Ha megkérdeznék, a mai napra
én mit szeretnék,
a kívánságom
csak ennyi,
a saját
Hazánkban
tartással élni,
a sajátomban
kiteljesedni.
Méltósággal
oktatni, nevelni,
mindenféle új és
régi kultúrát
megismerve
jóembernek
lenni.
Sorsok,
kié, mié,
enyém,
tied, övé,
vagy másé.
Kinek mivel
kezdődik el,
kinek mikor
ér körbe.
Anélkül
beleélnek
a semmibe,
sorstalan
lődörögve.
Ki meg
csak
néz,
hisz
meg
van
rekedve.
Keresi az
életének
mi az igaz
értelme,
ha a sorsa
soha nem
érhet körbe.
Generációs jel.
Ha előbb hat a
mások kultúrája
rád az oktatásban,
mint a sajátodat
felismernéd,
hát honnan
tudnád, mi a
dolgod neked,
ha a sajátodat
nem is ismered.
Vajon tudja-e
az aki mindezt
elrendezi, hogy
kinek mennyi
gondot okoz
azzal, ha
anélkül
teszi
azt
amit
felvállalt,
hogy ahhoz
értene is.
Neki csak
azon járhat-e
az esze, hajrázik,
hogy időben érjen
be az éppen aktuális
döntéshelyzetébe.
Ugyan eszébe
jut-e,
hogy
a mögött
emberek
vannak,
akiknek
fontos
lenne,
hogy
végig
vigyék
a sorsaikat.
Mert, hogy az
nem egy sors csak,
hanem, mindenkinek
a maga sorsa, nem is
egyforma, s nem is
egy időben van
ugyanazzal
neki dolga.
Mint a
többieknek,
viszont tudna
tanácsot adni ő
oda, ahol már túl van
azon a szakaszon, amit
a többiek még nem is
sejtenek. Nekik is
dolguk lesz vele.
Ki ad tanácsot
kinek és közben
mennyi számára
ismeretlen helyzetbe
nyúlhatnak bele, olyan
emberek, akik csak azért
vannak ott, hogy ott legyenek.
Hiszen soha életükben nem is
voltak olyan élethelyzetekben.
A mások meg nem érdemelt sorsát,
még időben egyengessék, révbe vigyék,
anélkül, hogy tudnák mi a tartás, méltóság.
Úgy gondolják, hiábavalóság a fokozatosság.
Üres emberek sora, lesz azzal ott legyártva,
nem a saját Hazájának jó sorsát igazítva.
Biza különb életet élhetnek, mint amit
megérdemelnének, hiszen
csak önmagukért tesznek.
Tán eszükbe sem jut soha,
hogy mások nekik vannak
abban, azáltal kiszolgáltatva.
A tetővel nem lehet kezdeni a
ház építését sem, előbb az alapra
van szükség ott, hogy a továbbiakra
úgy gondoljanak, olyat tervezzenek,
hogy alap legyen az minden következő
építési fázishoz, hogy időtlen időkig az
meg is álljon.
Az embereknek,
lakhatást nyújtson,
mosoly, öröm, töltse be
a szobákat, gyermekeket
neveljenek fel bennük.
Sokszor nézhessenek
a szüleik majd utánuk
a küszöbjükről, amikor
elhagyják ők egy időre a házat, Hazát,
hogy a megfelelő helyen továbbtanulnak.
Amikor hazavágynak odalátogassanak,
újra és megint szeretetet kapjanak.
A szüleik elégedetten éljék meg
azt, a gyermekeik kikké váltak.
Örülnek nekik, hiszen adtak
általuk a saját Hazájuknak,
hiszen egy Haza csak egy,
mindannyiunkból lett akik,
szépet, jót teremtettünk itt.
Emberesedjenek fel, ahhoz
a feladathoz, hogy megértsék,
ha emberekhez nyúlnak, ahhoz
érteniük kell, hogy legalább ne
ártsanak.
Tapasztalat nélkül,
csak hű bele, lesz ami
lesz, az elméletet tudja
talán, hogy meddig mehet.
Meg sem érinti, ha emberről
dönt, lehet, hogy ő is úgy nőtt
fel, hogy nem kérdezte meg senki
soha, hogy van, csak ki lett szolgálva
az éppen aktuális tanuláshoz a pénzzel.
Hát úgy érzi az megjár neki egész életében,
nem szeretne semmi újat megtapasztalni, se
elfáradni, sem gondolkodva élni, csak beleélni.
Félbemaradt sorsok, meg nem élt jó életek,
csak ami marad, csak amit meglehet,
mintha nem is tudná azt az
emberek egy része,
hogy szeretet
nélkül
nem
megy.
Az eredője,
a következő
lépése, az alapja
a szeretet mindennek.
Ha nem hiszed, éld meg,
s csak utána mondjál róla
véleményt, amikor már
tudod miről beszélsz.
Tapasztalva haladtam,
amikor úgy éreztem még
valami hiányzik onnan, hát
mentem és megtanultam.
Nemcsak belecsaptam az
élet lecsójába, azt nosza,
rugaszkodjunk el sehonnan,
sehova, csak haladjunk felfele
a nemlétező jól kitalált ranglétrán.
Mert azt hiszik, ha jó alaposan körbe
udvarolják azokat, akik már bizonyítottak
és megtisztelő rangokat, címeket adnak oda,
akkor azzal minden el is van intézve, mehetnek
félre, nem kérik ki többet a tanácsaikat, majd
ők mennek a saját, makacs fejük után, hiszen
némileg akkor már bele láttam, hogy azok,
akik tudták mit csinálnak, miben, hogyan
nyúlnak. S ha megvan már a mozdulat,
akkor abból gond nem lehet, hiszen
úgy tűnik, ahhoz már ők is értenek.
Nem szóltak időben a többiek sem,
mert ki tudja, honnan jöttek, kik
vannak mögöttük, mi bajuk lehet
abból, ha szólni mernek, így aztán
ment tovább minden bele a semmibe.
Sok – sok „mekelekkel” lett tele minden,
s azok is csak néztek ki a fejükből jó nagy
szemekkel, akik tudják mikor mit kellene
tenni, hogy abból kilépve, minden haladjon
a maga útján, s mindenkinek a megfelelő
sorsa legyen az amit megélhet, s végig
is viheti, hiszen felelős azért amit
megteremtett, generációsan, ha
ő már megszenvedte, az övéinek
jó kell legyen, ne kerüljön ismétlésbe
mindenki, az is aki már ott jár a befejezés
előtt az életművének, csak nincs aki felelősen
felvállalná, hogy adjon hozzá neki is lehetőséget.
Ezért aztán nyomhatják ezerrel a külföldről ide
behozott, kontrollálatlant, mindent elárasztva.
Ami ahonnan jött ott kitűnően működhetett,
ez itt a mi Hazánk, s vagyunk benne mi, akik
elértünk oda, amit már átadhatnák, oktatatni
tudnánk, feltisztult állapotában a Hazánkban.
Hiszen egy Haza ez csak egy, itt nőttünk ki,
belőle lettünk, ide születtünk, ide adnánk el,
azt amit elértünk, hogy legyen rálátása, a
magas rezgésűeknek, arra ami itt
érett be, mielőtt eladnánk oda,
valahova, ahol azt is tudják mennyit ér.
Nem vagyok a választékok között, így az arra
tévedőt, nem figyelmeztetem, kontrolláljad, ah.
Szombatonként bejelentkezéssel részt vehet az
oktatásomon, nevelésemen. Magyarországon,
Pakson a Hergál Házban, vagy megtervezzük
és tanulunk az általam átküldött
oktatási rajzos formák
által az online Világban.
Szeretettel. Julamami