Haladunk, fejlődünk, sok minden
hathat miránk, ki vagyunk téve,
olyan embereknek is, akik még,
azt sem tudják, ők mit vállaltak fel.
Az őszinte építő kritikát nem tűrik el,
ahhoz még emberileg nem fejlődtek fel.
Így aztán élnek abba beágyazva, amit nem
ők értek el, megkapták anélkül, hogy
tettek volna azért, a jó minőségi életért.
S vannak azok, akik soha nem érhetik el,
mert lefékezik őket, a hozzá nem értők, a
haladni, fejlődni, teremteni nem szeretők.
Azzal is, hogy nem látják át sem azt ami jó
lehetne mindenkinek, a szintjére kerülve.
Az alkalmazkodás képessége nem jön ám
mindenkivel a születésénél, tanulni lehetne,
de macerás szembesülni, azzal ami nincs meg.
Ha nem vagyok őszinte, akkor miért jönnének
el ide, pont azért jönnek és tisztelnek meg,
az érkezésükkel, mert a nehéz utat járom,
én magam is tanulok tőlük sokat közben.
Akik nem érzékelik a különbségeket sem,
hát igyekeznek mindent lefele vinni, azt
az ő szintjükre, otthon vannak jól abban.
Ők nem fejlődnek ott azáltal, de mi sem,
megrekedünk, hisz döntenek felettünk.
Nem maradhatunk ugyanazokon a régi
szinteken, a lelkes, szíves, gondolkodó
agyunk, előre vinne, új szintre tenne.
Alkalmazkodnunk nekünk kellene,
hogy ne maradjunk, se magunkhoz
képest, se generációsan, mi sem le.
Amikor kimondom az embereknek,
hogy minőségi ember lett belőled,
van aki körülnéz, hogy jó lenne, ha
nem hallaná senki más, tart attól.
Ugyan ki fog belekötni mindazért,
amit ő maga által már elérhetett.
S ha tebenned tisztelet nincsen,
kezed inkább csak legyintsen,
jobb legyintéshez
szokni,
mint
megalázó
kezet fogni.
Ha ott érdeked
már nincsen neked,
megváltozik a hangod,
kikopik belőle a tisztelet.
Kijön belőled az igazi éned,
nem tudsz mást gyakorolni,
mint hárítani a felelősséget.
Pedig rá kellett beszélned,
elhitte neked, hisz annyira
mondtad, hogy jó lesz az.
Segíteni szeretnél tán,
de csak önmagadért
tetted meg, nem
törődtél te
azzal, hogy
milyen az ő
helyzetük.
Azt is szerinted
oldottad meg,
nem vetted
tudomásul se.
Jelezte azt ő,
ami a gondod
gyökere lett.
Nem az ő élete
volt fontos ott,
csak a sajátod.
A kezdet óta,
a legnagyobb
hibáid amikbe
beleeshetsz ez.
Megelőzéshez,
a megelőzésben…
Ha túl jól szalad a
paci veled, fut ám a
szekér, hangoskodók
lesznek a kijelentések.
Pöckösödik a járásod,
hasít a vitorlásod.
A megelőzésre, a
szintkülönbséget,
nem tartod fontosnak,
így tiszteletben sem,
nem is gondolsz vele.
S, amikor már csak
azt látod, haladsz,
neked mindent lehet,
na akkor állj egy szóra
meg és gondolkodjál el,
kifordultál önmagadból.
Megelőzés, megelőzés…
A saját tükrödet tartod,
láttatod, te nem látod,
de a szeretteid látják.
Megéri-e neked azért,
hogy így nagynak lásson,
aki nincs miért tiszteljen,
tudja ki vagy te, hidd el.
Honnan indultál, hova
jutottál, hány hibába
estél, onnan, hogyan
jöttél ki, hagytad el.
A befejezetleneid,
végtelenül lefegnek,
sorstalanokká lettek.
Hány ember ment
tönkre azzal, hogy
elhitte azt neked.
Mennyi
volt az,
amit éppen
csak megúsztál,
de le mégse, nem
fékeztél, rohantál.
Mert elhitted, hogy
mindent megoldasz,
ha gondod akad majd.
Hiteltelenné váltál, bár
visszafelé is bizonyítani
akartál, elhalmoztad,
azzal, amit másoktól
vettél el, sikertelen
lett azzal, sok ember.
A dicséretét mégsem
kaptad tőle soha meg.
Jött a meggondolatlan
amibe jól belefutottál,
mert akkor már mindent
akartál, addig sikerült is.
Hány ember láthatja a
kárát annak, elhitte,
amit olyan nagyon
jól begyakoroltál.
Vessen magára
aztán, ha nem
látta, csapda.
Nem lenne
jó ott lenni,
amikor majd
megszólal a te
lelkiismereted
bárkik felé és
elszámol veled.
Szembesülsz ott,
magadat építed le.
Hát, ilyen módon
is a saját csapdáidba
futottál alaposan bele.
Mire jó az, ha hamarabb
érsz be a célba hamisan,
mint kivárni és megoldani,
tapasztalva tanulni belőle.
Az emberiesek nem hamisak,
segítenek egymásnak annyit,
ami aztán nekik sem árthat.
Az lenne a lényege, hogy
felkészülten haladhassál a
jövőd felé, megbecsülten.
Különös oktatás, nevelés.
Egy életen belül csak az
adódik úgy is, ami fontos
ahhoz, hogy megcsináld
jól a saját és a generációs
feladatod, megéld a sorsod.
Nem bír el úgysem többet a
te emberies léted sem, mint
amennyire be van kódolva az
arra alkalmas hozottad, sejted.
Ha túl szaladsz, keserves lesz az,
amikor elvárnád, de a sarjaid sem
elérni, sem túlmenni nem tudnak.
Sanyarognak az akarataid között.
A lehetőségeid helyett a másokét
is megélted, begyűjtve és mindent
vittél amit láttál, a tiednek tudtad, a
többit azzal a semmibe taszítottad.
Amikor szembesülnöd kell azzal is,
hogy a hibáidat te követted ott el,
még őszintén bocsánatot kérhetsz.
Mivel rájössz arra, csak önző voltál,
nem tartottad be, sem a saját, se
az ott lévő generációs határaidat.
Örülj annak, ha visszafordítható,
nem romlottál el, köszönd meg az
érzést, ha abból megmenekülsz.
Becsüld meg a pillanatot amikor
boldognak érzed magadat, mert
az egész életedre ki is hathat.
Van az Isten, majd rájössz,
amikor átsegít a nehézen.
Magyarországról, Pakson a
Hergál Házból szeretettel.
