Életem a sorsom, a sorsom az én életem.

Adni, segíteni, tapasztalni teremtettél Isten.

Kérlek segíts, hogy a tiszta lelkűek, az

abban jók, jól segíthessenek.

Akik már tudják,

nem ártok,

nem bántok és

magamra is vigyázok.

 S tisztelettel vagyok,

haladok, ahogy tudok,

mások fölé nem

növök, ah, ha csak

úgy, érvényesülök.

Az életemet élem és a

sorsomnak a kiteljesedését

remélem, mindezt egy időben.

Rájöttem, ha az emberek is a

saját életritmusukban tudnak

haladni, egymást jobban meg

 is tudják érteni, segíteni.

Bár nem egy

ritmusban

vannak, de

önmagukhoz

képest és a

környezetükhöz

is, harmóniában

élve haladhatnak.

Ha nem ismered még

a saját és generációs

jeled, mihez képest hol

tartasz most, te tudod-e.

Ha átugrottad azt a sok

akadályt, amit te is azért

kaptál, hogy emberesedj,

a következőkre vetülve

nehéz terhet cipelnek.

Azért megmutatkozik

a régmúlt hisz működik

 a jelenben is,  „most”

másnak mutatkozik,

az emberek nem is sejtik.

Ahhoz képest, ki mit hozott,

kivé vagy mivé változhatott.

Tudom, az idő az Istennél van.

Ha mindenki a könnyebb végét

fogná meg, nem történne semmi,

csak punnyadna mindenki, a sorsuk

befejezetlen, maradna lefegve a semmiben.

Addig menne minden, amíg a természet átfordítaná,

ha már elfáradna a sok nehéz terhét korrigálva oldaná.

Hiszen nekünk kellene alkalmazkodni, nem elvárni.

Amikor ráébredtem, hogy mi a saját feladatom,

s milyen generációs feladatom van nekem,

szakadt a könnyem, hiszen ott volt szinte

egyszerre összetett érzésben minden.

A körforgásban hol a lelked, hol meg

a pénzed által leszel gazdag, nem

különb senki sem a másiknál.

Nem nagyobba választék

a másoknál, csak az időt

kapja arra, máskorra.

Ki már letörlesztette,

kinek az ősei megtették,

ki meg most szeretné,

rendbe tenni az életét.

Ne kelljen sortalanul

élnie senkinek sem.

Ha még nem érted,

kérlek tanuld meg.

Ne maradj sortalan,

tegyél magadért,

s generációsan,

ha már tudod,

mi az a miért.

Magyarországról,

Pakson a Hergál Házból.

Szeretettel.