A vonatig volt ideje gondolkodni,

mennyit kérte az apját,

beszéljék át.

Nem szeretné

igazgatni azt, amit

az apja neki szánt.

A saját életét élné,

csinálná a dolgát, ha

visszanéz, lássa ő is,

mit miért éppen úgy csinált.

Nem tudtak már beszélgetni

régóta, az apja csak a magáét

fújta, az ő álláspontját meg sem

hallgatta, pedig elmondta volna.

Méltatlannak tartotta ezt hozzájuk,

mert az ő szemében nagy emberré

vált az apja, önmagát a vagyont a

semmiből felhozva, félistennek

látta, tartotta, meg is mondta.

Csak ott valami eltört akkor

az apjában, amikor egyszer

a nagyapja rászólt, nana.

Ezt egyszer már valaki

a családban próbálta,

rajtavesztett és

mindent

el is vesztett.

Attól fogva az apja,

 a nagyapját hanyagolta.

Nem akarta hallani az igazát.

Magához tér végre, mi is történt,

lehet már a vonaton ül a gyermeke.

Felkapja a pénzt amit azon a napon

begyűjtött, meg ami még a héten

bejött, bedobja egy szatyorba,

beül egy taxiba.

A pályaudvarra

mondja a sofőrnek,

várja meg a visszaútra,

sok pénzt nyom a kezébe.

Még látja a peronról, ahogy

a vonat elhagyja az állomást.

Egy résnyi idő és már elment,

belemarkol a szatyorban lévő

nem kevés pénzbe, kínálja a

járókelőknek, csak nézik,

mint akit bolondnak vélnek.

Kikerülik jó nagy ívben, nem

akarnak részesei lenne ennek.

Vegyétek, vigyétek mondogatja,

látjátok nem kevés pénz ez, van

belőle bőven. Fogadjátok el,

kérlek benneteket, hogy jó

helyekre menjen a pénzem.

Hiszen ezért volt minden,

amit tettem életemben.

Nem kell nekem mert,

becsapott engem,

észre sem vettem,

pont ez tett tönkre.

Elment a vonattal az

egyetlen fiam, inkább

a munkát, a szerelmét

választotta, az én nagy

ragaszkodásom, pénzem,

vagyonom helyett.

Vigyétek innen,

nekem nem kell, a

 nagyon fontosomból az

az én ellenségemmé lett…

Magyarországról,

Pakson a Hergál Házból

szeretettel.