Mi a jó irány neked… 2017.01.03. https://julamami.com

Különös oktatás, nevelés, Julamami

Átlátva felismernéd a jövőképed,

tudnád azt is, mi a jó irány neked.

Jó alap lehetne, a te tiszta jövődhöz.

Amikor valaki már ugyanazt szajkózza,

azt úgy hívják egy idő után, nem csoda.

Nem fejlődött ő egy pillantást sem,

hát jó vezető nem lehet belőle,

még akkor sem, ha minden

eszközt is megkap hozzá.

2017. év az emberieseké,

a tudással is rendelkezőké,

a tehetségüket felismerőké,

már kibontakozni vágyóké.

Ne fedd le se ne nyomd el,

a vezetni születettet,

úgy sem tudod azt,

ne igyekezz vele,

az Isten neki,

azt adta oda

tehetségnek.

Nagy fricska

lesz az is neked,

letagadni nem lehet.

A felszínen lesz minden,

ami nem tehetségből, se

nem hozzáértésből való.

A szinted alatt maradsz,

ha nem fejleszted magad.

Amikor a rólad mintát

vett, ugyanazt teszi,

mint amit látott

tőled, csak most

már, teveled.

S már nem tudsz,

ellene semmit tenni,

hiszen rajtad nőtt ki,

a mondataidat is viszi,

nincs azóta se sajátja.

Amikor aztán elköveti

a hibát, hogy korrigálná,

amit elsimogatni már nem

lehet, ott hagyta a jeleket.

Láthatóvá vált önmagán

túlment, terhelni már

tovább nem lehet.

A belső tartás

hármasának

hiányát egy

pillanat alatt

megmutatja.

Lelkes, szíves

gondolkodóan

 döntő adok-kapok,

magas rezgésű helyzet

nem különböztet meg,

de megmutatja átlátja ő.

A tudás hatalom mondják,

a hiánya mögé nem bújhat

senki, önmagától se óvja őt.

Nem tudja, hogy melyik őse

mit is tett, saját családjáért,

ő a hőn szeretett Hazájáért

tesz, s nem a mi Hazánkért.

Rájön arra, magát méltatva,

attól lehet az ő saját sarja

már tartásos, erős lélek,

ismeri az emberieseket.

Már nem sokat ér az se

amit a látszatra épített,

hamar felszínre jöhet,

az álságos karakteres

mögött nincs tartalom.

Tanuld meg azt amit nem

hoztál, hogy két lábon állj,

ne hiányos minta legyél a

te sarjaidnak, a fiataloknak.

Megnyílhat vele a lelked,

szíved, gondolkodóként

érdekes leszel ott, ahol

azt hitték már ismernek,

s nincs is több már benned.

Tégy önmagadért és az Isten is

megsegít téged, a jövőd előtted.

Ne csak beszélj róla, úgy is élhetsz.

Az Általános műveltséget növelő

“Tenyérolvasó” neked és érted van,

Különös oktatás, nevelés, beépülhet,

ha megtanulod a hivatásodhoz veszed.

Helyszín, Magyarországon Pakson a

Hergál Házban, jelentkezni

lehet, a tájékoztatást, az

oktatás, tanácsadás

oldalon találod.

Szeretettel: