Tudnod fontos, a benned lévő

tartás és a szereteted a kulcs,

a sorsodhoz, minden egyébhez.

42 évesen jött meg a sorsomhoz

az eszem, 47 évesen tudtam jól

kimondani egyértelműen, hogy, nem.

Azóta a 26 tapasztaló év van mögöttem,

most éppen Online vagyok, a lelkemmel,

szívemmel, gondolkodó agyammal.

Addig a szívemmel,

döntve azt hittem,

ha nem úgy teszem,

ahogy az nekik jó,

tán ártok azzal.

Hiszen mindig is,

éreztem valami,

van a lelkemben,

amiben én vagyok,

az erősebb, hát adjak.

Sok rosszat, ártást kaptam,

mindezért gátolni próbáltak.

Volt, hogy csak álltam ott,

mint egy ébredező árva,

a sötét, hűvös, üres,

áramlásban,

s én ártani,

akkor sem

tudtam volna,

mert segítő vagyok.

Amikor tehettem adtam,

ha kérdeztek válaszoltam.

Az előzménye ennek,

úgy is nevelődtem,

 kitűnő orvosok mellett,

segédkezhettem 17 évesen.

Megtalálták hárman nekem,

azon a minőségi helyen, a

 jól képzésem lehetőségét, s ők

  elküldtek oda velem, leragasztva,

egy rólam szóló, ajánlólevelet.

A képzőben nevelődésemnek és a

három orvosnak is köszönhetem,

hogy segítő ember lehettem.

Keserves élet ez addig,

amíg rá  nem jövünk

az emberségesek

élete nehéz és

mégis kitartóak

a nehezekben.

A hétköznapi életben aztán, egy

műtéten  átesett,

valakin,

 látszott,

nem tud

segíteni

magán.

Hiszen,

nem tudja azt a

 kevéske megmaradt gyomra,

anélkül, hogy megtanítaná rá, az agya.

 Hiányzott onnan az annak megfelelően

erős impulzusának a hatása, azt a.

Úgy, anélkül

a kicsire csökkent

megmaradt gyomornak, nem

volt meg az impulzusa, összeköttetése,

nem volt elég erős az agyhoz az ingere

 hogy jelezze még időben, enni kellene.

Húslevest főztem akkor ott neki, úgy,

hogy lássa mit, hogyan teszek bele.

Óvatosságra kellett intenem,

hiszen csak fokozatosan,

volt szabad terhelni,

a szükséges időt is

megadva arra,

hogy a gyomra,

megszokja,

az evés ingerét.

A telítettség érzését

türelemmel lehetett csak az

 új, csökkent gyomrát terhelnie.

Belakott az étellel  a megengedett

módon, óvatosan, rendesen,

semmi baj utána nem lett.

Hiszen szeretettel főztem,

látta a gondoskodó szemem,

 átbillent a tehetetlenségen.

Van min gondolkodni,

amikor azt érzed,

hogy nem tudod,

megemészteni.

A saját sorsod,

neked kellene

igazgatnod.

Van amit hozunk,

van amit megtanulunk.

Mindent nem tudhatunk,

a mindent ide, nem a mi dolgunk.

Hiszen akkor meg,

mi dolga lenne az arra,

a feladatra született embereknek,

ha nem tölthetnék be azt amire beértek.

Az Isten adta Népnek a Hazájában fontos,

hogy jól érezze magát, róla is szóljon otthon

legyen abban az érzésében, hinnye már.

Megküszködtél, elérted, megcsináltad, a

fokozatosság, az átélése a lényeges, az a tied,

ott marad benned,

mint tapasztalt tudás a tied.

Az alapod lett a többi feladathoz,

arra alapozhatod, mert nem hiányos,

a tudás már ott van benned, erősödsz,

megnő tőle a belső tartásod, hinnye.

A belső erőd,

segíti,

erősíti,

a gerinced,

a hitelességed.

Először magunkért,

azután a ránk bízottakért,

s mindenki másért, akiket a

sors odatesz mint segítő feladatot.

Odaadóan szülőnek lenni nem semmi,

felelősen jó szülőnek lenni,

amikor beértél rá,

csak akkor lehet.

Az elsőt még

majdnem,

sterilen

neveled.

A másodiknál

már van némi

rálátásod is már ahhoz,

hogy hagyod kibontakozni,

veszed a jeleket, miben,

hogyan tudsz úgy,

ahogy neki jó,

nem helyette,

érte tenni.

A harmadiknál

figyelned sem kell

hiszen már megszokta

a rálátó szemed és veszel,

minden figyelmeztető jelet.

Mit szeret, mit nem szeret,

hogyan segítheted, hogy

ne helyette tegyed, ah,

kibontakozhasson,

megmaradhasson,

mint egyéniség

a gyermeked.

Igyekeznek

nevelni

a többieket is,

mivel egyéniségek,

hát egymást formálva,

hatnak és nevelődnek.

Ah, már az anyasághoz

neked is megjöhetett

közben, már helyén van

 ahhoz is az eszed.

Figyeled őket,

gondozod,

segíted,

járni,

enni

tanítod.

Feltétel

nélkül

lélekből,

szívvel,

szereted,

szereted,

és szereted, ki

is mondod azt.

Akkor is szereted,

ha nem szerinted éli

az életét, gondolkodik

s felnőtté formálódik.

Rájössz menet közben,

ha nézed őket,

úgy érzed,

megvan,

mindened.

Hiszen

mi más lehetne, a

 családnál fontosabb, neked,

neked, neked, jó egészséget,

jó emberek, áldjon meg az Isten,

minden földi jóval, családostól benneteket.

S  ha azt a hétköznapok sűrűjében is kitűnően teszed,

elég felnőtté válsz majd az emberséged szerint is. S azzal a

tudással, amiben vezető szerepet vállalsz, emberileg helyesen,

a szakmai tudásodban, a teremtésben, alkotásban, jó minta lehetsz.

Eladnám a feltaláltamat, betanítanám az igényeseket az oktatására,

egy ember ezt nem bírná el, összetett tudásként már kezelhető lesz.

Használati közlendőm ide, mindenkiből kihozza az a többlet tudást.

Azzal már tud mit kezdeni, hogy milyen módon fejlődjön tovább,

fejlessze  magát, a szaktudását, a tartását, az emberségét. Ne

szembesüljenek sokan azzal majd, hogy nem csinálták meg

a saját sorsukat se, nem, hogy a generációs feladataikat.

Na ide a mai írásomnak a végére még, egészségünkre.