Otthon vagy, amikor a kicsiben, már

látod magadat, nem mentél sehova,

a Világ, mégis, ott időzik, nálad.

Itt tisztelnek meg, ide érkeznek,

az oktatásomra, a nevelésemhez,

már, érett, emberek, tiszteletem.

Magukhoz veszik, mint többletet,

hozzá tanulják, a saját tudásukhoz.

Az „összefüggésében” látásukhoz,

fokozatosan, közelebb kerülnek.

Ismered-e, a saját ritmusod,

vagy, másnak, az igénye

szerint, erőből akarod.

Gyermekkori

felvettek, minták ám.

Pedig érzik a gyermekek,

kiknek, a ritmusa az.

 Ami hozzájuk

illene, ami

hasonló

mint

az övék.

Fokozatosan,

lehetne,

jól is

váltani.

Újra azt,

mondom,

mindannyian,

más életet és

sorsot hoztunk, hinnye.

Egyenként születtünk.

Akkor ismétlünk,

ha valaki, nem

csinálta meg, a

saját feladatát, előttünk.

Magunk fejlesztjük fel, a

gyökereinket építgetjük, ah.

Ránk is vetülhet, mint hozadék.

Megint, más dolog az, ha valaki, elég

tudatlanul, tapasztalatlanul kerül be,

oda, ahol nem lenne, semmi dolga.

Tanulás közben, azt figyeli meg,

mi módon tud, meríteni, a

harmóniáját ismerőtől.

Prevenciósként,

lehet, hogy

kiábrándítóan,

őszintén, jelzem,

„minden átmegy”.

A kezelhetetleneket,

magának is megcsinálja, azzal,

amikor, rávetül a sajátjaira, hinnye.

Minden hat mindenre, hatással van,

mindazokra, akik abban érintettek.

Ha, ezt még nem érted, ne tanuld,

tanulj valamit, amit szükséges.

„Megelőzés”, talán az is, ah,

nem mindenki érett még,

arra, hogy fejlődjön fel,

oda, ahol, a tudás lenne.

„Emberies jelnyelvnek”,

neveztem el, én magam

fedeztem fel, a tenyerekben.

„Most”, sorsszerű is lehetne.

Ha ismernék a ritmusukat,

feladatukat, sorsukat az

emberek. Tartásosan,

méltósággal

élhetnék.

Azt is, ami,

most, nem a legjobb,

szakasza az életüknek.

Viszont, a ritmusukban,

maradhatnának, mert

tudnák, korrigálhatnak.

Nem kapkodva élnének,

rájönnének, mikor, érték el,

azt a szintet, hogy vezethetnek.

Mutatja a hétköznapi életük, azt,

amikor, már kérdeznek tőlük, az

emberek, mert, át és megérzik ám.

Mindent, a saját idejükben, hinnye.

Tudnak már, sok mindent, a saját

kútfőjükből, mert,

tapasztalva,

tanulva,

élnek.

Nem

életkor

függvénye.

A kisugárzásuk,

érezteti, a többiekkel.

Van, a másik, ha „megmondták”, akkor,

az úgy is van, nagyon tapasztalatlanul,

lehet úgy is élni. Viszont, később,

jókat lehet majd, rajta pironkodni.

A régi sablonok elkoptak, vannak akik,

 serényen, igyekeznek csinálni a következőket.

Mert, még nem jöttek rá közben, hogy ők maguk

is fejlődtek, csak, nem a többiekhez, hanem,

a saját, generációs feladataikhoz, képest.

Ha ismernéd a sorsodat, a generációs,

feladataidat, tartásosan élhetnél,

azon belül, amin, most, vagy.

Győzz meg, legyőzni,

könnyű engemet,

nem harcolnék.

Se veled, sem

ellened, oktatnám,

nevelnék, a feltaláltammal.

Akkor, remélhetőleg, nem a

múltbéli „satnyasággal”, jönnének,

elő, mint újszerűvel, ah. Hanem végre,

átláthatóvá válhatna, a tisztuló oldal, hinnye.

Várom, azokat, akik már igényesek, mindarra,

amivel változhatnának. A saját életükben és nem,

másoktól várnák, hogy változzanak, azt a, hinnye.

A bocsánatkérés, energiája, „változást jelent”.

Jó szerencsét, minden jóakaratú embernek.

Magyarországon, Pakson a Hergál Házban,

 online, bárhol a Világban. Szeretettel. Julamami