Ha megkérdeznék, a mai napra

én mit szeretnék,

a kívánságom

csak ennyi,

a saját

Hazánkban

tartással élni,

a sajátomban

kiteljesedni.

 Méltósággal

oktatni, nevelni,

mindenféle új és

régi kultúrát

megismerve

jóembernek

lenni.

Sorsok,

kié, mié,

enyém,

tied, övé,

vagy másé.

Kinek mivel

kezdődik el,

kinek mikor

ér körbe.

Anélkül

beleélnek

a semmibe,

sorstalan

lődörögve.

Ki meg

csak

néz,

hisz

meg

van

rekedve.

Keresi az

életének

mi az igaz

értelme,

ha a sorsa

soha nem

érhet körbe.

Generációs jel.

Ha előbb hat a

mások kultúrája

rád az oktatásban,

mint a sajátodat

felismernéd,

hát honnan

tudnád, mi a

 dolgod neked,

ha a sajátodat

nem is ismered.

Vajon tudja-e

az aki mindezt

elrendezi, hogy

kinek mennyi

gondot okoz

azzal, ha

anélkül

teszi

azt

amit

felvállalt,

hogy ahhoz

értene is.

Neki csak

azon járhat-e

az esze, hajrázik,

hogy időben érjen

be az éppen aktuális

döntéshelyzetébe.

Ugyan eszébe

jut-e,

hogy

a mögött

emberek

vannak,

akiknek

fontos

lenne,

hogy

végig

vigyék

a sorsaikat.

Mert, hogy az

nem egy sors csak,

hanem, mindenkinek

a maga sorsa, nem is

egyforma, s nem is

egy időben  van

ugyanazzal

neki dolga.

Mint a

többieknek,

viszont tudna

tanácsot adni ő

oda, ahol már túl van

azon a szakaszon, amit

a többiek még nem is

sejtenek. Nekik is

dolguk lesz vele.

Ki ad tanácsot

kinek és közben

mennyi számára

ismeretlen helyzetbe

nyúlhatnak bele, olyan

emberek, akik csak azért

vannak ott, hogy ott legyenek.

Hiszen soha életükben nem is

voltak olyan élethelyzetekben.

A mások meg nem érdemelt sorsát,

még időben egyengessék, révbe vigyék,

anélkül, hogy tudnák mi a tartás, méltóság.

Úgy gondolják, hiábavalóság a fokozatosság.

Üres emberek sora, lesz azzal ott legyártva,

nem a saját Hazájának jó sorsát igazítva.

Biza különb életet élhetnek, mint amit

megérdemelnének, hiszen

csak önmagukért tesznek.

Tán eszükbe sem jut soha,

hogy mások nekik vannak

abban, azáltal kiszolgáltatva.

A tetővel nem lehet kezdeni a

ház építését sem, előbb az alapra

van szükség ott, hogy a továbbiakra

úgy gondoljanak, olyat tervezzenek,

hogy alap legyen az minden következő

építési fázishoz, hogy időtlen időkig az

meg is álljon.

Az embereknek,

lakhatást nyújtson,

mosoly, öröm, töltse be

a szobákat, gyermekeket

neveljenek fel bennük.

Sokszor nézhessenek

 a szüleik majd utánuk

a küszöbjükről, amikor

elhagyják ők egy időre a házat, Hazát,

hogy a megfelelő helyen továbbtanulnak.

Amikor hazavágynak odalátogassanak,

újra és megint szeretetet kapjanak.

A szüleik elégedetten éljék meg

azt, a gyermekeik kikké váltak.

Örülnek nekik, hiszen adtak

általuk a saját Hazájuknak,

hiszen egy Haza csak egy,

mindannyiunkból lett akik,

 szépet, jót teremtettünk itt.

Emberesedjenek fel, ahhoz

a feladathoz, hogy megértsék,

ha emberekhez nyúlnak, ahhoz

érteniük kell, hogy legalább ne

ártsanak.

Tapasztalat nélkül,

csak hű bele, lesz ami

lesz, az elméletet tudja

talán, hogy meddig mehet.

Meg sem érinti, ha emberről

dönt, lehet, hogy ő is úgy nőtt

fel, hogy nem kérdezte meg senki

soha, hogy van, csak ki lett szolgálva

az éppen aktuális tanuláshoz a pénzzel.

Hát úgy érzi az megjár neki egész életében,

nem szeretne semmi újat megtapasztalni, se

elfáradni, sem gondolkodva élni, csak beleélni.

Félbemaradt sorsok, meg nem élt jó életek,

csak ami marad, csak amit meglehet,

mintha nem is tudná azt az

emberek egy része,

hogy szeretet

nélkül

nem

megy.

Az eredője,

a következő

lépése, az alapja

a szeretet mindennek.

Ha nem hiszed, éld meg,

s csak utána mondjál róla

véleményt, amikor már

tudod miről beszélsz.

Tapasztalva haladtam,

amikor úgy éreztem még

valami hiányzik onnan, hát

mentem és megtanultam.

Nemcsak belecsaptam az

élet lecsójába, azt nosza,

rugaszkodjunk el sehonnan,

sehova, csak haladjunk felfele

a nemlétező jól kitalált ranglétrán.

Mert azt hiszik, ha jó alaposan körbe

udvarolják azokat, akik már bizonyítottak

és megtisztelő rangokat, címeket adnak oda,

akkor azzal minden el is van intézve, mehetnek

félre, nem kérik ki többet a tanácsaikat, majd

ők mennek a saját, makacs fejük után, hiszen

némileg akkor már bele láttam, hogy azok,

akik tudták mit csinálnak, miben, hogyan

nyúlnak. S ha megvan  már a mozdulat,

akkor abból gond nem lehet, hiszen

úgy tűnik, ahhoz már ők is értenek.

Nem szóltak időben a többiek sem,

mert ki tudja, honnan jöttek, kik

vannak mögöttük, mi bajuk lehet

abból, ha szólni mernek, így aztán

ment tovább minden bele a semmibe.

Sok – sok „mekelekkel” lett tele minden,

s azok is csak néztek ki a fejükből jó nagy

szemekkel, akik tudják mikor mit kellene

tenni, hogy abból kilépve, minden haladjon

a maga útján, s mindenkinek a megfelelő

sorsa legyen az amit megélhet, s végig

is viheti, hiszen felelős azért amit

megteremtett, generációsan, ha

ő már megszenvedte, az övéinek

jó kell legyen, ne kerüljön ismétlésbe

mindenki, az is aki már ott jár a befejezés

előtt az életművének, csak nincs aki felelősen

felvállalná, hogy adjon hozzá neki is lehetőséget.

Ezért aztán nyomhatják ezerrel a külföldről ide

behozott, kontrollálatlant, mindent elárasztva.

Ami ahonnan jött ott kitűnően működhetett,

ez itt a mi Hazánk, s vagyunk benne mi, akik

elértünk oda, amit már átadhatnák, oktatatni

tudnánk, feltisztult állapotában a Hazánkban.

Hiszen egy Haza ez csak egy, itt nőttünk ki,

belőle lettünk, ide születtünk, ide adnánk el,

azt amit elértünk, hogy legyen rálátása, a

 magas rezgésűeknek, arra ami itt

érett be, mielőtt eladnánk oda,

valahova, ahol azt is tudják mennyit ér.

Nem vagyok a választékok között, így az arra

tévedőt, nem figyelmeztetem, kontrolláljad, ah.

Szombatonként bejelentkezéssel részt vehet az

oktatásomon, nevelésemen. Magyarországon,

Pakson a Hergál Házban, vagy megtervezzük

és tanulunk az általam átküldött

oktatási rajzos formák

által az online Világban.

Szeretettel. Julamami