Életem a sorsom, a sorsom az én életem.
Adni, segíteni, tapasztalni teremtettél Isten.
Kérlek segíts, hogy a tiszta lelkűek, az
abban jók, jól segíthessenek.
Akik már tudják,
nem ártok,
nem bántok és
magamra is vigyázok.
S tisztelettel vagyok,
haladok, ahogy tudok,
mások fölé nem
növök, ah, ha csak
úgy, érvényesülök.
Az életemet élem és a
sorsomnak a kiteljesedését
remélem, mindezt egy időben.
Rájöttem, ha az emberek is a
saját életritmusukban tudnak
haladni, egymást jobban meg
is tudják érteni, segíteni.
Bár nem egy
ritmusban
vannak, de
önmagukhoz
képest és a
környezetükhöz
is, harmóniában
élve haladhatnak.
Ha nem ismered még
a saját és generációs
jeled, mihez képest hol
tartasz most, te tudod-e.
Ha átugrottad azt a sok
akadályt, amit te is azért
kaptál, hogy emberesedj,
a következőkre vetülve
nehéz terhet cipelnek.
Azért megmutatkozik
a régmúlt hisz működik
a jelenben is, „most”
másnak mutatkozik,
az emberek nem is sejtik.
Ahhoz képest, ki mit hozott,
kivé vagy mivé változhatott.
Tudom, az idő az Istennél van.
Ha mindenki a könnyebb végét
fogná meg, nem történne semmi,
csak punnyadna mindenki, a sorsuk
befejezetlen, maradna lefegve a semmiben.
Addig menne minden, amíg a természet átfordítaná,
ha már elfáradna a sok nehéz terhét korrigálva oldaná.
Hiszen nekünk kellene alkalmazkodni, nem elvárni.
Amikor ráébredtem, hogy mi a saját feladatom,
s milyen generációs feladatom van nekem,
szakadt a könnyem, hiszen ott volt szinte
egyszerre összetett érzésben minden.
A körforgásban hol a lelked, hol meg
a pénzed által leszel gazdag, nem
különb senki sem a másiknál.
Nem nagyobba választék
a másoknál, csak az időt
kapja arra, máskorra.
Ki már letörlesztette,
kinek az ősei megtették,
ki meg most szeretné,
rendbe tenni az életét.
Ne kelljen sortalanul
élnie senkinek sem.
Ha még nem érted,
kérlek tanuld meg.
Ne maradj sortalan,
tegyél magadért,
s generációsan,
ha már tudod,
mi az a miért.
Magyarországról,
Pakson a Hergál Házból.
Szeretettel.