a jelentkezőket,

az oktatásomra, tisztelettel.

Neked, aki már érted, hogy mi

az, ami hiányzik most ott neked.

Ha a kérdéseidre ezen ügyben,

a válaszaidat keresed, ezáltal

megtalálod a magyarázatot itt

megérted, hogy megtanulható.

Az amit nem hoztál,

de a hiányáig már

eljutottál,

vágysz,

arra,

hogy

átérezd,

meglásd,

kihalljad.

Azokat

a rólad,

szépen

hangzó

 szavakat is,

amik számodra

megadják

azzal is

neked,

a rólad

szóló,

még

időben

érkező jót.

A helyére illő,

megértően

nyugtató

szavakat,

elsimítják

benned azt,

amit addig semmi

más nem volt képes.

Mert megérted általa,

a sorsodban meglévő

 összefüggéseidet időben,

hogy tegyél jót is magadért, mert

azzal a következőknek alapot adhatsz.

Julamami
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel .Julamami

Sorsodhoz fejlődés… 2020.12.25., Önismereti oktatás,nevelés… https:// szeretetbenelni.com 2016.07.17. – 2020.12.24. https://julamami.com

 

 

A szeretet virágának mondom. Julamami
Az élet élni szeret, hát éljen a szeretet. Julamami

Ünneplőbe öltözött a természet a lelkünk vele együtt.

Ragyogott a nap, megcsillant a mindent beborító fehér

a havason, a jeges részeken visszatükröződött a fény.

Egy megriadt madárka szállt, megtéveszthette a tiszta

nagy üvegfelület, koppant a csőre és leesett a hóba.

Hárman néztünk oda  a hangra és a macska is látta,

azt gondolhatta, az a természetes hát megragadja.

Ébresztő volt a hangom, miután felkaptam az életet

nem mutató kicsi madárkát és a tenyereim között

tartottam egy rövid időre és kértem a magasabbat

tegye fel  a csatornába, ott majd magához térhet.

Mentünk és tettünk a hivatásunkért fordításban,

miután a körforgásunk által mi értettük egymást.

Magamnak is eszembe jutott az elköszönésnél,

még a tiszteletet megadtam, vártam volna vele.

Fordítja a kérést a tolmácsoló, bemutatkozna

mielőtt elmenne, mentőorvos vagyok mondta.

Köszönöm, hogy a madarunkat menteni  próbálta

és ahogy az elég magasra növő odanyúlt, felszállt

a madárka, az emberségét mindegyikünk átélhette.

Több éve annak, hogy egy reggel elkezdtem rajzolni,

a Különös oktatás, nevelés forma lett, rajzos anyaggal.

Estére azt éreztem elkészült, nincs több rajzolni valóm.

Lett addigra a rajzaim 153 oldala, az oktatásának a módja

annak, ami 16 év alatt állt össze, a hivatásomat gyakorolva.

A gyakorlatból vált elméletté, pörögnek a szavak általa, ha

megtisztelnek és meghallgatják a nem sablonos formáját.

Megdolgoztatják őket a hallottak, motivációt kapnak,

hozzálátnak és átírják általa a nehézségeiket,

amikkel addig el nem bírtak.

Vagy az összejött nehezeket,

le még előtte nem tudhatták,

nem találták meg addig, a terheiket

feloldani képes, a saját lelkükhöz szólót a

kulcsszavakat, mondatokat, mondom ott.

Nem könnyű megtanulni, de a gyakorlat

mutatja, eddig mindenkinek sikerült úgy,

hogy kapott valami fontosat lelkileg.

A saját sorsára, személyiségére hat,

nem tévedhet el se általa, sem vele,

mert a lelkes, szíves, gondolkodó

énje, kontrollálja mindazokat.

Azoknak az embereknek

ajánlom tisztelettel,

akik érdeklődnek,

a saját Hazájukban felfedezett,

különleges, működőképesek iránt.

S szeretnék a saját hivatásukban,

családjukhoz, megtalálni a kulcsokat,

az addig megoldatlan, nem jól működő,

emberséges helyzetek feloldásához.

A 2016. év emberségeseinek ajánlom

tisztelettel. A saját fejlődésükre figyelő, a

 generációs jelek fontosságára érzékenyeknek.

Az alapban emberségesek minőségi életének az

 épségére, a fontosságára figyelő szakembereknek,

ajánlom az oktatásomat, tisztelettel, szeretettel.

Összefüggésében látni a saját sorsukat, az egészet,

az a gyakorlata, az eredményesen tanulásunknak.

Egy kis részlete az egésznek, egyről szól minden,

íme a saját kulcsuk az emberiesek lelkéhez.

Mert mindenkinek más és más,

a tenyerében lévő rajzolat,

az csak az övé és még

tengernyi változat,

ezért ez a hivatás

unalmassá nem válhat.

Minden tenyér egy újabb

és újdonságot hozó sors változata.

Fejlődési lehetőséget tálal fel ezáltal is,

a 2016. év emberségeseinek ezt felismerve.

A különböző kultúráknál is másak fontosak,

az összefüggések láthatóak, ott is adottak.

Emberies jelnyelvnek mondom,

szeretet nyelvnek neveztem el,

Jó nagy paksaméta a védjegyes,

s már formálódnak bennem,

a következő tapasztalataim rajzai,

amiket egy nap megint a fejlesztéshez adok.

Megelőző emberismeretnek is nevezem mindezt,

hiszen amikor önmagukra ismernek az emberek,

a tenyereiknek a leolvasása kapcsán,

átélik a rajzokon meglévő,

összefüggésében látható élethelyzeteket is.

Akkor a saját életük egy – egy  részleteire is ráismernek.

Tudom, hogy vannak próbálkozások,

ennek az oktatási anyagnak a tanítására,

elmondhatom, hogy nem fog sikerülni nélkülem.

 Még senkit sem tanítottam meg az oktatására és nem

 adtam az oktatásának próbálkozásához az engedélyemet sem.

Fontolgatom évek óta, akkor ha kellően átbeszéljük a részleteket is,

érdemben tudnám tenni. Partner lennék hozzá, hogy megtanítsak az

 oktatására pedagógusokat, óvodás kortól már segíthetne mindez.

A gyermekek ismerik a szeretet nyelvet, használják is, a saját

  megfogalmazásuk által, tiszták a szavak, építően átmennek.

Jól jönne sok szakmáját odaadóan gyakorló pedagógusnak, azt

felismerve, az addig meg nem oldott helyzetekhez kulcs lenne.

Látni, hogy melyik kisgyereknek mi a generációs feladata.

Mit hoz saját feladatként, hogy megcsinálja a sorsát ő is,

megkapná hozzá a segítséget, a megfelelő hozzáértők által.

Van úgy, hogy a kisgyermek a legmagasabb lélekrezgésű a

családjában, s ő tudná segíteni az otthonlévő többieket.

Szoktam mondani, a gyermek csak kicsi, nem gügye,

gyakran tanulni is lehetne tőle, meglátni általa.

A kulcs hozzá a szeretet, emberies  jelnyelven.

Nem fontoskodás, inkább védem a védjegyem.

Az oktatás közben használok olyan kifejezéseket,

amiket addig úgy nem hallottak, magam neveztem el.

Egy – egy élethelyzetet, vagy sorsszerűséget mutatok meg,

az már tanulható is, a több éves gyakorlatom által már kihallja.

Megelőzésben zajlik a rajzos oktatás, így meglátja aki tanulja, a

különböző emberekhez a saját kulcsukat alkalmazni tisztán tudja.

A Különös oktatás, nevelés, Önismereti oktatás, már önbecsüléssel.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, védjegyes formában.

Az élet szép is lehetne, ha meghallanád a lelkedben a csendzenéd,

az életedhez a saját kulcsaidat is, még időben felismerhetnéd.

Jó egészséget emberségesek, bármit is mutat a sors, az életet,

tisztelettel, szeretetben élni, a fejlődésünknek tudni könnyebb.

Van aki tudja, vannak akik azt meg tudják majd a saját idejükben,

van az Isten, segíts magadon és megsegít minden életszerűben.

Mindenkinek mást jelent az ünnepi  érzés, nekem azt jelenti,

sok embert boldogulni tudni abban, amit sorszerűen hozott.

Megélni a nagyszerűséget az egyszerűkben, kifejteni, kiírni,

amit pénz által úgy sem  lehetne a lelkek fejlődéséért tenni.

Egy évtizede annak, hogy a megoldást kerestem és arra a

helyre bizalommal mentem. Ott történt meg a csoda,

már háromszorosan, ahonnan jött az racionálisan is

tíz év múltával, az emberséges formája, köszönöm.

Jó egészséget, kellemes ünnepeket!

Julamami
Magyarországról, a Hergál
Házból. Julamami szeretettel.

Alkalmazkodás… 2016.07.09. https://webtenyer.com, https://julamami.com

.madár

Mond, te hányszor kezdted el,

 még egyszer, még egyszer, még egyszer,

vagy mindig, mindenáron elérsz mindent.

Amerikából jöttem, 9. éve,

pedig ki sem tettem innen a

lábam, mesterségem címere,

Általános műveltséget növelő

Tenyérolvasó, az önbecsülésért.

Kiszaladtam az online Világába,

 nagy ijedtségemben, joslas.org,

volt az első honlapom, tisztelet,

köszönet annak, aki már ott élve,

éjszakánként, tanított, oktatott.

Magyar Házakban is olvasták akkor,

 pedig itthonról a Hazámból írtam, kicsit

vándoroltam, kerestem a szerencsémet.

Mert itthon nem találhattam bizony meg,

emberismeret lett belőle, erősödött a lelkem.

Tanultam általa, menet közben online igen sokat,

intelligens emberiesek is vannak, hála Istennek.

Mond neked, neked és neked, megy-e már

az alkalmazkodás,

a másokhoz,

a helyzethez

viszonyulás.

Vagy

csak

te vagy

 senki más, elvársz.

Valahova születtünk,

hoztuk a saját értelmünk,

pakoltak még ránk,

vagy zártak el,

a lehetőségeinktől,

bennünket azok, akik,

mindent maguknak akarnak.

Mindannyian adni tudással jövünk,

kivel mikor, hol s mi módon történt az,

 amióta ő adni nem, csak kapni akar.

A jó életszerű minta fontos lenne,

de ha minden lemásolva, átszőve,

össze – vissza mindent abba bele.

Hát mi lesz a mi kultúránkkal itt,

ha csak a másoktól hozottat nyomják,

de azt ezerrel, s tán észre sem veszik,

hogy fejlődünk ám, mi is itt rendesen.

Ugyan mennyit bírhat el, s mennyi

mindent tárolhat az emberi agy,

mikor van szüksége arra, hogy

lepakoljon belőle, vagy átadja.

Ha mindent megtartasz te

magadnak, akkor meg,

mi lesz a többiekkel,

ők csak nézik majd,

hogy neked már

mennyid van.

Jó érzés volt,

amikor rájöttem,

hogy két oldalunk,

nem véletlenül van.

Ha az egyik telítődne,

ott a másik fejlődhet,

de szépen óvatosan arra

is figyelve, hol ide, hol oda,

hogy az egyensúly meglegyen.

Amíg te nem veszed észre,

hogy neked fejlődnöd is

magad szerint kellene,

addig csak nyomokban

ismerheted fel azt amit,

neked szánt a sorsod.

Fontos lenne,

lélekben, szívesen,

gondolkodva fejlődnöd.

 Vagy megéled azt, ami ott

van éppen és ha telítődsz

ürítesz,  ha fér még pakolsz rá.

Újra degeszre tömöd magad,

akkor is, ha nem szeretné

azt, már egyetlen

porcikád sem,

de te nem bánod azt.

Hol itt nyom, ha ott nyom,

csak pakolod, jól megrakodod.

Előtted van, hát ott nem hagyod,

másokra nem is gondolsz, csak

magadat, s a féktelenséged,

a soha be nem telíthető,

éktelenkedő éhséged,

csak a mindent neked,

s semmi mást nem is érzel.

Az olyan mintha egy lábadon

ugrálnál, s a másik lábad meg,

csak úgy lenne ottan melletted,

hogy a látszata szabályos legyen.

Jobb meg bal, a bal meg jobb feled,

van neked is, s középen van a lelked,

s mellette a szíved, s az nem véletlen.

Persze csak szerintem, még mielőtt

valaki zokon vennék, hogy jövök én

ehhez, kérem szépen ez is a 22.

tapasztaló évem gyümölcse.

Magyarországon, Pakson,

ahol születtem és lakom,

tiszteltek meg az emberek,

 jöttek a tanácsaimért hozzám el.

A Világ számomra nem ismeretlen,

hiszen anélkül, hogy kitenném a lábam,

bejön ide hozzám és ez nagy kegy nekem.

Az online lehetőségek mentették meg,

9. éve, az életem azon részét, hogy

egyáltalán legyen bevételem.

Amíg csak a magad életét

nézed, s nem érdekel más,

csak a sajátod, észre sem,

veszed azt, hogy léteznek,

rajtad kívül mások, nem látod.

Majd csak akkor látod meg, hogy

mit is tettél az emberekkel, amikor

neked lenne rájuk szükséged, de ők sem

látnak már meg téged, mert megszokták,

hogy oda se nézzenek, hiszen akkor vagy,

elveszed, vagy már tervezed elvenni azt,

amit kinéztél magadnak, mert kell neked.

S gondolom soha senki sem mondta még,

hogy csak az a tied amit magadból, a saját

kútfődből te merítesz, benned állt az össze,

hogy azzal amit, saját erődből megteremtesz,

azzal is egészítsd ki, a mi tisztelt és szeretett

azzal is kiteljesíthető Hazánkat, hinnye.

Elgondolkodtál-e már azon,

miért fontos az neked, hogy ami megtetszik,

azt te birtokoljad, csak a magadénak tudjad.

Attól az még nem a tied, mert nekünk is ez

a Hazánk, belőle kellene merítenünk azt,

ami által megcsináljuk a jót, amit hoztunk,

a tehetségünkben is ki kellene teljesedjünk.

Nekünk is van itt fontos dolgunk ám, szép

színes, szíves, lelkes világot teremtett értünk,

is az Isten. Mindannyiunk örömére, kedvére,

hogy gondozzuk a tehetségünkkel az egésznek,

azt a részét amire mi látunk rá a legjobban, s mások

meg megint csak azt, amire ők látnak rá a legjobban.

A hely ahova születtünk, az úgy rezeg mint mi magunk,

s ott kellene először is kiteljesednünk, hogy azután,

teljesedjünk ki a saját emberi nagyságunknak is,

megfelelően, ott ahol arra képesek vagyunk.

Vagy éppen abban van,

a másik helyszínen a hiány,

hogy nekik is legyen, ha szeretnék azt.

Ha éppen, az igényüknek, kiteljesedésüknek,

megfelelően akkor az ott élőkben olyan tehetségű,

nincsen, hát nekik is legyen olyan, ebben a Hazában.

Az eredeti, a természetes, a tehetséges, a kiteljesedő,

a kibontakozó, a spontán belülről való, az nem ugyanaz,

amit megpróbál lemásolni. Az csak az energia hiányos az

utánzat, nincs benne a tehetség fejlődő energiája, álságos.

Ezért aztán gyakran csinálnak olyanokat, ahol sok – sok

ember van, mert ott az összetett energia által, érzik,

hogy arra a lelki energiára, magasságra vágynak.

Ezeken a helyeken a hiány és a többlet,

keveredik, megtévesztő is lehet ám,

egy ideig, de amikor unalmassá lesz,

mert ugyanaz, ugyanazokkal van csak.

Rá kell jöjjenek, a saját energiájukat nekik

kellene rendezniük magukban, meg van hozzá,

a saját, lelkük, szívük, gondolkodó agyuk nekik is.

Tisztelettel, valami fontosat találtam meg és fel,

valamit ami itt történt a saját Hazánkban velem.

Innen viszik tovább, akik hozzám érkeznek,

vagy az online Világban, kiszolgálom őket.

Különös oktatás, nevelés tréning, úgy

20 óra, csak érted, a családodért.

Ismerem mint a tenyeremet,

én igen jól ismerem már,

s ti, hogy is vagytok ezzel.

Családok, baráti társaságok,

csoportos online oktatása igényesen.

Újszerű társalgási forma jöhet létre általa.

06707253808, +36302470589.

Julamami
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból szeretettel.

Adok – kapok így egyensúlyban maradok… 2016.06.29. https://heringesarpadne.com, https://webtenyer.com

image006 (7)

Amikor még önmagadat sem ismered,

 hogy ki legyél, majd megmondják neked.

Ja én meg koros vagyok már gügyének,

hát mond meg, hány bocsánatot kérjek.

Ha te még most sem tudod megtenni,

magadért és ideje lenne. Úgy oktatom,

hogy közben sem sérülhet a lelked tőle,

eljuthatsz addig,  hogy rájössz mikor

mentél mellé a sorsodnak, hinnye.

Ha minden egy katyvaszba kerül be,

talán nem is lenne akkora gond még,

ha nem annyira alacsony szintre le, ah.

Elhisznek a divatossá tetteknek minden

olyat, mert látniuk kellene önmagukat.

S ha kérdezősködnének kiderülne az is,

nem, hogy összefüggésében sehogy sem

látják azt se amit alapban tudniuk kellene.

Mond tudsz-e örülni még csak úgy, annak,

hogy vagy és a hétköznapi szinteden elvagy.

Vagy irigységgel ártó, távolságtartó, elzáró

energia az mint birtoklás, a szerzési vágyad,

a kiskapu, átfedés, intenzív keresése csak.

Aztán ugyan, csináltál-e már mérleget,

mit tettél, hogy mindenből ami jó volt,

kihagytál, mennyi kárt, hiányt okoztál.

Akiket a hamisak láttak el tanáccsal,

azokkal ugyan mi lett, felelőse ki lett.

Jutott-e eszedbe már, hogy bocsánatot

kérjél, mindannyiunktól, akiket kizártál,

kirekesztettél, ah. Mi tehetségesek,

a hosszú gyakorlati időnk által,

 az emberségesek életminőségével igazoltan,

hitelesen. Megelőzésként, tanácsot, hozzáértően,

végzettséggel adunk, nem ártunk se nem bántunk.

Elismert segítők, emberiesek vagyunk,

a Hazánkért, az emberekért teszünk.

Könyörgöm ne ártsál már többet,

csak úgy mert ugyan nem érted,

mit is vállaltál emberileg fel, de

tetszik, mert fontosnak látszol ott.

Voltál-e már boldog, valaha azáltal, hogy

 másokat is hozzásegíthettél a jól megérdemelt

sikerükhöz, a minőségük általi boldogulásukhoz.

Vagy már csak a sógor, sógorának, a komája,

a minőség kit érdekel, fájjon annak,

akinek ez, a szeretett, tisztelt Hazája.

Adok-kapok, a legjobb hisz a körforgásban,

benne vagyok, nem ártok, nem bántok, de,

magamra is egészséges lélekkel vigyázok.

Tapasztaltként, felszabadult érzés volt,

amikor rájöttem,

hogy nincs már bennem,

az irigység érzését nem érzem.

11. éve a hónapjaimat túlélem,

mert valaki döntött felettem,

nem oktathatok a szülőhelyemen.

 Költözzek el, megjött azt üzente,

 mivel nem mentem, itt születtem,

hát amit tettek ellenem, cipelem.

A hiszékenyeket megtévesztették,

s gyakran nézettek le e helyen egyesek,

 nem szólhattam, a felelőse nem voltam.

Negatív tulajdonságnak tudtuk mindig is,

ha egymásra annyira irigyek az emberek.

Megtanulható, oktatom, elhagyható,

felismernie lehetne a határait is.

Leutánzott, megszokott ritmus,

átlátható, simán kiszámítható.

Felfedeztem, így már tudom,

a tenyerekben lévő,

sorsokban látom,

hogy mi függ

össze mivel.

Mi az amit

hozott

mint

tehetséget,

s mi az amit,

meg is lehetne

tanulnia, hogy

ne menjen el,

a saját sorsa

mellett.

Akkor,

ha tudná

aki olyat tesz,

mert megteheti,

hogy a sajátjaival

azáltal mit is tesz.

A körforgásban,

benne vagyunk

mindannyian,

hol lent,

hol fent,

nem állandó az,

változik minden.

Ha gátolja abban,

 a másik embert,

hogy a tehetségéről,

a többieknek

tudomása se legyen,

jó lenne ha tudna róla,

akkor éppen maga ellen is tesz.

Találkoztam több tízezer emberrel,

Amerikából jöttem,

pedig a lábam, innen ki sem tettem.

Éjjelente tanultam az időeltolódás miatt,

valakitől, akinek előtte a saját tudásomat adtam.

Nem felejtette el, hogy amikor kérte és azt éreztem,

lám voltam, ahogy mondani szoktam, hát visszakaptam.

Akkor én a szó legszebb, legértékesebb értelmében, adok –

kapok voltam. S mond te tudsz-e már adni, amikor szükséges,

megérzed-e a hiányokat magad körül, vagy csak még kapni akarsz.

Két oldalunk van, a racionális, a gazdagodj, s van amit a tehetséged

gazdagsága megadja, a lelkesen, szívesen, gondolkodó emberséges.

A láthatóan gazdagot, tisztelik, megbecsülik, éljenzik, megünneplik.

A másikat aki adni született, s azért nem gyűjtögethetett láthatóan.

Viszont belül a lelkes, szíves, gondolkodó agya, bőségesen tele van,

sok jó érzéssel, élménnyel, tisztelettel, szeretettel, emberséggel.

Őt nem veszik számításba, hiszen lehet, hogy van valami gyártási

hibája, azt gondolják róla, mert hogy lehet, hogy nem irigyli el,

nem veszi előle el, nem szerzi meg tőle, mi az, hogy örül vele.

Ismerd meg önmagad, ismerd meg a generációs jeleidet,

ismerd meg a generációs feladatodat, hogy

amit nem hoztál tehetségként, tanuljad.

Nem tanítottam oktatni senkit sem,

rajta van a védjegyem, hát ne hidd el,

neki se, hogy az oktatást megengedtem.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”

tréning, nektek, akik már értitek, miről is szólna az.

Annyival lehetne jobb minőségű az életetek, ha már

alapban meglenne minden amire már szükség van ahhoz.

 Azon a saját szinteteken ami motivál is a sikerélményekre,

hiszen a sorsotokat átminősíti, generációsan is teljesíthettek.

Amit jól tudsz becsüld meg, amit nem te hoztál tudásként

azt ha lehet tanuljad meg. Ha nem élted eddig meg azt

ami a fokozatosságot megadta volna nehezékként,

azon legyél, hogy pótolni tudjad a tanulás által.

Tapasztalok és oktatok, a sorsomat megélem,

hogy hol van a könnyebb nem azt nézem.

Nem adom fel azt sem, hogy alapot

tudjak adni, minden nehezített

mellett is araszolva haladok.

A teljesítettem érzését

szeretném még megélni.

A sorsomtól nem fogok eltérni,

nem vágyok a könnyen jöttre, csak

arra, hogy ami jót eddig oktattam,

nekik mind a hasznukra legyen.

Az lesz a telített érzésem.

Julamami
Magyarországról, a Hergál
Házból. Julamami

Szeretettel.

Önbecsülésed van-e…2020.12.15. https://webtenyer.com, https://julamami.com

 

 

 

 

Ugyan néztél-e már szembe önmagaddal úgy, hogy kerested az

önbecsülésedet, mert tudtad, hogy el nem veszett, csak

használni nem tudtad mostanában, hinnye, azt a.

Valóban minden lelkiismereti kérdés nélkül át

tudtad venni, elvenni ami nem volt úgy helyes.

Vállalhattad volna a fokozatosságot abban,

amiben tehetségesként elérhetnéd a sikert.

Inkább a magadhoz képest túl gyors beszéd,

 amivel begyakoroltan nyomod a semmit, ah.

Nem alakult ki a saját belső tartásod, azt a,

valami kezdemény az, tanulnod szükséges,

hogy az életkorodnak megfelelően haladj.

Az elvárások nem tükrözik ám a valóságot,

valami hangulati hatások, szenvednek tőle,

akik még nem tudtak jót és szépet eddig élni.

Várakoznak bár nem tudják azt sem mire,

szintek  között nem megy át ám, nem

egyértelműen érthető a kommunikáció.

Nyomják a régmúltból  merített üreset,

valóban nem vették észre, már kikopott.

A sokból néhányan elhiszik azt úgy is van,

amikor majd kérik a megoldásokat az lesz

aztán elgondolkodtató, jól megkésve, hahó.

Jó nagy a megoldásokra váró, soknak tűnővé

válhat, mindent idejében, úgy haladni lehetne.

A belső kontrollja mozgatja az emberségest,

lelkes, szíves, alázattal, gondolkodva éli meg.

A tehetséget összefüggésében felismerni,

sok tapasztalat, folyamatos odafigyelés

szükséges, hogy motivációt találjon, ah.

Megelőzhető az alacsonyabb szint hatása

általi kiüresedés, ki kellene bontakoznia, ah.

Ismerve a sorsukat, a generációs feladatukat,

egészen mások, hasznosak lehetnek a hatások.

Tapasztalás nélküliek mások után mennek azt a,

akik nem tudják miben tehetségesek, hinnye.

Sosem kérdőjelezted meg azt az érzésedet, ah,

 nem lehet minden amire vágynál csak a tied,

helyetted a következők sem élhetik azt meg.

Emberséges érzékenységi próba mikor volt,

vajon merre  billenne ha az most is lenne.

Az Isten adta Népről meg lett feledkezve,

nincsen szócsöve az emberségeseknek, se

a gyermekeknek, sem a fiataloknak, hinnye.

Az aprópénzes nyugdíjakat nem rendezik,

tán megvárják, amíg a probléma megoldódik.

Minek teszed ki a védteleneket, ha amire már

szükségük lenne fel sem ismered. Mert már

nem úgy éled az életedet, csak arra figyelsz,

ah, a túlzások ki ne kopjanak, megmaradjanak.

Megelőzés, megelőzés, megelőzés, megelőzés.

Ha már azt érzed visszabillenni nehéz neked,

önbecsülés a sorsodra neveléssel, életszerűen.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”,

hitelesen működik tíz éve, beépül az életedbe,

tartást és emberséges méltóságot biztosítja.

Ha egyedül vagy, nincs kivel megbeszélned ah,

mond el, hogy jöttél rá, sorsszerű az aki vagy.

Ha többen tanuljátok meg, hogy mennyire más

az ami a generációs feladatotok lenne nektek, már,

jóízű, értelmes, tartalmas beszélgetések, lennének.

Annyira jól sikerült az a sok mondvacsinált, hinnye,

hogy hitelesnek is látják az emberek és mellé is

vittek azokkal, nagyon  – nagyon sokakat.

Ha megszűnik az emberséges

tartás, oda az emberséges

méltósága azoknak, akik

annyira a szerzésre álltak,

azt a, nem tudnak attól már

se eltérni, sem megszabadulni.

Látszik már ami látható, a tekinteten

átható, hahó, felnőtt ébresztő, hahó,

otthon legyen sok türelem a kibeszélésre.

A jövőnek ott maradtak a lenyomataik, nem

biztos, hogy a jól boldogulásukat biztosítja az.

Tudnia szükséges, hogy ne álmokat kergessen

és azt is tudja, megvalósítható számára a jó,

mert a gondolkodó agyával dönti azt is el.

Heringes Árpádné e.v. Műhely, a megelőzésért,

hogy megismerve a sorsodat tudjad hol a helyed.

Milyen magasságokat érhetsz sorsszerűen majd el,

minek loholnál, hova sietnél, a sorsod bizony megvár.

Persze akkor is,  ha ugyanazt a kört futod, csupán annyi,

nagyon kifáraszthat, ha akkor lesz, amikor már túlkoros vagy.

Julamami
Magyarországról, szeretettel Julamami

Legyen tisztelettel felénk is a Hazánk… 2016.06.30. https://webtenyer.com, https://julamami.com

 

 

Hinnye, ide a jó öreg alázattal, amiből

nekem már van bőven, még tartalékban is,

a bocsánatot kérek, jobb ha napi szintű itt.

Édes Hazám Csodaszép, ne menj még,

tudjál róla, hogy a jót és a szépet,

amit ide beleteremtettünk,

mi is szívesen megélnénk.

Milyen furcsa gondolat az,

hogy megtartják maguknak,

így nem tudnak kibontakozni sem

a már tehetségek, s még emberségesek.

Nagyon eltávolodott a természetestől az

amit elvárnak, az egyensúly hova lett már.

Nem tervezik, hogy olyan irányt vennének,

ami életszerűen megtartja a gerinceseket,

ha túlzó az eltérés, sok lesz a veszteség.

Na hiszen mindenhez a legmagasabb

szintekre értek és az is látszik, hogy

csak maguknak, értük terveztek.

Emberség is szükséges ám

ahhoz, hogy a tengernyi sok

pénz emelje a Népünk szintjét.

Kérlek Isten, tedd munkássá őket,

ne menjenek el a saját sorsuk

mellett, a többieknek nem

hagyva jó minőségű életeket.

Ha már jól belakták mindazokat,

amit megkaptak megelőlegezve,

azáltal már jól is működtethetnék a

 közös Hazánkat, eltérni ne tudjanak.

Azt a, vajon van-e még a talpa alatt

talaj a Népnek, ki tudhatja, hinnye.

Vagy minden ugyanoda megy,

ha átneveztek mindent már,

akkor a lelkiismeretükkel

szükséges egyezkedniük.

Maguknak csinálták, hát

talán elbírnak azzal és meg

is oldják, a terhüket elbírják.

Rájönnek közben, hogy amit

lehet, azt azért nem szabad.

A belső kontrolljaik hiánya,

azt is jelenti  nincsenek még

beérve arra emberileg, azt ah.

Feltaláltam valami fontosat,

ahogy látom beérett minden

arra, hogy nem mennek jól

a mondvacsináltak. Hiszen

eltértek, az egyenesektől,

ha hiányzott az emberséges

tartás, oda lett a méltóságos.

Ha ráébredsz a valóságra,

ne uraljon el a bánat,

úgy lépjél jól előre,

hogy a jövőd mindazért,

megveregethesse a vállad.

Nem ártok, nem bántok, a

 saját ritmusomban haladok,

 megélhetem-e a sorsomat, ah.

Tartásosan méltósággal élek,

hogy megalapozhassam,

a jó minőségi életüket,

tartásosan a következő

generációknak, hinnye már.

 S mond titeket még mi tart össze,

a régmúltbéli természetesnek vélt,

oda vissza, vagy attól eltértetek-e.

Vagy működik-e a látszatotok a

hűséget mutatva,

őszintétlenül,

álságosokba

bonyolódtok,

mert már ami

volt az elfogyott.

A régmúlt elmúlt,

vannak feladatok

mindenki számára.

Arra nem gondolnál,

hogy te is változzál meg,

a következő feladatodat,

is naprakészen tanuld meg.

Magatokat jól lejáratjátok

ha havonta, évente, vagy

már vezényelve se váltotok,

nem működik, de reményét

vélitek látni, hogy majd csak.

Egymást is jól kibeszélve éltek,

ugyan nem mondjátok, utánzatok,

ennyit ért a sok amit felépítettetek,

tán hiányossá lett az amit elértetek.

Ah, ha felépítettetek egy életet,

s amikor elértétek mindazt,

amiről álmodtatok,

egymáshoz

tartozás

helyett

váltotok.

Kifordulva,

a helyzettől,

magatokat

nevetségessé téve

 a hamisak hatására,

láthatóvá váltatok.

Pedig

már

van

hozzá

korotok,

felfogható

lenne, hogy

az emberek

nem a

felszínt

kiszolgáló

robotok.

Mond-e

nektek

valamit

az a szó,

hogy lélek.

S lelkesen és

szívesen teszek,

de néha csoda,

hogy élek.

Hiszen

össze

szedtek

minden

lehetőséget,

akkor is ha

ahhoz nem

értetek.

Akkor is

ti mondjátok

meg, mit hogyan

tegyenek a többiek.

Egy döntéssel már

tanácsadók lesztek,

van aki felemel oda

a zsebében minden.

Hiszen egy kézből

a másik kezébe

megy ugyan

annak az

embernek.

Gyorstalpalón

magatokhoz

veszitek,

gyakorlati

tudás nincsen,

 a kontroll nélküli,

felszívódik mire,

már keresik.

S jól

lejáratják,

a lélek minden

létező értelmét is.

Ez nem lehet üzlet,

jól megérdemelten,

jól élni is lehetne belőle.

A teremtő Isten megengedő,

lehetnének ezek a hiteles alapok,

hogy ne legyen a végére hitehagyott.

Így már érthető, rajtunk csapódik le,

hogy mennyi a hozzá nem értő,

kontroll nélküli ellenző.

Valahogy

bejutnak

oda, ahova

akárkiket tán

be nem engednek.

Zárt körben megy,

pedig látszik ám,

hogy minden

egy tőről,

 egy

zsebbe

landol.

Tessék

mondani,

ki ellenőrzi

ott, ahol fontos

a szaktudás,

szükséges

lenne és

mégis

belülről

történik

az is.

Nem

lenne

szükséges

esetleg ezeket

megosztani,

hogy is van

az, azokkal

akik

itt

laktak

előtte is, ez a

 szülőhelyük.

Mert már

nem is

láthatóak

lefedetten, befékezve.

Amikor ott voltunk régen,

még nagyon igényesek

voltak a szaktudásra,

szigorúan vették az

emberies hozzáállást.

Volt aki mindenkinek

odanyújtotta a kezét,

megadta a módját,

tisztelni tudtuk.

Mások meg már

régen kiégtek,

meglátni sem képesek,

azt sem ami látható.

Tartás, emberi méltóság,

szaktudás, tisztesség,

becsület, ha szabad,

ha még lehet, ah.

Ha nincs mit

elfedni ott,

akkor a

saját,

rendes,

többéves

szakmai képzésük

által, sokéves gyakorlati

tudással rendelkező

 külsősöket oda be,

miért nem engedik, hinnye.

A valóság a legjobb kontroll,

megnyugtatóbb is lehetne,

hiszen a tudás ott van benne.

A felszín az csak a látszat,

attól tartanak, hogy látnak

olyat, amit nem szeretnének, hogy

 hozzáértő kritikusa is legyen annak.

Csak azt nem értem, hogy

miért nincs még rá igényük,

hogy ők is átlátni tudják azt.

Összefüggésében látást,

önismeretet, önbecsülést,

minden felelős helyen.

Van a tehetségünk,

s van amihez nem

értünk, s tanuljuk

attól aki azt hozta.

S bekerülne így minden

tehetséges a körforgásba,

a jó minőséget bele is adja.

Persze tudom,

nekik ezeket

úgy szabták

meg, hogy

kivel, mikor és

nem ők döntöttek.

Élni és élni hagyni,

hallottak-e erről,

összefüggésében látás.

Egy Haza ez csak egy,

engedjetek itt bennünket,

a saját minőségünket megélni.

Tisztelni, becsülni, tanuld meg,

s ne vidd túlzásba a szöveget,

ha a Hazaszeretet érzése,

neked még nincsen meg.

A saját tudásszinted fölé

ne menj, mert ha te döntesz,

 abban is amihez nem értesz,

 sanyarog az Isten adta Nép,

 sok már közte az intelligens.

Legalább azt vállald fel, hogy

tán te sem lehetsz tökéletes,

mert az csak az Isten.

Amit nem tudsz tanuld meg,

hogy jó minta legyél a többieknek.

S ne azt mutasd, hogy mindent lehet,

leginkább azt, hogy már tisztelettel élsz.

Logo

Szeretettel: Julamami

2010.12.10. https://webtenyer.com, https://julamami.com

Vetettél-e számot már az eddig megélt, elvégzett dolgaiddal. Tettél-e valami olyat, amire nagyon büszke vagy. Megemlegetnek-e valakik, vagy valaki mert jót cselekedtél  vele, velük, tettél jót értük. Itt az év vége, átutalsz-e időben, vagy most is csak a nyereségedet nézed.

Törődsz-e azzal, hogy aki várja az elvégzett munkájáért a fizetséget, hogyan fizet tovább, ha csak vár, s rájön késik az utalásod, nem tud időben fizetni tovább. Te meg azt gondolod megteheted, hogy az utolsó percig növeled azzal is a nyereségedet.

Mit képzelsz te Julamami,

nem vagy üzletasszony, hogy képzeled, te ezt úgy sem érted.

Valóban nem értem, mi  lehet fontosabb, mint, hogy tiszta  legyen a lelkiismeret. Gondolkodtatok-e arról, hogy most minden szép, vagy az elrontott pillanatotokban, jó nevet, hírnevet, elrontott nevet, megbélyegzett nevet, hagytok-e hátra. Nem gondoltok másokra csak a saját dúsgazdagságotokra és nem a gyermekeiteknek, unokáitoknak hátrahagyott terhekké  lettekre,

amihez nekik köze egyébként nem lenne.

Csak éltek önző módon,

nem adtok a részletekre,

a miértekre, mosolyogtok a jó minőségű mára,

nem gondoltok a következményekre, az egyre lejjebb kerülő holnapokra. Talán tegyétek rendbe a lelketeket, tegyetek jót, magatokért tegyétek, hogy átélhessétek az adni tudás örömét. Nagyon bele ne merüljetek,

ne, hogy kiszolgáltatottakká legyetek, mert ha megízlelitek és túlzásokba se estek, még a hobbitokká is lehet.  A fölösleges fölöslegéből adtok oda ahol annak a legjobb helye lesz azzal.

A rendes útja ennek az hivatalossá is válhatna,

hogy megmaradjon a biztonságérzetetek, ne csak mindent mindig ugyanoda. Rákaphattok,  mert tölti a lelketeket, félni nem kell a saját érzéseitektől,  nem  okoz fájdalmat,

inkább a boldogulás öröme ott rögtön fel  is szabadulhat.

Mivel nem értik majd, mi történhetett, nincs rátok írva az.

Eleinte bizonyosan gügyének néznek benneteket, azt gondolják talán valami furcsasággal megfertőződtetek, tán elment az eszetek.

Amikor meg látják már az óvatos cselekedetetek következményeit, a lelketek és magatok is, a helyetekre kerültök, vissza állhat a jó életminőségetek. Rájöttök milyen szép  is az életetek, amikor tisztelettel, kérdeznek a mögöttesekről  benneteket.

Kíváncsiak lesznek, mettől – meddig  mehetnek, hogyan tudnak úgy tenni, hogy meg ne sérüljenek.  Még az is lehet, hogy elkezdenek utánozni benneteket. Nektek és az Istennek hála sikerülhet, sokan kerülhetnek fel a saját szintjükre lelkileg és kontrollálva döntik el, másnaptól már nemcsak önző módon élnek, másokra is figyelnek.

Julamami
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami

 

A sorsod adja az életminőségedet… 2016.06.23. – 2020.12.07. https://julamami.com, https://szeretetbenelni.com

 

 

 

 

 

 

 

 

Heringes Árpádné e.v. vagyok  éppen a 70. évemben gyakorlom a

hivatásomat a megelőzést választottam annak. 1999. évben kitűnő

megajánlott diplomát fogadtam el egy nemzetközi akadémián.

Azt gondolod mit keresek én még ilyen szinten és mit oktatok, hát

azt amit feltaláltam tíz éve igyekszem  behozni a köztudatba  úgy,

hogy át tudjam adni azt a tudást, amit nélkülem nem tud átadni, sem

oktatni más. Julamami védjegye van az oktatásomnak és ahova írom

annak mind. Nem tartozom se ide, sem oda, így nagyon nehéz időket

élek meg, viszont csak így tudom ilyen szinten átadni a tudásomat.

Várom a vevőjét a feltaláltamnak, hogy betaníthassak sokakat,

ennek az oktatására, vegye meg  a Hazánk, adja nektek ingyen.

Minden családban különböző feladatokat és tehetséget hoztunk,

ha nem vagy elég tudással most ahhoz, neked szól az oktatásom.

Ha egyensúlyban vagy testileg – lelkileg, akkor a  saját sorsodat

élheted, a magad által elért szintednek megfelelően, hitelesen.

Magyarország Édes Hazám Csodaszép, Kérünk Jó döntést,

ahhoz hogy jó minőségű életet élhessen minden szinten a Nép.

Álljon vissza az Egyensúly, Éljen a Megelőzés és a Jó Egészség.

Minden ember valami fontos feladatot, a génjeiben

is, a családja, a Hazája tekintetében is hozott,

bizony az nem mindegy, hogy ahhoz képest,

amit hozott, az emberségesen kivé,

vagy attól eltérve, mivé változott.

Hiába vagy tele szerzett pénzzel,

 jó emberi minőséged attól nincsen.

Mennyit nem adtál oda ez idő alatt,

akkor szembe kell majd nézned,

mindezeknek a következményével,

amikor feldolgozná a lelkiismereted.

Figyelj rá ha a lelked jelez, a szíved nem a

 megszokott módon adja akkor a ritmust, ah,

a gondolkodó agyadtól elhatárolódva ne dönts.

A felvállaltadnál figyelj rá, hogy az adott szó,

az a Népnek is legyen jó minőséget adó.

Mi lesz a gyermekekkel, ha

azzal kiüresedik az adott szó,

hogy azt mutatja ha mellé ment

is, hát pénzzel minden pótolható.

Mi adja a tartását, a méltóságát

az emberségeseknek, ha csak

egy mérce az a várakoztatás.

Kiből mit hoz ki az, amikor

a semmittevésre van állítva,

a megélhetése nincs biztosítva.

Az intelligencia hiánya az jól látható,

az elvétettek, a hibák ellensúllyal talán pótolhatóak.

A felnőtt, a szülő, az oktató, a tanító, hahó, hahó, hahó,

ha a test és a lélek nincs egyensúlyban, oktatásra várna az.

A napi táplálékára igényes lenne a gondolkodó agy, hinnye,

mindenkinek nagyszerű érzése lehetne az egyszerűben is.

Lám bennünk a tehetségünk, a génjeinkben  is hozunk, a

 sorsunkat megélve, generációsan igyekszünk a jóra.

Ha felismernék az emberek, hogy számukra,

mik azok amik sorszerűen is teljesíthetőek,

annyi szépben és jóban lehetnénk kitűnőek,

és mutathatnánk a Hazaszeretetünket meg.

Tehetséges, teremtő, dolgozni, alkotni tudó,

egymást is tisztelők, szeretettel teljesítők,

emberiesként az arra érettek a segítők.

Ha visszanézel azokra az időszakaidra,

amikor a kérdések ott voltak halomba.

Biza, mára úgy is sok mindennek,

megvan már a magyarázata.

Gondolkodjatok el rajta,

sokféle az ember,

magasabb

szinten

van-e a

sarja.

Úgy

lenne

helyes,

az élet

rendje

lehetne.

Hiszen ezt

látni lehet

a sorsokban,

hol oldal ágról,

hol egyenesen,

vinnék előre azt,

a legjobbat amit,

az a család hozott.

Viszont ha,

a kényelmes

 punnyadást

félreérted.

S nem figyelsz,

a lelked, szíved,

gondolkodó agyad,

jelzéseire időben,

hát vess magadra,

 megint belecsúsztál

a fölösleges ismétlésbe.

Vidáman éled az életedet,

abban amit mások teremtettek,

meg a mások lehetőségeit elfeded.

Így nekik nem marad semmi eszköz,

ahhoz, hogy bizonyítani tudjanak

kifele. Azok fele, akik eldöntik,

hogy kit érdemes engedni,

önmagát mint sikeres

embert mutatni, az

értékét láttatni

azt megélni

hagyni.

A sors,

forgandó,

mondják

az okosok.

A körforgásban

benne is maradunk.

Amikor felismered azt,

hogy nem az vagy mint,

amit rólad ott láttatnak.

Az nem míves, életmű se,

 hűha, ejha, nahát, azt a,

igazi emberies nem lesz.

Na akkor már felismerheted,

hogy van belső kontrollod neked,

amit az Isten mindenkinek adott.

Jelezd, ahova még ott lehet azt,

hogy az emberies fontos legyen.

Mert ha elhallgatod azt, bizony

nyomja majd a lelkiismeretedet,

 nem utolsó sorban, az lesz az életed.

Én teszem azt, amit abban éppen,

megengednek most nekem.

Nehéz ebben is alázatosnak

lennem, mert én megértettem,

nem a sorsom teszi ezt velem.

Amikor túl magabiztos vagy,

túlságosan felszabadultan

dúlsz – fúlsz, mert meg

teheted úgy tudod.

Neked mindent

el lehet

döntened,

megkaptad

azt a feladatot,

bár nem érted még,

de majd menet közben

kénytelen leszel megtanulni.

Az embereket az Isten teremtette,

azt el ne feledd, tiszteljed, becsüljed őket.

Ne azon igyekezz, hogy azért mert nem érted,

amit tudás nélkül, hozzáértés hiányával teszel,

egyszerűen, a látszatosokra sokat költve elfedjed.

Az istenítőkre, istent játszókra a többiekét ne költsed,

mert amikor szembesült a pillanattal,

hogy a sorsod nem is arra mutat, hát

érted szól majd az is, ismételd meg,

még egyszer a sorsszerűben ember.

Hát legyen tartásod ahhoz aki vagy,

nézz bele időben, ha tükröt tartanak,

s alázattal engedd felnőni önmagához,

a többi tehetségeseket, hiszen minden egy,

s egy minden, egyedül sokáig úgy sem megy.

Amit nem te teremtettél, se magadért se másokért,

az nem is a tied, elbirtokolhatod esetleg átmenetileg,

de van az Isten, s amikor már nagyon rendetlen valami,

 visszarendezi a természeteshez közelinek természetesen.

Megtanulhatsz bármit, akármilyen nagy hírű emberektől is,

nevessé tettektől, a természetes, a tiszta forrású az a hiteles.

Az Online oktatáshoz, ha beértél rá, kérlek így jelentkezz be,

06707253808 vagy a +36 30 2470 589 számon, vagy Online,

Önismereti oktatás, nevelés, érted,  ha már érted.

Ismerem mint a tenyeremet.

Ismerd meg először önmagad,

hogy tisztelni is tudjál másokat.

Önismeretből kiinduló emberismeret.

Generációs jeleid, generációs feladataid,

hogy önmagad felé és saját családod felé is,

tudjál, sorsodként és szerintük is teljesíteni.

Ha magyarul értesz és beszéled a nyelvet,

 várlak tisztelettel, a sorsolvasásomhoz.

Tájékozódj egy megelőző beszélgetéssel.

 Online, Messenger Heringes Árpádné,

heringesarpadne@gmail.com, ha

 a Világban bárhol is élsz most.

Szeretettel: Julamami

Logo

Tanulj meg életben maradni… 2016.06.20. – 2020.12.06. web-tenyer.com, https://julamami.com

 

 

 

 

 

 

image012

Segíts magadon az Isten is megsegít módon, a 70. évemben vagyok,

várakozom arra, hogy valaki megmondja azt, ne legyek várakoztatva.

Azzal, hogy csak akarsz és elvársz és megmondója vagy mindennek,

ami nincs kontrollálva sem, hiszen ki érhetne fel ahhoz, hogy talán

meg merne zavarni abban a folyamatban, ami ki tudja miért van úgy.

Azzal, hogy nem tanultad meg azt, amit felvállaltál és ahhoz nem is

igazodtál, ami ott alapban elvárható, magadnak ártottál, hinnye.

Magadba zárva csőlátásban csak és ugyanazt látva, a körülötted

lévőknek nincs más lehetősége mint felfogadni minden szavadat,

vagy kicsit kilesni, a tapasztalástól, tanulástól nem félni, hinnye.

Hiszen már tudom, van sorsom és mindenkinek amihez hűséges is

lehetne ah, ha felismerné mi dolgunk van a földön és a szülőhelyén.

Azon vagyok, hogy ne legyen hiábavaló az a sok nagyon nehéz év,

amíg eljutottam oda, hogy megértsem egy minden minden egy.

Az, hogy mit erősítesz fel azzal, ha arra viszed aki jóhiszeműen

elhiszi, hogy amit felvállaltál, ahhoz maradék nélkül értesz, ah.

Ah a legapróbb porszemnek is van jelentősége, mert ha abból

ami neki nem jó, elmozdulna, még az óriás hegy is megváltozna.

A saját életritmusodban tartani magadat, nem  másnak a dolga,

ha már ismered a belső kontrollodat, megoldhatod a sorsodat.

Hiszen mi másért adott volna az Isten sorsot mind másat,

ha nem lenne szándéka azzal, hogy adjunk jót a Világához.

A Reggeli gondolataimat, a 2010. évtől már naponta írom, így

előfordul az írásomban többféle módon az is, amit előbb írtam és

lesznek olyanok amiket pontosan úgy kiegészítés nélkül hagytam.

Nem tudtam volna alázat nélkül túlélni azokat a nehéz éveket, azt

sem tudhatom mikor mit lehet most, azt, hogy hol vannak a belső

kontrollom  határai 26. éve gyakorlom, ezáltal is lett a hivatásom.

 Tán az Isten nem teremtett olyat ami haszontalan lenne és mint

teremtménye neki nem tetszene, ah senkit sem fölöslegesre.

Az alázat ahhoz amit most megélni lehet, tájékozottnak lenni

fontos, mert a gondolkodó agy tápláléka a napi siker lenne.

Ehhez ha nincs más megoldás lelkesen, szívesen odaadóan

tenni, lenni, együtt gondolkodni, ah. Megbeszélni mindazt, amit

megélve már különbözők a hatásai utána személyekre bontva,

kommunikálni, kommunikálni, kommunikálni, kommunikálni.

Dicsérjed meg mindenért, ami jóban igyekezete van, ne szidjad

meg kérlek szépen, mert az alacsony szinten tartja és nem tud

felkerülni a következő megfelelő szintjére, gondolkodjál el ezen.

Ha nem tanulsz meg időben adni, mivel azt is hoztuk tudásként,

bizony előfordulhat, hogy csak kapni akarsz és magad szerint

adsz. Nem kérdezed meg, mennyivel tudnád, azt a  tudást,

emberséget visszaadni abból, ami neked van és neki nincs.

Ahogy tapasztalom a lelkes én sérülhet, a  motiváció hiánya

abból is keletkezik, az egyensúlyt szinten tartani is fontos.

Ha nem tanulsz meg időben adni, csak kapni akarsz kapni,

megélheted, akkor is kapsz és kapsz, ha már nem akarod.

Egyszer fordul az egyensúlyból ki utána megjön minden,

ami addig időben nem volt elrendezve, megrekesztő lett.

Van a lelkesítő energiáknak, a szívességnek láttató módja

annak ami azért van, hogy aki elvégezte a feladatát jól,

annak megfelelően legyen neki is utána jó anyagi síkja.

Ha késleltetve van ah, hiány keletkezik belőle ott ahova a

hála  sokszoros energiája illene, magának is árt ám vele.

A következő szintjére nem tud lépni, ha nem teljesített,

ugyanazzal a felfogással oda nem juthat el, tanuljon hát.

Amikor már elragad a gőgöd, úszol a pénzed tengere ringat,

mégis az emberek megsegítéséről szólsz, a kifizetésük helyett,

na akkor, állj meg kérlek szépen, egy időre legalább, hinnye,  ah.

Gondolkodj el azon, hoztál sorsot és generációsan is

feladatod, amit mindannyiunknak meg is

lehetne tanulnia, hogy értsük egymást.

Mert mindenki más tudást, tehetséget

hozott, másban jó, egymásért is tenni,

kommunikálni, érdeklődni, tanulni jó.

A gyermekeknek, fiataloknak most,

a nyári szünetben, itt a lakhelyemen,

meghívásra, felkérésre, előadhatnék.

22. éve, tapasztalt emberismerőként,

hiszen nem fordult elő soha sem még.

A turisták sem tudják, kívül vagyok rég,

pedig a rendezvények előtt, még mielőtt

 kortyolgatnák a „nedűket”, itt is lehetnének.

Azt mondják van egy hatalmaskodó, aki 11 éve,

nem szeretné, hogy a tudásomat megtapasztalják,

inkább máshonnan kérnek fel másokat.

A tudásomat nem mutathattam be se,

nem adtam fel, 60 évesen szerettem

volna megízlelni, hogy megláthatják

már a feltaláltamat a Hazámban is.

Az idén 65 leszek, reménykedem,

hogy nem váratnak, beengednek

előadhatok és oktathatom már.

Nézz magadban, s körülötted szét,

látod milyen szép, a lelked tiszta

tükre és annak a külső vetülete.

Ha valami körbeért, elérte a várt

eredményt, hát új után kellene nézni,

vagy észrevenni, hogy mi a következő.

Olyanok akik, már régóta arra várnak,

hogy előreléphessenek, mutathassák

meg a tehetségükben magukat, hogy

 általuk is változzon, hozzáadjanak,

a gyors pörgésben lévő Világhoz,

Ahhoz szükséges, hogy a saját

Hazánkban a döntő elfogadjon.

Valami miatt már nem érzed jól a

bőrödben most sem magadat,

de csak azért sem változol,

változzon hozzád az,

ami neked

éppen gondot okoz.

Az a tapasztalatom most,

a 2016. évben, hogy megváltozik

minden, ami sok éve ugyanúgy volt,

még az is. Megújul, feltisztul, láthatóvá

válik minden, ami eddig úgy látszott, mintha

nem is létezne,

hát mindenkinek,

aki már érzi, át is látja,

ahhoz változnia kellene.

Persze, csak akkor ha nem

akar a „punnyadásból” kimaradni,

a látszatosban maradni, az elavultban,

továbbra is mint, működőképeset mutatni.

Minden változik, lemaradsz, kimaradsz, ha

nem tartod a Világ ritmusában magadat,

nem a Világ fog változni hozzád,

te magad kellene, hogy változzál.

A fejlődés egy folyamat, a lelkeknek,

szíveknek, gondolkodó agyaknak meg

is járna folyamatosan, naprakészen az.

Még mindig olyan könnyen becsapható az,

aki, szépen óvatosan nem tanul meg őszintén élni.

Nem lehet egész életében a felszínen lebegve félni,

ha neki, nincs stabil családja, ha csak úgy beáll, a mára,

már nem is létező sorba. Megpróbálja belehelyezni magát,

a már régóta nem is létező, csak mondvacsinált sablonokba.

Kérlek ne vedd túl komolyan magadat,

mert a magad fölé helyezett állapotodban,

bizony könnyen nevetségessé is válhatsz majd.

A tudás hiánya mögött sokáig senki sem bújhat,

mert, ha elmúlik már a káprázat, kitisztulnak a tájak,

mit, hogyan magyaráznak, miről beszél, ha nem is úgy él.

Megtaláltam, feltaláltam valami fontosat, pótolhatja a

lemaradásokat, kisimítja a kínlódásokat, meglátást,

kihallást, gondolkodva döntést, minőséget hoz.

Felzárkóztathat a mához, többlettudást hoz,

ahhoz amiben, esetleg megrekedtél volna most.

Hét éve annak, hogy csak óvatosan, de mondogattam,

most már mondom, mondom, mondom, igen gyakran.

Ne járjon senki sem úgy, hogy addig várakozott, a hamisat

erősítve, tudatlanul áradozott, míg magának jó nagy gödröt ásott,

gyarapodott a dőzsölő vásott, hiszen abban jó, mert ahhoz szokott.

Egy Haza ez csak egy, ide születtem, magamat itt neveltem, tanultam

meg, amit nem tudtam, s menet közben érdekelni kezdett engemet.

A Hazánkban élő,

magyarul értőknek és beszélőknek is oktathatnám,

hogy legyenek ezáltal a feltalált oktatási formám által is,

széles látással, megértőbbek, tisztelettel is egymás iránt.

Már összetett energiával sem, ha az erősen vegyes,

nem érhetsz el úgysem jó minőséget, sértődött

is lehetsz, esetleg Világgá is mehetsz,

talán ott majd megértőbbek veled.

Fontos, hogy meglásd,

a feléd tartott tükörben,

minden helyzetben magadat.

Ha a saját mikrokörnyezetedben,

nem bizonyítottad be, a tapasztaltadat,

meg a kitartásodból eredő tudásodat,

hiányzik belőled a feladatodhoz,

hivatásodhoz az alázat most.

Na akkor még te is csak ott,

benne a nemlétező sorban,

újra és újra, megint ismétlésben vagy.

Hát főzzél a családodnak szeretettel,

olyat amit együtt esztek meg jó étvággyal,

hol az egyik kedvében járj, hol a másiknak adj.

Különös oktatás, nevelés tréning, alapja íme,

 adjál hát abból ami jó benned, neked van.

Ismerem mint a tenyeremet,

a sorsod megismerése,

emberismeret,

tolerancia tanulás neked, aki már érted, hogy ez érted.

Neked, neked, neked, akik már értitek, mi hiányzik most

a környezetetekben élőkhöz, a Világ megértéséhez belőletek.

Alapok nélkül csak lebegtek, nektek kell pótolni ami nincs meg,

használd a szót, tiszteletem, elnézést, bocsánatot kérek, köszönöm.

Julamami
Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.

Hinnye, mi is itt élnénk meg a jó sorsunkat … 2016.06.21. – 2020.12.05. https://julamami.com

tüske
Emberbarát, a helyszínen lévők között, mindenkinek felkínálja eldobásra a labdát.

Tudod-e van a tisztelhetőnek

egy kifinomult életrezgése, ah,

megkapja azt, ha megadja már,

ami a módja a nehezekben,

s emberesedik tartásosan,

érezhető már tisztelhető.

Van egy határ, ameddig a

kezelhetetlenbe

nem hajszolja,

a többieket.

Azért, hogy

teljesítsenek

helyette, aztán

egyedül aratja

az elismerést.

Amit nem hoztál,

tanuljad meg időben,

hogy magadhoz és a

Világhoz képest

le ne maradj.

Lent és fent,

a talpaddal a

talajt keresd,

gondolkodva

motiváltan élni,

most tanuljál meg.

Összefüggésében

látod-e a sorsod,

vagy megugrod,

fölé helyezed

magadat. Oda,

ami nincs is

benne a

sorsodban.

Elnézést kérni,

tudsz-e már, vagy,

helyetted megoldják.

Értem ám, én is már,

hogy a csúnya beszéd,

miért lett már szinte divat.

Mert csak egyféle a minta,

nézz rá a címekre, uram

Isten, micsoda felhozatal.

Milyen bátran játszanak,

a többi ember hírnevével,

a nők iránt tiszteletlenül is,

nyugodtan viselkedhetnek.

Nem jut eszükbe, egyáltalán,

ha így bánnának majd velük,

az nekik milyen rosszul esne.

Arra játszanak, hogy az emberek

mennyire nem kontrollálják, nem

értelmezik azokat, hogy hitelesek-e

azok az írások, majd korrigálják azt.

Nem számít mehet, hiszen nekik,

abból hátrányuk úgysem, lehet.

El tetszett feledkezni arról, hogy

kisemberek vagyunk itt sokan,

akkor is ha kiteljesedtünk már.

Aki vezet azt vállalta, hogy érti

azt is, hogy mindenki más és más,

hogy nem férünk a sablonba, azért

nem az „élhetetlen” sablon a hibás.

Mert egyféle a mérce itt csak,

kérem szépen, persze előre,

bocsánatot is kérek, esetleg

nem kérdezne meg olyanokat,

akik ezt hétköznapi szinten élik meg.

Oktatás közben, azt gyakran mondom,

hallgat nem beszél, egyedül dolgozza fel,

ha meg tudja tartani azt az energiát, ami

 azzal jár, felfejlődhet a feladatához.

A nem hétköznapi hivatásukat is,

gyakorolva, mennyire nehéz az,

 ők a segítő emberek, köszönet,

amiért vállalják ezt a nehezet,

emberiesnek maradni, megmaradni.

A saját elért szintjüket jól megélni,

ahhoz elegendő pénzre is szükségük

van, megjár az ha megdolgoztak érte.

Ugyan, hogyan tudnának a legjobb

tudásuk szerint nyújtani, ha nem

kapják meg annak megfelelően a

fizetségüket. Ami eredményt a

 tudásukkal, az emberségükkel értek el

azok akik nélkülük nem boldogultak volna.

Az egyensúly megtartása most, nagyon

fontos lenne a kétféle oldalunk között.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”,

önismeret, önbecsülés, emberismeret.

Na nem a gépies utánzókról beszélek, akik,

a mások bőrébe bújva, a mondataikat utánozzák,

nem náluk vannak egy idő után az összefüggések se.

A segítők átlátják, észlelik, amit mások lehet sohasem.

A hivatásukat gyakorlókról szól,

akiknél sajnos kevésszer fordul elő, a

 néhányukat megtisztelő mondat, köszönöm.

A méltóságukat erősítik a szavak, a titoktartás,

az értőn hallgat nem beszél, egyedül dolgozza azt fel.

Tudják, valahol ki kell menjen mindenkiből,

az energia,

amit

kiadni

másképp

nehéz, nincs lehetőségük.

Náluk jó helyen van az,

emberek vagyunk ám csak,

ha jó eredményeket érnek

el általunk, mi  is azt várjuk.

Az egyensúly bennünk,

az egészséget erősítő erő,

az egyensúlyhoz az alázatunk.

Tudással emberségből adunk,

ha nem kapjuk azért azt ami

bennünket  is a szintünkre

emel, a szintünk alatt ah,

annyit adhatunk csak.

Hozd helyre amit a

lelkiismereted jelez,

ha nem vagy beérve

arra az értőtől tanuld.

Ne várjál el olyan jó

megoldást ott, amit te

már tudsz, add át oda a

tudást ahol már éppen

 hiányzik mint megoldás.

Egy Haza ez csak egy,

ha ide születtünk, az

a tudás ami itt fejlődött

ki bennünk a helynek is jó.

Ah hiszen nem kíváncsi, szinte

már senki se a mások véleményére,

ő  is szeretné kimondani a magáét végre.

Hol találhat értő, hozzáértően segítő fülekre,

hát ott ahol még létezik a jó értelmű adok-kapok.

Van aki, a saját feje után megy, az sem zavarja,

ha a másiknak azzal sokat árthatna,

mert nem tud kibontakozni,

a mondanivalója, azáltal is,

már megint benne marad.

Látszik a bennedék a bőr fölé

emelkedik, jelzi több mint kéne,

olyankor elhangzik tőlem, a megelőzés.

Az egy rezgésszinten élőknél,  az értőknél,

átmegy az, megértik a másik szavait, mind.

Meddig van az addig, ki tudja itt,

kinél hol, törik, szakad, reped, mások

meg mindenáron megszerzik a nekik még,

azzal meg nem járó, túlzóba billentett jólétet.

S azért küszködni nem tudnak,

hiszen nem tudják hogyan kell.

Mások meg nem kapták meg hozzá azt

a saját idejükben, mint lehetőséget,

amihez azóta az energia is ott van.

Amit nem te teremtettél nem a tied,

megveheted, megszerezheted, attól még,

az nem a tied, mert az érzés nem futott át a

lelkeden, szíveden, gondolkodó agyadon sem.

Lélek, szív, ész, nélkül az ember, csak üres persely

lehet, s bizony az nagyon üres élet lehet, nem kellene.

Ha hagyod, hogy bábként bánjanak veled, sosem lesz

felnőtt ember belőled, csak a mások terveihez leszel

aktuálisan megint és újra partner.

Mond téged érdekel egyáltalán, hogy

mit jelent az, hogy emberies, a tartás,

a méltóság, amit az elődei megteremtettek.

Megkínlódtak, megszenvedtek, miért ne lehetne,

számára az alap ahhoz, hogy végigvigye, a saját és a

generációs feladatait. Szeretne ő is végignézni ám,

az élete munkáján, honnan indult, hova jutott,

mihez képest most hol tart abban ott,

ki az aki motiválta menet közben.

Kik meg lehúzóan viselkedtek,

vele szemben, hogy ne érje el,

időben, ne érjen be a sikerébe se.

Ne húzd le az embereket oda,

ahova nekik soha senkijük sem,

került volna. Mert van szorgalma,

teremteni született, megcsinálja,

hogy a szeretteinek adjon, értük is,

önmagáért is tegyen, generációs jel.

Az emberek sikerélményekre éhesek,

rájöttem, hogy a lélek, a szív, az agy, mind

a három egy ritmusban, képesek a sikerre.

„Bunkofont” szerettem volna venni,

de nem volt, ezért egy alacsony kategóriás,

de már intelligensnek mondott készülékem lett.

Megtanultam nagyon régen, akkor, igen nehezen bár,

 most milyen jó, hogy „vakon”, nem odanézve írok a klaviatúrán.

A telefoné az más, hozzá sem érsz, csak végigpörgeted a napi hívást,

s lám kiszolgálja magát, csak utána észleled, hogy valakit felhívott,

úgy, hogy nem kérted, csak azt észlelte, hogy ott esetleg,

erősebben érintette az ujjad begye a képernyőjét.

Gyorsan megállítod a folyamatot, reméled,

hogy még nem csörgött ki és éled az életed,

már nem is gondolsz rá, korrigálni nem lehet.

Van, hogy nem úsztad meg és kicsörgött, hát

felveszed és az elnézését kéred, ez ugyan az,

mint amikor nem kérdeznek meg mit szeretnél.

Nem érted szól, neked szól, ha képes vagy felvenni a

 ritmusát hasznos, ha nem, akkor sok bosszúságot okoz.

Pedig nekem azt mondja a hozzáértő szerettem,

túl gyors vagy a gépedhez Mutter, lassabban,

hiszen, gépiesen gondolkodik is közben.

Kérem szépen nem lehetne esetleg,

olyan készülékeket is gyártani amik,

kiszolgálják azokat, akik maguk

döntenének a dolgaik felett,

s kapnának ahhoz elég időt,

hogy kit hívjanak fel. Semmi

az, ha meg kellene nyomni azt,

az aktuálisan arra szóló billentyűt is,

még egyszer, s lenne egy köztes lehetőség.

Állítólag ezek a kütyük értünk vannak, hogy

nekünk könnyebb legyen az életünk, miért

nem kérdeznek meg olyan embereket is.

Akik nem hétköznapi szinten élik meg,

az életüket és nekik nem mindegy,

ha valami általuk lett azzá, akkor,

legyen lehetőségük rendezni.

Kérdezz – felelek, jobb lesz.

Anélkül elnézést kérni,

hogy azt zokon vehetné

bárki. Hiszen egy eszköz,

ahhoz, hogy mindenki a maga

módján felvegye a ritmust a Világhoz.

Az élet szép, ha hallod már a lelkedben

a zajban is a csendzenéd, jó egészséget hát,

mindenkinek, éljen a tisztelet és a szeretet.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

szeretettel. Julamami

Julamami
Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.

 

A reggeli gondolataim… 2010.12.04. https://julamami.eu

Az elmúlt tíz év, nagyon nehéz időszakom volt,

ami sokat segített nekem a megmaradásban, a

 Reggeli gondolatok. Amit többnyire naponta,

leírtam hajnalonként amikor arra ébredtem,

hogy írjam  le az összefüggéseket, ah mikor,

mennyi mondatom kerekedett azzal ki.

Ahogy látom nem tudom átadni azt az

 általam  feltalált összefüggésében

látást, ami jót tenne most ahhoz,

hogy  egyensúlyban maradjatok.

Nem akadt vevője még  eddig.

2010.  évtől írom naponta.

Viszed a látványt,

az érzést,

a lelkedben magaddal.

Vedd meg,

őrizzed,

olvasd,

hallgasd,

nézzed.

Ettől ő jobban él,

holnap már újat alkot,

remél.

Bele is ír,

bele is fest majd téged,

felébreszted,

benne is reményt keltesz.

A lelkedben elindul egy ismeretlen érzés,

adni tudsz,

törlesztesz,

tisztalelkű,

jó ember leszel és kész.

Az ima nem árt,  hát

imádkozom tovább.

Julamami
Magyarországról, Pakson a Hergál  Házból, szeretettel. Julamami

Reggeli gondolatok… 2010.12.03. https://julamami.com

 

 

 

2010.12.03.

Kérlek Isten, óvd a gyermekeket.

Ne kelljen megélniük túl korán a felnőttéletet.

Egészséges lélekkel,

boldoguljanak a

gyermekéletükben

jó minőségű életet éljenek.

Isten te tudod, nem egy ritmusban

nőnek a gyermekek.

Nem mindegyik nevelkedhet

jólétben.

Óvd őket, hogy a

saját életritmusában

nőhessen minden gyermek.

Ne más életritmusától szenvedjen,

Isten, te tudod mind – mind más feladatra

jöttünk, ha tudunk teljesítünk.

Sok gyermeket láttam felnőni,

a gyermekek mutatják mire születtek.

Még nem minden felnőtt tanulta meg

tisztán látni a gyermekeket, óvjad őket,

hogy tisztán nőhessenek.

Egészséges lelkű felnőttként

élhessenek, a feladata minden

értelmes életet teljesítőnek,

ne hulljon porba a tisztelet,

ne fogyjon ki a szeretet.

Julamami
Magyarországról, a Hergál
Házból, szeretettel. Julamami

A csoda az emberségedben van… 2020.12.02. – 2016.06.16. https://julamami.com

 

 

 

 

 

A csoda

Gondolkodtál-e már azon, miért időzöl a túlzásban,

 hova mégy tovább, ah, a nagy utazás az miképpen

történik, jöhetsz-e megint, ha nem teljesítettél jól.

Ah, kire hagyod a terhét annak,  amivel dolga sem

lenne, de kénytelen megoldani, mert más nem.

Hogyan és kinek számolsz el azzal, amit

felvállaltál, de mellé mentél a pénz hatására.

Megtanultál-e már bocsánatot kérni, vagy

méltatlannak érzed, mert valakinek látszol.

Az Isten adta Nép helyett, magadnak tartod

meg, mert úgy gondolod azt nem látják át mások.

Magaddal sodrod az Isten adta tisztelhető Népet

önmaguknál alacsonyabb szintekre, ah, mert azt

ami megjárna személyükre szabva a jó  életükért,

nem láthatják, mintha  nem is lenne az számukra.

Érvelni nem tudsz,  mert mások után mondod,

akkor sem mondtál nemet, amikor tudtad,

mennyire méltatlan arra emberileg, hinnye.

Ha nem ismered a belső kontrollod jelzését

mindenkinek mindenben eleget teszel azért,

hogy jó véleménnyel csak rólad legyenek.

Jó vezető akkor vagy,  ha akiket érintenek a

döntéseid, minden szinten jól boldogulnak.

A megérdemelt összegű nyugdíjainkat ne

tartsad már tovább magadnál zsebpiszoknak.

Ne mások véleményével vedd körbe  magad,

a felvállaltadnak megfelelő érveid  legyenek.

Ne istenítsd magad, mert egy az Isten és van,

bocsánat szerintem visszavette a hatalmát.

Az egészséges körforgás, az egyensúly azért

van, hogy jó minőségű életed legyen neked is.

A megérdemelt fizetségeket teljesítsd időben,

ha azt szeretnéd,  hogy a jó maradjon meg neked.

A csoda benned van, akkor is ha menet közben,

önmagadat el nem fogadtad, azért inkább mások,

vetésének segítése helyett, learattad, van az Isten.

Amikor nincs még alázat magadhoz sem benned,

amikor a saját emberies mivoltodat sem ismered,

amikor csak azt várod el, hogy neked jól menjen.

Amikor már magadra csak a felsőbbrendűt veszed,

mert különbnek érzed magadat mindenkinél, ah.

Amikor a többiek vállain emelkedsz már ki,

nem látod, ehhez a közös Hazánk kicsi.

Na akkor talán állj meg és mielőtt,

magadnak és mindannyiunknak,

most még többet akarással

ártanál, tedd már zsebre,

mind a két kezedet.

 jót tenne az neked.

Ismerd meg a sorsod.

S gondolkodjál el azon,

honnan jöttél, hova tartasz,

mekkora utat tettél közben meg,

érezted-e már a „porszemséged”,

megsértődsz-e, vagy felnőttél már.

Hallottál-e róla, hogy minden egy,

egy minden, hozzá tesszük,

mi is a legjobb tudásunkat,

a működő tehetségünket,

 nem elveszünk belőle, ah.

Az ember emberiesnek

született, már megvan

minden tudása amikor,

fogják az átformálásához,

sürgősen hozzá is kezdenek.

Hahó, egy Haza ez csak egy,

tiszteljük, tanuljuk meg szeretni,

becsüljük meg, hiszen általunk is lett.

 A csoda könyvemből való  mondatok ezek.

„Amikor kénytelen kelletlen, fel – fel vette,

inkább hátrafelé kitartotta a vállait,

hogy igazából meg ne ölelhesse.

Eszébe sem jutott,

hogy a hároméves,

milyen kicsi még,

mennyire

gyenge,

hogy

vágyik

az anyja

megszokott

értő szeretetére.

A anyja megnyugtató

tekintetére,

a sokat adó,

vidámságot

formáló

mosolyára.

A tudásod benned van ember,

ne szédítsen meg,

a megcsillanó

értéktelen,

nem

mérik

azt

pénzben.

S amit

nem te

teremtettél

nem is a tied,

nem fejlődik tőle

a lelked, szíved, agyad.

Ha hagyod,

hogy eluraljon az

 egyenesnél valami fontosabb,

olyankor úgysem önmagad vagy.

Nézegeti a rajzait az agg

és egyre oldottabb,

felszabadultabb.

Emlékezetében

fontos ez a

folyamat,

amikor

egyszer a

/na mit hoztam neked/,

a gyapjúszagú,

hozott valami

mocorgósat a

 bundás kabátja alatt a

 mellkasánál a karjában tartva.

Nyösszentett a mocorgós,

amikor megfogta a gyapjúszagú

az aprócska grabancát.

Egy fekete

göndörödő

bundásat

rakott le,

elé,

a rongyszőnyegre.

Jobban félt az tőle,

mint ő mert,

amikor,

nyújtotta a kezét felé,

nyikkantva, összehúzta magát,

egy pici fekete kupacba.

Maga köré eresztve

egy kis sárga

tócsát.

Beletúrt a kicsi kéz

a sűrű bundába,

gyapjas volt az érintése,

olyannak érezte,

mint a régi barikát,

az érzéstől maga felé,

a lábaszárához húzta,

az meg csak hagyta.

Nem szólt semmit a kutya,

azon nyomban,

a beletúrt ujjai között ott el is aludt.

Az asszony gondolta, okos ember az ő ura,

tudja mivel vigasztalja meg a kicsi árvát,

régen ő is így járt,

talán összehozza

ez őket, lehet belőlük

majd két hűséges jó barát”.

Különös oktatás, nevelés,

tolerancia, emberismeret, úgy 20 órában.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, ugyancsak.

Tisztelettel, a személyes találkozás helyett Online találkozást talál fent a fényképem alatt, az alcímek között. Tiszteljen meg azzal, hogy érdeklődik, kérdezzen és én tisztelettel felelek, hátha az írásom helyett talál a válaszomban olyat, aminek a hiányát pótolhatja az oktatásom által.

Julamami
Magyarországról, a Hergál
Házból, szeretettel. Julamami

Érted is szólhat mindez… 2020.12.01. – 2016.06.15. https://julamami.com

 

Boldogulni tanulj meg, a most az a pillanat, amikor még megvan

a miért, a kilenc hónap a magzat számára az, amikor úgy tud

kifejlődni, ha minden van, ami az egészségéhez szükséges.

Ha már egyszer megélte mindazt a várakozási idejében,

annyiszor készteti annak a felismerésére az egyensúlya,

ahányszor visszarezeg, amikor hasonlók érintik meg.

Ha a gyermekkorodban már elvárták tőled,  mindazt

amit ők maguk felnőttként tudtak csak a magukénak,

akkor bizony felgyorsult magadhoz képest a ritmusod.

Ha nem tanulhattad meg az egyensúlyodnak a ritmusát,

hol  ide, hol meg oda figyelsz, hátha igazat szólnak talán.

Kinek, mikor, miben lehet igaza, vagy azon belül még ah,

hány embernek hányféle az igaza. Van a jogunk igazsága,

aminek a döntésében minden körülmények között bízunk,

hogy kiszolgáltatva ne legyünk mindenféle erős hatásnak.

Az élet élni szeretne, adja az impulzust hozzá az agyad,

jelzi az egyensúlyodnak, most meg is tanulhatnád.

Ez valós önismeret, ismerem mint a tenyeremet,

minden rezdülésedet felismerheted, ismerve

az érted, neked szóló rajzokat a tenyereidben.

Nézz szét, látod szép is lehetne, sikerre vihetne,

lelked tiszta tükre pulzálhatná a ritmust a szívednek,

gondolkodva adná hozzá, a döntésedhez az értelmét.

A fontos hármasodat ha már felismerted,

s megjött a sorsodhoz az eszed,

sikeres ember is lehet belőled.

A siker jó tápláléka a léleknek,

a szívnek, a gondolkodó agynak,

lelkesen, szívesen, gondolkodva.

Megtaláltam az embereknek azt a

rezgését, ami pontosan mutatja meg azt.

Hol mikor is lehetne megtanulni a sikereiknek a

meghosszabbításához az alázatot az arra éretteknek.

S hol vannak a határaik, meddig mehetnének a sikerben,

úgy élni, hogy ne forduljon át az a sikertelenségbe.

A „megcsináltam” állapota, valaminek a vége,

de azzal valami másnak a kezdete is egyben,

ha ezt te még nem ismered fel, ne halogasd,

időben tanuld meg, a sikerben a határaidat.

Egyedül születtél, az életed érted is szól,

a sorsodat más nem csinálhatja meg.

Ha elérted már a sikered,

vannak még a generációs

feladataid is, jó minta te csak,

akkor lehetsz, ha a sorsodat megéled.

Ha megérezted már a „Hazaszeretet” érzését,

hát tudod mihez tedd a sikeredet, hol a helyed.

Nem lenne irigység senkiben, nem lenne miért,

ha ott az idő már a tehetsége megmutatásához,

 a lehetősége is ott, a Hazájában megadatott.

Az a pillanat amiben megéli a sikerét a most,

a következő pillanata annak, már a múltja.

Sokáig dédelgetve, túlzásba is víve a siker

ünnepét, szétszórja annak az értékes

energiáját, pedig azt azért kapta,

hogy megélje és a saját tartását emelje.

A saját megérdemelt szintjére emelkedjen,

hiszen ahhoz, mindent meg is élt közben, s

az egészséges körforgásával emeli az Isten

adta Népnek a jó lehetőségeit is egyben.

 Öröm, boldogság annak a végeredménye,

a jó szerencséjévé válik,

 társul hozzá benne is,

  meg is élheti a sikereit.

Nem kiváltságok ám ezek,

természetes, emberies, sorsok,

ott vannak mind a tenyereitekben.

Te se mond azt idő előtt, hogy vége,

kezd el újra és igyekezzél az elejére,

 ne mindenáron „akaromból” mindenkit,

az igazságaiddal megfőzzél, se le ne győzzél.

Azon legyél, azért amivel lehetne te is tegyél,

a legjobb tudásodat adva tisztán győzzél te is,

te és te és te és te, legyen mindenkinek

a sikerhez lehetősége, ha már az Isten,

az embereket tehetségeseknek tervezte.

Ha megérzed a sikerélmény ízét végre,

rögzíti az arra alkalmas sejted is neked,

az adott pillanatodban megéled a következőket.

Ha képes vagy elérni a tiszta összetett energia hatását,

megcsinálhatod azzal bizony, a hosszan tartó sikeres utad.

 Most 26. éve a hivatásomban gyakorolva tapasztaló vagyok.

Nézz a lelkedben szét, látod milyen szép, lelked tiszta tükre,

így érkezünk mindannyian le, ki ebben, ki meg azzal nőhetne ki,

mert ha sikerre születtünk, azt mind – mind, meg kellene élnünk.

Amíg ezeket nem ismerik fel az emberek,

valahol mellette ballagnak a saját sorsuknak,

lelkes, szíves helyett, mennek a szürkeségbe bele.

Otthon vagy, amikor a kicsiben már látod magadat,

nem mentél sehova, a Világ mégis ott van nálad.

El ne feledd, belül vagy nagy, a külcsín az csak a látszat.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó” azoknak, akiknek

már van rá igénye, hogy a saját sorsában a sikeres létét felismerje.

 

 

 

Julamami védjegy, Heringes Árpádné tulajdona.