Tiszteletem, néhány videót készítettem, hogy így is látható legyen, hogy az egészséges körforgás azt is jelenti, mindenkinek a sorsának megfelelően van saját ideje, helye, szintje és generációs feladatai.
Ismeri-e önmagát, van-e a fejlődéséhez elég önbecsülése, vagy
másoktól várja a számára legjobb megoldásokat és már késő az,
amikor rájön, a másik teljesen másképp látja azt mi lenne jó neki.
Ami természetesen együtt jár azzal, hogy azt amit a génjeiben
hozott számára elegendő-e, eldönthesse, mit tanul még
ahhoz, hogy összefüggésében láthassa a világát és a
nagy Világot. Az segíti-e az előrehaladásában, vagy
változnia szükséges ahhoz, hogy megmaradjon
emberségesnek, bármilyen magasságokat ér is el.
Ami most nagy kihívás minden embernek, hogyan
maradjon meg és fent úgy, hogy ne sérüljön ő se bele és
a következő generációknak is jól követhető minta legyen.
Tudva azt, hogy mindannyian egyedül születtünk meg és nem
másképp. Hoztuk az emberségünket, az alázatot jól ismerjük ahhoz,
azt fel tudjuk mérni, melyik oldalunk adja a fejlettebb énünket most.
A régi jól beváltak nem működnek már úgy az elmúlt hét évben, mint
addig. Aki nem tanulta meg, hogyan tovább, a várakozás nem adja
meg a megfelelő életritmusát. Ha a belső egyensúlyára nem figyel,
kibillenhet és pótolni igyekszik mindent a birtoklásának vágyával.
Ami egy ideig meg is nyugtatja, viszont nem tartja mozgásban.
Elhiszi, hogy hozzá kell igazodnia mindenkinek és elveszhet,
a születésekor hozott tolerancia és az alázata egyensúlya.
Bocsánat ha nem érti az emberies jelnyelvemet, amit a
feltaláltam védelmére használok az oktatásomnál is.
Azt látom 7 éve összefüggésében, hogy kaptunk
mindannyian lehetőséget arra, hogy változzunk,
emberségesekként a jó sorsunk szerint éljünk.
Amit lerajzoltam egy napon, egy ritmusban
van vele, akit éppen oktatok, igénye szerint
a sorsához nevelek, ha már arra igényes lett.
Ha csak a múltba révül mindkét szemed,
ugyan honnan tudnád, hol az előre neked.
A hozott sorsod csak a tied,
ne próbáld a másokét megélni, de
más sem élheti meg helyetted, se érted.
Te magad írod bele az élettörténetedet, a
saját és generációs jeleidet a tenyereidbe.
Az sem mindegy, hogy a sorsodat éled-e,
vagy a másokétól vergődsz hiányokban.
Sorsszerűen ismételni, na azt is lehet,
sajnos megint, ha ugyanazokat
a hibákat, újra, azt “látva” is elköveted.
Az időt sürgetni eredményesen nem lehet,
mert egyszer mozdulsz az egyensúlyodból ki,
utána nagyon nehéz lesz visszarendezni.
Amikor a saját sorsodat, úgy letudnád,
s hirtelen meggondolatlanul,
mások késztetésére,
megváltoztatnád,
na majd azt is megtudnád,
ha két sírás között visszagondolnál,
megvolt mindened, amikor kimozdultál.
Jó lenne, ha te is tudnád, hogy van saját,
s generációs feladatod neked, a sorsodat is
illene megélned, nem learatni ha nem te vetsz.
Legalább ne ártsál ha lehet senkinek sem,
hiszen magadnak írod meg azzal azt ami,
a sorsodban meg nem íródott sohasem.
Honnan indultál hova jutottál, ki vagy most,
fontos az is a génjeiben ki mit hozott, de főleg,
ahhoz képest amit hozott, kivé, mivé változott.
Gyakran nem veszik észre azt se az emberek,
hogy a saját lehetőségeiken túlmentek.
S mivel a kontrollálható életritmusuk,
úgy, nem tud segíteni nekik, hát csak
“átlebegik” a továbbiakat, ahelyett,
hogy a földön járva tapasztalnának.
Ha elérték azt amit generációsan
lehet, meg kellene pihenjenek.
S el lehetne gondolkodjanak,
azon, hogyan tovább,
mi az amit, nem
csináltak meg.
Egyenes-e,
vagy görbe,
hol hitték
el mindazt,
amivel már
bekerültek
a szintjük alá.
Mert azt, hogy
mikor kellett
volna már
kimondani
a nemet,
nem vették
időben észre.
Vezetésre vágytak,
megvezették őket,
ha olyat vállaltak,
amihez nem értenek.
Önbecsülés, önismeret,
generációs feladatok,
sokat az naponta,
ha aszerint
működsz,
ki nem
üresedsz.
Szükséges,
lenne azt is
megoldanod,
azért, hogy
nyugodtan,
léphessél
tovább oda,
amit neked,
a sorsod még
emberségesen tartogat,
gondolkodva tartásosan.
A megoldást egy szinttel
feljebb találod meg,
fentről nézve, ha
összefüggésében
nézed, jól látható,
egyértelmű lesz.
Hol a hiány, miben a többlet,
a számok világa érdekes,
megmutat mindent.
Elmégy a jólétért
valahova, a sorszerűt
is megváltoztatva,
megcsinálod a sikert,
azt is, amit másoknak
szánt ott a saját Hazája.
S nem is gondolsz arra,
hogy visszamenj oda,
ahonnan jöttél, segítve,
a megteremtett javaiddal
lehetőségeket teremtve,
azoknak, akik a nehezében
a saját Hazájukban maradtak.
Mert ha a lehetőséged adott, hát,
építs magadnak szép, jó holnapot.
S ha megépítetted, akkor nézz
szembe magaddal, csinálj
egészséges mérleget,
ejnye túl ne menj.
Hátha megérzed,
a Hazaszeretetet.
Pihenj máris meg,
ne nyúlkáljál bele,
a mások életébe,
mert bevonzod
a szinted alattit.
Az egyenes az egyenes,
az attól eltérő nem az, a
ha kényelmi szempontból
lazítanál, mert a jóléted
odapottyant, csak
kinyújtottad
a kezeidet.
Észre sem vetted,
amit lehet nem szabadna.
Persze csak akkor, ha fontos
a saját emberséges tartásod,
amit elveszel az hiányokat
okoz a Népnek szánt
jólétből, hinnye.
Mindenki hozott
tehetséget valamiben,
abban elérheti azt amit
neki szánt a teremtő Isten.
Hinnye, csak azért, hogy
ne unatkozzál,
s megmutasd,
nem tanultad meg
mit jelent az, hogy
időben emberesedj.
Isteni szerepeket veszel
fel, hogy életek felett is
lazán dönteni tudjál,
látszik, milyen
könnyen is
megy neked.
Sok olyat
láttam már,
hogy visszajár az,
amit elbirtokoltak tőle,
sorszerűen kapja vissza,
ami azzal jár, azt a sorsa
visszarendezi, hinnye.
Abba, nem is
gondolnak bele,
nincsen kontrolljuk
a felelőtlenségük
kikoptatta belőlük.
Mindannyiunknak ártanak,
elvenni próbálják egy pillanat alatt
azt, amit mások, a hivatásuk által,
vagy egész életükben,
tapasztalva, teremtve értek el.
Learatnák annak is a hozadékát,
lefölöznék abból a legjobb részét.
Pedig nincs is már rá szükségük,
csak megszokták, hogy lehet,
kikopott az egészséges fék.
S a természet korrigál,
akkor is, ha az őket
meghaladja már.
Ne birtokold el,
azt ami nem a tied,
nem fejlődhet tőle,
sem a lelked, se a szíved,
hiszen nem szerinted rezeg,
mások rezgését cipeled,
jó nagy lesz a terhed.
Időleges dolgok ezek,
gyakran nagyon gyorsan,
máskor, több generáció alatt,
vissza az eredőhöz rendeződhetnek.
Ha vannak akik generációsan felvállalják
és párhuzamosan több rájuk vetülőt visznek,
korrigálják az addigi lazaságokat talajt adnak.
Meghajolok mások nagysága előtt akkor is ha
úgy érzem és nem életkor függvénye az sem.
Akkor esik meg, ha megtisztel, hogy olvassam
le a Sorsából láthatókat, s nézzem meg mit
mutat megoldottként, ott a jele generációsan.
Akik megtisztelnek hozzám érkeznek, tudják,
őszintén, s finoman kritikusuk is leszek aközben.
Biza, tartásos emberré nevelődtem, a megelőzésben
a hivatásomat is így gyakorlom, s így is élem a sorom.
Mert lehet, hogy már sehol máshol nem kaphatja meg,
az egészséges kontrollt, hiszen nem merik már a tükreiket
tartani nekik az emberek, hiszen kiszolgáltatottjaik lettek.
Az egészséges lelkes, szíves, gondolkodó kontrollra nagyon
nagy szüksége van most mindenkinek, de a saját egyenesére.
Szépen kérlek ne olvasd, ha erősek még a mondataim neked,
akkor olvasd, ha van már ezekre az összefüggésében is beérett,
életeket, sorsokat segítő szavaimra igényed, segítségedre lehetnek.
Jó egészséget emberek, áldjon meg az Isten,
minden földi jóval benneteket, éljen a tisztelet,
áradhasson a szeretet, legalább ne legyél gátja,
ha megkérhetlek, a sorsomat teljesítem az oktatással.
Különös oktatás, nevelés tréning neked és érted, ha már
megérted, hogy érted szólok, rólatok és a következőknek.
Ismerem mint a tenyeremet, ismerjed meg a saját szinted.