Miért jön… 2017.11.19. https://julamami.com

 

Gazdagon születtünk mind,

ki ebben, ki meg abban, jóra,

szépre építő, teremtő életre.

Jó minőségű életed akkor van,

ha két lábbal állsz a földön, lehet,

mások, kitalált, őket gazdagító

módszereivel a könnyűt várni.

Lehet üresen lődörögve, a

pénz általiban is vegetálni.

Gondolkodni születtünk, a

siker, az agyunk tápláléka.

Ha felveszed a mások által

felállított sablont, s oda már

 magadat zárod, a te dolgod.

Jó vezető akkor vagy, ha akik

érintettek a felvállaltadban, a

 tehetségük által jól megélnek.

A természetes, nem esetleges,

a lelkes, szíves az emberséges.

Átélve, gondolkodva dönti el,

tudja miből élnének a többiek

jól meg, miben tehetségesek.

Sorsolvasás, emberismeret.

Miért jön el az utazó ide,

azért, mert azt hallja,

attól aki már volt itt,

hogy máshol ilyet

nem hallott csak itt.

Valahogy kimaradt a

 24. gyakorló évemből,

a Hazámban a sikerem,

felvállalva a létezésemet.

Megkerestem én évekkel

ezelőtt azokat a helyeket,

ahol gyakori volt a látogató.

Nem is válaszoltak arra, hogy

mit szólnának ahhoz, ha az amit

feltaláltam, szórakoztatná az ő

vendégeiket addig, amíg nem

fogyasztottak alkoholt,

azokon a helyeken.

Vagy a párjukkal

érkező komoly

embereknek,

ajánlanák,

jó minőségi

időtöltésként.

Nincs belőle több,

egyenlőre csak én,

tudom oktatva nevelni,

magam is rajzoltam le.

Bár sok éve, az autóból

elvitt igazolványaimmal.

Vállalkozói és minden,

 netán, azzal, valaki be is

bújhatott volna a bőrömbe,

azért gyakran jutott eszembe.

Hiszen, azok nem lettek meg.

Néhányszor kaptam jelzést,

hogy itt – ott, a nevemen jártak

orvoshoz, természetgyógyászhoz.

Bele kellett nyugodnom, nem tehetek

semmit, el kell hinnem, nem használható

másra, azt mondták csak menekülhetnek vele.

Utánoztál-e már valakit le úgy, hogy szinte olyan

voltál mintha ő lenne, eszedbe jutott-e, hogy ő és te.

Egyenként születettetek le, más feladatot hozva, élitek

meg a saját életeteket.

Vagy eszébe jut-e valakinek,

hogy ha nem élheti meg az arra

érett az ő sikerét, azon a helyen.

Ahol született, mit okoznak azzal,

neki s az adott helynek, miért gátol

valakit, a másik, a sikeréhez vezető

úton, miért nem lehet sikeres itthon.

Miért kell ahhoz kiszaladni a Világba,

vagy az online világba, hogy megkapja

azt a lehetőséget, megláthassák az ő

tehetségének olyan fokát, amiből

csak egy van és nincsen másik.

Kik és milyen pillanataikban

adnak tanácsot azoknak, akik

valamiért adnák azt, amiben meg

nekik van többletük, s egészséges

körforgásban haladhatna a Világ a

fejlődésnek éppen aktuális szintjén.

Talán tényleg nincsen szükség arra,

hogy betanító képzéssel, sokan, a

 saját szintjükre kerüljenek, hogy

megkeressék a tudásuk által.

A jó minőségű életükhöz azt,

ami megjár a tehetségükért.

Itt a Hazánkban, a minőségi

rendezvényeknek az elején.

Még alkohol mentesen, tiszta

 fejjel, leolvassák az ő saját,

 s csakis rájuk vonatkozó

sorsukat meghallják.

S vigyék a hírét,

annak itt van

csak, ilyen

lehetőség.

Nyilván tudom,

lehet nem hallották tán

még azt, élni és élni hagyni.

Legalább nem ártani, ha már

egyszer valaki ide született,

tudomásul venni, itt teszi a

 dolgát, végzi a hivatását.

Ha valaki azt hitelesen,

 élhető, jó minőséget

adva gyakorolja és

azoknak akiknek

jót tesz, ha arra

szükség van, átadja.

Tiszta forrásból kapja,

aki megtiszteli és azt kéri.

Legalább ne árts, senkit ne

bánts, magadra is vigyázz.

Megtörténhet ugyanaz,

csak másképp azzal aki

nem tiszta szándékú.

Amit teszel mások

ellen, ah, holnap ott

van veled szemben.

Ha nem érted azt a

lelkes szintet, tanuld,

ne a többieket húzzad le,

a punnyadóknak szintjére.

Ha nem hiszed az Istent,

a te dolgod, nem győzlek

meg róla, nem a dolgom.

Beszélek csupán arról,

hogy mennyire volt,

 kapaszkodóm akkor,

amikor, megint én

jártam rosszul.

Ha nem teszel

azért, hogy a

magad életének

minőségét megéljed.

Némelyek tesznek róla,

hogy észre se vegyenek.

Hiszen akkor a jól kitaláltjuk,

művük miatt, oda nem mennek.

Az nem elég, hogy semmi olyat,

nem tennék, hogy ártson bárkinek,

őszintén le kell írjam ide, vegetálok.

Ahhoz képest, amit csak én tudok.

Élek a szülőhelyemen, nem tettem ki

a lábamat, csak az online világ adta ezt

a lehetőséget nekem, így ismertetek meg.

A sorsunkat nekünk szükséges formálni,

úgy, hogy sikerre vigyük a tehetségünket

azért kaptuk, hogy jól megéljünk belőle.

Örültem, amikor észrevettem, néhány

éve, ha le föl pörgetem az egeret,

a szöveg amit leírtam spirálisan

körbeforog, a sors, déenes.

Mikor milyen és hogyan,

nem  tudom a miértjét,

megkérdeztem néhány

embert, mit szól ehhez.

Nem tudják, mondták,

de ez nagyon érdekes.

Volt aki azt gondolta,

hogy kiszámolom,

amikor a betűket

írom. Kérdeztem

tőle, szerinted én

képes lennék erre.

Jót nevettünk rajta.

Magyarország, Édes

Hazám Csodaszép, itt

vagyok és megvárom a

sikeremet ezen a helyen.

Mert valaki egyszer az ő

legjobb szándékával, eljött

messziről és azt mondta,

nagyon jó helyen vagyok.

Ne menjek el innen sehova.

Vajon miből merít lelkierőt,

aki a felvállaltja közben, nem is

gondol arra, nemcsak róla szólna.

Magyarországról, Pakson a Hergál

Házból, a Tüske is, szeretettel.

Julamami

 

 

A sorsod a tied… 2018.11.19. www.julamami.com www.julamami.eu

Ha csak beleélsz a jóba és szépbe, abban

a magasságban, ahova magadtól nem is

érhettél volna fel. Legalább annyit tégy

magadért, tudjad meg, honnan jöttél,

mit is hoztál, hogy ahhoz képest, ami a

sorsod, kivé, vagy mivé váltál, hinnye.

Ne vállaljál olyan feladatot, amivel

meghatározod az emberek sorsát,

ha a magadét sem ismered.

Így nem tudod felmérni sem,

hány, ember, megy, azáltal, tönkre,

volt-e már olyan a családodban, hinnye.

A tehetségedhez, még tanuljál, közben

tapasztaljál, hogy hozzáértő vezető légy.

Emberismeret, megismerni a sorsodat,

szembesülni azzal, van generációsan,

 elvégzendő, sorszerű, életfeladatod.

Általános műveltséget növelő,

„Tenyérolvasó”, önismereti

oktatás, ha már igényled, neked, érted.

Ah, amikor, a racionális oldalad felé, már,

teljesítetted, szívesen mégy, emberiesen,

 gondolkodóként, a lelkesedésed irányába.

A saját sorsod, a tied, hát neked fontos,

úgy teljesítened, önmagad felé is,

hogy generációsan adni tudjál.

Jövőképet, a családodnak.

A gyermek,

csak kicsi,

nem gügye,

gyakran van,

hogy bizony,

 már, tanulni

is lehetne tőle.

Halljad mit mond,

nemcsak beszél, ah.

A sorsodat, senki más,

nem csinálhatja, jól, helyetted.

A tapasztalás ad annak értelmet, az

ízes életre való, igényedet a teljeshez.

Amikor, megéltél már, sok nehezet,

attól erősödik, a belső tartásod.

Lelkesedsz, szívesen teszed,

gondolkodva megéled,

alaposan emberesedsz,

Mindezektől erősödik, a

 tartásod és méltóságod.

A lehetőségeiden belül,

magad irányítod az életedet.

Figyelj a belső tartásodra, ne

használd fel, a többi embert, a

magad életének a könnyítésére.

A jó értelemben működő, adok –

kapok, a legjobban megélhető élet.

Tiszta marad, a lélek, úgy, az ember,

a nehezített körülmények között is, a

 sorsát élheti, generációsan is, teljesíthet.

A teremtő, a Világot, így az embereket is,

természetesre, rendesre, teremtette, ah.

Ha nagyon eltérnek tőle, a helyes utat

  láthatják, a sorsuk, a tenyerükben.

Fékezz, mielőtt megszoknád, a

lóval növelt magasságodat,

mert, megteheti helyetted és

érted, a legkedvesebb lovad.

Magyarországról,

Pakson a Hergál

Házból, szeretettel,

Julamami

Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajodna
Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona.

 

 

A gyermeki arcod őrzöd-e még… 2020.11.19. – 2016.06.03. https://julamami.eu, https://julamami.com

Magadon még nevetni tudsz-e,

gyermeki lelkedet őrzöd-e.

A tisztát, hogy olyan is legyen,

a gyermekeknek minta lehessen,

megmaradjon, ugyan véded-e.

Észreveszed-e,

amikor a magas rezgésűt,

az alacsony rezgésűvel,

összemosni igyekeznek.

A tudóst és tudáshiányosat,

vetik össze rafináltan, hogy

a minőségit biztosan legyőzze.

Ide a jó öreg bocsánatot kérek.

Kérlek tedd zsebre, legalább

időnként a kezeidet, pihenj meg,

ne mindent fordíts a feje tetejére.

Különböző a sávja az embereknek

lesz aki megerősödik tőle,

de van a másik végletes is.

Amikor már véd az Isten,

már akkor is ha

te azt nem is gondolnád.

Azt érzi nem látják azt,

nem is gondol arra, abba

kellene ám időben hagynia.

Megmutatta már ezer arcát,

kész a mű, remekelhet vele,

kitüntetésre érdemes alkotás.

Ha nincs eleje,

akkor hol a vége,

ki védi most meg,

a tisztát, a mások hibájából,

a védtelenné tett védetteket.

Van-e ilyen,

vagy védje magát mindenki meg,

de hiszen, íme ez itt Magyarország,

ugye ez még a mi szeretett Hazánk.

Vagy mit tett akkor, a sok védtelen,

ha nem tudta elviselni azt,

hogy kiderült róla,

gügyét csináltak belőle.

A Nép már itt teremtett

akkor is, amikor még

az álmait elméletben élte.

Hol az eleje és hol a vége,

s hányan vesznek el benne,

vagy odalettek közben, vétlen.

Önismereti oktatás, emberismeret,

önbecsülés, a velejárói, igény

szerint a saját sorsára

neveléssel. Nincs

miért aggódni, a

 lelkiismerete nem

engedi mellé menni,

marad a tartás, méltóság.

Érdekel-e valakit mindaz,

hogy nem tudják az emberek,

megérteni azt, hogy nekik kell

megvédeniük önmagukat, adott

helyzetekből is megtalálni a kiutat.

Mi végre mindez, ha se eleje, se vége,

az Isten malmai lassan,

de biztosan őrölnek,

mindenhova odaérnek.

Mi a cél, hogy ne maradjon már,

egyetlen igaz, tiszta sem, mert akkor,

nem lehetne mondani rá, hogy vétett,

hiszen ugyan mihez képest tett olyat.

Hiszen viszonyításban van mindaz,

olyan mint egy furcsa álom, azt

gondolnák az emberek,

semmi gond,

hiszen

ebből majd

felébredhetnek.

Ez itt a Hazánk,

egy csak egy,

eljutottál-e oda,

hogy tisztelni tudod,

tudod-e mit jelent az,

becsüljük nagyon meg,

a talpunk alatti földet.

Felfogtad-e mit jelent,

az Isten adta Népnek

a tisztelete, hinnye.

A sorsukat élhetik-e.

Érezted-e egyszer is,

a Hazaszeretet érzését,

mihez tudtad hasonlítani

azt az érzésedet, amikor

a boldogulás jó érzése

töltötte be a lelkedet.

Gondoltál-e arra,

hogy mindaz

érted,

neked, a

Népért

szól.

Több

lettél

te is attól.

Megnőtt

azáltal is

a belső tartásod.

Meddig mehet el,

az ember,

hogyan

maradhat

emberséges.

Ahhoz képest,

amit hozott,

kivé vagy mivé változott.

Ugye nem lehet,

hogy már minden mindegy, a

 Magyar virtus, az nem változott meg.

Segíts magadon az Isten is megsegít téged,

a kisemberek boldogulása ez.

Azért adta feladatként,

nekem, neked, neked,

hogy tanulj meg élni ebben.

Jó egészséget nektek jó emberek,

áldjon meg az Isten, minden földi jóval bennünket.

Különös oktatás, nevelés, tréning neked, aki már érted,

hogy az a fajta tudás neked szól, aki már arra igényes lett.

Tartás, emberi méltóság nélkül hiába a tenger pénzed, a

 belső és a külső egyensúlyod egyszerre adatik meg.

Általános műveltséget növelő (Tenyérolvasó),

ismerd meg a saját és generációs határodat,

Ismerem mint a tenyeremet, tegyél érte.

Megláthatod, mi hol térne el az egyenestől,

felismered a sorsodat, hogy mellé ne menj.

Meg is tudod tartani, az egyensúlyod,

ha már tudod honnan hova tartasz.

Megtanulhatod az alázat érzését,

hogy többször ne alázódjál meg.

A végzettségem szerint, 21. éve, a

 megelőzésben gyakorlom a hivatásom.

Vedd magadhoz a tudást, hogy elérjed azt a

 szintet a hivatásodban, amit megérdemelsz.

Online Magyarországon, Online Pakson,

vagy Online, ha bárhol is éltek most a Világban.

Julamami
Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona. Szeretettel. Julamami