Bocsánat, én nem érteni, valaki elmagyarázná nekem kérem szépen,
azt a nem veszik észre, hogy mindenki látja, tudja, megváltozott, ah,
Az alkalmazkodni tudás egy fontos állomása az emberesedésnek is,
az alázat gyakorlásának lehetőségét, úgyis odateszi a sors többszőr.
Az alkalmas rajzaimnál oktatom, igény szerint sorsához is nevelem,
nagyon megtornáztatja az agyakat, pályázáshoz még nem alkalmas,
mert sportot nem csinálhatok belőle, nem vagyok annak az értője.
Megerősíti viszont a lelkeket, a saját ritmusukban tartja a szívüket,
hisz abban a rezgésben folyik az oktatás, ami a lejobbkor jött nekik.
Ha az alázat nem érett bennünk, felelős feladatot vállalva, bizonyára
lehet, hogy az érettebb tudással bírók között éretlennek tűnhetünk.
Nem az életkornak a függvénye a tudás, ebben a felgyorsult Világban
a legnagyobb ajándék egymás felé tán a tisztelettel való odafigyelés.
Mi az öregedés felé túl gyorsan haladók, összeértünk a fiataloknak a
várakoztatásával és ideje valamit kezdeni ezzel a helyzettel, hinnye.
A tiszta energiák adottak, akinek van rá igénye, hát megváltozhat,
megtanulja amit tudásként nem hozott, ez egy megváltozott állapot.
Átadni a tudásomat oda, ahol már közben beértek a tudásomnak a
fogadására, így a felgyorsult Világhoz, már alkalmazkodni tudnánk.
Csupán a felelősen döntés hiányzik, vegyék meg és oktatom máris
nagyban Online, most éppen a semmire várakozást kitöltve vele.
A miért ne tehetném, hát megosztom azt a facebook közösségi
oldalán amit szeretném, hogy más is láthasson. Ne maradjon
ki a jóból ő sem, hiszen ezeket az oldalakat a tulajdonosai,
gondolom azért is hozták létre, hogy a Nép számára is
legyen lehetőség, íngyenesen kommunikálni ott.
Ne szakadjon véglegesen el a Néptől, ahonnan
esetleg származott, adjon visszafele is amit
megélhet a sikereivel, költsön a Népnek
a jótékony valósághoz igazodására.
Ne szakadjanak el végleg a szintek,
hiszen a gyakorlat az, hogy abból
tömény irigység formálódhat, ah.
Átadni a tudást oda, ahol arra már éretten
tudással rendelkezőkként veszik át az oktatását.
Nem megszabadulni kívánok a feltaláltamtól, ah,
leginkább jó kezekbe szeretném betanítva átadni.
Hiszen az engemet megtisztelő sokaság hozta
hozzám el, mindkét tenyerével tisztelt meg.
Mivel a gyakorlatból merített elméletről
beszélek, nem szokványos ebben sem.
Viszont nincsen benne semmi ami
eltérne az emberséges élettől,
megérinti az embereknek a sorsát,
mert ott hordják a tenyereikben.
Lehet építeni rá, mert a belső
kontroll azonnal jelzi, azt, hogy a
kontroll határainkat ne hagyjuk el.
Könnyen megjegyezhető mert az
érzés, belőlünk való értünk szóló.
Nem lehet megúszni, mert szükséges
átérezve tanulni, minden jelet látni,
ahogy tanuljuk, úgy jön fel minden,
ami addig megoldatlan ott rekedt.
A tetszésünket kinyilvánítani,
ezen a módon, hiszen a
Hazánkban mi a
Nép egyszerű
és most nagyon
gyorsan öregedő
gyermeklelkűen is
felnőttei vagyunk.
Julamami
Nem keseregnénk,
inkább magunkhoz
vennénk a tudásnak
a frissitő energiáit.
Facebook lehetőség,
hát megosztjuk mi azt,
más hozzáértők is lássák,
tudunk még örülni másokkal.
Az agy tápláléka az a siker maga,
ha nincs belőle naponta, keresi
a megoldást, átveszi a testünk
és lelkünk felett az irányítást.
2020 van, tudás nélkül már
nincs teljes sikere senkinek.
Megtanulom hát a racionális
oldalamhoz igazodva,
hogy boldogulni tudjak,
miként tudnék alapokat
adni a következőknek,
ha nem venném fel most
azt a ritmust, ami életszerű.
Átadnám azt a tudást, amit
pont nekem szánt az Isten,
nálam van biztos kezekben.
Ne kérdezd, hogy mikor
hagyom abba, akkor fogom,
ha megvette egy arra igényes.
Azt amire nagy szükség lenne
most, hogy mindenki lépni
tudjon a saját életrimusában,
akinek van a fejlődésére igénye.
Készen állok az oktatására,
ha rendelkezésemre áll
hozzá, minden arra
alkalmas eszköz,
most éppen az Online.
A 70. évemben ne várakozzunk,
haladjunk, fejlődjünk most is.
Ha nem ismered a térlátást,
a Világ azért rád is lát ám,
ha nem haladsz, lemaradsz.
Mind különböző módokon
nevelődtünk, más iskolákba
jártunk, viszont egy a Hazánk,
ez itt amibe beleteremtettük a
sok jót és a szépet. Elhittük azt
amit éppen az aktuálisan
megmondó emberek
el akartak hitetni
velünk, így jártunk,
sokat várakoztunk.
Nincsen annyi a
nyugdíjunk, hogy
abból megélhetnénk,
lám dolgozunk amíg élünk.
Ezt jól kitalálták nekünk, hát
megmarad az önbecsülésünk,
tartás nélkül mivé lennénk, ah,
hát korosan is emberesedünk.
Bocsánat, hogy mondom,
volt aki azt mondta ne írjak
ilyeneket, mert mit gondolnak
rólam majd ha elolvassák, hogy
jövök ahhoz, hogy oktassam amit
feltaláltam, ha ilyen egyszerű vagyok.
Nagyszerűen megvagyok az egyszerűben.
Magamhoz képest vagyok ám egyszerű,
hiszen így megélni azt amit nekem
adott az Isten és akik megtiszteltek,
hogy az én alázatom a gazdagságom,
jó érzéssel tölti be a lelkemet most is.
Boldogulni tanulok hinnye, már tíz éve,
úgy, hogy voltak akiknek nem tetszett tán, a
tartásom, az emberségem, tán az Isten hitem se.
Igen nagyon sok emberrel való találkozás által,
segíts magadon az Isten is megsegít volt,
a legnagyobb kapaszkodóm, magamra
voltam utalva a tudásom, a hivatásom
által. Hiszen adni születtem, viszont
egy idő után már nem tehettem azt.
Azért talán azzal ujabb ellenzőket
fordítottam el, kimondtam, nem.
Sokadik gyermekként magamat
úgy is nevelni igyekeztem, hogy
ne vesszek el az irigységnek a
tengerében, nem volt miért.
Emberismerettel vagyok
sokféleképpen átéltem,
amikor csak suttogni
mertem. Bejött, átvette azt
akitől akkor már tartottam,
megnyugodott ő is suttogott.
A feltaláltam az, ami adja
a megélhetésemet, tíz éve
annak az oktatásából is élek.
Igen bizony a hivatásommá lett,
jövőre már 55 ezer forint lesz a
nyugdíjam, ha betartják az igéretüket.
Gyermekkoromban vártam, hogy majd
ha felnőtt leszek, akkor úgy élek mint
akiket láttunk mutatni a televiziókban.
Aztán rájöttem az nem a valóság volt
akkor sem. Most meg beérjük már lassan
azzal, amit nagyon sokszor láttunk, hiszen
azt is megszokjuk, most nincs hol elmondjuk.
A hazai televizióban szeretnénk látni mi a Nép,
új filmeket, ne csak ismétléseket, nem vagyunk
igénytelenek, megilletne már a jó bennünket.
Persze jó lett volna látni akkor mindazokat, a napi
közvetítéseket, ahol Népként felettünk döntöttek.
Legalább mint a meccseken drukkolhattunk volna,
kivihettük volna magunkból azt a sok összejött, ki
nem mondott szót, jelzőt, hogy oldódjunk általuk.
Ha nincs más módja annak, beérnénk azzal is, ha
kivetítenék és a szabadban láthatnánk legalább,
persze nem hangoskodva, mert másokat zavarhat,
nem tesz jót az egészségnek, ha szomorú a Nép.
Nem ezért dolgoztunk ennyit és hordtuk sietve
a gyermekeinket a megőrző helyekre naponta,
hogy nettóból legyen kiszámolva, megalázóan.
Számomra fontos az emberségem, nem adnám
a tisztességes életvitelemet semmi egyébért.
Lehet, hogy értéktelennek néznek azok akik
másképp döntöttek, nem gond az nekem, ha
nem köszönnek, attól még jó köszönő vagyok.
Ne várják tőlem, hogy ne reagáljam le azt ami
túlmegy azon, hogy én az emberségest várom.
Legfeljebb nem leszünk kellemes ismerősei
egymásnak, barátságban meg végképp nem.
Akkora magasságokban én nem vagyok járatos.
Ah attól még tőlem azt csinálnak amit akarnak,
lehet most is gügyének gondolni, tudom, hogy
van az Isten, nem győzködök senkit sem róla.
Láthattam amit láttunk, átélhettem a másik
oldalnak az emberségét, hiszen van az Isten.
Hát megyek tovább amerre mutatja az utat,
akik arra igényesek, megtanulják tőlem azt,
ami működik, hiába miért keresgélnének már.
Bele van rajzolva mindenkinek a saját sorsa,
van akinek meg is erősödtek benne a jelei,
pont ott ahol most tart, megcsinálhatja azt.
Nincs benne semmi meseszerű, a valóság az.
A jobb oldalon van az anyai feladatok sora,
a bal oldalon pedig az apai generációs feladatok,
középen húzódik felfele az embereknek a sorsa.
Van aki a feladatai által lenne gazdag, ha tudna róla,
hogy nemcsak egyféle a gazdagság, kétféle az oldal.
Ki mit hozott sorsként, generációs feladataként, azt
lenne szükséges megcsinálnia, hogy boldoguljon.
Vannak akik már készen vannak és váltaniuk
lenne szükséges, hogy ne várakozzanak,
mert azon az oldalon már nincsen mire.
Mozgásban tartani a gondolkodó agyat,
kapjon az egészséges egyensúlyához valós
feladatokat, megcsinálhatná ha ott az ideje.
Nem igyekszem meggyőzni senkit sem arról,
hogy higgye el ezt, viszont akik megtanulták
már tudják, összefüggésében láthatják azt.
Azt sem sorolgatnám, hogy tegye rendbe
aki csak teheti a lelkiéletét, a sorsa szerint
könnyebb lenne élnie már, nem mondom.
Vannak akik erre hivatottak, nem bánom.
Meggyőzni senkit sem szükséges akkor,
ha ráhangolódva megtanulja mindazt,
amit a sok hozzám érkező, megtisztelő
emberséges áradat elhozott mindeddig.
S amikor egy nap alatt lerajzoltam azt a
részét amiből a védjegyes oktatási forma
lett, tudtam, hogy létezik a teremtő Isten.
Nem kényeztetett az élet semmi módon,
erős lelkű lettem, miután háromszor épp
csak el nem mentem, túléltem mindazokat.
Életben tartott az a tudat, hogy a sorsomat
más nem csinálhatja úgy meg mint én magam.
Megértőkre nem nagyon találtam, legalábbis
megtartották maguknak, nem volt szükséges az,
nem kaptam rá a dicséretre sem, volt belőle.
Akkor sem amikor az első években több helyen
tartottam előadásokat, úgy tűnt sikeresek voltak.
Amikor rájöttem, hogy rajongóim lennének sokan,
onnan elköszöntem, akkor nem tudtam volna kezelni.
Ahol nem kaptuk meg a kellő tiszteletet a tolmáccsal, oda
többet nem mentem, nem az volt a gyakorlat, hogy majd
változtatnak rajta. Kezelhetőbbé, emberségesebbé lesz,
inkább elvárták volna azt, ami nehezen volt elviselhető.
Nem alkalmazkodtak, hiszen megkaptuk a jó fizetséget.
Azt hangoztatták, amikor szakadt az eső a nyakunkba, a
megóvásunkért a diszletet nem teríthetjük magunkra,
onnan is elköszöntem, sokáig lábadoztam csak utána.
A Szülőhely, a Haza az más azt gondolná az ilyen mint
én magam, innen nem költözik el az ember lánya, akkor
sem, ha utána betöltötték a helyét a máshonnan hozottal.
A Haza az olyan mint a szülőanya, megóvja az övéit mind,
nem úgy válogatja ki, hogy ki hozta baloldalról az apai ágát,
ki meg jobboldalról az anyai generációs feladatait oldja meg.
Két oldallal születtünk, páros szerveink vannak, nemcsak egy
ügyben van tennivalónk az életünk során, na és a sorsunkat
szeretnénk megélni, hogy jó minőségű életet biztosítsunk a
következőknek, hiszen itt marad a lenyomata mindenkinek.
Aki nem látja meg magát a tükörben, meg is kérhetné azokat
akik nem éppen visszafogottak, mondják meg őszintén milyen.
Persze ha tart tőle, hogy mit fog hallani az más, akkor tán ne,
Isten óvjon mindenkit attól ha még megsértődni most is tud.
Hiszen minden őszinte tükör arra figyelmeztet bennünket,
hogy miben vagyunk még fejletlenek, mit tanuljunk meg.
Ahhoz még csak a 70. évemben vagyok, nem szeretném
azt hinni, hogy én minden, uram bocsá többet tudok mint
bárki más fejlődni képes, tanulékony, vagy emberséges.
Szomorkodni sem fogok senkinek a meggondolatlansága
miatt, hiszen mindenki magának gyártja le mindazokat,
amiket később majd nem szívesen vállal fel döntésének.
Óriási felelősség minden olyan, ami az emberek élete,
sorsa, fejlődése, életminősége, lelki – testi egyensúlya, az
egészséges életvitele feletti jó döntést kívánna naponta.
Mert, hogy ehhez nagyon komoly, jó minőségű tudásra
és folyamatos fejlődési lehetőségekre van szükség, hogy
ne legyen semmi olyan, amit ne tudna megoldani rögtön.
A fokozatosságra szoktam utalni, mint a járható lépcsőkre,
azt nem ugrálva tenni meg, biztos lépésekkel végigmenni.
Ilyenek az emberi sorsok, ha tudnak róla az emberek már
van mire építeniük a holnapjukat, a jövőképüket, terveznek.
Hát bizony nem megfelelő pénzmennyiséggel, ahhoz képest,
amit elvárnak az árak, a díjszabások, valóban jó minőség legyen.
Csupán annyit engednék meg magamnak és ne vegyék zokon,
ha annyira nem fontos, hogy kinek van arra, kinek meg nincsen.
A végigdolgozott élete után, megfelelő összegű nyugdíja sem,
akkor lehet, hogy elnéztek valamit, nem számoltak azzal, hogy
az Isten adta Nép által lett szinte minden. Ha nem kapják meg
a megfelelő tiszteletet, durcásak is szoktak lenni eredményesen,
azután ki és mennyiért tudja majd megbékíteni már a valósággal.
Nem kellene zokon venni semmi ilyet amivel én itt megengedem
magamnak, hogy így írjak, talán nem mindig velem van gond se,
csupán megszokták, hogy nem szerettem volna ártani senkinek.
Igen vagyunk ilyen emberségesek, nem kevesen, nem választ el
bennünket egymástól az, hogy kinek van kinek meg nincs pénze.
Vagyunk, létezünk, korosan is tervezünk, mert nem tudtuk még
megoldani azt amit az Isten tehetségként adott nekünk, átadnánk,
azt ami a többletünk, hiszen ez itt a Magyar Hazánk, mi meg a Nép.
Különböző szinten élő, igyekvő, szorgalmas, emberségesen működő
sokaság, nincs a hátunra írva, nem járunk csoportokba, mégis tudjuk,
hiszen nem ártunk, nem bántunk és megtanuljuk, hogy magunkra is
jól vigyázzunk, mert nincs felelőse most annak se, mihez kezdjünk.
Hát rábízzuk magunkat az Isten adta tehetséges sorsunkra, nem
várunk semmi olyat amit úgy sem várhatunk, van az Isten tudjuk.
Megtanuljuk humososan felfogni, majd összenevetünk mind,
hiszen kitisztulnak majd a fejek és a tájak is. Rájön mindenki,
egyedül nem megy és nincs benne öröme se, ha nem mondhatja
mert nincs miért azt köszönni. Nincs hova menni, akkor se, ha nem
tudunk itt jó minőségű életet élni, hiszen ez a Hazánk, mi vagyunk
ennek a fontos helynek a megteremtői, máshol nem ilyen semmi.
S nem is tudhat vigyázni rá más úgy, mint aki Hazaszeretővé vált,
ezt is szükséges megtanulnunk, most van ehhez is időnk, módunk.
Egy Haza csak egy, nem pótolhatja sehol semmi más, ez a Hazánk.
