Kellemes Ünnepeket Kívánok, íme az ünnepi hétköznapok … 2017.04.15. julamami.com

Ha egyszer megmutatta az Isten azt,

meddig mehetsz el egy helyen, azt is

jelenti, ne menj túl azon, még akkor

se, ha erősítve látszik, az a te helyed.

Ne csábítson a látszatos, megmutatod,

gyakran az ismétlés bölcsességet hoz.

A fokozatosság nélkül el is veszhetsz,

hiányozni fognak ott a lépcsőfokokon

a  gyakorló lépéseid a biztonságoshoz.

A kulcsod, ne menjél túl önmagadon, a

 túlzók általi, gyakran kiüresedést okoz.

Akkor majd azt hallod, nem vagy oda jó,

miért vállaltad azt fel a felelősség a tied.

Na, hogy bírsz majd el a lelkiismereteddel,

mit miért tettél, ha másokat számba sem

vettél, így értük még semmit nem tettél.

Pedig milyen szépen és színeseket ígértél.

Elérhető ám, a legmagasabb, amit neked

szánt feladatként az Isten, benned van

 hozzá minden tudás, hát azt használd.

Ha több kezdeti önmagadat akarod

látni magad körül, téged Istenítésül,

idejében meglátod köztük az utódod,

 azt csinálja veled is, amit tőled látott.

Annyira ne örüljön az aki ezt itt nem

szereti olvasni, azt kérem ne is tegye.

Nem neki írom, de lehet, hogy érte is,

nem vagyok beteg, csak a vállaimban

érzem, a megérdemeltnél nehezebb

életem súlyát, a góca az ennek, hogy a

 maradandó fogam jön a 66. évemben.

Az idő is az Istennél van, ember azt ne

herdálja, adja – vegye, osztogassa azt is,

mintha a sajátja lenne, be ne kebelezze.

Tartsd be a saját és generációs határodat,

ne vegyed magadhoz a másoknak szántat,

az a továbbiaknak generációs gondot okoz.

Nem lesz mit megköszönniük nekik feléd,

elvetted tőlük a fokozatosság lehetőségét.

A motiváció is fontos mindenkinél, ha

ő nem is hozta, tanulni még megtudja.

Ha nem teszik meg köszönetképpen

feléd, megérdemelten, gesztusba

formálva, azért hagyjad, hogy a

lelked, szíved, agyad,

belülről megsimogassa

a vállaidat, mert neked is,

az egy egészséges légkörben,

bizony már régen megjárt volna.

Éld át az érzést, ha a tehetségedet,

szorgalmas munkádat, okosságodat,

tudományodat, találmányodat,

hétköznapi

szinten

teszed.

Hiszen

azáltal is

fontos lehetnél

a saját Hazádnak.

Ne szégyellj úgy élni,

hogy a fölöslegesből,

ha már megtanultad

a hogyant, mára már

tudsz érzéssel adni.

A lelked azáltal is

tud gyarapodni.

Jó szerencsét

jó emberek,

áldjon meg

az Isten ,

minden

földi jóból,

annyival ami

a generációs

törlesztéshez

szükséges lesz.

S abból, ami a

legjobb nektek

bőségesen lásson

el most benneteket.

Legyen miből adnotok,

ha a bőségre beértetek, s

 adni vagytok már képesek, de

kiszolgáltatni magatokat nem.

Olyan mintha önmagadat le

 vagy felépítenéd általa,

ha látod, rajtad múlik,

hisz már csak a pénz

hiányzik ahhoz, hogy a

  Hazája hasznosához adhassa.

Akik még nem látják át, túl korán

kerülhettek oda, nem az életkoruk,

a tehetségük, intelligenciájuk adja.

Mindenkinek megvan a magához

illő, a Hazájához is hű feladata,

nem a rang se a méltóság adja.

Mivel ők nem ugyanabban jók,

de ugyanakkor tanulhatják,

az egyikük az elfogadást,

a másik az adni tudást.

A gondolkodóként

is szívesek, lelkesek,

két lábbal állnak majd

a gyakorlati életükben.

Különös oktatás, nevelés.

Elbírnak a feladatukkal,

mert fejlettek lettek

lélekben, szívben és

gondolkodva élnek.

Amikor az emberek

rájönnek, mert már

átlátják az egészet,

megköszönik azt az

Istennek, hogy még

időben mutatta meg.

A tudást választottam,

a sok pénz helyett, meg is

gazdagodhattam volna, de az én

lelkem, szívem, gondolkodó agyam

nem engedte azt meg nekem, van

a hétköznapi, de megküzdök vele.

Tudom eljön az idő és az is rendben.

Adni születtem, a segítség is megjön,

az elfogadást tanulom, nem könnyen.

Mit is kezdenék egy túl könnyű élettel.

Tartásos ember lettem, a méltóságom az

 emberies létem, megélem a tehetségem.

Ha nem gátolnának 10. éve már nem itt

tartanék, de higgyétek el, láthatatlanul

is megvan,  bennem a tiszta hozadék.

Rájöttem milyen jó is ez, meglátni

az egyszerű élet nagyszerűségét.

Nem hagytam hátra generációs

terheket se, megoldottam amit

csak adott a sorsom és lehetett.

Így nem unalmas az életem se,

hát mindent a saját idejében, a

 generációs határom közt élek.

Magam fedeztem fel, megélem.

A mások számára lényegtelenek,

számomra fontos dolgaimat nézem,

tulajdonképpen így, megvan mindenem.

Amikor már jó helyre adtam el, a tudásomat,

az Általános műveltséget növelő “Tenyérolvasót”,

a Hazámba bekerülhetett, nyugodtan öregszem meg.

Az oktatásom által, megtanulják és tanítják ők tovább,

örülnek majd a felnőttek által a gyermekek és a fiatalok,

beszédtémája lesz, s egymást segítve ők is megoldhatják.

Ez az én feltalált tudásom, amivel a Hazámban tanácsokat

adva összegződött bennem, van rálátásom a Világra mert

mindenhonnan jöttek és megtiszteltek, oktatni én tudom.

Még másnak nem tanítottam meg, nyugdíjkiegészítő lett.

Hat éve várom, valaki döntsön, vegye meg a Haza, de ha

mégsem, az idén megjön az arra jelölt, az új tulajdonosa,

ne keress a turisztikai térképen, a Tv-ben, az oktatásban.

Nem találsz egyiken sem, van az Isten, magamon segítek.

Kellemes ünnepeket és időtöltést kívánok mindenkinek.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból szeretettel.

Magyarosan Agyalós Julamami videó tisztelettel.