Az életminőséged… 2017.04. 26. julamami.com

Becsülje meg a pillanatot,

 amikor a boldogulás

már önnél lakik,

“boldogság”

lehet a vége,

kihathat az

egész életére.

Ne tegyen

senki ellen

semmi rosszat,

mert visszahathat.

Igyekezzen hát jó

emberré válni,

hogy ne kelljen

majd egész

életében

lopakodva

járni.

Igazítsa

meg a belső

tartását és a

 “Hazaszeretetét”

mint a gerincét,

hogy felismerje,

a generációsan

is fontos tettét.

Az életünk

minőségének

a kulcsa ott

van bennünk,

ideje lenne hát, aki

megértette, önmagáért

és az érintettekért tennie.

Ne uralja el a félelemkeltés se

azokat, akik még lelkierőt most

mutatni nem tudnak. Keresik az

útjukat, túl sok már a szabadon

tudás hiányosan kontroll nélküli.

Amikor ő azt már tudhatja, hogy

minősíti önmagát a belső tartását,

 azáltal a már meglévő méltóságát is,

 tapasztalva naponta illene kontrollálnia.

Felfejlődik oda ahol a tehetségét a maga

igényeihez is tanulva, kiegészíti a tudását.

Nem odarakják, aztán ott folyamatosan, a

 szekerét tolva azt láttatják, mintha ő abban

úgy sikeresnek láttatva boldogulna, pedig ő

csak fel van oda, ahhoz amihez épp szükséges

tuningolva, nem a saját tudása, se energiája.

Vannak akik nem a könnyűben,de vegetálnak,

nem ismerik még a lehetőségeiket se, hiszen

velük nem számolnak a jóban, szépben sem.

Mintha nem is léteznének letudták őket és

ott maradtak, magyarázatokat sem kaptak.

Várnak oly régóta, azt se tudják, hogy mire,

egyedül csak a belső tartásukkal araszolnak.

Emberiesek maradnak, tehetségesek, vannak.

Önmagukat, a lelki fejlődésüknek szintjét,

betartják, annak határait ismerik, hogy

ne terheljék fölöslegesen azokat,

akikre az naponta,

anélkül, hogy kérték

volna, ugyanúgy kihat.

Különös oktatás, nevelés.

Magyarországon Pakson a

Hergál Házban,

szeretettel.